Úgy adódott, hogy az idei évadnyitó horgászatot a húsvéti hosszú hétvége egyik napján, a Balatonon ejtettem meg. Kíváncsi voltam, mit tud nyújtani egy rövid, finomszerelékes peca során az egyébként is méltán népszerű „magyar tenger”. Az elhúzódó tél miatt az ilyenkor megszokotthoz képest még hideg volt a víz, a halakat azonban már partközelben sejtettem. A hosszabbodó nappalok parancsa erős, és az olvadás miatt emelkedő vízszint is a parti részhez csábítja kedvenceinket. Hát még akkor, ha napsütötte a felszín! A gyorsabban felmelegedő sekély részek ilyenkor jó haltartók lehetnek.
Hosszú volt a tél. Engem is megviselt a kényszerűen horgászat nélküli időszak, de ahogy elnéztem, a balatoni nádasban sem volt eseménytelen az évszak. Az olvadás mindenesetre otthagyta a névjegyét: az erős szél miatt a jégtáblák szinte legyalulták az északi parti nádasok szélét, nem kímélve a csónakkikötők bejáróit sem.
A Balatonon a parti horgászat rendszerint a hajókikötőkre és a hullámtörő gátakra korlátozódik, ezek mellett csak a turisztikai elő- és utószezonban vehetjük igénybe egyes strandok területét. A hajóforgalom miatt megkotort mély vizekhez azonban most nem volt bizalmam, a 7-8 fokos vizet pedig túl hidegnek tartottam ahhoz, hogy a strandok szintén kotort, homokkal felszórt és unalomig egyenletes medre megtartsa a halakat. Inkább maradtam a jég által megnyomott csónakkikötő-bejárónál, ahol első idei látogatásomat kezdtem. A környező nádtövek és a vízfelszínre feküdt nádszálak ugyan megnehezítik a horgászatot, az előttük csillogó vízben azonban sokkal több halat sejtettem, mint bármelyik, „művi” part közelében. A nádas itt valaha sokkal szélesebb lehetett, az egykori növényzet elhalt maradványainak jó része viszont még most is megtalálható a mederben. Itt a változatos, vándorkagylós akadókkal megtűzdelt és sekély, gyorsan felmelegedő vízzel borított meder sokat ígért. A rendelkezésemre álló 2-3 órát itt szándékoztam eltölteni.
Gyorsan számba is vettem a lehetőségeket: a spiccbot bizony a tokjában marad… elővettem viszont egy finom pickert, egy „nehézsúlyú” feederbotot, és egy kifejezetten erős match-pálcát is. A horgászhely jellegéből, az évszakból és a vízhőmérsékletből kiindulva elsősorban bodorkára, karikakeszegre és kisebb pontyokra számítottam. Ennek megfelelően állítottam össze az etetőanyagot is, azonban bekeverését nem siettem el. Kezdésnek a villámgyorsan felszerelhető pickert vettem kézbe: ezzel gyakran „megszondázom” a vizet, mielőtt bármilyen etetéssel zavarnám az esetleg ott ólálkodó halakat. A 16-os főzsinór végére csak egy 14 grammos ólom és a kb. 60 cm-es, 12-es előkére kötött, 16-os horog került.
Rövid idő alatt bebizonyosodott, hogy a halak valóban jelen vannak. A finom spicc jelezte a távoli érdeklődőket, és hamarosan tenyerembe lendült az első kis bodorka. Etetés nélkül is sűrűn követték a többiek, bodorkák, karikák, és egy-egy kis dévérkeszeg.
A bíztató „mintavételt” követően a feederbotot is összeállítottam. Két bot kényelmes és biztonságos elhelyezése már nem volt olyan egyszerű a keskeny bejárón, de egy kis kihívás csak fűszer a horgászat során!
A feeder végszerelékén a 20-as főzsinórra 16-os előke és 14-es horog került; az erőgumira eleinte a hagyományos gubancgátló csövön csúszó feederkosarat tettem. A nagyobb egyedsúlyú halak invitálása érdekében gyorsan bekevertem az etetőanyagot is.
Az anyag 70%-át becsúzlizva most már két bottal igyekeztem meghorgászni a kb. 40 méteres távolságban kialakított etetést. Az egyre sűrűbben jelentkező kapások hamarosan igazolták a kaja sikerességét, a kifogott halak átlagsúlya is nőtt, bár egy-egy apróság még a durvább feederen is tiszteletét tette.
A két bot működése között azonban jól érezhető volt a különbség. A pickert szinte az ólom vízbe csapódása után nyomban húzták-rázták a halak, használata szinte csak az orsózás miatt nem hasonlított a snecizésre. Ezzel szemben a feederen többet kellett várni egy-egy „tisztességes” húzásra. A sok kapás kísérletezésre bíztatott, ezért elővettem Sanyamester egyik újítását. Az áttetsző műanyagkosarat instrukciói alapján meghajlított rövid gubancgátlóval szereltem.
A kosár igen jól működött. A vártnál sokkal jobban megtartotta az etetőanyagot, és kihúzáskor pillanatok alatt a felszínre emelkedett, esély sem volt arra, hogy elakadjon. A speciálisan meghajtott, rövid csővel viszont nem tudtam elérni 100%-os gubancmentességet az eredeti, kb. 45 cm-es előkehossz mellett. Az előke rövidítése meghozta a várt hatást, 25 cm-es hossznál már egyszer sem gubancolódott a szerelék. Persze a kosárhoz bármilyen tetszőleges cső „görbíthető”, azaz a kísérlet csak megkezdődött, korántsem tekintem lezártnak...
Egy idő után a rezgőspicces keszegezést abbahagyva matchbotra és önsúlyos úszóra váltottam. A szerelgetés előtt még gyorsan belőttem a maradék kaját, így mire minden alkatrész a helyére került, már el is csendesedett a pálya.
A 4,50 méteres, 5-25 grammos matchbot használatát az a közel 6 méter széles nádsáv indokolta, amin valahogy át kellett szenvednem a legtöbb halat. Éppen ezen akadály miatt a merülő zsinórt és a klasszikus zsinórsüllyesztést sem alkalmazhattam, pedig az oldalszélben mindegyik igencsak kívánatos lett volna. Jobb híján 18-as főzsinórt és 14-es előkét szereltem. Az eresztéket úgy állítottam be, hogy a csontiforgóval megütköztetett egyetlen, kicsi súly (amely csak a hosszú antennaszárat merítette) éppen a fenék felett lebegjen. A 35 cm-es előkére kötött 16-os horgot így gyakorlatilag az aljzatra tudtam fektetni.
A matchbotos szerelék még a pickernél is eredményesebbnek bizonyult. Ahány dobás, annyi kapás, és csaknem annyi hal. Igaz, itt becsúszott pár sneci is a lassan alálebegő csali miatt, de mivel már nem etettem, hamar odébbállt a küszcsapat.
A nyerő csali eleinte a kisebb csonticsokor volt, ami a rezgőspicces horgászat során is bizonyított, később azonban már szinte csak konzervkukorica-héjjal csaliztam. A Balatonon általában sláger trágyagiliszta ezúttal - számomra - nem tűnt annyira fogós csalinak.
Összességében a sok, később felhasználható tanulság mellett igen kellemes élményt jelentett az évadnyitó peca. A halakat nyomban (némelyiket csak a fotózás után…) elengedtem, így csak becsülni tudom: a bő 2,5 óra alatt közel 5-6 kilogramm keszegfélét sikerült fogni, ami a kora tavaszi Balatonon elfogadható eredmény.
A nap végére még egy kedves élményben volt részem, megláttam az idei első fecskémet, ami talán nyarat nem csinál, de tavaszt biztosan!
Írta: Csörgits Gábor (csg)
Fotók: csg
