Az évszakok váltják egymást, hidegre meleg, szelesre csendes idők jönnek. A természet nagy táncparkettjén folyamatos a körforgás. Szeretem ezt a táncot, igyekszem minél többször beállni a körbe. Sokan túrabakancsban táncolnak, én horgászbottal a kezemben ropom a táncot. Egy csendes tavaszi délután is a táncparketten talált, ahol sikerült felkérnem pár szép pontyot egy keringőre, akik kezdetben vonakodtak, de végül elfogadták a felkérést.
Az első horgászatot még közvetlen a jégveszte után sikerült megejtenem, de akkor - annak ellenére, hogy fogtam egy szép pontyot - inkább csak kiszellőztettem a fejem. Az időjárás szeszélyes volt egész márciusban, de éreztem, hogy az április meghozza a várva várt felmelegedést. Húsz fokot mutatott a hőmérő, mikor egy „lopott” délután a vízparton talált. Egy kis szigetre pakoltam, ahová egy keskeny kis fahíd vezetett.
Körülöttem víz, szemben kb. 13-14 méterre nádas. Ismeretlen terület, ismeretlen halak, megannyi megfejtésre váró feladvány. Hol próbálkozzak és mivel? Kézenfekvő megoldásnak tűnt a rakós bot, amivel könnyedén, kényelmesen meghorgászhatom a szemközti nádfalat. Nem szerettem volna felesleges kockázatot vállalni, meg abban bíztam, hogy megfogom a halat a nádastól távolabb is, ezért elsőre csak 11 méterben rakom össze kedvenc „petrencémet”. A mélységmérő ólom közel 2 méteres mélységet mutat és keményen koppan a meder alján. Vastag iszaplerakódásnak nyoma sincs, és komolyabb mélyedést sem találok.
A nyéltagot feltéve kitapogatom a szemközti nádfal előtti térséget is. A nádfal elé óvatosan pöccintem be a szerelékem, és kicsit nyújtóznom is kell, hogy bemérhessem a meder alakulatait. Meglepő módon a nádfal előtt már 1 méterre is ugyanazt a mélységet mérem, amit a 11 méteres hosszban. A nádas előtti rész valamivel sekélyebb, de csak a tél sanyarúságát tükröző nádszálak előtti fél méteres rész mutat markáns szintbeli eltérést. Kevés csalogatót hoztam magammal, csupán fél kiló vegyes magmixet locsolok be kevéske aromával. Ha idetalálnak a halak, ráérek bontani másik csomagot. A poharas top szettet ürítem a halak egészségére, majd 2-3 adag csontit lövök a kijelölt távolságra. A terep adottságaihoz mérten erős, kompromisszumot nem tűrő szereléket állítok össze. A főzsinór 23-as, az előke 21-es Preston Powerline. A durva szerléket egy 0,5 grammos Top Mix Carperior úszó és egy 16-os PR333-as horog „finomította”. Az erős pontyos top szettbe a főzsinórhoz passzoló, rendkívül erős, feszes gumizás kerül, hiszen a halakat nem engedhetem a nádba bújni. Kell a „kraft”, ahogy egy barátom mondaná.
Komótosan, nyugodtan tolom be a rakóst, enyém az egész délután! A horogra először az univerzális tavaszi csali, csonti kerül. Az aprócska önsúlyos úszó tétován billeg, nem találja a helyét. Bátortalanul megpöccintem, mire szégyenlősen odébb táncol. Egy aprócska keszeg volt a táncpartner. Illedelmesen „lekérem” a partnert, villámsebesen iramodik el. „Nincs félnivalója, csak nem tudja szegény”, mosolygok magamban. Újabb, még nagyobb tűzetet készítek, de csak az apróságok tépik, cibálják a nem éppen torkukba illő falatokat. Megunom a zsivajt, egy kis nyugalomra vágyom. Több csontit nem csúzlizok, jobbnak látom, ha csalit is váltok.
Ízesített kukoricát keresek elő a csalis táskámból. Az emberi orr számára nem kellemes büdös-halas üveg kerül elő. Megviselte már az idő, sok horgászatomon elkísért, de csak a külső kopottas, a szemek ugyanolyan minőségűek, mint egy évvel korábban, mikor először bontottam ki az üveget. Egy közepes méretű kukoricaszemet választok, majd ujjbegyemmel kissé megroppantva tűzöm a horogra. Csend. Apró kis razbórák pöcögtetik csak az úszómat.
Valahogy most nem zavar a tétlenség, a sapkámat a tarkómra tolva élvezem a finom tavaszi napsütést. A bot is tartóba kerül, ráérősen nézelődök. A nádszálak integetnek, billegnek. Képzeletben visszaintek nekik, de valami nincs rendjén. Szélcsend van. Ennyire eltompított a tavaszi meleg? Hiszen egyértelműen halak mocorognak a nádban! Jobbra is, balra is helyeslően bólintanak a barna nádcsomók, sőt egy-egy loccsanás is figyelmeztet, ideje felébredni! Őrizheted a botot, komám, mi innen ki nem mozdulunk! Véget vetek a kényelmes napozásnak, a botot kézbe veszem. A nyéltagot rátoldva finoman játszom be a nád elé a kukoricával csalizott horgot.
Néhány perc után jobbra indul az úszóm. Izgatottan emelek be a bottal, és húzom is el a halat a nádas közelségéből. Az erős gumit csupán pár centire tudja kihúzni a meglepett kárász, és máris a szákomban pihenhet. „Hát ti csináltok akkora ribilliót?”, kérdezem tőle, de választ nem kapok. Járj utána magad, kiskomám! Újból kukoricát tűzök a horogra, újból kárászt fogok. Nem hiszem, hogy csak ők suhannak a nádszálak között, ezért két marék VDE epres mikro pelletet csúzlizok jobbra és balra, hogy két lehetőségem is legyen. Ha az elsőről halat fogok, és az megzavarja a társait, akkor - amíg rendeződnek a sorok - a másik etetést vallathatom. A kukorica helyett pelletre váltok a horgon is. A táskám mélyéből egy zacskó nagyobb méretű, 8 mm-es epres VDE pellet kerül elő. Kiválogatok néhány szemet, amit belocsolok egy leheletnyi ízében harmonizáló Vörös Démon aromával. Nem kell sok, elég pár csepp, hogy kellemes, édes epres burok fogja körbe a pelletszemeket. Ez a kis plusz az, ami majd megkülönbözteti a csalit az etetésre használt szemektől.
Egy kis szilikon karika segítségével teszem a horogra. Óvatosan araszolok be a rakóssal, és finoman, szinte csak ráhintem a horgot a vízre. Az úszó a nádfal előtt 20 centire várja, hogy újból táncba hívják. Hogy ne rángassam a szereléket, két kézzel megtámasztom a botot és ráülök végére, a spiccét pedig finoman a víz alá rejtem. A kis sárga antenna egyszer csak megbillen, és oldalra sasszézik.
Beleúszásnak tűnik, de a táncrendet váratlan merüléssel írja felül. Beemelek a bottal és igyekszem elhúzni a halat a nádtól. Az erős gumi most kiszalad a top szettből, de a hal szerencsére nem a nádfalat célozza, kifordul a nyílt víz irányába. Óvatosan tolom hátra a botot, majd rövidítek. A ponty - mert egyértelműen vele akadtam össze - minden erejét összeszedve igyekszik szabadulni, de méretével az erős szereléknek nem ellenfele, hamar feladja, fáradtan kapkodja a levegőt. Gyors fotózást követően már siethet is vissza a társaihoz. Újabb epres finomság kerül a horogra, bízom benne, hogy megtaláltam azt a csalit, amire most és itt a pontyok kedvet kaptak.
Néhány szem mikro pelletet lövök az iménti küzdelem kiinduló pontjára, majd a másik oldali etetést veszem célba. Kifordulok a ládámról, hogy kényelmesebben be tudjam játszani a csalit. A kisméretű, de acél szárral szerelt, ezért - mondhatni - „önsúllyal” ellátott pontyozó úszó nagy segítségemre van a nádfal közvetlen közelségét kihasználó pecában. Könnyedén tudom a lehető legközelebb pöccinteni a felcsalizott horgot az ígéretes helyhez. Az úszómtól balra megrázkódik egy nádszál. Szinte látom magam előtt a halat, amint kidugja a fejét a nádas rejtekéből.
Képzeletemben már csak néhány centire van a horgomtól, majd… Hol az úszóm? Újabb, az előzőnél hevesebb ellenkezés. Sikerül őkelmét is gyorsan elhúznom az etetésről, de tovább tart megszelídíteni. A horog stabilan tart, és tudom, hogy ezzel a szerelékkel nyílt terepen akár tíz kilós ponttyal is megküzdhetek, ezért nincs miért aggódnom. Kiélvezem a fárasztás minden mozzanatát. A gumizás teszi a dolgát, a hal néhány hevesebb kirohanás után feladja a harcot. Sértődött tükrös piheg a merítőmben. Finoman szedem ki a horgot, nem akarom bántani, a merítőből engedem szabadon.
A másik oldali etetésemen látok mozgolódást, a soron következő halra onnan számítok. Pár szem pellet repül az előző helyre, a felcsalizott horog a másikra. Várok. A nádszálak borzolják az idegeim, a nyugalomnak vége. Egyre fokozódó iramú tánc kezdődik előttem, még az apró úszót is elsodorják a „parkett” ördögei. Nem szeretnék a táncosok ruhájába akadni, ezért nem emelek be minden rezdülésnek, várom a megfelelő alkalmat.
Mintha elhalkult volna a zenekar a nádban… csupán az úszóm keringőzik lassan, andalítóan magában, majd mint egy fáradt kisasszony, a víz alá huppan. Megremeg a nádas, a zenekar újból szenvedélyes tangóba kezd. A ponty veszettül fúrná magát a nádba, én pedig igyekszem meggyőzni az ellenkezőjéről. Úgy tűnik, elég meggyőzően érvelek, mert váratlanul felhagy a csörtetéssel és a karikába hajló botnak engedve irányt vált. A gumi most rendesen megszalad, érzem, hogy méltó ellenfélre találtam. A ponty nem buta, újból a nádfalat célozza, érzi, hogy csak ott van esélye. Ilyenkor jön jól egy erős, terhelhető pontyos bot, aminek ismerjük a határait. Már egy éve barátkozunk, így tudom mire képes, meddig mehetek el. Keményen ellent tartok, ami meglepi halamat, majd amint megérzem a megtorpanását, már szalad is hátra a görgőn a bot, és csupán az erős top szett marad a kezemben. Innen már nem engedek, kihasználom a gumizásban rejlő erőtartalékot, igyekszem mielőbb döntésre vinni a dolgot. A merítővel szinte víz alatt szákolom, majd remegő lábakkal rogyok a ládára. Gyönyörű töves piheni ki a fáradalmait.
Soha nem érdekel, hogy a halam hány kilós, az élményt nem kilókban mérem. Az ereje meggyőző volt, és mint igazi harcos, megérdemli a tiszteletemet és a szabadságot.
Kis pihenőt rendelek el, hiszen alaposan szétziláltuk a nagy forgolódásban a táncparkettet. Néhány szem etető pellettel igyekszem kiengesztelni a táncban megzavart pontyokat, majd leteszem a rakóst. Jólesik a hűs ásványvíz, kicsit lazítok. Kihasználom a pihenőt és elkattintok pár képet emlékbe. Kinyújtóztatom a tagjaim. A magasban repülők húznak el. Tökéletesen látszik a sziluettjük, egyetlen felhő sem szeplőzi az égboltot.
A nádas újra feléled, ideje nekem is visszaülni. Két pontyot sikerül még kicsalogatni a partra, egyikük igazi sudár derekú erőművész. Mint egy vérbeli profi, úgy feszít a fotózásnál, kimeredt úszóival igazán marcona harcos benyomását kelti. Leszállok a ládámról és őt is útjára engedem.
Órámra pillantok és szomorúan veszem tudomásul, véget kell vetnem a mulatságnak. Kisimulva, feltöltődve pakolászok, még dudorászom is közben. A dallamra újból mozgolódás kezdődik a nádban, de már nem avatkozom közbe. Fütyörészve figyelem, hogy bólogatnak, hajlongnak a nádszálak. Búcsúzóul integetnek, én pedig vidáman visszaintek: találkozunk még!
Írta: Polyák Csaba (csabio)
Fotók: Csabio
