Az idei tavasz szokatlanul melegre sikeredett. Szerencsénkre már április első hétvégéje is kellemes, már-már nyárias idővel köszöntötte a vízpartra indulókat. Én sem bírtam tétlenül várni, kihasználtam a gyönyörű időt egy korai rakózásra. Mivel szüleimnél töltöttem a hétvégét, a rakózás helyszíne nem lehetett kérdés. Irány a Nagykunsági-főcsatorna!
A Nagykunsági-főcsatorna Abádszalóknál, a Tisza-tóból ered, hogy jó pár folyamkilométert megtéve feloldódjon a Hortobágy-Berettyóban és a Körösökben. Gyerekkorom számtalan horgászkalandja köt ehhez a vízhez, életem első komoly pontyát is a csatorna partján akasztottam. Igaz, hogy szó szerint „seggen csúszva” húzott a vízbe, (mivel voltam vagy 4 éves és 20 kiló), majd gonoszul megtépve hagyott faképnél, de édesapám máig jót kacag a történeten. Korábban a teljes partszakasz meghorgászható volt, napjainkra sajnos a part nagy részét sűrű gyalogakác és iszalag szövi be. A víz szélét elfoglalta a sás, a meghorgászható szabad helyek száma töredéke az egykorinak.
A tó vize egy zsilipen keresztül zúdul a csatornába, ennek közvetlen környezete mindig jó horgászhelynek számított. A változás csupán annyi a régi időkhöz képest, hogy míg akkor szigorúan tilos volt a zsilip közelében horgászni, addig ma némi „napijegy” fejében ez megengedett. Hiába, a piacgazdaság ide is betört. A csatorna - minden negatív változása ellenére - nekem kedves maradt. A kora tavaszi keszegezések, késő nyári pontyozások mind fontos bejegyzések képzeletbeli horgász naptáramban.
A terep tavasszal kiválóan alkalmas egy kellemes, reflexeket felfrissítő horgászatra. A csendesen, lassan áramló víz mintegy ráhangolódás lehet a későbbi folyóvízi horgászatokra. (Néha azért a zsilipen átzúduló víz itt is képes erős, húzós vizet produkálni, ezért nem árt, ha ott lapulnak a ládában a Cralusso Torpedók is.)
A csatornában szinte az összes halfaj megtalálható, ami a tóban is fellelhető, de engem leginkább a karika- és dévérkeszegek bősége vonzott. Méretüket tekintve többnyire tenyeresekre lehet számítani, de rendre beköszön néhány szebb dévér is, ne adj’ Isten pontyocska. Mivel elég korán érkeztem a csatorna partjára, választhattam a szabadon lévő horgászhelyek közül. A zsiliphez egészen közel eső helyek egyikére pakoltam ki, mert a frissen érkező víz kedvelt tartózkodási helye halaimnak, és a néha erősebb sodrás miatt az aljzat is kemény, iszapos lerakódásnak nyoma sincs. A horgászhelyem mögött viszonylag meredeken feltörő partoldal tehette kicsit nehezebbé a horgászatot.
A ládámat különös gonddal állítottam fel, egy apró vízszintmérő segítségével addig ügyeskedtem, míg sikerült tökéletesen belőni a helyzetét. (Sajnos munkámból adódóan sokszor sajog a hátam, derekam, aminek nem tenne jót egy rossz pozícióban felállított ládán történő horgászat.)
A part meredeksége miatt nem a szokásos botrögzítő villát használtam, hanem a Fox egy új, hálós rögzítőjét. Lassan mindenütt ezt használom, mert sajnos a legtöbb botrögzítő villa maradandó nyomot hagyott a rakóson. Ez az ötletes megoldás azonban maximálisan kíméli a botot. A finom szövésű, erős anyagból szőtt háló, egy szintén erős, tartós fém keretre van feszítve, ráadásul ezt a fém keretet igényesen be is borították szivaccsal, nullára csökkentve ezzel a botra leselkedő veszélyeket. Az ára pedig, ha úgy nézem, töredéke egy törött tag árának.
A rakós botos horgászat másik elengedhetetlen kelléke a görgő. Nem is maga a márka a lényeg, mert mindenki másra esküszik. (Jelenleg a Top Mix V görgőjét nyúzom, de a cikk írásakor még a jó öreg Prestonon szaladt a bot.) Ami ettől sokkal lényegesebb kérdés, hogy hová tegyük? A horgászat sebességén, pörgőségén, sokat tud javítani, vagy éppen rontani egy nem megfelelő módon beállított görgő. Többféleképpen is meghatározhatjuk a görgő optimális helyzetét.
- .
- Próbálgatással: Lassú, de biztos módszer. Idővel már zsigerből ráérez a horgász, hová is helyezze a görgőt.
- 2 és fél tag távolságra: A legtöbb botnál beválik, de a rakósok egy része hosszú, másik részük rövid tagosztású, és súlypontjuk is máshová eshet.
- Az átbillenési pont: Bevallom, ezt a legegyszerűbb módszert Papp Józsi mutatta meg, és azóta én is így állítom be a görgőt. Az egész művelet a mérleghinta elvére épül. A rakóst feltesszük a görgőre, majd megkeressük azt a pontot, ahol a bot éppen előre billen. (Mint egy mérleghinta esetében.) A bot első része természetesen essen kézre, csak ezt követően keressük meg azt a pontot, ahol a bot átbillen.
A bot, görgő a helyére került, következhetett az etetőanyag. Most is VDE Turbo Gardons és Super Match etetőket kevertem, amihez már nem adtam semmilyen plusz aromát, csupán a magammal hozott etetőszúnyog természetes „illatában” bíztam. A darabosabb halak kedvéért kevéske mikro pellettel tettem tartalmasabbá a kész keveréket.
Következhetett a szerelék elkészítése. A rakósom első két tagjába 1 mm-es latex gumit fűztem, a szerelékemet pedig 12-es főzsinórból készítettem. A lassan áramló víz meghorgászása nem igényel különös tudományt, de itt is van néhány fontos részlet, amire nem árt odafigyelni.
Az első és talán legfontosabb apróság maga az úszó. Alakjukat tekintve én a dundibb, gömbölyded formákat részesítem előnyben. Papp Józsitól még a télen kaptam egy sorozatot az idén debütáló Top Mix úszókból. A család Dady névre keresztelt tagja, kifejezetten a lassú áramlás adta leckét segít megoldani. Belső zsinórvezetésű, karbon szárral, műanyag csőantennával ellátott úszó, az általam is jónak tartott tömzsi alakkal. Az úszók 0,5 g-tól egészen 2 g-ig nőnek, 0,25 g-os lépcsőfokot lépve. Az áramlás szemre egy 1,25 g-os úszót kívánt, ezért ezt fűztem a főzsinórra.
Következhetett az ólmozás kialakítása. Ez nálam sohasem túl bonyolult. Elég egy 1 g-os csúszó cseppólom, amit néhány egészen apró söréttel megütköztetek alul és felül. Jelzőólomnak egy akkora méretű sörétet választok, hogy a precízen antennatőre súlyozott úszót az antenna közepéig merítse be. (A főólom és a jelzőólom közötti távolsággal lehet játszani, attól függően, mit szeretnénk elérni.)
Az előkét 10-es damilból és 18-as horogból kötöttem. A szereléket egy fenékmérő „béka” segítségével pontosan beállítottam. (A rakóst 11,5 méterben használtam, ezen a távon kb. 2,5 méteres vizet mértem, és nem találtam olyan mederalakulatot, ami pozitív vagy negatív irányban befolyásolhatta volna horgászatomat.)
Miután minden szükséges cuccot a kezem ügyébe helyeztem, és minden szükségtelent eltávolítottam a horgászhelyemről, végre horgászhattam. Az etetőanyag 3/4 részét különválasztottam, és hozzákevertem a felporozott etetőszúnyogot. Az alapozó etetést érdemes kicsit kintebb dobni, mint ahová horgászni szeretnénk, hiszen a bedobott etetőanyag nem ott fog landolni, ahol vizet ért, hanem attól akár méterekkel beljebb, attól függően, milyen íven dobjuk be, milyen mély a víz és milyen a meder lejtése. (Ez minden víznél igaz!) Az alapozásra szánt gombócokat ezért én 10 méterre dobtam. A hangos etetés itt nem zavarja a halakat, ezért bátran lehet rögtön csalizni, és kezdődhet a móka! (Vannak vizek, ahol az első félórában nem lehet halat fogni, kivéve, ha csészével etetünk. Ezeken a vizeken a szabadidőt reggelizésre szoktam felhasználni.)
A lassú áramlású csatornákon az úszót lehet szabadon engedve úsztatni, vagy néha meg-megállítva fékezni az előke sodródását. Pontosan ennél a megállítom-elengedem mozdulatnál tesz jó szolgálatot az úszónk dundi formája. A lassú fékezésnél nem bukik ki rögtön, hiszen a totyakosabb testet a víz áramlása leszorítja. (Az antennaközépre történő súlyozása is sokat javít a helyzeten!) Egy karcsú, vékony testű úszóval ez a művelet kivitelezhetetlen, hiszen a megállítás pillanatában már borul is az úszó.
A keszegek legtöbbször nem hagyják szó nélkül az ilyen manővert, a fellibbenő csalira rendszerint rámozdulnak. (Érdemes az előke hosszával-méretével is kísérletezni, mert másképp viselkedik egy vastagabb, rövid előke, mint egy vékonyabb, de hosszabb.)
Az első úsztatásokat mindig visszatartás nélkül végzem. A bedobott etetőanyagra odasereglett karikakeszegek jobban szeretik a szabadon sodródó csalit. Igazán mozgalmas peca az ilyen. Egy pillanatra sem bambulhat az ember, hiszen a folyamatosan kontroll alatt tartott szerelék rögvest másképp viselkedik, ha nincs meg a kellő odafigyelés.
A ráetetés ütemét mindig a halak kapókedvéhez igazítom: ha habzsolnak, sűrűbben, ha csak csipegetnek, ritkábban pótolom az elfogyasztott etetőanyagot. Szerencsére a horgászat során az előbbi szisztéma alapján kellett eljárnom. Szépen gyűltek a halak a haltartómban, ahogyan számítottam, zömében karikák és tenyeres dévérek. A beugró pontyok most nem tették tiszteletüket, de ezt egy cseppet sem bántam. A szerelékemmel nem sok esélyem lett volna ellenük. A kitűzött célt, hogy szórakozzak egy jót, az apróságok is valóra váltották. Ha valaki pedig kedvet kapott egy kis csatornahorgászatra, ne tétovázzon. Jó móka tud lenni.
Írta: Polyák Csaba (csabio)
Fotók, ábra: Polyák Csaba (csabio)
