Az évek során a horgászat sok ágába belekóstoltam, mégis a kezdetektől végigkísérő keszegezés okozza mai napig a legnagyobb örömet. Izgalmas dolog leülni és nagytestű, keményen küzdő halakra horgászni, de valahogy a keszegek jobban lekötnek. Nagyobb áhítattal tekintek egy-egy nagyra nőtt keszegre, mintha egy kapitális pontyot fognék. Emiatt döntöttem úgy, hogy most is kedvenc horgászvizemre, a Ráckevei Duna-ágra megyek le egyet keszegezni. A horgászat pikantériáját az adja, hogy egy még számomra is új módszerrel ültem le a dévéreket kergetni, neveztessen rakós bottal. Így megpróbálok pár tanáccsal szolgálni a velem egy cipőben járóknak, hogy az én hibáimból tanulhassanak!
Mint mindenkinek, nekem is megvannak a kedvenc helyeim a vízparton. A bokros, vadregényes terepet kedvelem, amit magaménak tudhatok, ami elszigetel a külvilágtól. Csepel szívében is található jó pár ilyen horgászhely, ami elérhető anélkül, hogy mélyen belenyúlnánk a zsebünkbe a benzinpénz miatt. A komp alatti részre esett a választásom, egy olyan helyre, amit a benyúló faágak miatt igen kevesen látogatnak. Na, ide találták ki a rakós botot! A top szettel még kényelmesen kalimpálhatok! A hátam mögött is bőven van hely, lehet hova tolni a botot, és nem kell attól sem félnem, hogy egy figyelmetlen járókelő vet véget a horgászatnak.
De nem elég a jól megválasztott horgászhely, megfelelő csalogatóanyag is szükséges az eredményes horgászathoz. Keverékem kiválasztásánál is valami különlegeségre gondoltam. Régebben olvastam, hogy a dévérek szeretik a mentás etetőanyagokat, míg a bolti forgalomban lévők nagy része fahéjas aromával kerül forgalomba. Ezzel sincs gond, gondoltam! Elég sok fahéjas-mentás ízesítésű cukorka, rágógumi kerül forgalomba, így biztos vagyok benne, a két íz jól harmonizál egymással! Bár megvallom őszintén, én ezekért a termékekért nem rajongok, de nem az én ízlésemnek kell megfelelnie!
A keverék különlegeségét végül az adta, hogy egy elég tömény bojlis aromával értem el a kívánt hatást. Nevezetesen a Big Carp Borsmenta aromáját adagoltam az etetőanyag bekeveréséhez szükséges vízhez. Maga a keverék 1 kg Timár Mix Bodorka Extra és 1 kg Timár Mix Dévér Mix keverékéből ált. Ez a keverék már többször bizonyította fogóságát, előszeretettel használom bármilyen körülmények közepette.
A kétzacskónyi etetőanyaghoz 20 ml aromát adtam, aminek hatására a keverék még számomra is ellenállhatatlan lett. Egyik legkedvesebb édességemet idézte fel bennem, mentás csokoládé illata volt. Nem egészen olyan, mint amire számítottam, sokkal jobb! Már csak a halak véleményét kell kikérni!
Folyóvízi keszeghorgászatról lévén szó, a megfelelő nehezítő anyagról sem szabadott megfeledkezni. Én 2 kg barna agyagot adtam a keverékhez. Különösebb munkát nem is igényelt, csupán minimálisan nedvesítettem túl az etetőanyagom, és közvetlenül erre törtem át egy kislyukú rostán a földet. Végül a beugró nagytestű dévérekre, kárászokra is gondolva némi csemegekukoricát adtam a keverékhez.
Végre eljutottam a felszerelés összeállításáig. Amíg ezzel elkészül az ember, addig az etetőanyag kellően átnedvesedik, és a célnak megfelelően fog működni! Fontos volt, hogy a nagyobb szemcsék is rendesen megszívják magukat, mert a horgászhelyemen a vízmélység alig érte el a másfél métert! A felúszó szemcsék könnyen a horgászhelyemre csalhatták volna a mohó küszöket, amik igencsak el tudják venni az ember kedvét a horgászattól ilyen esetekben.
Szép lassan a botot is összeraktam, a vékony keszeges gumi végén található gyorskapocsba beakasztottam a szereléket, neki is kezdhettem az etetésnek. És itt jön az első tanács a kezdő rakósozóknak! A pontos táv kimérése a spicc végével a legegyszerűbb, de ha arra az egy pontra koncentrálunk, könnyen a botot találhatjuk el, amit az nem biztos, hogy a végtelenségig tolerál. Miután egymás után háromszor telibe dobtam a botom végét - hiába biztos, hogy pontos az etetés -, minden koppanásnál az infarktus környékezett meg!
A komp környékén a Duna-ág sodrása nem túl nagy, ezért egy 1 grammos duci úszóval ellátott szerelék mellett döntöttem, ezzel stabilan tudtam vezetni a csalit, és ólmával a felszín közelében úszkáló küszökön is hamar túljutottam.
Alapozásnak nagyjából a bekevert etetőanyag felét gombócoltam be. Elsőnek egy szem csontkukaccal csaliztam - ha ezt felveszi valami, akkor nagy gond már nem lehet, ismerve az itteni halakat. Az úszó beállt, picit visszatartva, de folyamatosan engedtem lefelé. Hirtelen alámerült. A botot picit oldalirányba megemelve a gumi azonnal kiszaladt, és már horgon is volt az első hal!
Tetszik nekik az etetőanyag, az már biztos! Horogszabadításnál többször találkoztam etetőanyagom maradványával a hal szájüregében! Hát érdemes próbálkozni a különböző fűszeres aromákkal! Rengeteg, a keszegek által is kedvelt fűszernövény aromájával találkozhatunk!
A kapások intenzitásához állítottam az etetés gyakoriságát, ám ahogy a nap egyre magasabbra kúszott az égen, a halak kapókedve úgy tűnt, kezd alábbhagyni. Így egy ínyenc csalicsokrot tűztem az apró horogra. A szúnyoglárvát mindig szívesen fogadják a halak!
A kívánt hatás nem is maradt el, az úszó szép lassan alámerült. Határozott emeléssel vágtam oda neki, ám a hal meg sem mozdult, lassan indult meg. Azonnal érzékelhető volt, ez már nem a tenyeres méret. Az első kirohanásával a nyíltvíz felé indult, ebből sikeresen meg tudtam fordítani. Csak pár kör megtétele után mertem lassan hátratolni a botot, felkészülni a rövidítésre és a zsákmány megszákolására. Végre megpillanthattam ellenfelem, egy jobb dévérkeszeg volt, 1,5-2 kilós egyed. A top szettet határozott mozdulattal emeltem az égbe, és rántottam a dévért a szákfej irányába. És itt az újabb jó tanács! Puha szájú halat, aminél a horog a szájszélbe akadt, így ne erőltessünk! A horog kiszakadt a szája széléből, és a szerelékem egyenesen a fejem fölé lógó fa ágai közé süvített be. Persze a dévéremnek se kellett kétszer mondani, magától is tudta, hogy nem a szák irányába kell úsznia!
Szerencsére azt már megtanultam, hogy jó, ha minden szerelékből minimum még egy ugyanolyan van az embernél! Így gyorsan újraszereltem, és máris toltam vissza a botot. Ahol egy jó hal volt, ott lesz még!
Két jobb dévér és egy duci ezüst kárász után merész lépésre szántam el magam. Picivel nagyobb horoggal ellátott előkét hurkoltam a végfülbe, és 3 szem csontkukaccal toltam is vissza a botot. A botot a tartóba helyeztem, és pár szem csemegekukoricát lőttem az úszó mellé a nagyobb dévéreket várva. De a vízparton ábrándozni hiba! Az úszóm sehol, a bot meg érdekesen veri a vizet, azonnal odaemeltem neki, ám ekkor már késő volt, a halam már messze járt. Ahogy másoktól tanultam, a szakításra is felkészülve, a bot végét a víz alá merítve vártam a kirohanás eredményét. Ő nyert! A visszacsapódó szerelék lendületét a víz kiválóan felfogta, semmi probléma nem volt! Mindkét szerelékem elment, a nap is nagyon melegen süt, a bot is égeti már a tenyerem, etetőanyagomból is épphogy van, a szákom se üres. Szép kis délelőtt volt, rengeteg tanulsággal! Elvégre nem hiába vannak vastagabb gumival szerelt pontyos topjaim, lehet, nem rossz dolog magammal hordani őket! Remélem, mások is hasonló szerencsével járnak, és hasonló élményekkel térnek majd haza horgászatukból!
Végül néhány szót a vízparti szeméthalmokról:
Napjainkban a vízparton egyre több a hulladék, sajnos kevesen gondolnak a természetre, embertársaikra. Nálam már régóta a horgászfelszerelés „szériatartozéka” a szemeteszsák. Úgy gondolom, túlléphetnénk már azon, hogy „ha nem az enyém, nem is szedem fel”! A bottartó ágas kitűnő szemétszedő pálca! Segítségével gyorsan rendbe tehető horgászhelyünk anélkül, hogy bepiszkolnánk a kezünk! A teli szemeteszsákot elvinni az első kukáig nem olyan nehéz, hogy ne érné meg! Rendes, tiszta környezetben jobb horgászni, és jó érzés úgy továbbadni a horgászhelyet, ahogy mi is elvárnánk másoktól!
Írta: Futó Márton (marci88)
Képek: Marci88
