Ennél nagyobb szentségtörést az átlag magyar horgász számára nem lehet elkövetni. Olyan vízen, ahol hemzsegnek a pontyok, ki az az elvetemült, aki mégis a kárászok nyomába ered. Kettő ilyen horgászról biztosan tudok, az egyik Pásztor István szakírónk, a másik pedig én. Kérem a kedves olvasót, ne hamarkodja el ítéletét a címben jelzett horgászattal és a mi józan ítélőképességünkkel kapcsolatban, olvassa el a cikket, és mindenre fény derül!
Kedves meghívásnak tettem eleget, mikor Pásztor István barátom meghívott egy pontyos vízre horgászni. Gondolkodás nélkül igent mondtam, mert még soha nem horgásztam az Ohati tavakon. Az a kifejezés, hogy "pontyos víz" szinte mindenki számára a műanyag vagy kocka tavakat jelenti. Ez alól én sem vagyok kivétel, számomra is. Azonban ez a hely nem a szokványos, négyszög alakú, minden pontján azonos mélységű, teljesen partmenti növényzetmentes pálya. Ez valami más.
Hajnal négykor csörgött a telefonom, most kivételesen nem állítottam be még tíz perccel későbbi újra jelzésre, pedig ha nem horgászni indulok, akkor szívesen nyújtom meg a pihenéssel töltött időt. A menetfelszerelés az autómban várakozott már előző este óta, kétszer is átvizsgáltam, nem hagyok-e itthon valamit. Mindent rendben találtam. Egy pontyos rakózásra nem lehet felkészületlenül érkezni!
Még oda sem értem a helyszínre, már pompás fogadtatásban részesültem. A hajnali napfelkelte volt ilyen kegyes hozzám, hogy az erre járó vándort arany csillogásával köszöntötte. Kiléptem az autómból és fotózni kezdtem.
A vízparton már várt rám István, rövid megbeszélés után kiválasztottuk az alkalmas horgászhelyet és elkezdtük a pakolást. Útközben, ahogy beszélgettünk, szép lassan kivilágosodott. A vízparton gyönyörű növények fogadtak bennünket, nem tudtunk ellenállni, azonnal beélesítettük a digitálisokat és ellőttünk néhány képet.
A víz is csodás volt, gazdag parti vegetáció, nem éreztette a horgásszal, hogy a környezet kissé mesterséges. Egy kis öbölben pakoltam le, István barátom a feederrel kicsit távolabb tőlem. Ő már javában horgászott, amikor én még csak az előkészületeket végeztem a nyugodt rakózáshoz. Jó munkához idő kell! Arra viszont nem gondoltam, hogy pontyos vízen, egy ponty horogra csábításához is huzamosabb időnek kell eltelnie. Az alapozó etetés után közel fél óra telt el, amikor éppen a tájban gyönyörködtem, egy oldalra sétálós kapással adták a halak tudtomra, hogy kezdődhet a közös játék. Azonnal guminyújtós kapások emlékei futottak át agyamon és képzeletemben már indítottam is a rakóst hátra a rövidítéshez. Sajnos valójában erre nem került sor.
Maradt a végeláthatatlan várakozás. Szerencsére nem sokáig. Egy szép merítős kapás után, a lágyra gumizott spiccből alig szaladt ki az 1,0-es gumi. Ez nem ponty lesz, jósoltam, de ehhez semmiféle látnoki képességre nem volt szükség. Telitalálat. Egy kis kárász, mely megfogása után egyik szemem sírt, a másik nevetett. Örültem a kis jövevénynek, hogy legalább már valakinek ízlik a felkínált étel.
A levegő hőmérséklete és az időjárási viszonyok nem éppen a legideálisabb körülményeket teremtették a pontyok horogra kerítéséhez. Az előző napok kellemes, arcot simogató melege és ragyogó időjárása után, masszív hidegfront telepedett rá a tájra, ami a legkevésbé kedvez a pontyoknak. Autóm hőmérője 8,5 Celsius-fokot mutatott. A megfogott hal olyan kellemesen langyos tapintású volt, hogy akár kézmelegítő szerepét is betölthette volna. Helyette inkább a haltartóba helyeztem.
A kisebb kárászok, ha nem is intenzíven, de táplálkoztak, erről a lassan elmerülő úszóantenna adott számomra tudomást. A szerelékmódosítások hosszú sorát próbáltam végig, de sajnos átütő sikert nem hozott. Kisebb teherbírású és hajszálvékony antennájú úszóra váltottam. Az ólmozást a lehető legnagyobb mértékben elosztottam az előke és az úszó között, ún. inggomb (shirt button style) elrendezésben. Ami annyit jelent, hogy az egyenlő méretű sörétekből kialakított ólmozás minden darabját, egyenlő távolságra húztam egymástól.
A mérsékelt sikert a kicsit gyakrabban jelentkező kapások jelentették, az átlagsúly viszont nem emelkedett. Sajnos nem tudtunk elcsábítani egyetlen pontyot sem, minden próbálkozás ellenére passzívak maradtak.
Semmi okom nem lehetett a panaszra, mert a környéken messzemenően én fogtam a legtöbb halat darabszámra és súlyra is, amivel nem lehet dicsekedni és nem is szeretnék. Egy kis elégedetlenség üldögélt az arcomon, annak ellenére, hogy a rakóssal lehetett a maximumot kihozni a vízből ebben az időszakban és úgy gondolom, hogy ezt meg is tettem. Nem jött a ponty. A cím azt hiszem mostmár mindenki számára világos lett, nem pontyellenes felfogásom miatt nem horgásztam a legkedveltebb hazai horgászhalra, hanem az időjárás mostoha körülményei tették "szelektívvé" a mai próbálkozást.
Az időjárás kezdett még rosszabbra fordulni, az állandóan szemerkélő eső mellé a kissé felerősödő szél is társként szegődött. Ez az osztott súlyozás halála, a halak száma kis mértékben, a gubancoké jelentősen növekedett a kedvezőtlen víz alatti áramlások és a szél következtében.
Véget vetettünk a horgászatnak, a pakolás és a fotózás volt már csak hátra. A lebontott és egy csontival csalizott topsetet a ládám bottartójába raktam, és a szereléket a vízbe lógattam. Miután a rakós vastag részeit egymásba pakoltam, a topsetet kiemelve egy tíz centi körüli rák volt a horgon. Ez igazán pompás befejezése ennek a horgászatnak. Utoljára több mint tíz éve fogtam rákot édesapámmal a Tiszán. Sajnos ő már nincs közöttünk, így ez a fogás egy kicsit a vele töltött horgászemlékeket is felidézte. Újra könny szökött a szemembe és csak jönnek és jönnek az emlékek...
