Az ismeretlen természetes vízterületek felfedezése komoly kihívást jelent még a gyakorlott horgászoknak is. Ahogy nő a vízterület nagysága, úgy nő a kockázat is, hiszen számos tényező befolyásolhatja a horgászat sikerességét. Nem vagyok egy „könnyen feladom” típus, de vannak körülmények, amelyek során kénytelen vagyok feltartani a kezem és azt mondani: „ez ma egy nullás nap lesz!”… Ha ez ennyire nyilvánvaló, mégis mit lehet tenni?
A közelmúltan Gemer Ádám horgászbarátom meghívásának eleget téve a Felvidéken (Szlovákiában), Dunaszerdahely környékén szerettem volna a Duna egy csendes öblében horgászni, de a hirtelen jött áradás, a viharos szél és lehűlés egy pillanat alatt átírt mindent. Tulajdonképpen a jónak vélt horgászhelyek egyik napról a másikra lenullázódtak, és az ott portyázó halrajok ki tudja, hová vándoroltak… Kora reggeltől késő délutánig próbálkoztunk, de egy-két kisebb keszegen és balinon kívül nem fogtunk semmit. Volt még egy napom, amit e Duna-szakasz felfedezésére szántam, de egyértelmű volt számomra, hogy ez másnap sem lesz jobb! Ádámhoz fordultam és tőle kérdeztem, hogy milyen más horgászlehetőség van a közelben. Aki horgászott már Szlovákia e részén, jól tuja, hogy elképesztő mennyiségű horgászatra alkalmas vízterület közül válogathatnak az itt élők. Ott a Duna, annak mellékágai, csatornák, kavicsbánya tavak, és persze intenzíven telepített magántavak sokasága. Hová menjünk? Én mindenképpen folyón szerettem volna horgászni, de a Duna folyam kilőve… akkor hová? Ádám a Kis-Dunát ajánlotta, amely a Duna egyik mellékága, egy csendes kis folyó, amely 130 km-es teljes hosszával, 30-50 méter széles medrével nem is olyan kicsi. Ide terveztük másnap a horgászatot.
Mindketten izgatottan vártuk másnap a nagy találkozást a kis folyóval. Én még soha nem láttam, Ádám pedig azért izgult, mert ebben az évben ő sem horgászott még itt, így tulajdonképpen „vakon”, friss infók nélkül vágtunk neki. Veszítenivalónk nem volt, úgy voltam vele, hogy maximum nem 1, hanem 2 nullás napunk lesz. A folyó még nem volt bezavarosodva, látszólag minden ideálisnak tűnt, Ádám több ígéretes helyet is mutatott, amelyek közül nem volt könnyű a választás! Végül egy olyan területre szavaztunk, amelyet vízbe dőlt fák szegélyeztek. A szűkös helyek miatt nem tudtunk egymás mellett leülni, de látótávolságban voltunk.
A horgászat megkezdése előtt hosszú perceken keresztül figyeltem a vizet. A horgászhelyem jobb szélét határoló vízbe dőlt fa mellett - a parttól mindössze 10-12 méterre -, több jó halfordulást, sőt túrást is láttam, de a meder közepén, a parttól 20-30 méterre is mutatta magát a hal, erről egyértelmű halfordulások és ugrások árulkodtak. A reggeli órákban nagyon élt a víz, tudtam, hogy itt lesz esély a halfogásra. Bátortalanul dobtam be a bedőlt fa környékére, hiszen nem tudhattam, hogy annak számomra láthatatlan ágai nem fogják-e a végszerelékemet marasztalni. De ha nem is akadok be egyből, ha akasztok egy jobb halat, hogyan fogom azt kivenni? Túlságosan veszélyesnek tűnt a hely, mégis nagyon csábító! Minden veszéllyel kapcsolatos gondolatomat azzal nyugtáztam: „… majd megoldom!”. Néhány dobással beetettem a fa környékére, míg a másik végszerelékemmel kereső horgászatot végeztem a meder közepére dobva.
A botjaimat és orsóimat nem nevezném tipikus folyóvízi felszerelésnek, ugyanis nem egy tempósan folyó vízterületre szántam ezeket. Az eredeti terv szerint a nagy Dunára készültem, de annak sem a gyorsan sodró főmedrébe, hanem egy kiszélesedő, szinte állóvízszerű, csendes öblébe, ahol nagy dobásokkal lehetett volna az ott tartózkodó halakat becserkészni. No, ugye ebből nem lett semmi…! De mindez mit sem számít, azzal „főztem”, ami nálam volt, így lettek a Team Feeder Master Carp 390LC botokból folyóvízi botok. Annak ellenére, hogy a kis folyó tempósan csordogált, elegendő volt a Haldorádó Barbel River feederkosár 65 g-os méretben, ez már megállt. Csaliként csontit és csemegekukoricát használtam.
Az első bedobások után nagy izgalommal vártam, hogy mikor lesz kapás. Magam sem hittem el, amikor a fa mellé dobott végszerelékemre olyan heves kapás érkezett, hogy a hal a magasra állított bot spiccét szinte a vízig húzta. A bevágás után erőteljes ellenállásba ütköztem! Szerencsére nem a fa alá, hanem a nyílt víz irányába menekült ismeretlen ellenfelem, majd hamarosan a víztetőn fröcskölt. Rövid fárasztás után derekas jászkeszegnek örülhettem. Soha rosszabb kezdést!
Ismét a bedőlt fa mellé dobva próbáltam kapást kicsikarni. Talán fél óra is eltelt az újabb heves kapásig, amikor kísértetiesen hasonló jelenet játszódott le, csak ekkor a hal egy hatalmas dévérkeszeg volt. Amikor megmértem, nem akartam hinni a mérlegnek, kétszer újra mértem, leellenőriztem, ugyanis a rendkívül vaskos, pocakos dévérkeszeg 8 deka híján 4 kg-ot nyomott!
Ekkor még nem értettem, de a későbbi fogások során nyilvánvalóvá vált, hogy a halak még nem ívtak le, ezért volt Ő is, majd a később megfogott hasonló példányok is rendkívül pocakosak, és a bennük található ikra adta az extra súlyt.
Ami ezután következett, az pedig minden várakozást felülmúlt. A nap folyamán 10 különböző halat fogtam egyetlen helyen!
Íme, a lista, zárójelben a legnagyobb súlyú egyedek:
- Ponty (5,66 kg)
- Dévérkeszeg (3,92 kg)
- Márna (2,2 kg)
- Jászkeszeg (1,86 kg)
- Balin (1,1 kg)
- Karikakeszeg (0,3 kg)
- Leánykoncér (0,25 kg)
- Szilvaorrú keszeg (0,2 kg)
- Bodorka (0,15 kg)
- Folyami géb (0,03 kg)
A bedőlt fa mellett jöttek a nagyobb dévérek és a ponty, míg a mederben márnák és jászkeszegek, valamint a többi apróság.
Most hosszasan ragozhatnám, hogy milyen nagyszerű (folyóvízi) horgász vagyok, és mennyire ügyesen meg tudom fogni a különleges csalikkal és etetőanyagokkal a halakat. Ettől azonban most eltekintenék, mert a siker titka nem ez (bár nyilvánvaló, hogy az átlagosnál nagyobb gyakorlattal bírok és sok nehéz helyen feltaláltam már magam a világban). A szerencsésen kiválasztott hely mindent eldöntött! Tudomásul kell venni, hogy a nagy természetes vizeken a helyválasztás minimum 50%-ban eldönti a későbbi horgászat sikerét. Persze a halak megfogásához kell a horgász, a megfelelő felszerelés, némi csalogatóanyag és csali is! De ez utóbbiak mit sem érnek, ha nem a megfelelő helyen vetjük be azokat. Nekem most óriási szerencsém volt, mert nagyszerű helyen ültem, ahol esélyem nyílt olyan csodás halakat szákba terelni, majd visszaengedni, amelyre minden folyóvízi horgász vágyik.
A keszegek mellett azonban megtaláltak a pontyok is. Ezek közül csupán egyetlen szép nyurgát tudtam szákba terelni, amelynek súlya majdnem 6 kg volt. A nagyobbak megállíthatatlanul robogtak a vízbe dőlt fa alá és rendre megtéptek…
Ezen kellőképpen felbosszantottam magam és megfogadtam, hogy hamarosan visszatérek, az ide illő keményebb felszereléssel és revánsot veszek az engem megtréfáló pontyokon…!
Folytatás egy rendkívül látványos és szép horgászfilmmel holnap, íme az előzetes:
Írta: Döme Gábor
Fotók: Csapi Károly
