A Velencei-tavi Evezőspályáról, első hallásra szinte mindenkinek a keszegek jutnak az eszébe, akiket a melegebb időkben, csapatostul lehet fellelni a padkán. Egy-egy jobb napot kifogva, elérhető akár a 15 kg-os keszegzsákmány is, három óra alatt. De mi van lent a mélyben, a jellegzetes törésvonal mögött? Matchbottal horgászva, már számtalanszor megbizonyosodtam, hogy ott vannak a pályán a termetes halak is, de most rakós bottal eredtem a nyomukba.
A pálya egy külső szemlélőnek rendkívül egysíkúnak tűnhet, de mégis más a látszat és más a valóság. Engem lenyűgözött halállománya, szépsége és változatossága. Horgászataimra fordított időm nagy részét itt töltöm el, mindig élményekben és tapasztalatokban gazdagon hagyom el a vizet. Vannak természetesen rosszabb napok is, de abból is rengeteget tanulhat az ember. Ezért is vezetek naplót. Később ebből mindent megtudok, mit csináltam jól, vagy éppen rosszul az adott körülmények mellett.
Érdemes egy pár szót ejteni a pálya adottságairól. Ez mindenképpen fontos, hogy eredményesek tudjunk lenni. A part felöli és a betoncölöpöktől számított törésvonalakig a vízmélység mintegy 120-130 centi körül mozog, a középső részen pedig 280 és 320 centis vizet lehet találni, persze ez függ a mindenkori vízállástól. A törés a parttól általában 12-18 méterre található, de ez folyamatosan változik. Ki tudja miért? Talán amikor kotorták, akkor a kapitány egy kicsit több, vagy esetleg kevesebb rumot is ivott a kelleténél, azért ez nem párhuzamos a parttal, hanem szinte hullámos. Vannak a pályának olyan részei is, ahol 20-22 méterre lehet megtalálni a törést. Nem elhanyagolható még a víz mozgása sem. A mindenkori szélirány és szélerősség függvényében áramlik, mégpedig keleti, vagy nyugati irányban. Nyugati szélben általában keletre, keleti szélben pedig nyugat felé. Ezt érdemes tudni, mert néha nagymértékben tudja befolyásolni a horgászatot. Az áramlás sebessége erős szélben megközelítheti egy lassúbb folyó folyási sebességét, tehát a szerelék összeállításban ezt mindenképpen figyelembe kell venni. Ilyenkor mind a padkán, mind lent a mélyben egy kicsit növelni kell az úszónk méretét és az ólmozáson is változtathatunk.
Eddig, ahányszor horgásztam az Evezősön, mindig a keszegeket vettem célba. Sokat lehet tanulni, és nagyon jól lehet tesztelni a különböző „mesterkeverékeket”. A keszegfogásban, itt szinte nélkülözhetetlen a kellő mennyiségű alapozó etetés és a folyamatos ráetetés, ami természetesen nem mással, mint a földes szúnyoggal történik. De én most nem erről szeretnék írni, helyettem már megtették sokkal nagyobb és nevesebb horgászok is a különböző újságokban. Aki ismeri a pályát, az előbb vagy utóbb rájön, hogy hol vannak olyan helyek, ahol a 13 méteres bottal eredményesen lehet meghorgászni pont a törést és a mély vizet is, hosszúra hagyott zászló nélkül.
A cikk megírásához az ihlet akkor jött, mikor a napokban mentem le a pályára horgászni. Nem tudtam beszerezni az etetőszúnyogot, mivel a lelőhelyeket elmosta az esőzés. Arra gondoltam, mi lenne, ha most mégsem a keszegekre koncentrálnék, hanem a pontyokra. Megvettem a kellő mennyiségű és már sokszor bizonyított „velencei pontyos kajámat”. Igaz, eddig beljebb, matchbottal teszteltem csak, de véleményem szerint az a 15-25 méter már nem nagyon számít. A pontos recept: 1 kg VDE Big Fish, 1 kg VDE Catch, 0,4 kg Sensas TTX (Mais tourteau de germe fin), Sensas Aromix Carpes, Sensas Attractix Grose Poissons.
Ez a keverék hihetetlen módon tudja szelektálni a halakat. Lassan oldódik, sok szemes takarmányt tartalmaz, és elég dúrvára van őrölve. Jól mutatják az eredmények: az első alkalommal, - 3 óra alatt - összesen 4 keszeget fogtam vele és két szép, méretes pontyot. A csalit folyamatosan váltogattam. Általában a legfogósabb: a szúnyog-csonti szendvics és a csemegekukorica. A nagyobb keszegek is felveszik a kukoricát, ezért nem kell sajnálni az etetőanyagba szánt mennyiséget. Pontyozásnál viszonylag keveset etetek rá, próbálom nem megzavarni az odalátogatókat. Hogyha már odataláltak a pontyok, akkor viszont folyamatosan fent kell tartani az érdeklődésüket. Ezt én úgy szoktam megoldani, hogy megragasztom a csontit és azt, folyamatos ritmusban, ahogy a halak megkívánják, adagolom. Ez általában a 3-4 óra alatt olyan 1,5-2 liter csontit szokott jelenteni. A csúzlizás sem rossz megoldás, de ez csak akkor működhet, ha nem túl erős a szél, és nincsenek ott a pályán a mohó snecik. Az etetőanyagnak általában a 90 %-át alapozó etetésként dobom be, a maradékot, ha esetleg sok a keszeg vagy nagyon ráálltak a pontyok, akkor 1 órás időközönként, 3-4 tojásnyi méretű gombócként juttatom be.
A kukoricát is folyamatosan pótolni kell, mivel ezt a dévérek és főként a karikakeszegek is előszeretettel fogyasztják, mint már említettem. Menet közben csúzlizással szoktam bejuttatni, egyszerre csak pár szemet. Véleményem szerint az nem baj, ha nem tökéletesen pontosan egy helyre etetünk. Egy kicsit lehet szétszórt az etetés, a pontyoknak kell a terület. A ragasztott csontival is így szoktam eljárni, pontosan a törés mögé, olyan egy-két méter hosszú részre dobálom be.
És akkor ejtsünk pár szót az általam használt szerelékről is. Elég sok szakítás, bosszúság és szerelés után jöttem rá, hogy nem szabad és nem is kell annyira finomkodni. Az esetek döntő többségében a padkán horgászom keszegre. Majdhogynem minden alkalommal meg szokott lepni egy-egy ponty, amit elég rossz százalékban tudtam csak a szákba terelni. Mivel most kifejezetten pontyra szerettem volna horgászni, ezért a következő módon állítottam össze a szerelésemet: a fődamil és az előke is 0,12 mm vastagságú. Itt direkt nem említek meg konkrét márkákat, mindenki az általa beváltat használja. Az úszó mérete már ennyire nem egyszerű dolog. Itt figyelembe kell venni a szél erősségét, irányát és a víz áramlását. Én általában 1,25 és 2,5 gr közöttit használok. Nagy általánosságban mondható, hogy az 1,5 gr elég szokott lenni.
Az ólmozást két részre bontom: a jelzőólom 7-es (0,09 gr) vagy 6-os (0,11 gr) nagyságú, és ettől mintegy 12-14 centiméterre van egybe húzva a főólmozás. Az előke hosszúságát 18-20 centire hagyom, a fődamilhoz sima füllel csatlakoztatom. A végére hagytam a horgot. Elég sok horgot próbáltam már. Itt is, mint a damilnál is, mindenki másra esküszik. Szerintem ahány víz, annyifajta horog. Nagy általánosságokat lehet mondani, de nekem még mindig nem sikerült megtalálnom Velencére, az ideális horogtípust a ponty horgászatához. A legjobban bevált egy elég öblös forma volt eddig. A gumizásnál viszonylag erőset kell választanunk. Ennek két oka van: az egyik, hogy a mélyben megakasztott pontyot egyből fel kell kényszerítenünk a mélyből, mivel a padka törése eléggé le van már szakadva és sok a kiálló akadó benne. A másik, hogy nemcsak 1-3 kilós pontyokra lehet itt számítani! Nem egyszer fogtak már 5 kilón felülieket és a napokban hallottam beszámolót egy amur fogásáról is. Én 1,2 mm vastag gumit használok, az átlagosnál egy kicsit jobban megfeszítve. Ezáltal meg tudjuk fordítani és irányítani halunkat.
Van még egy fontos része a sikeres pontyfogásnak. Ez nem más, mint a csali felkínálásnak a módja. Velence az a hely, ahol véleményem szerint nem lehet megmondani, hogy éppen hol és mivel táplálkoznának szívesen a pontyok. Sok fajta csalit szoktam magammal vinni, gyakran váltogatom és keverem ezeket. Már megemlítettem a csonti-szúnyoglárva szendvicset. Ez általában szokott is működni, de ha egy olyan keveréket csinálunk a halak számára, ami a keszegeket is vonzza, akkor szinte esélyünk sem lesz egy termetesebb hal fogására, mert mire a nagy megérkezik, üres a placc.
A pályán a pontyok előszeretettel fogyasztják a szúnyoglárvát, ezért ha van módunk rá, akkor a már kész etetőanyagunkba rakhatunk 1-2 levél tűzőt és a horogra szánt csali mellé is tűzzünk belőle. A siker nem fog elmaradni. Ha a közelben tartózkodnak a pontyok, szinte azonnal, az etetés után már jelentkezni fognak.
Ha 5-10 percig nincsen kapásom, változtatok a horgon felkínált csalin, vagy az ereszték nagyságán állítok. Általában a fenékre lefektetett csali szokott működni, de nem egyszer fogtam már a fenék felett 15 cm-re meglebegtetett kukoricával halat.
Még egy tanács a végére: ha a pontyozás mellett döntöttünk, akkor ne sajnáljuk rá az időt és ne bosszankodjunk, hogy 1-2 óra elteltével még a jelüket sem láttuk. A legjobb, két egymás utáni napot eltölteni ugyanazon a helyen. Mivel egy elég nagy vízterületről van szó, a halat oda kell csalogatnunk a parttól mintegy 13 méterre, ami nem egyszerű dolog. És ne feledjük: a Velencei tó „vadvíz”, noha a fogott halak nagy része a telepítésből származik, de azért meg lehet csípni egy-egy ottani ívásból származó, tökéletes egészségi állapotban lévő pontyot, ami nekem felhőtlen boldogságot és élményt jelent.
Remélem, hogy ezzel az írásommal egy kicsit másképpen is be tudtam mutatni a Velencei-tavi Evezőspályát. A fő hala a keszeg, de azért egy kis kitartással és türelemmel meg lehet fogni a termetesebb halait is, ha ez nem is mindig sikerül elsőre.
Gazza (Sivák Fishing Team)
