Mikor beköszöntenek a tartós hidegek, később a mínuszok, vizeink szunnyadni kezdenek. A vízi növényzet elsatnyul, lesüllyed a fenékre, a bennük megbúvó élőlények szintén elbújnak, így az őket követő halak is. A legtöbb esetben a part menti zóna kiürül, és az itt maradt halak nagyon finnyásan táplálkoznak. Ilyenkor vethető be a matchbot, a pickerbot, ám bizonyos esetekben még a rakós botnak is van létjogosultsága. A szereléknek pedig a körülményekhez mérten a legfinomabbnak kell lennie. Négyrészesre tervezett cikksorozatom első állomásában a rakósé a főszerep.
November közepe van, a hajnalok egyre csípősebek, a nappalok a hidegfrontok és az esőzések folytán szintén hűvösebbek lettek. Kedvenc vizeim egyikén, az Atkai-holtág partján előző nap tett - a sártól cseppet sem zökkenőmentes - terepszemlém nem kecsegtetett sok jóval. A növényzet már szinte semmi búvóhelyet nem nyújt a halaknak, a bedőlt fák ágai között és a nyílt vízen is egyre kevésbé láttam fordulásokat.
Még nem köszöntött be a tél, úgy véltem, a rakós bottal is el tudnék még csípni néhány keszeget, bodorkát, csupán a megfelelő helyet kell kiválasztani. A mély rész végén kinézett hatalmas bedőlt fa mellett döntöttem - gondolván a bodorkákra -, ám félve a csukáktól este megváltoztattam a tervet, hiszen azok könnyen szétverik az etetésre összegyűlt halrajt, és akkor hosszú órákra lőttek a horgászatnak. Így egy „semmitmondó”, mégis reményekkel teli helyet néztem ki. Másnap hajnalban megküzdve a sárral és a köddel, ami miatt szinte csak az orromig láttam, kivergődtem a partra. Hidegzuhanyként ért a dolog, hogy a helyet már ülték. Terepjáróval be tudott menni a kolléga… Tanácstalan voltam, így visszább mentem egy másik helyre, ahol nem voltam biztos, hogy rakós távra kijön a hal, de gondoltam, megpróbálom.
Szép nyugodt volt minden, pont így szeretem, csak jó lett volna fél lábbal nem belelépni a vízbe, mialatt a ládát állítottam fel. Volt egy padka ugyanis a víz alatt, ahová csizmában bementem és nem vettem észre a törést, így lelépve róla a gumicsizmámba betódult a víz. Ekkor már hiába a bélelt nadrág és a dupla zokni, szárítgathattam vagy két órát… Esetemből okulva, nem árt, ha mindig van nálunk tartalék száraz ruha, vagy legalább zokni!
Hogy a horgászatról is legyen szó: ilyenkor felértékelődik a finom szerelék fogalma. Hogy mire van szükségünk? Kell egy rakós bot, hozzávaló vékony gumi és hajszálvékony zsinór, apró horgok, úszók.
Kezdjük a gumival! Én a tekercses, tömör, natúr színű latex gumikat kedvelem, mivel a tömör gumik közül ezeknek a legjobb a nyúlása. Durván 7x-es. Az 1 mm-es vastagságúból egy 10 centis darabot 70 centire ki tudtam nyújtani. Fölöslegesnek találtam ennél vékonyabbat befűzni, mivel ezek a gumik eleve lágyabbak festett társaiknál, ezért ha elegendően lazák, akkor szinte a végletekig le tudunk finomítani, ami tavasszal is jól jöhet.
Az úszónak 0,5 és 1,25 g közöttieket válogattam össze. Kisebb vagy nagyobb méretű fölösleges volt aznapra, lévén, hogy aránylag szélcsendes idő volt. A szár anyaga üvegszál vagy karbon, az antenna pedig rendkívül vékony műanyag, így a kettő együtt érzékeny súlyozást tesz lehetővé, és a kapások is jobban látszanak.
Annak érdekében, hogy szerelékem minél természetesebben viselkedjen és szinte ne is látszódjon, a fő- és előkezsinórt 0,08-as zsinórból kötöttem. A horog mérete 18 és 20-as között volt, ezekből a 20-as méretet használtam.
Ha nagyon finnyásan eszik a hal, a horog súlyán könnyítésére vékony húsúból kisebbet, valamint - a csali természetes mozgása érdekében - vékonyabb előkét köthetünk fel, de ez most fölösleges volt, az maradjon a versenyzőknek.
Az etetőanyagról annyit, hogy szinte soha nem aromázok, ráadásul a letisztult vizekben könnyebben terjednek az illatok. A lényeg, hogy sötétebb legyen a tónusa, az állaga legyen megfelelő, bontson jól, és vegyen fel sok élő anyagot.
Néha, amikor elegendő alapanyag összegyűlik és az időm is engedi, magam készítem etetőanyagomat. Ez most sem volt másképp, tapadós, finom szemcsézetű, darabosabb összetevőket és pirított, őrölt kendermagot bőségesen tartalmazó, természetes illatú etetőt állítottam össze. Isteni finom illata lett, enyhe mézeskalács és citrusos beütéssel. Ehhez tettem még 1 dl csontit és 2 dl pinkit.
Csalinak csontit és pinkit használtam, természetesen a szúnyoglárva ilyenkor elsőrangú, csak sajnos nálunk kedden meg kell rendelni és csütörtökön jön, ám én még csütörtökön sem voltam benne biztos, hogy egyáltalán le tudok e jutni a sártól a vízig szombaton, így szúnyoglárvát ezúttal nem vettem.
Most, hogy tisztáztuk a felszerelést és az etetőanyagot, ideje már végre horgászni is! 11 m-en maximum 3 m volt a mélység. Balról, jobbról akadók - igaz, messzebb -, előttem változatos, medertörésekkel tarkított mély víz. Mind jó haltartó helyek, most már csak az etetésben kell bíznom. Ilyenkor felesleges és nem is érdemes sokat etetni, így 2 kg kajánál többet - melyet mellesleg alaposan átrostáltam kétszer is - nem kevertem be. Alapozásnak 4 öklömnyi gombócot dobtam be, majd vártam. Sejtettem, hogy a halak jó darabig nem érkeznek meg, most sem lett ez másképp, eltelt vagy félóra, mire kapásom lett.
Sajnálattal vettem észre, hogy törpét fogtam, amit később egy társa követett. Nem örültem nekik, de mostanában nincs szerencséjük, a holtág partja ugyanis tele van elhullott egyedeikkel. Valami betegség megtámadta őket. Nem baj, már így is csömöre volt tőlük a víznek.
A kezdeti törpés mohóság után végre megjött az első keszeg. Egy szép bagolykeszeget fogtam, amit később egy még szebb társa követett.
Kezdetben még kellett a kabát, alatta a két pulóverrel, de lassan kezdett melegedni az idő, így hamarosan megszabadulhattam a réteges öltözék egy részétől. Aki nem motorral megy horgászni, annak sem túlzás ilyenkor a termo kabát…
Eleinte még ritkásan jöttek a halak, és az etetőanyagot is csínján kellett szórni. Mindig figyeljünk oda a körülményekre! A kapások gyarapodó száma több etetést kíván, de nem feltétlenül etetőanyagot, lehet, néha eredményesebbek lehetünk élő anyaggal is, sőt! Erről még írok nemsoká.
Hamarosan megjöttek a dévérek is. Igazából nem számítottam rájuk, bodorka és sügér lebegett a szemem előtt, talán pár karikakeszeggel kiegészítve, de így még jobb. Egyre színesebb a felhozatal, ezt már szeretem!
A hideg idő és víz ellenére sikerült kicsábítanom a halakat. Noha a kapások elég lassúak voltak, korántsem finnyásak. Óvatosan, lassan alámerült az úszó antennája, amire pici kivárás után bevágás volt a válasz. Halaimnak szinte mind a szája szélébe akadt a horog, ami az óvatos majszolás eredménye, de az egyik karika meglehetősen mohó volt és torokra nyelte a horgot.
Nagyon ment a dolog, a lomha kapások után beköszönt egy gyorsabb is. Bevágás után rögvest kirohant a halam oldalra, majd hátratoláskor is éreztem, hogy nem kis erő szorult belé. Picit még „megfuttattam” magam előtt, hadd dolgozza ki magát, utána őt is a kezemhez szánkáztattam a víztükrön. Kicsi, de harcias jászkeszeg volt.
Néha jobb, ha az etetés távolabbi pontjain is megpróbáljuk a dolgot, így én is rápróbáltam közelebb, távolabb, oldalt és bejött a dolog: két szép bodorkát és pár jobb keszeget így fogtam.
Az idő melegedésével arányosan a kapások száma is nőni kezdett. Hát nem fura? Nem olyan ez, mint nyáron, akkor pont fordítva van. Amikor az idő már elviselhetetlenül melegszik, a kapások is leállnak. Ilyenkor meg pont ez az időszak az, ami több jóval kecsegtet.
Szóval, beindultak a kapások, és bizony a dévérek is egyre inkább elemükben voltak. Nem azt mondom, hogy állandóan kapásom volt, hiszen most hűvös van, és egy-egy kapásra is többet kellett várni, ám azért résen kellett lenni az etetések közben is, hiszen volt, hogy el kellett dobnom a csúzlit egy bevágás miatt.
Apropó, itt jön a képbe a csúzli! Mondottam, hogy nem feltétlenül etetőanyaggal kell meghálálni a kapások sűrűsödését. Én már egyre kevesebb etetőanyagot dobtam nekik, viszont egyre több csontit és pinkit csúzliztam. Amint a lassan süllyedő csali snecik híján lejutott a horgomig, nekem is egyszeriben kapásom lett. Ha csontival csaliztam, karikát fogtam, ha pinkivel, dévért. Általában a három szem pinki volt a sztár csali.
A végére egészen felgyorsult a halfogás üteme, már nem volt üresjárat. Igaz, nem kétpercenként fogtam egy halat, de ha a botot betoltam, végül kapás nélkül nem kellett kivennem a szereléket. A halak sem voltak már olyan jó erőben, hiszen a vékony cájg ellenére sem kellett különösebben fárasztani őket: hátratolás után lerövidítettem a botot, kis csobogás a víztetőn, és már csúsztattam is őket a lábamig.
Nagyon szép karikakeszegek és dévérek jöttek még, igazán öröm volt aznap rakóssal horgászni. Talán az év utolsó ilyen horgászata volt ez - bár ki tudja? Sajnos nem jött annyi bodorka, mint szerettem volna, de cseppet sem voltam emiatt elkeseredve, sőt!
Bár a nap csodásan kisütött, a hűvös idő is megenyhült, na és a halfogás is felgyorsult, nekem délután dolgom volt, így abbahagytam a horgászatot és összepakoltam. Akkor jöttem csak rá, micsoda dagonyát hagytam magam után: csupa sár volt minden, nem beszélve a ruháimról és a felszereléseimről. Megvallom őszintén, mialatt írom ezt a cikket, még mindig nem tisztítottam meg a holmim egy részét. Azt hiszem, hamarosan időt szánok erre is.
Összegzés:
Ha kitartóak vagyunk, és elég elszántak, hogy ilyenkor is elővegyük a rakós botot, bizony érhetnek pozitív meglepetések. Néhol a part menti zóna kiürült, ezért akkor lehet esélyünk halfogásra, ha mélyebb részeket keresünk fel, ahol valamilyen haltartó hely, bedőlt fa, tereptárgy, medertörés stb. van. A csatornák befolyói, zsilipek ilyenkor is kitűnő helyek, vagy ahol melegebb vízbefolyások vannak. Esetleg csatornák mélyebb részein, medertörésein számíthatunk kapásra. Ha a hajnali órákat kihasználjuk és megfigyeljük a halak fordulásait, az szintén támpont lehet. Csak ne feledjük: leheletfinom felszerelés, kevés, sötét halkoszt és sok élő anyag szükségeltetik. Görbüljön!
Írta: Írás, fotók, ábra: Szili Dániel (Danius)
