Imádok a termetes dévérekre horgászatni. Fárasztásuk élvezetes, és kinézetükben is gyönyörűek ezek a halak. Megfogásukra rengeteg féle horgászmódszer kínálkozik. Én most egy könnyű kis pickerbotot választottam, hogy megtizedeljem a keszegállományt. Mi sült ki az egészből? Mindjárt Önök is megbizonyosodhatnak róla! Már a felkelő nap első sugarai a vízparton találtak, mert ekkor még nincs túl meleg, és ilyenkor esznek igazán a halak!
Most újfent a Komravölgyi-tározóra látogattam ki, hiszen rengeteg termetes keszeg lakja, jó lehetőséget adva, a módszerem bevetésére.
A felszerelésem egy DAM Tele Pickerből, és egy Shimano Sahara harcifékes orsóból állt. Az orsó dobja 0,18-as Tubertini Affondante zsinórral volt feltöltve. Most a legerősebb spicc került fel a botra, mert a halak, amiket fogni szerettem volna elég vehemensen kapnak.
Az egyszerűen összeállítható szerelék a következőképpen állt össze. Egy rakétakosarat csúsztattam a zsinórra egy kis méretű karabiner segítségével, hogy alkalomadtán cserélhető legyen. A következő lépésben felkötöttem egy mini forgót a főzsinór végére, majd fölé csíptettem egy kis sörétet. Ezek után jöhetett a horogelőke. Egy 18-as hosszú szárú horgot kötöttem fel a 0,14-es, 80 cm hosszú horogelőkére, majd ezt beleakasztottam a miniforgóba, és már készen is állt bevetésre a szerelék. Erre a horogméretre azért volt szükség, mert amilyen termetesek a dévérek, olyan óvatosak is!
Az etetőanyag összeállításánál ügyeltem arra, hogy ne legyen túl borsós az ára, de ugyanakkor megfeleljen a halaknak. Így a választásom most a Tímár-mix pontyos kajára esett. Ebből 3 kilót kevertem be, és még raktam hozzá egy kis pirított kendert, és egy kis tökmagot, amelyek a dévérek kedvencei közé tartoznak. Utolsó lépésként pedig két doboz csemegekukorica, és annyi csonti került bele, amennyit még éppen elbírt.
Bedobás előtt, a kosár megtöltésénél ügyeltem arra, hogy minél több csonti kerüljön bele. Ez több okból is előnyös. Elsősorban persze a nagyobb mennyiségű előanyag bejuttatása a lényeg, de az is fontos, hogy a sok csonti, nem hagyja, hogy a kosárba belegyógyulva maradjon az anyag, hanem azt szétdobja, és úgy távozik a kosárból, ezzel még érzékenyebbé, és könnyebbé téve szerelékünket.
A bedobásnál kinéztem egy jó támpontot a szemben lévő parton, és igyekeztem mindig annak az irányába dobni.
Az első bedobást követően 8 egykezes gombócot csúzliztam a meghorgászni kívánt helyre, és ezután minden bedobásnál 2 gombócot. A parttól kb. 35-40 m-re horgásztam. Ezt a távot egy közepes erősségű csúzlival, kényelmesen meg lehetett etetni.
A horogra egy szem csemegekukorica, és egy szem csonti került. Ez volt a nyerő csali, mert a kisebb dévérek nem tudták felvenni, így maradt idő, hogy a nagyobbak megtalálják! A kapások jellegzetesek voltak. Először egy kicsit megrezgették a spiccet, majd határozottan behajlították. Annyira rászálltak az etetésemre, hogy néha még be sem tudtam állítani a botot, de már görbítették, sőt olyan is előfordult, hogy még a kezemből húzták!
A fárasztásnál ügyelni kellett arra, hogy óvatosan "pumpáljam", mert így nem tudta magát letáncolni a horogról!
Mikor már a part közelébe értek, sajnos egy kicsit durvábban kellett bánnom velük, mert tőlem jobbra egy kis hínármező, és békanyál helyezkedett el, és halak nagy része, mindig megpróbált beleúszni a szabadulás reményében. Ebből is látszik, hogy a halak tudják, hogy miként szabadulhatnak meg a horogtól, és ennek fényében mindig érdemes óvatosan, de határozottan fárasztani őket, persze csak annyira amennyire a helyi körülmények megengedik.
A horgászat végére elég tetemes mennyiség gyűlt össze a gyönyörű halakból. Horogra került egy bandanagy is, aminek a súlya verte az 1 kg-ot! Egyszóval szemet gyönyörködtető látvány volt a zsákmányra ránézni. Természetesen egytől-egyig visszanyerték szabadságukat!
Ilyenkor a nyári nagy melegben kevés az oxigén a partközeli vizekben, és ezért sokkal nehezebben, vagy rosszabb esetben egyáltalán nem térnek magukhoz a hagyományos módon visszaengedett halak. Ennek oka általában a kimerültség, és az oxigén hiánya. Ezt úgy orvosolhatjuk, hogy megfogjuk a halat közvetlen a farkúszója előtt, és így előre-hátra húzgáljuk egy kicsit a vízben, mert így oxigénhez jut, majd egy határozott mozdulattal lökjük meg előre. Ez általában segít. Ha mégsem, akkor még másodszor is meg lehet próbálni, de többször már nem érdemes.
Fontos, hogy mindig kíméletesen bánjunk a halakkal, mert alkalmasint szeretnénk őket legközelebb is kifogni!
