A matchbotos horgászatnak van egy válfaja, amit eddig még nem próbálhattam ki. Nem azért, mert nem volt hozzá kedvem, egyszerűen azért, mert ehhez a fajta horgászathoz víz nem volt eddig a közelemben. Történetesen a bányatavak matchbotos horgászatára gondolok. Eddigi lakóhelyem közelében tőzeges „bányató” még csak-csak volt, de kavicsbánya tó legközelebb Nyékládháza határában volt fellelhető. Egy barátom meghívására látogattam el egy Dél-Pest közeli kavicsbánya tóra, ahol egy eddig nem próbált technikával, a „hosszú matchbotos” horgászattal ismerkedhettem meg.
A költözés nem volt zökkenőmentes. Horgászati szempontból az egyik fő gondot a felszerelésem tárolása jelentette. Ideiglenes lakhelyemen ugyanis nincsen semmilyen tároló, így örömmel fogadtam el Géza barátom felajánlását, hogy az ő raktárába nyugodtan bepakolhatok. Nekem sincsen kevés cuccom, de cimborám arzenálja engem is meglepett. Ha azt mondom, hogy egy horgászbolt is megirigyelhetné a választékot, nem járok messze az igazságtól. Bármire kérdeztem rá, kis keresgélést követően minden előkerült. Régóta ismerjük már egymást, (nekem legalábbis ezer évnek tűnik), de közös pecára még nem került sor. A közös „pecatár” azonban előre sejtette, sok mindent kell bepótolni. Barátom ötlete volt az október végi pontyozás is. Természetesen engem sem kellett sokáig győzködni. A helyszín kiválasztásában cimborámra hagyatkoztam, aki egy lakóhelyünkhöz közeli ismert bányatavat jelölt ki. A tó ismert a budapesti horgászok körében, egy közel 10 éves kavicsbánya lényegült át horgásztóvá. Keresztségben a Moby Dick nevet kapta, kíváncsian vártam, vajon mennyire lesz találó. A tulajdonos odafigyel a rendre, és a tavak halállományát is felügyeli. A Haldorádó fórumbejegyzései között olvasgatva igyekeztem előzetes információt gyűjteni a vízről. A bejegyzések többsége pozitív élményekről számolt be, szemmel láthatóan népszerű vízről van szó. A horgászoknak több tó is rendelkezésükre áll, amelyek mindegyike intenzíven telepített. Számos verseny került már megrendezésre a tavak valamelyikén, csak egyet említek meg most a sok közül, a minden évben itt megrendezett Jeges Ponty Kupát.
Mivel az időjárás már hűvösre váltott, a víz hőmérséklete is ehhez igazodott. A horgászatot is ennek tudatában terveztem. A lehűlő vagy felmelegedő vizeknél, ha ponty a fő célhal, én két etetőanyagot használok nagy előszeretettel. Az egyik a Timár Gábor által összeállított Timár Mix ponty-kárász extra piros etető, a másik egy klasszikusnak számító VDE keverék, az epres ízesítésű Carp Stim. Mennyiség tekintetében nem vagyok híve a túlzásoknak, ilyenkor már csupán 1 kiló etetőanyagot keverek. A gyári aromásításban megbízva külön poraromát nem használok, maximum egy jól bevált folyékony aromát, az SBS Match Special-jét oldom fel kevés vízzel, és így keverem készre az etetőanyagot. A kész keverékhez kevéske mikro pellet és csemegekukorica kerül. Az etetőanyagon megspórolt pénzből sokkal inkább csontit érdemes ilyentájt vásárolni.
A horgászatra a bekevert 1 kg etetőanyag mellé, 2 liter csonti került egy zacskó kavics társaságában. Míg az etetőanyagot előző este bekevertem, addig a csontikat egy vászonzsákban hűvösre tettem. (A vászonzsák kontra műanyag doboz vetélkedéséből nálam mindig az előbbi került ki győztesen, főleg komolyabb mennyiség tárolásakor. Egy héttel később Géza barátomat viccelték meg a csontik. A hűtő ugyanis - mint később kiderült - nem hűtött, így közel 4 liter fürge pontycsemege szaladt a szélrózsa minden irányába. Tavasszal lesz forgalma a rovarirtóknak. :-)
A mentális előkészületeket követően mély álomba szenderültem. Reggel a kisfiam óramű pontossággal ébresztett, pontban 7 órakor. Első dolgom az időjárás kifürkészése volt. Szerencsére esőnek-szélnek nyoma sem volt. Ennek ellenére, az öltözködésnél inkább túlbiztosítva magam, több réteg gúnyát húztam magamra. Ledobni mindig könnyebb azt, ami van, mint felvenni azt, ami nincs. Mire megérkeztem barátom telephelyére, sikerült is alaposan megizzadnom. Erre rátett egy lapáttal a gyors bepakolás. (A gyors esetünkben azt jelenti, hogy sikerül 1 óra alatt bepakolni. Mindig előkerülnek izgalmas témák, amelyek nem tűrhetnek halasztást, azonnal meg kell beszélni.) Azért hiába hátráltattuk magunkat, végül csak a vízparton kötöttünk ki. A helyválasztást a lehetőségekhez igazítottuk, azaz oda telepedtünk, ahol a lehető legtávolabb vagyunk a „tömegtől”. A ládáinkat tisztes távolságba állítottuk fel egymástól, mivel célunk volt egy kis „etetőanyag hatásmechanizmus összevetés.” (Magyarul barátom más etetőanyagot kevert, és kíváncsiak voltunk, melyikünk kajája kelti fel jobban a halak érdeklődését. Később még jól jöhet az információ.)
Az etetőanyag keverésével kezdtünk, majd a ládákat igyekeztünk stabil állapotba hozni. Nekem ez nem sikerült, mivel a súlyom alatt a sóderes parton a láda folyamatosan csúszott a víz felé. (Tanulság, hogy legközelebb 6 fa talpalávalót bedobok a kocsiba. Elég kényelmetlen volt egy idő után „keszegoldalvást” ülni.)
A ládák után a felszerelés összeállítása következett. A víz 3,50-4 méter mély, amit egy 3,90-es matchbottal csúszóra szerelve lehet meghorgászni. Mi másra készültünk. Mindketten hosszú, 4,5-5,1 méteres botokkal, fix szerelékkel próbálkoztunk. A hosszú botokra azért volt szükség, mert e víznek sajátossága, hogy sokszor a halak igen nagy távolságba találhatóak. Ha a kényelmesen meghorgászható 40 méteres távolságban nem találunk rájuk, akkor jöhetnek a hosszú, távoli dobásokkal történő „kereső pontyozás”. A nagy távolság eléréséhez szükséges a hosszabb matchbot, és ebben az esetben a fix szerelék is előnyösebb. A matchbot, amivel a horgászatot terveztem egy 4,50 méterről 5,10 méterre toldható, igazi angolos pálca.
Botom kisebb hosszban kellemesen - de nem túlságosan - lágy, majd a toldóval növelve szigorodik. A nagyobb (akár 30 grammos) wagglerekhez is kellően erős, de egy 18 grammos úszó is szépen eldobható vele. Hihetetlen szépen dolgozik, angolosságához hűen remekül kidolgozza a halak próbálkozásait. Egy 4000-es Shimano Super GTM orsóval pont megfelelő egyensúlyban van. Barátom is 4,50-es botokat készített elő, amelyekhez extra méretű, 6000-es orsókat használt. Első pillanatban meghökkentem, de mikor átadta kipróbálásra a botot, megértettem, miért használ ekkora bazi nagy kurblikat. A nagy dob, a súlypont megváltozása súlyos métereket jelentett a dobásoknál. Önmagában ez persze kevés, szükséges némi gyakorlás is a pontos, hosszú dobásokhoz. A távolság megítélése a vízen pedig nagyon csalóka tud lenni. Sokan, akik maximum 30 méterre horgásznak, azt hihetik, hogy már kidobtak a világból, és biztosak abban, hogy minimum 60-70 méterre dobtak. Érdemes az orsóval leellenőriznünk a távolságot. (Ha tudjuk, hogy egy fordulattal hány cm-t húz be az orsónk, könnyen kiszámolhatjuk a pontos távolságot. Sok vitát olvastam a fórumon a távoli matchezésről, ahol a leírt felszereléssel véleményem szerint kizárt a szóban forgó távolság elérése. A távolság eléréséhez már komoly összhang szükséges. Mind a helyesen összeállított felszerelésen belül, és mind a horgász és felszerelése között.)
Nézzük most konkrétan, hogyan készültem fel én a távoli dobásokra. A matchbotot csak a 4,5-es hosszban állítottam össze, a toldó menet közben is növelheti a távolságot, ha arra szükség lehet. A kisebb hosszal alapesetben komfortosabb a peca. Az orsóim dobjára minden esetben 14-es Maxima kerül, csak kivételes esetekben térek el ettől a mérettől. (Vékonyabbat, 0,12 mm-es damilt lágy bottal, dévérezéskor, míg vastagabbat 0,20-22 mm-est sliderezéskor használok.) A nagyméretű úszók és a dobáskor fellépő erők tolerálásához dobóelőkét használok. Erre a célra barátom ajánlására a Trabucco T-Force XPS match zsinórját használom 20-as méretben. (Erős, kellően merev zsinór, ami a damilütközőket is jól viseli, ha csúszóra kell szerelnem.) A dobáshoz és a hal fárasztásához szükséges erőt a dobóelőke viseli, míg a vékony főzsinór a könnyedebb dobást és a gyorsabb zsinórmerítést segíti. (Másik „ésszerű magyarázat”, hogy én így szoktam meg, és annak idején így tanultam. Azóta is működik a dolog.)
Az úszó méretét 18 grammban határoztam meg, mert a bottal ez a méret is szépen dobható akár nagyobb távolságra is, ha a szél nem nehezíti a dolgomat. A levehető rézlamellák segítségével azonos módon tudok kisúlyozni egy 18-20-24 grammos úszót, és ha nagyobbra lenne szükség, mint 18 gramm, könnyedén tudok majd cserélni. A zsinórra 1,5 gramm ólmozás került, láncszerűen egybehúzva, egyedül a jelzőnek szánt sörétet húztam el pár centire a füzértől, pont a forgó fölé. (Ha csontival csalizok, a forgó soha sem maradhat ki. Az előke bepödrődését hivatott meggátolni. Érdemes a dupla forgókat használni!)
Az eresztéket úgy állítottam be, hogy az előke teljes hosszban a meder alján feküdjön, a jelzőólom pedig néhány centire a meder felett legyen. Ha később feltámad a szél, a jelzőt is a meder aljához közelítve tudom stabilabbá tenni a szereléket. A horog méretét nem apróztam el, 10-es méretű öblösebb formájú erős pontyos horgot kötöttem fel. Mivel nagy távolságról kell húzni a halat, a vékonyabb horgok nem jöhettek szóba. Kellett az erő és a „vastagság”, hogy a halak száját ne metssze fel. A nagy horogra szép kívánatos csonticsokor „köthető”, ami szintén fontos szempont.
A felszerelés összeállt. A csonti ragasztása volt még hátra. Ezt a „kényes” műveletet nem szoktam túldramatizálni. A csontikat átmászatom és a kaviccsal együtt egy tálba helyezem. A kezemet megvizezem és átdörzsölöm a kaviccsal kevert csontikat. Ez pont annyi nedvességet juttat a felületükre, ami elegendő ahhoz, hogy a rájuk szórt ragasztót beindítsa. (Top Mix, Timár Mix csontiragasztót használok, mert tökéletesen működnek, áruk pedig elfogadható szinten van.) Később, ha szükséges, még egy vizes átdörgölést alkalmazok, de legtöbbször erre már nincsen szükség.
A ragasztás utolsó fázisában kevéske Mosella stabilizálót adok még a csontikhoz, és ezzel kész is a pontyoknak szánt fehérjebomba. Nem veszélyes dolog a csonti ragasztás, bár kétségtelen, hogy el is lehet rontani. Néhány próbát követően azonban mindenki ráérezhet a dologra.
Mindketten elkészültünk, csalikat, etetőket kéz közelébe helyeztük, kezdődhetett az etetés. Ehhez az eresztéket kicsit „túlhúztam”, hogy az úszóból minél többet lássak. Nem vagyok már a régi, de új sem. Alapozás gyanánt az összes (1 kilónyi) etetőanyagot becsúzliztam, majd egykezes csontigombócokkal ráerősítettem. A horogra piros-fehér csokor került, és kezdődhetett a horgászat.
Az első érdeklődő nálam jelentkezett, egy szép kis tükrös személyében.
Mégsem kell kidobni a vakvilágba, mert a halak a könnyedén meghorgászható 40 méteres távolságban vannak? Egy fecske nem csinál nyarat, így kíváncsian vártam a folytatást. A halak meghálálták a folyamatos csontis ráetetést, és szép sorban jelentkeztek. Szebbnél szebb feltolós, elhúzós kapásokkal adták tudtomra, tetszik nekik a csemege.
Beköszöntött pár szépséges koi kárász is, színesebbé téve a már egyhangú, színtelen őszi időt. Kihasználva a botban rejlő lehetőségeket, pár izmosabb dobással az etetés mögé is benéztem. Nem is csalódtam. Az etetés körül bóklászó halakból tudtam pár szebbecskét fogni. Igazi örömpeca kerekedett. Géza barátom is beerősített, szépen jöttek neki is a pontyok. Haltartót csak az utolsó háromnegyed órában tettünk a vízbe, hogy egy kis ízelítőt, emléknek valót fotózhassunk, a halak többségét horogszabadítás után rögtön visszaengedtük.
Jót szórakoztunk, és mivel „családi okok miatt” mindketten ritkán jutunk ki a vízpartra, felüdülést jelentett az a pár óra. Én is új vízen, új helyzetben próbálhattam ki a halfogást. Jó társaság, szép idő, szép halak. Kívánni sem lehetett volna szebb őszbúcsúztatót. Hasonlóan jó horgászatot kívánok most én is mindenkinek.
Írta: Polyák Csaba (csabio)
Fotók: Varga Géza (kukacos)
