A szívemhez oly közel álló rakós botos technikával akartam kárászt és - ha lehet - egy-két bónusz pontyot fogni a lakóhelyem peremén található kis tavacskán. A vízben hemzsegő kárászok horogra csalása nem is volt olyan egyszerű, mert igencsak válogatós kedvükben voltak. A csontit, a szép egészséges kukoricaszemekhez hasonlóan csak nézegették, így nem volt túl egyszerű szákba terelni az egyébként mindig viszonylag jól kapó kárászokat.
A kezdő horgászok hibájába estem, mindig a lehető legtávolabb szerettem volna eljutni, hogy újabb és újabb vizeket ismerjek meg. Teljesen elhanyagoltam a városom szélén, a benzinkút mögött fekvő kis tavacskát, ami - a horgászat végeztével bebizonyosodott - hiba volt. Nagyon kellemesen töltöttük itt el a horgászatra szánt időt Bandi barátommal.
Az etetőanyag bekeverése után, egy kis ideig állni hagytam az anyagot, hogy a szemcsék kellőképpen felvegyék a hozzáadott vizet. Aztán jöhet a szükséges utánvizezés és begombócolás.
Mindig a mederalakulatok feltérképezésével szoktam kezdeni a horgászatot. Számomra ez az egyik legfontosabb információ a vízről szerzett pillanatnyi benyomás után. Tíz méterben kényelmesen meg tudtam horgászni a kívánt helyet, ezért fölöslegesnek tartottam a hosszabb bottal való horgászatot, hiszen minden nélkülözhető taggal kényelmesebb a horgászat. Jöhetnek az alapozó gombócok! Öt nagy keményet tettem le a fenékre és öt lazábbal, víz között nyílóval zártam az alapozást.
A gombócok vízbe érése után nem sokat kellett várni a halak megjelenésére. Azonnal megindult a mozgolódás az etetésen. Olyan sok apróhal volt vízközt, hogy amikor oldalra mozdítottam a rakóssal a szereléket, éreztem, hogy az apróságokon meg-megakad a zsinór. A szerelékemen hat összehúzott sörét képezte a főólmozást és egy kis jelző volt az előkefül fölé csíptetve. Ez a szerelék nem igazán volt nyerő, mert a vízközt érdeklődő halak nem hagyták beállni az úszót. Mire beállt a szerelék, már csak csontikabát volt a horgon.
A dolog érdekessége az volt, hogy a vízközti kapásoknak hiába vágtam be, nem tudtam megakasztani a halakat. Ekkor eggyel nagyobb méretre váltottam, a 0,5 g-os Spirit helyett 0,75-ös került fel.
A szerelékváltás jó ötletnek bizonyult, a 0,75-ös stopper a No. 10-es jelzővel már gyorsan át tudott hatolni a szerelék a vízközti invázión. A halbőség ellenére nem táplálkoztak nagy hévvel a halak, csak finnyásan vették fel csontit. Elkezdtem kukoricával csalizni, az apróbb szemeket válogatva. Erre furamód nagyobb hajlandóságot mutattak, mint az élő anyagra.
Az kukoricával fogott első néhány hal szájában szinte sértetlen volt a csali. Ekkor ujjaim között felpuhítottam nekik a nagyobb szemeket, szinte kinyomva a belsejüket és úgy tűztem fel a horogra. Nagy sikere volt. Szinte minden betoláson kapásom és halam volt, így maradtam ennél a csalizási módnál.
Az etetőanyagomba csonti helyett kukoricát tettem. Gyakran dobott egykezes gombócokkal - amelyekbe jelentős mennyiségű kukorica került - próbáltam fenntartani a halak folyamatos érdeklődését a horgon felkínált csali iránt. Úgy tűnt, sikerrel.
A gombócok miatti folyamatos csobogtatással felkelthettem egy ponty figyelmét is, de sajnos nem sikerült horgon tartani, a fárasztás elején meglépett. A kárászok viszont kárpótoltak, hiszen folyamatos, szinte ütemesnek mondható halfogást tettek lehetővé. Továbbra is csak a fenék közelében tudtam fogni őket, de a kis vízmélység miatt ez egyáltalán nem volt időveszteség. A folyamatos érdeklődés ellenére a horog a hetven hal esetében talán csak egy-két alkalommal volt mélyen, nem pedig szájszélben.
A fotózkodás után mindenki visszatért - a halak és mi is - a saját környezetébe, és folytatódott a nyár. Nem fogtam nagy halakat, de maradéktalanul boldog voltam. A tavacska csodás, kár, hogy eddig nem látogattam. Még visszatérünk!
Balogh Róbert
Fotók: Pirint András és a szerző
