BlendeX tippek

BlendeX tippek

A Haldorádó egyik zászlóshajója a BlendeX termékcsalád, ami a 2020-as évtől egy új ízzel (TripleX) és hat különböző, komplett etetőanyaggal bővül. Így tulajdonképpen már egy teljes rendszer áll a horgászok rendelkezésére, amiben megtalálhatók az etetőanyagok, különleges folyékony aromák és a hozzájuk passzoló csalik is.

Nagyon büszke vagyok, hogy ezen új termékek aktív tesztelésében és fejlesztésében én is részt vehettem. Ebből láthattatok részletet Döme Gábor Csapatmunka c. írásában és filmjében is. Ám ez csak a jéghegy csúcsa, hiszen rengeteg vízparton töltött óra, nagyon sok megfogott szép hal és megannyi remek élmény kapcsolódik ehhez a tesztidőszakhoz. 
Ebben az írásomban négy különböző, a horgászataim során kiemelkedően működő „BlendeX receptet” szeretnék veletek megosztani. Ezeket négy különböző, általam gyakran horgászott vízterületen mutatom be. A tesztelt és próbált vízterületek sora ezzel még korántsem ért véget, ám a cikkben bemutatott négy tavat úgy választottam ki, hogy a lehető legtöbb kritériumnak megfeleljenek. Mit is jelent ez pontosan? Hamarosan kiderül!

A method technika elkötelezett híve vagyok, így a tesztelést elsősorban ezzel a módszerrel…
… és az ehhez leginkább illő, csúcskategóriás By Döme TEAM FEEDER Royal Method Carp botcsaláddal végeztem

Az első vízterület egy közepes kiterjedésű, intenzíven telepített és horgászott bányató. Ez a Szeged Baktón található BABOHE Horgásztó, vagy – ahogy talán még többen ismerik – Baktói Bojlis Horgásztó. Bár egykor agyagot bányásztak itt, nem tartozik a kifejezetten mély bányatavak táborába. Állandó tesztpályám, hiszen nagyon közel van lakhelyemhez, Hódmezővásárhelyhez.

Sok kapitális pontyot és amurt rejt ez a pálya
BlendeX 2 in 1 Fokhagyma + Mandula etetőanyag SpéciAdditive Fokhagyma kivonattal keverve

Ezen a tavon a BlendeX 2 in 1 Fokhagyma + Mandula etetőanyag működött a legjobban SpéciAdditive Fokhagyma kivonattal (150 ml) keverve. Érdekes volt, hogy nem az ízben leginkább hozzá illő csalival, hanem az új BlendeX Pop Up Method TripleX csalival bizonyult igazán fogósnak.

A BlendeX Serum sokszorosára növeli a csalogatóhatást
Ezt a kapitális amurt…
… és ezt a termetes pontyot is ezeknek a csalogatóanyagoknak köszönhettem

A következő helyszín egy sokak által kedvelt, igen népszerű vízterület, az Akasztói Horgászpark Extra-tava volt. Ez egy kifejezetten nagy nyomásnak kitett tó, ahol minden hal garantáltan volt már horgon. Ezen a tavon a BlendeX 2 in 1 TripleX etetőanyagot használtam. Ez egy annyira különleges keverék, hogy a fűszeres, a halas vagy épp az édes aromákkal, kivonatokkal is keverhető, bármelyikkel jól harmonizál.

Az Akasztói Horgászpark sokak által ismert és kedvelt helyszín, jómagam is szívesen horgászom itt
A BlendeX 2 in 1 TripleX etetőanyagot hoztam erre a vízterületre, amit SpéciAdditive Folyékony Máj kivonattal és CSL Tuning Fagyos Ponty hideg vízi aromával kevertem be
A legjobbnak itt is a BlendeX Pop Up Method TripleX csali bizonyult

A SpéciAdditive Folyékony Máj kivonattal (100 ml) és CSL Tuning Fagyos Ponty hideg vízi aromával (50 ml) kevert etetőanyag egy nagyon érdekes és fogós egyveleget eredményezett. Apropó, bekeverés… A legtöbb etetőanyagot és pellet keveréket már otthon, a horgászatot megelőző este be szoktam keverni. Mivel nagyon sok darabos falatot, micro pelletet tartalmaznak ezek az új etetőanyagok, kézenfekvő megoldásnak tűnt, hogy ezeket is otthon, előre elkészítem. Ám több próba után egyértelműen azt tapasztaltam, hogy sokkal jobb lett az állaguk és lényegesen fogósabbnak is bizonyultak azok a keverékek, amiket reggel, a tópartra érve kevertem be. Hogy mi lehet ennek az oka? Fogalmam sincs, talán nem is fontos tudni vagy megfejteni. Egy biztos, ezután soha nem kevertem be előre egyik BlendeX 2 in 1 etetőanyagot sem.

Gyönyörű…
… termetes sziki pontyokat sikerült fognom…
… amelyeket nagy örömmel engedtem vissza ebbe a csodás tóba

Elérkeztünk az általam nagyon kedvelt vízterületekhez, az igazán mély bányatavakhoz. Ezek a tavak külön „fejezetet” érdemelnek. A mély vizű bányatavakat finomszemcsés, gyorsan oldódó etetőanyaggal sikeresen meghorgászni gyakorlatilag lehetetlen. Olyan nehéz szemcseméretű etetőanyagra vagy pellet keverékre van szükség, ami garantáltan leér a mederfenékre és csak ott kezd el kioldódni a kosárból. A nagy mennyiségű, színes micro pelletnek köszönhetően a BlendeX 2 in 1 etetőanyag család tökéletesen alkalmas a mély vízi horgászatokhoz is. Ezek pont ott fejtik ki csalogatóhatásukat, ahol kell: a mederfenéken.
A Nagyszénáson található Szénás Carp Horgásztó mindenki számára ismerős lehet, aki figyelemmel kíséri a munkáimat, horgászataimat. Egy közepes kiterjedésű, nagy mélységekkel bíró, intenzíven telepített tóról van szó, ami egyik személyes kedvenc vízterületem.

A Szénás Carp Horgásztó ideális tesztpálya volt, hogy kiderüljön a mély vízben, hogyan működnek ezek a keverékek
A BlendeX 2 in 1 etetőanyag család leghalasabb, kifejezetten büdös változatát, a Tintahal + Polipot tettem próbára ezen a vízterületen…
… amelyet CSL Tuning Tenger Kincse hideg vízi aromával (150 ml) és a tó kristálytiszta vizével kevertem be
Ehhez a keverékhez stílszerűen a BlendeX Pop Up Method Tintahal & Polip csalit választottam
A BlendeX Serum itt sem maradhatott el, sokkal előbb érkezett így a kapás

Ezen a tavon számos receptet, számos keverési formát teszteltem. Ezekre most nem térek ki külön, de azt elárulom, hogy e cikkben bemutatott összes keverék eredményes és népszerű volt a Szénás Carp Horgásztó pontyai körében.

Kőkemény harcosok lakják ezt a tavat, sok emlékezetes fárasztás élménye kötődik ide
Egészséges és gyönyörű…
… pontyokat sikerült ezen a tavon is fognom…
… amelyek természetesen mind visszanyerték szabadságukat

A legvégére hagytam talán a legizgalmasabb helyszínt, amely nem más, mint az abszolút hazai pályámnak számító Csaba-tó. Ez a tó Békéscsabán található a maga 25 hektár alapterületével, és rendkívüli vízmélységével hívja fel magára a figyelmet. Ha még hozzávesszük, hogy egy egyesületi kezelésben lévő vízterület, egyből szembetűnik, hogy nem egy könnyű pályáról van szó.

A tesztelés talán legkülönlegesebb helyszíne a Csaba-tó volt
Kettő BlendeX 2 in 1 etetőanyag keveréke adta meg a tökéletes csabai receptet, amit SpéciAdditive Fűszeres Vörös Máj kivonattal (250-300 ml) tettem még vonzóbbá
Ezen a tavon nehezen tudok a gumikukoricáknál jobb csalit elképzelni, ám a BlendeX Pop Up Method TripleX felvette a versenyt velük
Az igazán mély vízben is tökéletesen működnek ezek a különleges etetőanyagok

Erre a tóra is több alkalommal visszatértem és több receptet is kipróbáltam. A halak egyértelműen megadták a választ minden kérdésemre. Egy érdekes dolgot kiemelek ezek közül: ezen a tavon szinte kizárólag pellet keverékekkel tudtam azelőtt halat fogni. A BlendeX 2 in 1 etetőanyag család az első olyan etetőanyag keverék, amivel eredményes tudtam lenni a Csaba-tavon.

A Csaba-tó pontyai sem kímélték a felszerelésemet…
… csodás halak…
… kőkemény harcosok lakják ezt a tavat…
… amelyek nem bírtak ellenállni az újdonságoknak, köztük is az új BlendeX Pop Up Method TripleX csalinak

Nyilvánvalóan a receptek és fogós keverési tippek sorát a végtelenségig lehetne folytatni. Számtalan felhasználási lehetőséget kínálnak ezek az új termékek. Ez a feladat azonban már rátok vár. Próbáljátok ki az összes BlendeX 2 in 1 etetőanyagot és fogjatok minél több halat 2020-ban is Haldorádó termékek használatával.

Írta: Borbiró Ádám
Fotók: Libor Erika

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.