A visszatérésre szerencsére nem kellett sokat várni, és mindössze kettő hét elteltével újra a Kis-Duna partján voltam. Nagy izgalommal szemléltem, hogy mennyit változott a víz, vajon ott vannak-e még a halak, mi vár ránk ezen a napon? Ráadásul velünk együtt utazott ekkor már Takács Péter operatőr kollégám is. Vajon mit tud megörökíteni? Aki rendszeresen horgászik vadvizeken, tudja jól, hogy egy dolog biztos csupán: az, ami már elmúlt!
A nyárfa maghullatásának kellős közepébe csöppentem, ahogy kisütött a nap, megkezdődött a „nyári havazás” és vastagon borította a vízfelszínt a nyárfaszösz, ami szinte meghorgászhatatlanná tette a folyót, de nem adtam fel, derekasan küzdöttem! Szerencsére fáradozásaimat a halak nagyra értékelték, mert most is ott voltak!
![A visszatérésre, az újabb találkozóra a Kis-Dunával mindössze 2 hetet kellett várni A visszatérésre, az újabb találkozóra a Kis-Dunával mindössze 2 hetet kellett várni](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Látszólag minden változatlan, de tudom jól, hogy egy folyón nincs két egyforma nap! Látszólag minden változatlan, de tudom jól, hogy egy folyón nincs két egyforma nap!](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A nyárfaszöszös időszak közepébe csöppentem. „Épeszű” ember ilyenkor elkerüli a folyót…! De miért? A nyárfaszöszös időszak közepébe csöppentem. „Épeszű” ember ilyenkor elkerüli a folyót…! De miért?](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Hát ezért! A rengeteg szösz rátapad a zsinórra, kosárra, horogra és a csalira is Hát ezért! A rengeteg szösz rátapad a zsinórra, kosárra, horogra és a csalira is](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A vízbe dőlt fa kiálló ágai némiképp eltolták előlem a pihét a vízfelszínről A vízbe dőlt fa kiálló ágai némiképp eltolták előlem a pihét a vízfelszínről](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Ennél távolabb nem volt célszerű dobni Ennél távolabb nem volt célszerű dobni](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Érdekes módon ezen a napon is az első hal egy szép jászkeszeg volt Érdekes módon ezen a napon is az első hal egy szép jászkeszeg volt](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Takács Péter operatőr kollégám igyekezett minden érdekes és izgalmas pillanatot megörökíteni Takács Péter operatőr kollégám igyekezett minden érdekes és izgalmas pillanatot megörökíteni](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Az első hal ezen a napon is egy szép jászkeszeg volt, amely egyben új egyéni rekordomat jelentette, még akkor is, ha „csak” 2 dekával múlta felül a régit. A pontos súlya 1,88 kg volt. A lendületes kezdet azonban gyorsan alábbhagyott. A csaliként felkínált csontit és gilisztát rendre lecsipegették az apró keszegek és kárászok.
![Az élő csalikat nagyon gyorsan lecsipegették az apróhalak, ezért valami keményebb, tartósabb, de ízes falatra volt szükség, így kerültek képbe a SpéciCorn csalik Az élő csalikat nagyon gyorsan lecsipegették az apróhalak, ezért valami keményebb, tartósabb, de ízes falatra volt szükség, így kerültek képbe a SpéciCorn csalik](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Elsőként kettő szem került a 10 mm hosszú csalitüskére Elsőként kettő szem került a 10 mm hosszú csalitüskére](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Az első SpéciCorn-kóstoló máris egy 2,34 kg-os jászkeszeg lett! Az első SpéciCorn-kóstoló máris egy 2,34 kg-os jászkeszeg lett!](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Ez nem véletlenszerű akadás, ő bizony meg akarta ezt enni! Ez nem véletlenszerű akadás, ő bizony meg akarta ezt enni!](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Azon törtem a fejem, hogyan tudnám kikerülni őket? Olyan csalira volt szükségem, amelyet hiába csipegetnek, nem tudják szétszedni, emellett lehetőleg természetes módon viselkedő - látszólag könnyed (el)sodródó - ízes tápláléknak tűnő és kellően nagy legyen, hogy a kicsik szájába se férjen be. Melyik felel meg minden kritériumnak? A találós kérdés megfejtése a SpéciCorn. Kettő szemet tűztem fel a 10 mm hosszú csalitüskére (egy szem mézest és egy szem eprest). Számomra is hihetetlennek tűnt, hogy már az első bedobást követően, alig 10 perc várakozási idő után majdnem leborította valami a botomat, olyan hevesen kapott. Ez egy újabb jászkeszeg volt, de súlya már bőven verte a 2 kg-ot, pontosan 2,34 kg-ot nyomott! Nevezhetnénk ezt véletlennek is, de szerettem volna ezt a kérdést rövidre zárni, ezért lecseréltem a másik végszerelékem horogelőkéjét is, és arra is kizárólag SpéciCorn csali került, de nem a normál, hanem a Mega méretben.
![A Mega méretű SpéciCorn csalit elsőre egy termetes balin próbálta meg elcsenni A Mega méretű SpéciCorn csalit elsőre egy termetes balin próbálta meg elcsenni](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Ezért is szeretek a vadvizeken horgászni, mert soha nem lehet tudni, hogy mi lesz a következő hal, ami bekapja a csalit Ezért is szeretek a vadvizeken horgászni, mert soha nem lehet tudni, hogy mi lesz a következő hal, ami bekapja a csalit](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Ha lehet a kapás gyorsaságát és agresszivitását fokozni, akkor a következő halnak ezt sikerült. Egy villámgyors ragadozóhal, egy termetes, majd 3 kilós balin próbálta meg elcsenni a feltűnő csalit. A SpéciCorn Mega új rajongóra talált! Ezután kizárólag gumikukoricákkal csaliztam és azt is viszonylag gyorsan ki lehetett tapasztalni, hogy melyek azok az ízek, színek, amelyekre kapnak a halak. A nagyméretű kukoricák közül kizárólag az epres kókusz ízesítésű adott halat, abból is csak a sárga színű. Ezzel akasztottam a nap legnagyobb halát, egy vélhetőleg 10+-os nyurgapontyot, amely komoly küzdelem után, még az erős felszerelés mellett is meglépett… nem kis bosszúságomra.
![A bevált csalikat egyszerű, de annál hatékonyabb folyóvízi végszereléken kínáltam fel A bevált csalikat egyszerű, de annál hatékonyabb folyóvízi végszereléken kínáltam fel](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A Team Feeder Master River botokra Master Carp 5500 LCS orsók, azok dobjára pedig 19-es fonott zsinór került A Team Feeder Master River botokra Master Carp 5500 LCS orsók, azok dobjára pedig 19-es fonott zsinór került](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Nem árt résen lenni, mert még ilyen élőlény is horogra akadhat. Itt a nutria (hódpatkány), szabadon él és garázdálkodik Nem árt résen lenni, mert még ilyen élőlény is horogra akadhat. Itt a nutria (hódpatkány), szabadon él és garázdálkodik](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Neki azért jobban örültem! Neki azért jobban örültem!](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Délután a kapások száma jelentősen lecsökkent, de a keszegek mérete egyre nagyobb lett. Ekkor akadt horgomra két igazán kapitális egyed. Az első egy 3 kg feletti jászkeszeg volt, amelyet a bedőlt fa mellől sikerült igazán kalandos fárasztás után szákba terelni.
![Két elképesztő méretű folyóvízi hallal tudtam megkoronázni a napot. Az egyik egy 50 cm közeli jászkeszeg volt Két elképesztő méretű folyóvízi hallal tudtam megkoronázni a napot. Az egyik egy 50 cm közeli jászkeszeg volt](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Ezen a képen jól látszódik, hogy mennyire vaskos, öreg hal Ezen a képen jól látszódik, hogy mennyire vaskos, öreg hal](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![3,06 kg-ot nyomott ez a pompás jászkeszeg. Soha nem láttam és fogtam még ekkorát! 3,06 kg-ot nyomott ez a pompás jászkeszeg. Soha nem láttam és fogtam még ekkorát!](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
A nap végén az egyik végszerelékem helyére egy 50 grammos Haldorádó Method Flat Feeder kosarat tettem. Hogy miért? Mert egyszerűen kíváncsi voltam, hogy vajon mit lehet ezzel itt fogni? A bedobás után nem telt el talán 5 perc sem, amikor egyértelmű kapásra vágtam be, majd megállt a bot a kezemben. Nem tudtam eldönteni, hogy milyen hal!
![Állandóan kísérletezek, most sem bírtam magammal és bedobtam a method szereléket kicsi csalival… Állandóan kísérletezek, most sem bírtam magammal és bedobtam a method szereléket kicsi csalival…](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![… ez lett az eredménye! A megfogott dévérkeszeg hossza és kerülete is 54 cm volt … ez lett az eredménye! A megfogott dévérkeszeg hossza és kerülete is 54 cm volt](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A kapás olyan gyorsan jött, hogy a kaja még ki sem tudott oldódni a kosárból A kapás olyan gyorsan jött, hogy a kaja még ki sem tudott oldódni a kosárból](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![4,3 kg-ot nyomott a dévérek öreganyja! 4,3 kg-ot nyomott a dévérek öreganyja!](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Rövid fárasztás után a lábam előtt forgolódott a dévérek öreganyja. Amikor megszákoltam, nem akartam hinni a szememnek! Létezik ennyire vaskos, megtermett, kövér dévér? A válasz: IGEN, hiszen a kezemben tarthattam. De hátra volt még az igazi meglepetés, a dévérkeszeg pontos súlya: a mérleg 4,3 kg-ot mutatott. Utoljára sok-sok évvel ezelőtt Németországban adatott meg, hogy 4 kg feletti dévérkeszegeket foghassak (a legnagyobb akkor 4,7 kg volt). Magyarországon, a Dunából „csak” 3,5 kg volt eddig a legnagyobb dévérem. Ez a csodaszép hal bearanyozta a napom és olyan élménnyel ajándékozott meg, amely sokáig emlékezetes marad. Ráadásul mindezt egy nagyon szép és látványos filmben is meg tudtuk örökíteni.
Íme, a halfajok listája (zárójelben a legnagyobb súlyú egyedek) a második horgászatról:
- Ponty (meglépett)
- Dévérkeszeg (4,3 kg)
- Jászkeszeg (3,06 kg)
- Balin (2,76 kg)
- Ezüstkárász (0,5 kg)
- Karikakeszeg (0,2 kg)
Írta: Döme Gábor
Fotók: Csapi Károly, Takács Péter
Videó: Csapi Károly, Takács Péter