Az öböl rejtelmei

Az öböl rejtelmei

A dunaújvárosi kikötői öböl nem könnyű pálya. Jól tudják ezt a nap mint nap itt horgászó helybéli és az ide látogató vendéghorgászok. Időnként már a horgászhely elfoglalása is komoly fizikai teljesítmény, hiszen a nagyméretű sziklákkal kirakott partvédő kövezésen sem egyszerű a közlekedés. De ha sikerült leküzdeni az első néhány akadályt, egy nem hétköznapi horgászélményben lehet részünk!

A Perfect Team legfiatalabb tagja, Szűcs Balázs lesz a kalauzunk. Ifjú mesterünk 2003-ban, az utánpótlás korúak számára Portugáliában megrendezett világbajnokságon csapatával a második, míg egyéni kategóriában az első helyezést érte el! Szereti a kihívásokat, a nehéz feladatok megoldását. Gyakran látogat ide, ahol tanítómesterével, barátjával és csapattársával, Danó Gáborral közösen készülnek a versenyekre. A hatalmas, de kissé szeszélyes élővíz mindig tartogat meglepetéseket, amelyre lehetetlen felkészülni, ezeket a helyszínen kell megoldani. Ettől (is) szép az itteni horgászat.

Barátjával és csapattársával, Danó Gáborral mindig megbeszélik a horgászat taktikáját

Információ a vízről

A vízterület neve: Dunaújvárosi kikötői öböl

A vízterület kezelője: DUNAFERR Horgász Egyesület

A horgászhely sajátossága: Az öböl déli vége nyitott, itt a Duna vize - és Vasműbe alapanyagot szállító uszályok - akadálytalanul tud(nak) közlekedni. Az öböl vízszintje a nagy folyó vízállástól függ. Az itteni horgászatot az teszi érdekessé, hogy a betelepített halállomány (főként pontyok) mellett gyakorta lehet számítani termetes dunai halak (elsősorban kapitális dévérkeszegek) felbukkanására is. Minden időszaknak megvan a jellegzetes méret- és fajösszetételű halállománya. Horgászatunk napján (június elején) termetes bodorkák tették még izgalmasabbá a horgászatot.

Vízmélység a horgászhelyen: 3,5 m

Biztos módszer: A legpontosabb horgászatot a rakós botos technika teszi lehetővé, de alacsony vízállás mellett érdemes a matchbottal, erőteljes szélben pedig a feederbottal is próbálkozni.

Napijegy kapható: A dunaújvárosi horgászboltokban és az öböl partján található Horgásztanyán

Jellemző halállomány: dévérkeszeg, bodorka, karikakeszeg, ponty, süllő, csuka, harcsa

Dunaújvárosi vízállás a horgászat napján: 175 cm

A víz hőmérséklete a horgászat napján: + 21 Celsius-fok

A levegő hőmérséklete: + 25 Celsius-fok

Légmozgás: élénk É-i szél fújt, melegfronti hatás érvényesült

Felszerelés

Balázs 13 m hosszú rakós bottal horgászott, melybe 1 mm vastag Milo HP Latex gumit fűzött. Főzsinórja 0,11 mm, horogelőkéje 0,09 mm vékony volt. A horog Kamasan B512 típus, 12-es méret. A horogelőke hossza 40-50 cm (!). Az áramló vízben ezt teljesen le kell fektetni a mederfenékre, ez garantálja a csali megfelelő felkínálását, ami a termetes halak sikeres horgászatának alapfeltétele. Az úszó 1,5 g-os Perfect Wind Stopper volt.

Az öböl nehéz terep, a botot a meredek parton magasra kell tolni, amelyhez egy háromlábú bottartó alkalmasabb, mint egy hagyományos alacsony négylábú
Balázs jobb kezében van a jelzőólom, bal kezében a horog. Ilyen hosszú az előke, amely teljes hosszában a mederfenéken fekszik. Ez az áramló vízben a sikeres nagyhal-horgászat másik fontos „kelléke”!
Az 1,5 g-os Perfect Wind Stopper remekül áll az áramló, hullámzó vízben is

Etetőanyag recept

A viszonylag mély és áramló vízbe olyan intenzív aromájú keveréket célszerű bevetni, amelyet nem mosnak el a közlekedő uszályok, de „dolgozik” is. Oldódás közben felhőt képez, felhívva magára az óvatos, termetes halak figyelmét, amelybe ráadásul belebújva zavartalanul táplálkozhatnak.

Balázs etetőanyagot kever

Íme, Szűcs Balázs receptje

  • 2 kg Sensas Super Anglaise Brémes (jól tapadó, de gyorsan oldódó, elsősorban „orsós” módszerhez kikísérletezett, remekül lőhető - dobható - etetőanyag)

  • 1 kg Sensas Etang Fine Mouture (finom szemcseméretű, intenzív, fűszeres alap etetőanyag)

  • 700 g Sensas Pastoncino Orange (narancsságra színű, citrom aromájú, nehéz morzsa)

  • 1 csomag Sensas Super Additive Brasem (robbanásszerűen terjedő, rendkívül intenzív, új, nagy hatásfokú aromapor)

  • 1 flakon Sensas Aromix Brasem (olajos aroma, az etetés pontos helyének megtalálásban van szerepe, bár édes ízét is imádják a halak)

  • 1 kg Sensas Liant A Allonger (olyan speciális nehezítő anyag, amely beékelődik az etetőanyag szemcséi közé, súlyt adva a keveréknek, ezáltal pontosabban dobható -lőhető -, de fenékre kerülve gyorsan szétdobja azt, és oldódás közben felhősít)

Miután elkészült a keverék 1 csomag Liant A Allongert kevert még hozzá
Az alapozó etetés során a bekevert mennyiség felét dobta be
Két különböző föld keverékébe került az apró szúnyoglárva, amelynek a későbbi ráetetésnél jutott szerep

Az alapozó etetés során a bekevert mennyiség felét dobta be. A későbbi, 15-20 percenkénti ráetetéshez földbe (Sensas Terre De Fond Orange és Terre De Somme keverékébe) belekevert szúnyogot és etetőanyagot egyaránt dobott.

A speciális földdel élő anyagot lehet vízbe juttatni, de oldódás közben hatalmas felhőt is képez. Ez a sikeres dévérhorgászat egyik nélkülözhetetlen „kelléke”!
Szinte minden halat szákolni kellett, hiszen aprócska alig akadt horogra
Döbbenetes méretű, 50-70 dekás bodorkák tették még színesebbé a horgászatot…
… majd megérkeztek a várva várt nagy dunai dévérkeszegek is
Közel 10 kilogramm hal került a szákba ideiglenesen, majd ismét vissza az éltető elemükbe
* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.