Az idei tél egy kicsit harapósra sikeredett. Nem akarta, hogy mi horgászok jól érezzük magunkat. Azonban egyszer mindennek vége lesz, még ennek a hosszan tartó téli időjárásnak is! Áprilisban már azt hittük, hogy végre elfelejthetjük a havat és hideget. A szeszélyes időjárás azonban csúf tréfát űzött velünk és egy utolsó, de látványos ütközetett vívott tél tábornok csapataival. Április közepén, éjszakánként gyakori volt a -5-6 °C fok és a hó is megmaradt néhány napig. De mennyire viselte ez meg kedvenceimet, a halakat?
Árgus szemekkel figyeltem, hogy mit mond a meteorológia és folyamatosan gyűjtöttem az információkat, túl sok jóval azonban nem kecsegtetett. Mikor bementem a kedvenc helyi horgászboltomba, amely információs szupersztrádaként is funkcionál a helyi horgászok számára, a bolt tulajdonosa, akivel már több, mint négy éve ismerjük egymást, közölte velem, hogy a Komravölgyi-víztározó horgászható állapotban van, a halak étvágyáról azonban sok jót nem tudott mondani. Nem villanyozott fel, de én már beszereztem a szükséges kellékeket, egy kiadós rezgőspicces horgászathoz, aztán a part felé vettem az irányt. Lesz, ami lesz...
A tó különlegessége, hogy egy levegőztető rendszer található a gátfelőli részén. Ez oxigénnel dúsítja a vizet, meggátolja a túlzott algásodást (nyáron), és nem utolsó sorban nem hagyja, hogy teljesen befagyjon a tó télen. Ebben az évben azonban olyan hideg volt a tél, hogy alig volt horgászhely a tavon, és azokon sem volt érdemes horgászni, mert a halak szinte egyáltalán nem táplálkoztak a hideg vízben.
Mikor kiértem hatalmas meglepetés fogadott. A legjobb helyek egytől-egyig szabadok voltak. Mindössze egy ember horgászott. Föl is kapkodtam magamra az összes cuccot, és kissé rogyadozva ugyan, de elfoglaltam egy olyan helyet, amelyre merőlegesen egy hosszú törés húzódik egészen a meder közepéig. Így ha jobbra dobtam, akkor sekély, ha pedig balra, vagy egyenesen, akkor majdnem 10m mély vizet horgászhattam.
A keszegek becserkészésére egy 3,9 m hosszú Spro Premium Power X Feedert és a jó öreg Dam pickerbotomat választottam. Ennek a kombinációnak köszönhetően mind a partközeli sávot, mind pedig a nagyobb távolságokat, a parttól távolabbra eső vermelő helyeket meg tudtam horgászni.
Etetőanyagnak 2 kg Van den Eynde SuperCarp Red került bekeverésre, amely egy intenzív epres aromájú, piros színezetű etetőanyag. Ezt azért választottam, mert kiválóan alkalmas arra, hogy aromájával odacsalogassa azokat a nagyobbacska dévéreket is, amelyeket, a Komravölgyi-tó rejteget, és nem utolsó sorban kiváló tapadása lehetővé teszi, hogy nagy mennyiségű élőanyagot tudjak belekeverni.
Annyi csontit tetem bele, amennyit csak elbírt, vagyis majdnem fél litert. Ez némiképp meglepő lehet, hiszen a csontit bejuttathattam volna csontikosárral is, ám a visszahűlt hideg vízben, a csontik ledermedtek, és eszük ágába sem volt elhagyni a kosarat.
A halak 4-5 fokos vízben még alig-alig vesznek magukhoz táplálékot, ha mégis, akkor mindig a fehérjedús kaja a nyerő számukra. Ez annyit jelent, hogy én hiába szórok be 4-5 kg etetőanyagot, ők akkor is csak az élőanyagot fogják kiszedegetni belőle.
Nagy lázban égtem, hiszen már több mint egy hónapja, még vizet sem láttam, így gyorsan összeszereltem a botokat, felkötöttem az otthon már előre elkészített végszerelékeket. A feederbotra egy tört gubancgátlócsöves erőgumival kombinált végszerelék került. A főzsinór 20-as Tubertini Feeder Line monofil, az előke 12-es, a horog pedig 14-es volt.
A pickerre még ennél is finomabb szerelék került, 16-os főzsinór, 10-es előke személyében, amelyek között erőgumi biztosította az összhangot. A horog mérete itt 16-os volt. Mindkét boton Gamakatsu 1810B horgokat használtam, mert ezekkel, még a legkisebb keszegek is megfoghatóak, de a nagyok sem tudnak tőlük megszabadulni a fárasztás során. Beállítottam a spicceket úgy, hogy csak minimális mértékben hajoljanak meg. Ez mindig nagyon fontos, hiszen így sokkal érzékenyebbek, viszont nagy körültekintést igényel, mert a "beejtős" kapások így kevésbé láthatóak.
Úgy döntöttem, hogy az etetést inkább a gyakori dobásokkal fogom véghezvinni, így a csúzlit most félreraktam, vártam a fejleményeket, és gyakran dobtam a botokkal, ügyelve arra, hogy mindig egy pár négyzetméteres területen koncentráljam az etetést. Ebben nagy segítség lehet, ha kinézünk egy támpontot a szemben lévő parton, és mindig azt célozzuk.
Közben megkérdeztem a mellettem horgászó sporttársat, hogy fogott-e már valamit? Közölte, hogy még mozdítása sem volt, így az én lelkesedésem is alább hagyott. De hirtelen arra lettem figyelmes, hogy a feederbotom spicce, rángatózik. Jól látok? Mikor folyamatossá vált a spicc mozgása, bevágtam, és örömmel nyugtáztam, hogy bizony valaki húz a zsinór másik oldalán is. Leírhatatlan érzés volt ennyi kihagyás után halat akasztani! Lassan tekertem kifelé, hogy minél többet merítsek abból az isteni ambróziához hasonló ízű érzésből, amelyet a tavasz első halainak kifogása jelent. Szákolás után megszabadítottam a horogtól, és be is tettem a haltartó hálómba.
Alighogy visszaültem, a helyemre, hogy újra felcsalizzam a "nagyágyút" láttam, hogy a pickerem spicce már igencsak be van hajolva. Azonnal bevágtam. Most azonban erősebb ellenállásba ütköztem, mint az előbb. Még az orsó is megszólalt. Azt hittem valami szép pontyot akasztottam, ám mikor sikerült a part közelébe kormányoznom, láttam, hogy "csak" egy jó fél kilós dévérről van szó. A szemére is hánytam, hogy becsapott! Hasonló sorsra jutott, mint előde, aki így már nem árválkodott egyedül a hálóban.
Ezek után egymást érték a kapások. Nem egyszer fordult elő, hogy mindkét boton egyidőben volt jelzésem. Ám a kapások intenzitásán kiválóan megfigyelhető volt, hogy a halak a nap folyamán, a mélyebb vizekből folyamatosan a sekélyebb vizek felé vándoroltak. Ha nem ülök a törés mellé, akkor nem is tudtam volna követni az etetésre fittyet hányó halakat. Nem érdekelte őket, hogy én egy helyre dobálok, és koncentrálom az etetést, vagy sem. Ők mindig a víz hőfokához igazodtak, és a melegedő vizek felé húzódtak. Ebben a hideg vízben ez persze érthető is. Célszerűbbnek bizonyult a keresőhorgászat technikáját követni.
Egy másik jel is arra utalt, hogy a melegebb vizeket keresik a halak, ugyanis nem egy dobásomnál előfordul, hogy nem is tudtam beállítani a botot, és már kapásom volt. Ebben az esetben, mindig vízközt, süllyedés közben, kapták el csalit. El is határoztam, hogy legközelebb matchbottal próbálkozom, mert ezzel a különböző vízrétegeket sokkal jobban le lehet tapogatni.
A keresőhorgászat, amit aznap inkább "követőhorgászatnak" lehetett volna nevezni, nekem több, mint 9 kg keszeget eredményezett. A koncentrált etetés a horgászat elején, mégsem volt haszontalan, hiszen ha nem találom meg, és nem csalom oda a halakat az etetésre, akkor azok későbbi mozgását képtelenség lett volna követni. Ez a nap megmutatta, hogy hideg víz esetén kiemelten érdemes odafigyelni arra, hogy hova ülünk le horgászni. De a kiválasztott módszer sem lényegetlen "apróság"! A víz hideg volt, de halak hozzám hasonlóan érezték és várták a tavaszt, és látszólag nem befolyásolta őket a téliesre változott időjárás. Öröm volt ezen a napon horgászni!
