Az utóbbi időben ennyire még nem vártam a reggelt, hogy horgászni induljunk. Jó sorsom úgy hozta, hogy gimnáziumi osztálytársam a szomszéd városba költözött. Ráadásul Bandi még horgászni is szeret, igaz, nem túl régen, de annál nagyobb lelkesedéssel kezdte el ezt a szép sportot. Tehát adott volt a lehetőség, hogy együtt horgásszunk.
A horgászatot megelőző napok a lelkes készülődés jegyében zajlottak Bandinál és nálam is. Itt, a horgászportál oldalain is elkötelezett híve vagyok a kezdőknek szánt cikkek írásának, de ezt természetesen a gyakorlatba is szeretném átültetni, vagyis kezdő horgászokkal (a tőlem telhető és legjobb tudásom szerinti módon) együtt horgászni. Bandi eddig inkább a feederezést gyakorolta, de saját bevallása szerint nagyon szeret úszózni is.
Innen adódott az ötlet, hogy a szekrényem mélyén heverő Spro Put Over régi rakós botomat újra leporolom, és megismertetem barátomat ezzel a módszerrel. Hátha megszereti. Olyan helyet választottam, ahol tudtam, hogy sok tenyeres halat lehet fogni, és néha egy-egy ponty is beugorhat. Ha folyamatosan van kapás, akkor egy új módszert is könnyebben meg lehet kedveltetni.
A tavat egyikőnk sem ismerte, talán két alkalommal horgásztam itt jó néhány éve egy versenyen, Bandi pedig tavaly. Ott ültünk le, ahol zavartalanul lehetett rakózni. Az etetőanyag bekeverése után a partszéli sekélyesben megmostam a kezem. Azonnal apró küszök hada lepte el a vízbe mosott etetőanyag felhőt. Ebből láttuk, hogy a bedobni kívánt gombócokat igen keményre kell gyúrni, hogy minél kevesebb szemcse váljon le róluk a vízbe érés során.
Bármilyen óvatosak voltunk a gombócok csobbanása azonnal odacsalta a küszöket. Négy-öt betolásból egyszer sem tudtam a szereléket a kívánt helyre juttatni, már betolás közben rácsaptak a két csontira a küszök.
A küszök kiküszöbölésére szúnyoglárvára váltottam. Ez sem bizonyult szelektív csalinak, ebben az esetben is csak kb. minden ötödik betolásra tudtam a szereléket odajuttatni, ahol a dévérek vagy kárászok kapására lehetett számítani. A próbálkozások nem szegték kedvem, meg akartam találni a megfelelő csali kombinációt. Ha sikerült a szereléket a kívánt helyre betenni, akkor kisvártatva meg is jelentek ott a keszegek. A küszökkel a gombócok bedobása után tíz percig viszont számolni kellett.
Amíg én kísérletezgettem, Bandi a rakós botos készséggel ismerkedett. Igaz, nem volt ládája, így egy kicsit macerásabb volt a ki- és betolás, de nagyon élvezte a kezdeti lépéseket. Egészen ügyesen tolta a szereléket és a bevágásai is jók voltak. Határozottan úgy tűnt, hogy „érzi” a botot.
Közben a nap is elkezdett sütni, ezzel egy időben szerelékünk táján megjelentek a felszínen mozgó pontyok is. A szerelékünk nem volt alkalmas pontyozásra, ezért egy fokozattal erősebb főzsinórra (0,14 mm), előkére (0,12 mm) és horogra (14) kellett váltani. Erősebb szakáll nélküli horogra váltottunk, hogy ne pukkantsa a szúnyogot, de kellő tartást adjon, ha egy kisebb ponty akad horogra.
A küszök továbbra is érdeklődést mutattak minden egyes csobbanásra, pedig olyan óvatosan toltam be a szereléket, hogy a lehető legkisebb zajt és hullámzást keltsek. A szereléket a víz fölé emeltem és csak a kívánt helyen engedtem le, de még ekkor is voltak kóbor küszök a horgon.
Az összehúzott sörétólmok és az egy jelző helyett új ólmozást készítettem. A főólmot egy fix 0,75 g-os ólom adta, amely az úszó teherbírásának szinte 100%-át jelentette. Alá, közvetlenül az előkehurok fölé egy No. 8-as jelzőt csíptettem. Ez igazán jó döntésnek bizonyult, a szerelék a betolás után azonnal beállt abban a kapászónában, ahol a célhalaim tartózkodtak. Dévérek, karikák és kárászok szedegették fel felváltva a csalit. Nem voltak nagyok, de legalább folyamatos kapást biztosítottak.
Bandi barátomnak is sikerült megfognia az első olyan halat, amely kihúzta az 1-es gumit a spiccből. Határtalanul boldog volt, hogy sikerült szákba terelnie a kárászt. Bandinál csak én voltam boldogabb, hiszen ezért a pillanatért jöttünk, hogy megszeresse a módszert és, hogy tapasztalatokat szerezzen. A szemüveg száráig ért a mosolya. Ennek hangot is adott. „Végre egy módszer, amivel tényleg lehet sok halat fogni. Nem a nagy hal a lényeg, csak legyen kapás.” Ezzel teljes mértékben egyet értek.
Amíg azon örültünk, hogy jól alakul a nap, addig egy újabb kapást jelzett az úszóm. A bevágás után azonnal tudtam, hogy nem tenyeres kárász van a horgon. Ellentmondást nem tűrően három méter gumit szép lassan kihúzott és aztán pattanásig feszítette a gumit és az idegeimet. A bot spiccét még volt időm a vízbe dugni, hogy tompítsam a gumi visszacsapódását. A szerelék előke nélkül maradt és az úszóm sem teljesen úgy nézett ki, ahogyan azt Nagy Attila annak idején az Exner műhelyében megalkotta. Letört az antennám.
Cseppet sem voltam elkeseredve a megfékezhetetlen ponty miatt, ez a szerelék nem lett volna alkalmas a hal kifárasztására. A legfontosabb dolog ma az volt, hogy kellemesen eltöltsük az időt egy régi baráttal, és hogy megszeresse Bandi a rakós módszert. Mindkettő sikerült.
Pár nap múlva találkoztam vele, és a szívemnek oly melengető szavakat mondott: „Még most is a hétvégi emlékekből élek!” Ennél szebb zárszó nem is kell.
Balogh Róbert
Fotó: Balogh Róbert, Pirint András
