Method suli 36. rész – április

Method suli 36. rész – április

A nagy távolságban történő horgászat megosztó technika. Vannak, akik hallani sem akarnak róla, és vannak, akik csak ezt művelik. Vannak, akik állításuk szerint ülve dobnak 100 méter fölé, és olyan is van, aki ha megfeszül, sem tudja beküzdeni 80 méternél beljebb a végszerelékét. Ebben a részben megpróbálok nem elrugaszkodni a valóságtól és igyekszem egy jól működő taktikát bemutatni itt, a Törökbálinti Horgászparkban.

Megmondom őszintén, néha már én is meglepődök azokon a social média felületeken megjelenő posztokon, melyekben a világból kidobva horgásznak a sporik. Nem ritka, hogy 150 méternél is távolabbi dobásokkal hergelik a jónépet. Még az is lehet, hogy tényleg meg tudják dobni ezeket az elérhetetlennek tűnő távokat, de valljuk be, elég ritka az a szituáció, amikor ilyen távolságban kell horgászni. És még ha szükség is lenne rá, nagyon komoly technikai tudás kell ahhoz, hogy valaki ekkorát dobjon. Irreális dolognak tartom azt, hogy egy átlagos képességű és erőnlétű horgász stabilan 130 méter fölé tudjon dobni. Ami véleményem szerint elérhető és megfelelő felszereléssel meg is dobható, az a 100 méter körüli távolság. Nyilván most sokan legyintenek, hogy csak annyi? Hiszen azt a butykapusztai tavon Józsi bácsi is megdobja! Lehet, de ennek az írásnak nem az az apropója, hogy nagyot mondjak, és legkevésbé azért, hogy férfiasságom fitogtassam az óriási dobásaimmal, hanem mindössze annyi, hogy segítsek abban, hogy az ilyen jellegű tavakon is legyen esélyed halat fogni. Ha érdekel, akkor mindenképp olvasd végig a cikket!

A Törökbálinti Horgászpark legendás arról, hogy itt nagyot kell dobni
A sétány oldalán szinte minden hétvégén horgászversenyen pecázhatnak a horgászok
A „napijegyes” oldal is nagyon jó lehetőségeket kínál

Felszerelés
Sokan látják a megoldást a felszerelésben. Tény, hogy kell hozzá megfelelő bot és orsó, ezt nem vitatom. Amit én mindenkinek ajánlok, aki távdobó botot keres, az a Master LC botcsalád. Ezek a botok alkalmasak arra, hogy akár 150 métert is dobjon velük, akinek ez a missziója, de sokkal lényegesebb, hogy a 100 méteres távot viszonylag könnyedén elérjük velük. Ennek oka pedig a bot rugalmassága mellett a dobótömegben rejlik. Ahhoz, hogy az ilyen szeles helyeken, mint a Törökbálinti-tó, sikeresen meg tudjuk dobni a szükséges távolságot, kell a 100 gramm körüli össztömeg. Ezek a botok bírják ezt! Továbbá nagy gyűrűik miatt a dobóelőke csomója is könnyedén kiszalad, amely ugyebár a hasonló jellegű tavakon akár nagy is lehet, mivel kizárólag monofil dobóelőkét szabad használni. Egy szó, mint száz, a Master Long Csat botok távdobásra születtek, így akik tanulják a távoli pecát, annak éppúgy alkalmasak, mint azoknak, akik már 130 méter fölé készülnek suhogtatni.

Mindkét bot ideális a komoly távok eléréséhez
Akár 140 méter fölé is lehet menni ezekkel a botokkal
A bot minden eleme a távdobást szolgálja, így a nagyméretű keverőgyűrű is

Az orsó sem zsákbamacska, hiszen az elmúlt évek egyik legnagyobb darabszámban értékesített nagyméretű orsója, a Master Long Cast 6000-es, amelynek szintén minden elemét arra specializáltuk, hogy a zsinór a legkönnyebben tudjon leperegni róla, és a világvégéről nagyon gyorsan be is tudja húzni a kivetett végszereléket. Erre, ha csúcsra akarjuk járatni a távdobást, akkor 0,20 mm-es jó minőségű monofil zsinórt érdemes csévélni, mely nálam jelen esetben a By Döme TEAM FEEDER Camou Brown.

A 6600-as és a 6700-as orsó egyaránt jó választás ezekhez a botokhoz
A bot és az orsó tökéletes összhangban van!
Óriási víz, óriási meghorgászható felülettel!
Kulturált, kényelmes horgászhelyek találhatók a parton

Végszerelék
Mint az előbb is már említettem, mindenképp nehéz kosárnak kell lennie, így amennyiben XL méretben gondolkodunk, az 50-60 grammos változatot érdemes preferálni, míg L méretű kosárból a 65 – 80 grammos változatokat javaslom. Én itt most a Dart Metal kosarakat használtam, és nemcsak azért, mert jól dobható kosarakról van szó, hanem azért is, mert nagyon stabilak. Értem ezen azt, hogy a kosár alján található „kapaszkodók” még jelentős szél által keltett vízáramlásban is helyben tartják a végszereléket.

A Dart Metal kosarak L és XL méretben is alkalmasak a távdobáshoz
A töltés folyamata során alulra kerül a csali
A töltőformát színültig kell tölteni
A préselést érdemes nagy erővel végrehajtani
A gumis töltőszerszámmal nagyon könnyű a munka
Tökéletes, áramvonalas gombóc
Ilyen szép halak laknak a tóban
Természetesen a halvédelem itt is nagyon fontos

Dobástechnika
Jellemző, hogy akik szépen tudnak 50-60 métert dobni, azok a 100 métert is könnyedén elérik. A dolog neheze akkor kezdődik, amikor a pecás eljut a felszerelés és saját maga dobómaximumáig. Gyakorlással lehet ezen csiszolni, így egyre beljebb és beljebb jutni, de ezen a távon már minden méterért meg kell szenvedni!
Jómagam azt a technikát preferálom, amikor lendületből indítom a dobást, nem pedig statikus állapotból.
Íme, a dobótechnika pontról pontra:

Amennyiben szeretnénk biztosítani, hogy balesetmentes legyen a dobásunk, vegyük fel a dobókesztyűt
Vegyük fel a stabil alapállást
Állítsuk be az optimális zászlót, amely nálam nagyjából 1,20-1,50 méter, és nézzünk ki egy támpontot a túloldalon
Szorítsuk be a féket, amennyire csak lehetséges
Hajtsuk át a felkapókart
Vezesük hátra a botot a fejünk mellett, tartva az irányt
Húzassuk meg a dobást, ahogy csak bírjuk!
Mielőtt megakadna a zsinór a klipszben, lassítsuk a végszerelék repülését a bot magasba tartásával
Ahogy a klipsz megakasztja a zsinórt, helyezzük rá a meglassult végszereléket a vízre

Csalogatóanyag, csali
Akármennyire is szeretnénk azt hinni, hogy a távdobás önmagában megoldás a halfogásra, sajnos nem így van. A bizonytalanság elsődleges oka a pontatlanság. 100 méteren már olyan nagy szórása van a dobásoknak, hogy még a legjobb kezű horgászok sem tudnak olyan pontosan dobni 100-ra, mint mondjuk 50 méterre. Így aztán olyan a szituáció, hogy tulajdonképpen minden dobásunk szinte szűz pályára megy. Amit tehetünk, hogy megpróbálunk a legkisebb szórással dolgozni, a másik pedig, hogy az átlagosnál erősebb, intenzívebb csalogatóanyagot tölteni a kosárba. Ez jelen esetben a MONSTER termékcsaládból az idei újdonság, a Fűszeres máj és a Vajsav & Tengeri Rák. Ezek az ízes, penetráns cuccok kis mennyiségben is hatékonyak. Az ízben passzoló MONSTER Pop Up Method csalik nagy felhajtóerejűek, így alkalmasak arra, hogy kritikusan kikönnyítsük segítségével a horgunkat.

A feederesek számára is nagyon jól használható MONSTER Pellet Box termékcsalád két új változattal bővült 2024-től
Magas beltartalmi értékkel bíró, penetráns szagú keverékek ezek
Mindkét ízváltozathoz tartozik method horgászathoz optimalizált csali és aroma is
A Vajsav & Fűszeres máj ízvilág május 1-jétől lesz elérhető a nagyközönség számára
A megfelelő csali-felkínálás a method horgászat sikerének egyik sarkalatos pontja
Az átlagosnál kellemesebb idő fogadott a parton
Újabb szép ponty van a horgon!
Ilyen tőpontyok bőven laknak a tóban
Vigyázzunk rájuk!

Horgászat menete
Alapvetően a nagy távolságú horgászat a pontossággal nehezen összeegyeztethető. Nyilván megoldható, de nagyon sok gyakorlást igényel. Ami viszont kis gyakorlással is elsajátítható, az a dobástáv elérése. Ha már mindig a klipsz akasztja meg a dobást, akkor nagy baj nem lehet. Így voltam ezzel én is, és a 430LC bot zsinórját 90 méterre húztam ki. Erre a távra a nagyobb méretű kosárral dobáltam, míg 100-ra a kisebb méretű, de nagyobb saját tömegű változatot vetettem be. Mivel itt, Törökbálinton a kapások elég sűrűn előfordulnak, bőven elégséges egy bottal próbálkozni. Célom az volt, hogy a nagy kosárral valamilyen szinten megpróbáljam összegyűjteni a halat, majd a kisebbet azon a távon túldobva az óvatosabb halakat is lefogdossam.
A horgászat menetéről azonban felesleges bővebben írnom, mert az alább található filmben részletesen is bemutatom a távdobás minden apró titkát, és izgalmas halfárasztásokban, valamint hasznos tudnivalókban is bővelkedik ez a közel 45 perces filmecske.

Nagyon fontos, hogy a nagy távolságok elérése és a nagy dobótömeg megköveteli a vastag dobóelőkét!
Egy bot bőven elegendő
A módszer eredményessége gyorsan bebizonyosodott
Újabb szép tőponty
A horgászatról látványos film is készült, mely ismét Bank Bálint munkáját dícséri

Írta: Sipos Gábor
Fotó és videó: Bank Bálint

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.