A Haldorádó mindig is nagy figyelmet szentelt az utánpótlás-nevelésre és arra, hogy a gyerekek időben megtanulják tisztelni a természetet és a halakat. Ennek újabb mérföldköve volt a 2015-ben útjára indított Haldorádó Junior Feeder Kupa. Ez a remek versenysorozat immáron az ötödik állomásához érkezett, hisz idén is megrendezésre kerül a kimondottan fiataloknak szánt megmérettetés. Tavaly már saját tavunk, az Ezüst-tó Horgászcentrum adott otthont a rendezvénynek, ami idén sem lesz másként, a dél-alföldi régió egyik legjobban halasított horgászvizén tehetik próbára magukat, akik eljönnek az V. Haldorádó Junior Feeder Kupára!
Egy verseny, ami kimondottan a fiatal generációnak szól, és amihez a módszer a hazánkban legnépszerűbb feederezés. Ha elmúltál már 10, de nem vagy még 19 éves és szeretnéd kipróbálni magad versenykörülmények között, akkor ez a „verseny” neked szól!
A verseny időpontja: 2019. június. 22. (szombat)
A verseny helyszíne: Ezüst-tó Horgászcentrum, Kiskunhalas
Általános információk
A verseny 2 korcsoportban kerül megrendezésre: gyermek és ifi.
Gyermek (10-14 év) kategóriában az alsó korhatár 10 év, tehát az indulhat, aki 2019-ben tölti be a 10. életévét, felső limit gyermek kategóriában a 14. év, tehát aki 2019-ben tölti be 14. életévét.
Ifjúsági (15-18 év) kategóriában az alsó korhatár 15 év, tehát az indulhat, aki 2019-ben tölti be a 15. életévét, felső limit itt a 18. év, tehát aki 2019-ben tölti be 18. életévét, még indulhat a versenyen.
Külön szeretnénk jutalmazni a női indulókat is, így ők bár az adott korosztály szerinti kategóriában indulnak, emellett külön is értékeljük őket! A versenyzőket mindkét kategóriában szektorokba osztjuk, ezzel is elősegítve a legegyenletesebb feltételek kialakítását az indulók számára. A végleges szektorrendszer csak a versenyt megelőző napokban készül el, hogy a verseny szempontjából a lehető legjobb kombinációban lehessen azt kialakítani. A verseny egyfordulós, 4 óra tiszta horgászidőből áll.
Egyértelmű célunk az, hogy a gyerekek körében népszerűsítsük a versenyszerű feederbotos horgászatot, valamint hogy a tehetséges gyermekeknek legyen lehetőségük megmutatni, mit is tudnak. Viszont nem célunk a „vérre menő” küzdelem, ezért a szabályok egy picit lazábbak a megszokottnál.
A verseny részletes programja
2019. június 22. (szombat) | |
07:00-ig | Gyülekező és regisztráció a halőrháznál |
7:00-7:30 | Megnyitó és sorsolás |
7:30-8:50 | Helyek elfoglalása, felkészülés |
8:00-8:25 | Limitellenőrztés |
08:50 | Alapozó etetés megkezdése |
09:00 | A verseny kezdete |
13:00 | A verseny vége |
13:10 | Maximális fárasztási idő vége |
13:00-14:00 | Mérlegelés |
14:30 | Eredményhirdetés |
A verseny szabályai
- A versenyre (kizárólag!) a megadott korcsoportnak megfelelő korú gyerekek jelentkezését fogadjuk el.
- Horgászni egyetlen feeder- vagy pickerbottal lehet. Tartalékként bármennyi rendelkezésre állhat.
- Kizárólag olyan végszereléket lehet használni, amelyen súly (ólomnehezék vagy etetőkosár) található, de annak kialakítása tetszőleges. A végszereléken egyetlen horog lehet.
- Tilos segédeszközként elektromos vagy hagyományos kapásjelző, valamint halradar használata.
- Lengőspicces bot használata nem engedélyezett.
- Etetni kizárólag feeder- vagy pickerbot alkalmazásával és etetőkosárral lehet. Tilos más típusú bot használata!
- A bekevert (megnedvesített) etetőanyag maximális mennyisége 12 liter. Etetőanyagnak számítanak a szemes termények (kukorica, búza, kender stb.) és a horgászföld is!
- Az élő anyag (amely kizárólag csontkukac, pinki vagy giliszta) mennyisége maximum 1 liter lehet. Szúnyoglárva használata nem engedélyezett!
- Az értékelésbe minden megfogott hal beleszámít, amellyel kíméletesen kell bánni és a mérlegelésig (hosszú haltartó szákban) életben kell tartani, hogy utána visszahelyezhessük!
- A felkészülési időben szülői segítség igénybe vehető a felszerelések összerakásához, láda beállításához, etetőanyag bekeveréséhez stb., de a kezdést jelző duda után a segítőnek el kell jönnie a versenyzőtől minimum 10 méterre.
- Egyetlen esetben vehet igénybe a versenyző külső (szülői) segítséget, ha horgára olyan termetes hal akad, amit egyedül nem tud megszákolni. Ekkor szákolhat helyette a segítő, de utána ismét el kell távolodnia a versenyzőtől.
- Az 5 kilogramm feletti halak soron kívül mérlegelésre kerülnek. Megfogásukat a szektorbíróknak jelezni kell, hogy mielőbb lemérhessék és visszaengedhessék.
- A fárasztás során szomszéddal véletlenül összeakadt hal számít, de segítsük egymást, törekedjünk ennek elkerülésére.
- A halakkal való kíméletes bánásmód érdekében a pontymatrac használata minden résztvevő számára kötelező! A versenyzők kötelesek sűrű szövésű, nagy átmérőjű merítőt használni a termetes halak szákolása során. Óvjuk, védjük a tó törzsállományát!
- A verseny lefújása előtt megakasztott hal még beleszámít a mérlegelésbe, de csak akkor, ha legkésőbb 13:10-ig sikerül szákba terelni.
- Az igazságos értékelés érdekében a versenypálya szektorokra lesz osztva. Az elért szektoreredmények és a fogott halmennyiség alapján dől el az egyéni helyezések sorsa.
Jelentkezési határidő: 2019. június 17.
Kérjük, töltsék ki a mellékelt jelentkezési lapot (V_HJ-FK.doc) és küldjék el a nevezési díj befizetésével egyidejűleg a horgaszbolt@haldorado.hu címre. A nevezési díjat banki átutalással a következő számlaszámra várjuk: K&H 10402568 50526648 54831003 A számlaszám tulajdonosa a verseny rendezője, a Haldorádó Feeder Horgász Egyesület. Amint a nevezési díj megérkezett, e-mailben visszajelzünk és ezzel együtt felvesszük a rajtlistára a versenyzőt, majd elküldjük postán a számlát. A nevezési szándék jelzése és a jelentkezési lap elküldése nem elég ahhoz, hogy a versenyző felkerüljön a rajtlistára. Ha esetleg időközben a létszám betelt, és további nevezések érkeznek, erről küldünk az érintetteknek egy levelet és visszautaljuk a nevezési díjat.
Értékelés
Az igazságos értékelés érdekében a versenypályát szektorokra osztjuk. Az elért szektoreredmények és a fogott halmennyiség alapján dől el az egyéni helyezések sorsa. Mindkét korcsoportban díjazzuk a szektor első helyezetteket, közöttük a végső sorrendet a fogott halsúly határozza meg. Emellett külön díjazzuk még korcsoportonként a legeredményesebb női versenyzőket, valamint a legnagyobb hal megfogóját is.
Díjazás
Fontos megemlíteni, hogy valamennyi induló ajándékot kap! Emellett természetesen szép kupák várnak gazdára ezen a viadalon.
- Kupát kap a legeredményesebb 3 gyermek versenyző
- A legeredményesebb 3 ifjúsági versenyző
- A legeredményesebb női gyermek versenyző
- A legeredményesebb női ifjúsági versenyző
- A legnagyobb hal megfogója
Szabályok, további infó a tóról: http://www.ezustto.hu/hirek/85/ezust-to_horgaszcentrum_horgaszrend.html
A jelentkezők névsora ebben a cikkben, itt lesz elérhető, amelyet folyamatosan frissítünk majd.
Jelentkezők névsora
Gyermek (10-14)
1. Petrusz Péter
2. Látó Botond
3. Szűcs Péter Máté
4. Virányi Róbert
5. Soós Gergő
6. Zalán Szintia
7. Varga Tamás Tibor
8. Temkó Lóránt Dominik
9. Mezei Milán
10. Balla Milán Bendegúz
11. Pál Benedek
12. Bekő Bálint
13. Nagy Zsombor
14. Huber Antal Máté
15. Szepesi Zsolt Kristóf
16. Mácsai Krisztina
17. Andrási Balázs
18. Laj Sándor
19. Tatai Patrik
20. Góg Benedek
Ifjúsági (15-18)
1. Kovács Kristóf
2. ifj. Benei Zsolt
3. Nyul Péter
4. Horváth Olivér Lehel
5. Szász Attila
6. Grúz Kristóf
7. Rábik Szabolcs
8. Cseh Attila
9. Mikola Levente
10. Lukács Tamás
11. Roncsák Martin
12. Glück József
13. Ferencsik Balázs
14. Bank Bálint
15. Smányi Szabolcs