Még csak most indult az év, de már túl vagyok a harmadik horgászatomon! A legutóbbi különösen jól sikerült, és készítettem pár képet, hogy másokkal is megoszthassam az élményemet. A szentesi Kurca mindig is a kedvenc vizeim közé tartozott. Hogy miért van ez így? Az év minden hónapjában „viszonylag” jól horgászható, halat is lehet fogni benne, mivel a városban található egy jól kiépített, egyenletes és több meleg vizes kifolyóval tarkított versenypálya. És - nem utolsósorban - nem is kell messzire mennem egy téli keszegezéshez, mert itt élek!
Ez a kis csatorna sok mindenen ment keresztül az elmúlt pár évben. Többször volt halpusztulás, ami nagyon sokkolta a helyi horgászokat, és csak hab a tortán az a jelenség, ami júliustól egészen októberig eltarthat: a rengeteg hínár és rucaöröm, ami „focipályává” változtatja a városon kívül eső részeket. A helyi horgász egyesület keresi a megoldásokat, de sajnos folyamatosan jogi akadályokba ütközik. Például 1997 óta nem lehet amurt telepíteni a vizekbe, és mivel a Szentesi HE csak haszonélvezője a Kurcának, így nem is vállal senki felelőséget a beletelepített halakért.
Természetesen nem írtam volna cikket erről a vízről, ha egyáltalán nem lehetne benne halat fogni! Csodával határos módon, a versenyeken akár 6 kg-os (!) fogások is előfordulnak. A 2006-os évben például több országos verseny kerül majd megrendezésre itt. Fontos megemlíteni a már hagyománnyá vált Sándor Kupát és Mikulás Kupát, amire évek óta az ország minden részéből érkeznek élversenyzők. Ezenfelül még számos kisebb versenyt rendez a helyi versenyszakosztály az év 12 hónapjában. Mindezt azért lehet megvalósítani, mert a Szentes várost kettészelő belvízvédelmi csatornán nagyon sok a melegvizes befolyó, és így a legnagyobb hidegben sem tud befagyni a már fentiekben említett, akár 70 főt is befogadó versenypálya.
A szentesi Kurca különösen jó rakósbotos pálya, van hely a 13 m-es botoknak! Átlag vízmélysége 120 cm, de például a sportpálya melletti szakaszon - ahol én is horgásztam legutóbb - 160 cm-es vizet mértem (a vízmélység az aktuális vízállástól is függ). Itt minden évben sokkal darabosabb halakat lehet zsákmányolni. Több a nagyobb bodorka, dévér és kárász, de nem ritka a beugró ponty sem a versenyeken! Ezeket lefektetett előkével lehet megfogni: akárcsak máshol, a mozdulatlan csali itt is eredményesebb a nagyobb halakra. Apróbb keszegeket vízközt vagy a mederfeneket éppen érintő csalival lehet megfogni. A fenéken 10-15 cm iszap található, ami miatt inkább egy könnyű, „etang” jellegű keveréket szoktam készíteni, ami nem tud belesüllyedni az iszapba, és ezáltal könnyebben megtalálják a halak. A nyári időszakban a Maros Mixet szoktuk keverni társaimmal, ezek közül is a Dévér speciált és az XXL dévért (versenyen Sensas etangot is akár). Ez a két keverék nagyon jól kiegészíti egymást, megfizethető ára miatt akár egy hétköznapi horgászatra is lehet használni.
Keverésénél vigyázni kell arra, hogy lassan adagoljuk hozzá a vizet, így elkerülhetjük a csomósodást. Feltétlenül törjük át apró lyukméretű rostán, ennek köszönhetően teljesen homogén etetőt kapunk. A nyári nagy melegben egyébként el lehet hagyni az aroma használatát. Gyakori eset a Kurcán, hogy ekkor az aromás etetőanyagról hamarabb elmegy a hal, és egy verseny harmadik órájában már csak egy-két apróbb halacskát lehet megfogni.
Télen viszont más a helyzet! Ilyenkor sokkal sötétebb és apróbb szemű etetőt használok. Nagyon sok variáció jöhet szóba! Minden gyártó készít manapság kifejezetten hidegvízre, jó minőségű fekete, piros vagy sötétbarna színű, és aromákban gazdag keveréket. A mostani horgászatomnál egy régi, de jól bevált finomszemcsés, tápanyagdús, bodorkázós etetőanyagot kevertem be. A Van den Eynde Turbo és a Gardons etang etetőanyagért bolodulnak a bodrik. Különös dolog, de ez csak a téli hónapokban működik tökéletesen. A melegebb nyári hónapokban nagyon érdekesen viselkedik. Kísérleteztünk vele többször is. Az etetésre azonnal képes odarántani a halat, de egy óra elteltével szinte már semmit nem lehet rajta fogni! Ez a hatás egyelőre megmagyarázatlan, mi is csak találgattunk: a válasz talán abban keresendő, hogy ezek a keverékek a belga és angol horgászoknak készültek az ő éghajlatukon található vizekre, ahol rengeteg bodorka van, de mivel Magyarországon zömében csak télen lehet ebből a halból komolyabb mennyiséget fogni, ily módon nálunk is ekkor működik rendeltetésszerűen.
A mélységmérést fontos megemlíteni, mert nem lehet nehéz súlyt használni a méréshez, mert azonnal elmerülne a meder lágy, iszapos részébe, és nem kapnánk valós adatot, ami azt eredményezné, hogy ritkábban lenne kapásunk az ennek alapján beállított eresztékkel. Jobb megoldás a Stonfo alumínium békája vagy még egyszerűbb, ha egy puha sörétet nyomunk a horogra! Van még egy hatékony módszer: nagyobb, 10 gramm körüli békával is megnézzük a vizet, és a két mért adat különbsége adja az iszap vastagságát. Ezek után már kevesebb gondot okoz az etetőanyag kiválasztása. Ha például nagyon vastag az iszapréteg előttünk, akkor porhanyósabbra, szárazabbra keverjük az etetőanyagot! Ha egy nagyobb verseny előtt (pl. 2005-ben a keleti elődöntőn) több napon keresztül etetik a pályát, akkor a halak kifürdik a helyeket, és eltűnik az iszap. Ekkor nyugodtan etethetünk keményebb, kopogósabb gombócokkal!
Téli rakósbotozásnál rendszerint 22-es méretű Drennan Fine Match, Fine Maggot vagy Ultra Fine pole horgot használok. Ezúttal Fine Maggot horgot használtam, amiről nem ment el egy halam sem! A Fine Match kicsit hosszabb szárú horog, de sokkal könnyebb felkötni és felcsalizni. Az Ultra Fine Pole elég „nyúlós” típus, viszont rendkívül könnyű és vékony. Nem a legalkalmasabb, ha sok halat kell megfogni, inkább az olyan horgászatra tartogassuk, ahol kevés hal van - a tél többnyire ilyen! Nyáron e horgok nagyobb méretei tökéletesen működnek, de akkor sem kell 18-asnál nagyobb méretekhez nyúlni!
Mind az 5 topszettre 0,07 mm-es főzsinórt és 0,06 mm-es előkét kötöttem, aminek a hossza 19 cm volt. Így utólag látva, talán egy még finomabb összeállítást ki lehetett volna rakni. Valószínűleg több lett volna a kapás 0,05 mm-es előkén 24-es horoggal, de majd legközelebb! Az ólmozás nagyon egyszerű: egy vagy két darab 13-as méretű, apró jelzőólom kerül az előke fölé, a többi a főólom, amit 11-es sörétekből alakítok ki. Ez 0,5 grammos úszóméretig nagyon jó, de felette már milux stopperólmot használok azért, mert így nem kell hosszú sörétekből álló sort kialakítani a főzsinóron, és ez a szerelékkészítést is leegyszerűsíti.
Egyébként érdekes dolgot vettem észre: nem volt akkora jelentősége az úszóméretnek, mint mondjuk a horogméretnek. Ha 20-as horgot raktam fel, érezhetően kevesebb kapásom volt, mint egy 22-esre! Az viszont fontos, hogy az úszónak nagyon vékony (pl. üvegszál) antennája legyen, ennek köszönhetően ugyanis sokkal jobban jelzi a kapást, mint egy vastag (pl. műanyag) antenna. Az üvegszál antennának van még egy másik előnye is, mégpedig az, hogy átereszti a fényt, emiatt sokkal látványosabbak a kis maszatolós kapások, amik akár 1-2 percig is eltarthatnak.
Pár gondolat az etetés technikájáról
Szokatlan a módszerrel etettem, az egyszer biztos! Elég furcsán, kikerekedett szemmel nézték a Kindertojásokat a parton, amiket a topszettek végére rögzítettem. Láttam a mosolyt mindenki arcán, de gondoltam, ennek ellenére kipróbálom. Ezzel végül is csak nyerhetek, ha pedig használhatatlan, akkor nyertem egy tapasztalatot és ettem öt finom Kinder csokit! Ezek a kis poharak, úgy gondolom, nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy folyamatosan ott tudjuk tartani a bodorkákat, dévéreket.
Ameddig nem próbáltam ki, azt hittem, hogy folyamatosan fel fog csavarodni az úszó, de hál’ istennek pár betolás után már könnyedén ment, és nem is kellett figyelni, hogy a pohár szája felfelé nézzen. Legalább 60 cm-es zászlót kell hagyni az úszó és a spicc között, így biztos nem történhet baj! Tehát a módszer működik, de a kérdés, hogy mikor és hol lehet mindezt hatékonyan használni? Véleményem szerint tökéletes módszer azokon a sekély tavakon, csatornákon, ahol kevés, de jó minőségű etetőt kell bejuttatni nagyon pontosan, vagy ahol víz közé kell felhozni a keszegeket, pontyokat. Az ötlet nem saját: egy angol hetilap cikke szerint ilyennel horgászott a négyszeres világbajnok Alan Scotthorne és egy másik szerint meg Mark Pollard és Darren Cox. Pontyozáshoz alkalmazták egy tavon, ahol pelletet, konzervkukoricát töltöttek a kis poharakba minden betolásnál. A spicc alá gyakran beszórt kis mennyiségű etetőanyag folyamatosan ott tartotta az éhes halakat. De most nálunk - mivel tél van -, a Kurcán a pinki volt a legjobb választás, kevés etetővel lezárva, aminek igazából csak az volt a szerepe, hogy a betolás során idő előtt ne potyogjanak ki az apró nyüvek. Ha csak lágyan hullott ki a pohárból a csali, pár másodperc elteltével biztos kapásra lehetett számítani, és a januári 0 Celsius fok ellenére megőrültek érte a halak. A módszer annyira bevált, hogy az óta sem szereltem le őket a spiccről! Ha nagyon letisztul a víz, akkor célszerű lefesteni fehérre a poharak alsó részét, mert így talán nem látszódik annyira a vízből kitekintve. Én ezt nem tettem meg, de az én horgászállásomon másfeles és enyhén zavaros víz volt, tehát nem lett volna jelentősége. Kísérleti stádiumban van az is, hogy hány centiméterre toljam fel a spiccre a pohárkákat. Első nekifutásra 35 cm-t találtam a legjobbnak, de helyzetük a rögzítő gumigyűrűk segítségével könnyedén megváltoztatható!
Amint hűvösebb lett az idő, olyan fél 3 körül, szinte alig volt már kapás. A halfogás szempontjából optimális időszak 11 és 13 óra közé esett. Ekkor még valamelyest sütött a nap és táplálkoztak a halak, de ahogy telt az idő és haladtunk a délutánba, a vékony gumi folyamatosan befagyott a bot spiccébe, ezért kénytelen voltam feladni. A végeredmény egy 2-3 kilónyi vegyes keszegteríték lett, amelyek a fotózást követően visszanyerték szabadságukat. Sajnos nem vittünk mérleget, de nem is baj, mert egy új poharas tapasztalattal és egy élménnyel lettem gazdagabb. Talán a következő hétvégén megrendezésre kerülő első versenyen is bizonyíthat az új módszer!
Írta: Egedi Róbert (egediroba)
Képek: Egedi Róbert (egediroba),
Kürti Sz. Péter
