Pickerbottal amurozni? Ki hallott már ilyet! Na, nem is ezzel a céllal vetettem be ezt a finom készséget. Kárász, keszeg volt a célhal egy Budapest környéki csatornán. Miként sikerült mégis ez a nem mindennapi fogás? Lentebb elolvashatjátok.
Ismét a csatornapart, szokott helyen. Már déli 12 után nem sokkal leértünk, a víz szépnek tűnt, de rettentően tiszta volt. A vízállás rendben, viszont halat nem láttam egy darabot sem.
Hosszas nézelődés után felfedeztem néhány naphalat, snecit, de bodorka, vörösszárnyú sehol. Na, gondoltam, itt most nem lesz egyszerű halat fogni, még csalihalat sem. Nekiláttunk a sátorállításnak. Úgy a felénél járhattunk, amikor szóltam az asszonynak, igyekezzünk, mert rajtunk az égi áldás! Épphogy lerögzítettük a külső ponyvát, amikor eleredt. A kint lévő cuccokat már úgy kellett kapkodva bedobálni a sátor alá, végszóra elkezdett szakadni az „áldott”. Szegény párom, mivel neki vissza kellett mennie a „dolgozóba”, már indulhatott is. Szakadó esőben, dágvánnyá vált úton.
De hát ezért van a terep a Pandán, nem is volt vele gond sehol. Bő félóra múlva elállt az eső, folytathattam a munkát (horgászláda felállítás, bot összeszerelés stb.). Összeraktam a kedvenc pickert is, két db 10-es horoggal, 18-as zsinórral ellátott szerelékkel, majd bedobtam a szemközti gyékényes bal oldali öblébe, egy szem csemegével + két csontival csalizva.
Végre nekiülhettem rakózni, eddigre már volt úgy du. 4 óra. Kb. a harmadik bodorka után ismét jött egy komolyabb zápor, ezért szét kellett szednem a rakóst és ismét bemenekültem a sátorba.
A bejáratban ücsörögve pont ráláttam a picker spiccére (a többit a láda takarta), ám az nem mozdult. A folyamatos esődobolás a sátorponyván teljesen elálmosított, ezért beljebb vonultam és hanyatt vágtam magam a matracon. Nem igazán aludtam el, inkább csak bóbiskoltam, így amikor csendesedni kezdett, felkeltem, felhúztam a gumicsizmát és kilestem a sátor alól. Nem láttam sehol a picker spiccét! Némi ágaskodás után látom, hogy a bot ott van, csak leesett az első ágasról. Gondoltam, leverte az erős szél, de azért felkaptam az esőkabátot, és kiténferegtem megnézni.
Odaérvén látom ám, nem a szél a bűnös, hanem valami hal viszi. A karikába hajló spicc, fel-felsíró fék szépen jelzi őkelmét. Óvatosan beemelek neki, érzem a halat, de még nem tudom eldönteni, mekkora lehet, az viszont meglep egy kicsit, hogy kb. 50-60 méterre elvitte már a szerkót balra, és még mindig viszi! Természetesen a visszahúzásról szó sem lehetett, ahhoz túl gyenge ez a szerelék, nekem kellett valahogy utánamennem! Igen ám, de mellettem a partszélen mélyen benyúló, 3 m magas nád van, valahogy át kellene emelni rajta a damilt. Tisztában vagyok vele, ha beakad a zsinór, akkor rövid fárasztás lesz, de nem tudok mást kitalálni. Maga a nádas talán 5 m-es, utána már sima a part, van hely a fárasztáshoz. Megfeszítem a zsinórt, hirtelen lendítésszerűen megemelem… egy pillanatra megakad a nádlevélben, majd átcsusszan a nád fölött. Huh, ez sikerült… na, nézzük, ki van a zsinór másik végén!
A zsinórt folyamatosan feszítve, hónom alatt a merítővel sétálok közelebb, már látom is a csatorna közepén a burványokat-buborékokat: a hal folyamatosan dolgozik, kitör jobbra-balra, lehúz 15-20 métereket az orsóról, én meg nem merem erőltetni e kárászokra méretezett szerkóval. Mivel a hal egyáltalán nem érez késztetést a nádasban való forgolódásra, sőt, kifejezetten a nyílt vízen mozog, kezd egy sejtelem körvonalazódni bennem. Majd amikor megfordul és büszkén elhúz előttem, az áttetsző vízben bizonyosságot nyer: ez egy amur! Egy nagy amur! Ezt ezzel nem fogom tudni kifogni! Ez nem fog beleférni a merítőmbe! A nagy merítőm (olyan is van ám) meg a sátornál van, és nincs is összerakva! A közelemben nincs senki, aki segíthetne! Na, most mi lesz? Közben az amur, ha lassan is, de kezd fáradni, egyre kisebb köröket tesz, rövidebbek a kirohanások. Messze van még a fárasztás vége, a végeredménye pedig nagyon bizonytalan, de már kezd egy terv kialakulni bennem. Dögre kell fárasztanom! Nincs mese, addig kell nyüstölnöm, amíg hanyatt nem fekszik! Csak türelem és óriási szerencse kell hozzá! Türelem van bőven, a többit majd meglátjuk…
Közben a hal egyre közelebb kerül, de még mindig nem tudtam kiemelni a fejét egy szippantásnyi bódító, friss levegőre. Annyit már láttam, hogy a horog biztosan ül az alsó szájszél közepében, már csak a damilnak kellene kibírnia! Még néhány kirohanás és sikerül kiemelnem egy pipa erejéig, sértődötten visszafordul, majd eliramlik, ám én már tudom, ettől elkábult egy kissé. Visszahúzom, kicsit erőltetve ismét kiemelem a fejét, néhány szippantás, majd letör a fenék felé, de már nincs erő benne, pár másodperc múlva ismét kinn a feje, mélyeket szippant a kábszerből, és már nem tud visszafordulni sem. Hosszas pipáltatás után megbökdösöm a merítővel, de már nem reagál rá. Na, ez dögre fáradt, most jön a második felvonás!
Leteszem a botot egy zsombékra, megfeszítve a zsinórt amennyire lehet, kiengedem a féket (nyelető), ránézek még egyszer a halra - féloldalt fekve piheg a vízfelszínen -, majd iszonyatos sprintbe kezdek az 50 méterre lévő sátor felé. Futás közben végiggondolom, hol van a merítőnyél és hol van a feje, majd egy becsúszó szereléssel megérkezem a célba. Megragadván a nyelet, repülőrajttal indulok vissza, jobbra a fűben lapul egy műanyag zsák, benne a fej, futás közben belenyúlok, megragadom, kirántom. Láss csodát, gond nélkül kicsúszik, pedig benne van még egy drótszák meg egy rosta. Futok tovább, közben rárakom a fejet a nyélre (egyből összepattan), széthúzom a nyelet, megszorítom a csavart, és már ott is vagyok. (Lehet, hogy megdöntöttem a 100 méteres merítőhálós csatornafutás rekordot! :)) Az amur ott pihegett, ahol hagytam, óvatosan megemeltem a bottal, alátoltam a merítőt, és MEGVAN!
Sok-sok sikertelen amurvadászat után végre sikerült megfognom egyet! Nem is kicsit, 12 kg volt a súlya. Naná, hogy amikor nem is rá horgászom! Azt hiszem, ez - egy pickerbottal, 18-as zsinórral, 10-es horoggal, egy kis csatornából - nem is volt ez rossz teljesítmény…
Írta: Márton Béla (pumpili)
Fotók: pumpili
