A környékbeli tavakat még jócskán jégpáncél borította, és az élő Duna vízállása sem volt éppen ideális, így néhány hétre száműzve lettem a vízpartról. Aztán egy februári hajnalon kocogás közben épp az öreg folyóra tartottam terepszemlére, mikor a hídról lenézve megláttam, hogy az öbölben van egy kisebb terület, mely nincs jég alatt és meghorgászható. Nem is késlekedtem sokat, a szó szoros értelmében hazaszaladtam, s rövidesen újra vízparton találtam magam…
A téli horgászatoknak mindig van egy különleges varázsa, egy olyan kihívásokkal teli érzés, ami semmihez sem hasonlítható. A legtöbb horgász a fagyos idő beálltával nem igazán merészkedik ki a vízpartra, mondván, nem sok értelme van a kapásra várva órahosszakat fagyoskodni. Vannak viszont olyanok, akiknek a szezon az év minden napján kitart, és ha csak egy apró lehetőség is adódik horgászatra, nem haboznak azt kihasználni. A hosszan tartó, erős fagyok beálltával a legtöbb állóvíz felszínét hol vékonyabb, hol pedig vastagabb jégpáncél fedi be, és csak a nagyobb folyók azok, melyek egész évben meghorgászhatók, feltéve, ha a vízállás ezt lehetővé teszi. Az egyik ilyen alkalmon kapva az Újpesti-öbölbe látogattam el, ahol – korábbi írásaimból is kiderül – ha jókor, jó helyen és megfelelő csalogatóanyagokat kínálunk fel, akkor bizony télen is lehet keresnivalónk. Természetesen ilyenkor nem kell haldömpingre számítani, minden egyes kapásért meg kell küzdeni, és ha az adott nap halfogással zárul, az már önmagában sikernek számít. Az öbölben látszólag az egyetlen hely, amely meghorgászható volt, az összekötő hídon átkelve jobb oldalon található. Vajmi kevés esélyt láttam arra, hogy ezen a napon sikerül kapást elérnem, mégis titkon bíztam benne, hogy a pontyok közül hátha sikerül egyet kapásra bírni a jeges vízből. Ilyenkor a kitartás mellett természetesen egy jó nagy adag szerencsére is szükségünk van, mert az esetek többségében kapás nélkül ússzuk meg a fagyos napokat. A vízpartra csak a horgászathoz elengedhetetlen kellékeket vittem le, azonban amikor megérkeztem, döbbenetes látvány fogadott. Amerre csak a szem ellát, mindenhol hulladék hevert. Amíg a kosárba szánt pellet szemek megszívták magukat nedvességgel, nekiálltam a körülöttem lévő többi hulladék összegyűjtésének. Nagyjából 20 percig tartott, mire elfogadható környezetet teremtettem magam mellett és a hulladékok zsákba kerültek.
Csalogatóanyagok tekintetében sem bonyolítottam túl semmit, a Haldorádó 4 évszakos pellet mix téli változatához öntöttem mintegy 150 ml CSL Tuningot. Az alig néhány órásra tervezett horgászatra csupán egyetlen botot vittem magammal. A lágy, 360 cm hosszú feederbotra egy 4000-es méretű orsót tettem, melyet 0,20 mm vastag Super Sensitive zsinórral töltöttem fel. A 30 grammos method kosár elé egy gyorscsatlakozó került, abba pedig 0,10 mm-es fonott előkén egy 14-es méretű, széles öblű horog. Az erősen lehűlt vizekben korábban inkább a hosszú előkés módszert részesítetten előnyben, és inkább kisebb keszegek voltak a célhalaim, most viszont bíztam a method módszer hatékonyságában, hogy ha csak egyetlen pontyot is, de sikerül majd elcsípni. A csalitüskére az élénk narancssárga, mangó ízesítésű Tornado Method Wafter került 8 mm-es változatban, amely jól kiemelkedett a sötétbarna színű pelletkupacból.
Nagyjából 25 méterre vetettem be az ízletes finomságokkal töltött method kosarat. Rögtönzött ülőhelyem egy jókora betondarab volt, melyet egy törölközővel terítettem le, majd azon helyet foglalva merültem el a gondolataimban. Nagyjából fél órán át várakoztam, ám mivel egyetlen mozdítás sem volt, tovább kerestem azt az egyetlen pontyot, amelyet nem titkolt vágyam volt megfogni ezen a horgászaton.
Az időjárás is hamisítatlanul télies volt a borongós, fagyos időben. Újabb fél óra telt el akció nélkül, és már kezdtem beletörődni, hogy a mai napon nem sikerül kapást elérni. Éppen a táskámban keresgéltem, amikor a szemem sarkából arra lettem figyelmes, hogy nagyon lassan meggörbül a botom spicce. Egy pillanatra átvillant az agyamon, hogy biztosan csak egy elszabadult jégdarab akadt bele a zsinóromba, melyet elém sodort a víz. Aztán egy szemvillanás alatt eszméltem, hogy ez bizony kapás! Nocsak! A botot megemelve szokatlanul heves ellenállásba ütköztem, ami nem tartott sokáig. A megakasztott hal viselkedése egy kisebb pontyra utalt, s néhány perc múlva ez be is bizonyosodott. Hihetetlen öröm és boldogság lett úrrá rajtam, mikor sikerült megmeríteni és a jeges matracra emelni a téli pontyot. Jól látható volt, hogy nem egy igazi, hamisítatlan dunai ponty, hanem inkább valamelyik telepítéssel kerülhetett az öbölbe, de ez cseppet sem rontotta el az örömömet. Néhány fotó után komótosan úszhatott tovább az öböl jeges vízében. Szinte biztosra veszem, hogy ha nem találtam volna előzetesen ebben a horgászatban valami kihívást vagy igazán különlegeset, akkor talán ki sem megyek horgászni a vízpartra. Azonban a vízfelszín nagy részét borító jég erősen felkeltette a fantáziám, hogy vajon ilyen körülmények között mekkora esélyem lehet halfogásra? Szerencsére jó döntést hoztam, és a válasz sem sokáig váratott magára. Igazából már teljesült a kitűzött célom azzal, hogy sikerült pontyot fognom ezen a horgászaton, de ha már így alakult, rászántam még egy kis időt erre a napra. Elhatároztam, hogy az elkövetkezendő egy-másfél óra alatt megpróbálok három különböző távon pontyot keresni.
Közvetlenül a jégpáncél széléhez vetettem be a készséget, majd 20-25 percet terveztem várakozni. A levegő hőmérséklete erőteljesen csökkenni kezdett, szerencsére a termoszban lévő tea jó szolgálatot tett. Manapság szinte minden horgásznak van okostelefonja, így egy szebb fogást azonnal megörökíthet és közzétehet a közösségi oldalakon. Azonban sokan annyira belemerülnek a böngészésbe, hogy bizony az esetleges kapásról is lemaradnak. Nemegyszer láttam, hogy a vízbe kellett gázolnia a botjáért a figyelmét teljesen másra fókuszáló horgásznak. Sajnos néha magam is elkövetem azt a hibát, hogy az internetet böngészve kevesebb figyelmet fordítok a horgászatra, különösen az ún. „kivárós” horgászatokon. A sors ezúttal sem hazudtolta meg önmagát, mert miközben belemerültem a böngészésbe, az orsóm fékjének hangjára eszméltem fel, és a bot már derékszögben hajlott. Kissé meglepő volt ez a vehemens kapás, és a horgon lévő ellenfelem bizony nem viccelt! Egy kis időre még a botom spiccét is a víz alá kellett bújtatnom, mert a menekülő hal könnyen a jég széléhez húzta volna a főzsinórt, amelyet szinte biztosan elvágott volna. Csakúgy, mint az első halnál, ezúttal sem tartott sokáig a fárasztás, és sikerrel emeltem matracra az újabb februári pontyot.
A hal szabadon engedése után igyekeztem gyorsan újat dobni – hiszen evés közben jön meg az étvágy –, hátha a „Három a magyar igazság!” közmondás is érvényesül. Kapást azonban már nem sikerült elérni. Összesen két kapásom volt ezen a néhány órás horgászaton, ez két halat eredményezett, ami így is várakozáson felüli volt. Fáradtan, kissé átfázva, de jókedvűen fejeztem be a horgászatot. A befagyott vizek felszíne legtöbbször ellehetetleníti a horgászatot, hiszen vagy nem elég vastag és biztonságos, hogy lékről horgásszunk, vagy pedig az adott körülmények és szabályok nem teszik lehetővé, hogy ilyen időben is hódoljunk kedvenc időtöltésünknek, de ezúttal a jég velem volt…
Zárszó
Jó érzés volt látni a tiszta vízpartot, hogy nyoma sincs szemetelésnek, ugyanakkor elgondolkodtatott, hogy vajon meddig marad így? Sajnos a szemetelés egy folyton visszatérő, súlyos probléma, mely a horgászatunkat és a komfortérzésünket is negatívan befolyásolja. Egyszer és mindenkorra tudomásul kellene venni, hogy környezetünk és a vizeink védelme mindannyiunk felelőssége. Korábban több horgásztársammal összefogva számtalanszor tisztítottuk meg a vízpartot, de néhány hét elteltével újfent mindent ellepett a szemét. Egyelőre még keressük a megoldást, miképpen lehetne a horgásztársakat szemléletváltásra bírni, hogy a később érkezőket egy tisztább vízpart fogadja, mindenesetre az első lépéseket minden egyes horgászat alkalmával megteszem ennek érdekében, és abban bízom, hogy a jövőben minél többen követnek majd ebben a tekintetben.
Írta: Holler Imre
Fotók: Holler Imre
Videó: Holler Imre
