A sorozat előző részében egy olyan intenzíven telepített vízterületen horgásztam, ahol válogatott, nagytestű halak élnek, méghozzá nagy számban. Már akkor elhatároztam, hogy igyekszem a másik végletet is megmutatni. Az egyesületi tavakra gondolok itt, hiszen olyan egyesületi vízterületen én még nem jártam, ahol a tagok ne mindig panaszkodva jellemezték volna a halállományt. Igaz, ami igaz, az egyesületi tavakon a korlátozott anyagi lehetőségek bizony korlátot szabnak a halasításnak!
No de hogy is néz ki egy horgászegyesület által üzemeltett tó kezelése? Nyilván nem megyek bele részletekbe, de nagy vonalakban annyi történik, hogy az egyesület tagjai minden évben befizetett éves engedélyének díjából és a napijegyes horgászok által váltott napijegyek árából (ha van ilyen lehetőség) tudnak gazdálkodni. Ebből az összegből kell fenntartani a tavat és intézni a halasítást. Ez utóbbi olyan ütemben történik, amilyen ütemben fogy a hal a tóból. A tagok többsége és sok „vendéghorgász” is azért jár az ilyen tavakra, hogy a kvótát megfogja és hazavigye, majd a konyhában feldolgozza. Nincs ezzel semmi gond, hiszen e halakat ezért állítják elő a haltermelők, csak úgy, mint a baromfit vagy a sertést az azokkal foglalkozók.
Az egyesületi tavak, az intenzív vizekkel szemben, nem csak a horgászatról szólnak. Mivel a tagok elsősorban közeli lakók, komoly közösségformáló szerepe is van egy ilyen vízterületnek. Mindenki ismer mindenkit, és mindig van miről beszélni! Ráadásul a legtöbb tag társadalmi munkát is végez a tavon, így nem véletlen, hogy kicsit mindenki magáénak is érzi a vízterületet.
Helyszín
A tó, ahol most vagyok, a Gyúrói horgásztó, amely a több mint 200 tagot számláló Tordas-Gyúrói Horgász Egyesület kezelésében van. Gyönyörű, rendben tartott környezet várja azokat, akik ide ellátogatnának. No de hal van-e? Ezt fogjuk most kideríteni!
Nem meglepő, hogy a telepítés meghatározó részét itt is a ponty alkotja, azonban ezek nem kapitális egyedek. Van ugyan jól védett törzsállománya e tónak is, hiszen 5 kg felett nem lehet már pontyot elvinni, de az átlagméret itt az elvihető minimum méret és valahol 3-4 kg között van. Az állomány itt folyamatosan cserélődik, frissül.
No de miben más itt horgászni, mint mondjuk egy intenzíven telepített vízen? Először is tudomásul kell venni, hogy a halsűrűség közel sem akkora, mint egy olyan tavon, ahonnan nem lehet halat elvinni. Így aztán úgy kell összeállítani a csalogatóanyagokat és magát a horgászat menetét, hogy ezen a helyen bizony várni kell a kapásra! Mielőtt azonban nekilátnánk a taktikánk megtervezéséhez, érdemes a helyiektől vagy, mondjuk, a halőrtől néhány fontos dolgot megtudni. Íme, az általam feltett kérdések és a válaszok, melyeket kaptam!
- Milyen mély a víz? Mely területeken mélyebb vagy sekélyebb?
A tóban jelentős mederegyenetlenség nincs, mélysége szép lassan nő, de alig mélyebbek a belső részek, mint a parttól 30-40 méterre található meder.
- Melyek a legfrekventáltabb horgászhelyek?
A halőrházhoz és a parkolóhoz közeli oldal a legnépszerűbb. Ez az ún. aranypart, a tagok többsége ide jár pecázni, mert ide nem kell hosszan begyalogolni.
- Kap-e a hal bármilyen takarmányt, vagy csak amit a horgászok bedobálnak?
Nem kapnak a halak plusz takarmányt, csak amit a horgászok bejuttatnak, valamint természetes táplálék is van bőven a vízben.
- Iszapos-e a meder?
Igen, elég iszapos, főleg az „erdő” alatti rész. A lágy iszap mértéke néhol már zavaróan hat a horgászatra is, sőt emiatt kellett a tóba levegőztetőket is helyezni, nehogy oxigénhiány lépjen fel.
- Van-e akadó a tóban?
Minimális!
- Van-e sok zavaró apróhal a tóban?
Mivel a tó ragadozóhal állománya jó, nincs túlszaporodva benne sem a keszeg, sem a kárász.
- Van-e bármilyen etetésre vonatkozó korlátozás?
Igen, van! Egy nap maximum 2 kg (szárazon) csalogatóanyagot lehet bejuttatni a vízbe. Nem ellenőrzi senki, hogy 2,5 vagy 2,2 kg kerül be, a lényeg, hogy ne 5 kiló legyen!
Ezek tudatában már azért könnyebben állunk neki a tervezésnek. Persze, lehet úgy is pecázni az ilyen tavakon, ahogy a legtöbben teszik, tehát kipakolnak, bekeverik ugyanazt, amit 10 évvel ezelőtt is, majd bedobnak valahova és várnak. Ez is egy technika, de egy ilyen vízterületnek is meg van a megoldása, és ha jól olvassuk, akkor a nap végére nyitott könyv lesz, sőt, nemegyszer történt már meg, hogy a lesajnált egyesületi tóról kiderült, hogy több hal van benne, mint az intenzív vizekben.
Taktika
Nem akarok nagyon tudományosnak tűnni, ám mindenképp kell egy irányvonalat szabni annak érdekében, hogy kapjunk a víztől visszajelzést. Nálam egyértelmű, hogy a horgászatot valahol a tó bentebbi részén kezdem. Itt lehetne dobni nagyot, de a mederviszonyok tudatában semmi oka nincs a halnak a 100 métert jobban kedvelni, mint a 80-at. Pont ugyanolyan iszapos meder van odabent is, így biztos, hogy ebben a közép-távoli zónában a horgászat elején két bottal is „keresőhorgászni” fogok. Egészen addig, míg az etetésre oda nem áll a hal! Igen, etetés! Itt ugyanis a keresőpeca más értelmet nyer. Míg egy intenzív tavon szinte nincs olyan dobásunk, amely ne hal elé menne, itt azért elég kevés esély van arra, hogy odadobjunk a ponty orra elé. A reggeli keresőpeca inkább csak arra való, hogy ne unatkozzak.
Az etetés célja, hogy a halak ott elidőzzenek és kisebb helyre gyűljenek. Kvázi készítek egy pár négyzetméteres intenzív vizet magamnak. Ehhez alapozó etetésre van szükség. A halak sekély víz és kevés horgász miatti viselkedése nem teszi azt lehetővé, hogy folyamatosan etessek. Csak egyszer szeretnék csobogni, de akkor megalapozom az egész napot. Ezt az etetést olyan távra kell behelyezni, amelyet pontosan meg tudok bombázni, hiszen a bevethető mennyiség nem engedi meg azt a luxust, hogy szétszórjam a csalogatóanyagot. Ez itt nálam, mondjuk, 40 méter. Ide kerül be az alap.
De persze nem lehet egyetlen lóra feltenni mindent, készítek még egy etetést. Egy olyat, amelyet nagyon gyorsan, horgászat közben is meg tudok etetni. Ez pedig a part menti zóna! Ide csendesen és folyamatosan tudok apránként etetni, így biztosítva, hogy a délutáni időszakban már ne kelljen nagyokat dobálnom!
Csalogatóanyagok
Az ilyen jellegű vizeken azért kicsit máshogy néz ki a tálca, mint a pelletes tavakon. Mivel a tagok nagyrészt gazdaságosabb horgászatot űznek, a hal a legtöbbször kukoricával vagy más gabonaszármazékokkal találkozik. Ennek értelmében etetni is kukoricával fogok. Azonban nem szabad teljesen sutba dobni pelletet, hiszen a method kosárba mindenképp kell olyan anyag, amely sokáig benne marad, hogy a halnak egyértelműen irányt mutasson, hogy hova kell szívni. A kukoricás kaják nagyon jók, gyorsan felkeltik a halak figyelmét, de kevesebb ideig biztosítják a stabil pontot, amire rászívhat a hal!
Etetésre szánt keverék: 1/2 csg Gold Feeder Champion Corn Black + 2-3 kis doboz csemegekukorica + 1/2 csg Kukoricacsíra pellet
Miért ezek? Nos, a Gold Feeder - Champion Cornnál keresve sem találhatnék jobb kukoricás kaját, és megfelelően nedvesítve eléggé tapad ahhoz, hogy gombóc formájában összefogja a sok kukoricát és a pelleteket. Azért választottam javarészt a fekete változatot, mert egy nagy sárga alap a sötét fenéken nem lenne szerencsés. Lehet, hogy jó lenne, de az is lehet, hogy nagyon rossz.
Part menti régió etetésére szánt mix: 1 kis doboz csemegekukorica + 1-2 marék Kukoricacsíra pellet
Method horgászatra szánt keverék: 1 csg TORNADO Smoke Micro Pellet - Champion Corn + 1 csg TORNADO Smoke Method Mix - Champion Corn
Olyan csalogatóanyagra van szükség, amely kis mennyiségben is nagyon figyelemfelkeltő. Mint megtudtam, kevés zavaró hal van a tóban, így elsősorban a pontyok fognak reagálni mindenre, ami a vízbe pottyan. Így hát, amennyire csak lehet, legyen az látványos és ízes! Az új TORNADO Smoke - Champion Corn csalogatóanyagok fluo zöld színre festik maguk körül a vizet. Az etetőanyag jobban fest, hiszen a pelletkeveréknek csak a színes szemcséi ontják magukból a füstöt.
Csalik
Ha már minden csalogatóanyag édes kukorica ízű, egyértelmű, hogy a csalinak is ilyennek kell lennie. Ettől az évtől elérhető a TORNADO Smoke Method - Champion Corn is, amely sárga színű, de a vízben pont olyan fluo zöld színt áraszt magából, mint az etetőanyag. Wafter csali, így igazából bármelyik csalitüske már lent tartja a fenéken. Az iszap miatt fontos, hogy ilyen helyzetekben látványos és aromás is legyen az, ami a horog mellé kerül.
A másik csalialternatíva is kukoricára hajaz, ám nem ízében, hanem megjelenésében. Ez a SpéciCorn MIX Limited Edition - Tutti Frutti. Ez lehetőséget biztosít arra, hogy nagyobb felhajtóerejű csalikkal is tudjak próbálkozni, ráadásul nemcsak sárga, hanem pink színben is.
Felszerelések
Mivel a horgászat elején még nem volt világos számomra, hogy melyik távolság is lesz a nyerő, a By Döme TEAM FEEDER Fine Method botcsalád minden tagját előkészítettem. A két hosszabbik, tehát a 390H és a 380MH változattal a tó bentebbi részeit dobáltam meg. Nem mértem távot, dobtam mindkettővel és a kényelmes dobótávon kiakasztottam a klipszet.
Az etetésemet, melyet közelre, tehát 40 méterre alakítottam ki, könnyen meg tudtam dobni a 360-as Method Fine bottal, míg az egészen partközeli horgászatot a 330L bottal műveltem. Ez utóbbival egyébként a nap végén már a 40 méteres etetésre dobáltam, mert a partszéli horgászat nem adta azt, amit vártam tőle.
A horgászbotok mellett fontos szerep jutott az etetőbotnak is, amely ez úttal is a By Döme TEAM FEEDER Master 395 RXH bot volt. Igaz, hogy csak 10 percet használtam, de nélküle lehetetlen lett volna az alapot egy helyre, precízen bejuttatni.
Végszerelékek
A method végszerelék nem bonyolult, hiszen az in-line kosár meghatározza a technika nagy részét. Ebben az esetben is Haldorádó Dart Pro Aqua kosarakat szereltem fel, de tökéletes lett volna a normál változat is, hiszen a tó zavaros vize és az iszapréteg konkrétan láthatatlanná teszi a végszereléket, legyen az bármilyen színű is. Ami viszont fontosnak bizonyult ebben az iszapos medrű tóban történő horgászaton, az a kosár tömege volt! A nehéz kosarak ugyanis az ilyen jellegű tavakon még mélyebbre merülnek, úgyhogy minden távra a lehető legkisebb öntömegű változatot vetettem be. A kosáron lévő vezetőszár egyébként plusz támasztékot biztosít a lágy iszapréteg tetején történő stabilizáláshoz.
A benti távokat az 50 és 40 grammos L változattal dobáltam, míg a rövidebbet 30 grammossal. Ami fontosabb volt most a végszerelék mellett, hogy a klipszig minden esetben el kellett dobni, lelassítani a végszereléket, majd a zsinór feszesen tartásával lassítani a kosár süllyedését. Így a sekély víz ellenére sem állt bele az iszapba a cuccom, hanem annak tetején foglalt helyet, olyan pozícióban, ahogyan kell!
A horgászat közben nagyon sokat kellett a horgon variálni. Míg a halban gazdagabb tavakon erre a pontyok kevésbé érzékenyek, addig az ilyen jellegű vízterületeken más a helyzet. Itt szükség volt a könnyű, vékony húsú, kisméretű horgokra, holott nem igazán kedvelem ezek használatát pontyhorgászathoz. A Preston KKM-B 10-es modell bizonyult a legjobbnak, bár ezzel is volt bőven halvesztésem, ám a nagyobb változatokkal még akasztásig sem sikerült eljutni!
Értékelés
A horgásznap reggelén felállított taktikámat a nap végén mindig szoktam értékelni. Nos, az tény, hogy sikeres volt a nap, de az alkalmazott módszerek közel sem teljesítettek ugyanolyan jól. A benti keresőhorgászat nekem egyértelmű csalódás volt. Elképzelhető, hogy a tavon más helyeken – ahol kisebb az iszap – működött volna, de az én helyemen alig jutottam el kapásig a hosszú botokkal.
A 40 méteres etetés egyértelműen a nap legjobb húzása volt! Végig volt rajta hal, bár a nap közben tapasztalható fülledtség és zéró légmozgás nem tett jót, és néhány órán keresztül csak azt láttam, hogy a beleúszások mozgatják a spiccet, de délutánra helyreállt a rend, egyre szebb halak fordultak le a csalimért. Apropó, csali! Szentül hittem még az elején, hogy a gumikukorica nagyobb felhajtóereje majd segít a halfogásban, de nem így lett. Sokkal jobban muzsikált a kisméretű Champion Corn Wafter.
A nap másik csalódása számomra a partszéli etetés volt. Alig fogtam róla halat! Lehet, hogy csak rossz napszakban próbáltam, vagy a tóban élő teknősök kergették el onnan a halakat, nem tudom, de 1-2 órányi kapástalanság után a legrövidebb botommal is inkább a bentebbi etetésre dobáltam, ahonnan sikerült is szép halakat fogni a lágy pálcával.
Mindent egybevetve meg kell cáfolnom azt, hogy ez az egyesületi víz kevesebb élményt tudna adni a horgászoknak, mint egy intenzívebb tó. Nehezebb megfejteni, az biztos, de ha egész nap csak azt csináltam volna, ami működik, akkor közel annyi akció lett volna, mint egy intenzív tavon. De ez így szép, hiszen lépésről lépésre haladva sikerült rájönni a tó titkára, amely, ha nehezen is, de csak megnyílt előttem.
Ezúton köszönöm a meghívást a Tordas-Gyúrói Horgász Egyesület vezetésének! Vendégszeretetük legalább annyira impozáns volt, mint az általuk gondozott vízterület és annak halai. A horgászatról természetesen film is készült, melyben részletesen bemutatom az alkalmazott módszer minden apró elemét!
Írta: Sipos Gábor
Fotó: Putz Tamás
Videó: Bank Bálint, Putz Tamás
