Bizonyára minden horgász számára vannak olyan a horgászatok, amelyek az évek során szerzett emlékei között piros betűs napként szerepelnek. Ezekre az élményekre, fogásokra valamikor hónapokat, sőt éveket is várnak egyesek. Számomra az egyik ilyen élményt november 11-én hozta meg a sors. Tartsatok velem, és elkalauzollak benneteket egy olyan folyóvízi márnázásra, ahol beavatlak benneteket sikereim titkaiba, rejtelmeibe.
Ahogyan a bevezetőben is említettem, november 11-ét írunk, tehát jócskán benne vagyunk az ősz végében, lassacskán téli időszak köszönt ránk. A víz hőmérséklete a pesti mércénél 11,5 Celsius-fok, ami éppenséggel nem mondható már melegnek. Az idei ősz kegyes volt a horgászokhoz, a vénasszonyok nyara kellemesre sikeredett. Kihasználva az utolsó napokat - mielőtt még 10 fok alá süllyed a vízhőmérséklet -, rakós botos horgászatra adtam a fejem, és célba vettem az öreg folyót. Mielőtt azonban elébe vágnánk az eseményeknek, hadd mutassam be az elemi részleteket.
A horgászhely sajátossága
Sajnos a környék nem tartogat olyan haltartó részeket, amelyek a klasszikus márnás helyeket idéznék. 3-4 méteres vízmélység, akadók, kövezés és más, egyéb fontos tényezők hiányoznak. Azonban van egy szakasz, ahol komoly vízmélységgel találkozhatunk a parthoz közel. Nyáron a horgászok itt szinte alig fognak gében és snecin kívül bármit is, de ősszel a nagytestű halak kihúzódnak a meghorgászhatatlan sodrásból, és időközönként jelentős zsákmányra tehet szert a horgász. (Azt megjegyzem, hogy itt nem 20-30 kilós fogásokra kell gondolni. Ha a horgásznak sikerült 2-3 márnát horogra csalnia, akkor kimagaslónak mondható a horgászata!) A hely adottságai kapcsán fontos még megemlíteni, hogy rendkívül sok kagyló rejtőzik a fenéken. Természetesen ezek „menekülő utat” jelentenek a márnák számára, hisz könnyedén elvágják a damilt.
Etetőanyag
Most, hogy bemutattam a helyszínt, ismerkedjünk meg a számomra legfontosabb dologgal, az etetőanyaggal. Meglátásom szerint a horgászat sikeressége 40-50 százalékban múlik a helyesen megválasztott és összeállított csalogatóanyagon. Idén egyféle etetőanyag recepttel próbálkoztam igen sokat, amely itt is bizonyította fogósságát. Hogy miből is áll a pontos recept?
- 5 kg Topmix folyóvízi alapetető
- 1 kg parmezán sajt
- 1 kg őrölt mag-mix
- 1 kg főtt búza
- 6 kg agyag
- 0,7 l csontkukac.
Első olvasásra igen soknak tűnik ez a mennyiség, de tudni kell a márnáról, hogy nagyon falánk hal. Ha az etetésre érkeznek - mert általában csapatostul járnak -, minden ott lévő szemcsét felporszívóznak, és amint elfogyott a táplálék, gyorsan továbbállnak. Amennyiben azonban folyamatosan etetjük őket, elérhetjük, hogy hosszabb ideig ott tartózkodjanak, illetve a később érkezőknek is legyen miből falatozni.
A folyóvízi alapetető egy eléggé tapadós, kifejezetten a folyóvízi horgászathoz kifejlesztett keverék, amely semmilyen aromát nem tartalmaz. Az aroma és illat szerepét itt a parmezán sajt tölti be, melynek erőteljes sajt illata a horgászhelyünkre csalja a márnákat. Az őrölt mag-mix elsősorban háromféle olajos mag pirított változatából tevődik össze: kendermag, napraforgómag, mogyoró. Ezekért a márna megbolondul, de legfőképp a kendermagért. Azonban itt van a titok! A magas olajtartalommal rendelkező magok hashajtó-hatásúak a halak számára. Így a mag-mix etetőanyaghoz való keverésével elérem azt, hogy a nagy mennyiségű etetőanyagtól nem fognak a halak eltelni, hiszen az gyorsan távozik emésztő rendszerükből.
Szerelék
A szerelékről is essen néhány szó. 18/16-ba kötöttem a szereléket Stroft GTM zsinórból. Talán kicsit vékonynak tűnik a zsinór, de én mindig is a finomabb megoldások híve vagyok. Az előke 30 cm hosszú, melynek végére egy 0,1 grammos sörétólmot csíptettem. E felett újabb 30 centire helyezkedik el a főólmozás. Úszónak egy 10 grammos Cralusso Torpedóra esett a választásom, ez tökéletesen megfelelt arra, hogy horgomat fixen a fenéken tudjam tartani. Tudnunk kell, hogy a márna nem szívesen veszi fel a mozgó csalit, jobban kedveli a megállítottat, ezért az eresztéket is ennek megfelelően állítottam be. A szerelékből, amit teljesen megállítottam az etetésen, körülbelül 45-50 centimétert lefektettem a fenékre. Horognak csak a finomszerelékes, öblös és erős pontyozó horgok jöhetnek számításba. Néhány ideális típus: Preston PR 24, Milo AS seria, Gamakatsu 2210B és 2260B. Az ajánlott méretek 12-10-8.
Reggel 8 órára érkeztem le a partra, ahol meglepődve tapasztaltam, hogy nincs senki. Örültem is a bőséges helyválasztási lehetőségnek. Találomra lepakoltam egy ígéretesnek hitt helyre, majd belefogtam az előkészületekbe. Sietnem nem kellett, csak délután 2 órára jöttek értem, addig volt időm bőven.
Megfogadtam, hogy most több időt szánok a meder feltérképezésére, és gondosan végigméricskélem, miként is alakul a fenék. Sikerült úgy leülnöm, hogy tőlem lefelé 2 méterre egy, a környező területnél 4-5 centiméterrel mélyebb, 1-1,5 méter hosszú gödör húzódott. Tudtam, hogy nekem itt kell horgásznom, ezért fogtam az egész ládámat, görgőt, rakóst, vödröket, és lentebb helyezkedtem el. Tovább ismerkedtem a mederrel, ahol újabb érdekességeket sikerült felfedeznem. A meder egyenletesen mélyült befelé 10 méterig. 10 és 11 méter között húzódott egy padka. A padka után viszont ismét elkezdett a víz befelé mélyülni, de nem olyan mértékben, mint part mellett. Tisztában voltam vele, hogy a halak majd a mélyből jönnek fel, ezért az etetésemet ennek a padkának a szélére kellett letennem. Az ehhez hasonló helyzetekben értékelődik fel az etetés pontossága. Miért is?
Első fontos tényező, ha kicsit hosszabbra sikerül a dobás - ilyen esetben a gombóc szépen begurul a mélybe, és a hal lusta lesz feljönni onnan, hisz ott lesz az etetőanyag. A másik lényeges elem, ha rövidre sikerül a dobás - ebből az következik, hogy nem lesznek lemosódó szemcsék, amelyek utat mutassanak a halaknak, hogy merre is van az etetés. Nem akartam kockáztatni, úgyhogy mindent kupakolva juttattam be, így biztosra vehettem, hogy az etetés ott van, ahol annak lennie kell.
Az alapozó etetés bejuttatása után bizakodva vártam a fejleményeket. Nem is kellett sokat várni az első érdeklődőre, amely természetesen egy márna volt. Határozott kapását követő erőteljes kirohanása alapján megállapítottam, jó hallal akadtam össze. Tudatos fárasztási módszeremmel megálljt parancsoltam neki, és kifordítottam a sodrásból. Néhány perces part melletti küzdelem után már szákban is volt az első 2 kilogramm feletti márna.
Felmerülhet bennetek a kérdés milyen is az a „tudatos fárasztás”? Igen, jogos a kérdés! Gyakran látom, hogy a horgászok nem tudják, miként kell fárasztani a halat. Lehet, hogy most ez meglepően hangzik, de tényleg így van! Odáig még eljutnak, hogy megakasztják a halat, de utána nem megfelelően bánnak vele. Amint horogra akad a hal, szépen elfordítják a hal irányába a botot, és végignézik, ahogyan a gumi kiszalad 15-20 métert. Szerencsés esetben megáll a hal, ha kevésbé szerencsések, akkor nem. Ez még működhet egy 1-3 kilós tavi pontynál, de a termetesebb, sportosabb halak esetében zsinórszakítás lesz a vége.
Az adott helyzetben nálam így néznek ki a fárasztás mozzanatai:
Ekkor kell a lehető legagresszívabban bánni vele. Én teljes bothosszal elkezdem emelni, így mindamellett, hogy nagyobb ellenállást kell kifejtenie a márnának (hamarabb elfárad), elérem azt is, hogy a fenéktől elemelem. Ha nem így tennék, a kagylók elvágnák a damilomat, és búcsút inthetnék a halamnak. Lényeges megjegyezni, hogy mi irányítsuk a halunkat, ne pedig ő, illetve legyünk tisztában a botunk, szerelékünk képességeivel, terhelhetőségeivel
Ez idő alatt a botot a hal mozgásával ellentétes irányba tartom, és a leendő zsákmányt megpróbálom magam elé terelni. (Lényeges, hogy a tagbontás gyors és határozott legyen. A legnagyobb baj akkor van, ha félig szétbontottuk a tagokat, és azok összeszorulnak. Az esetek nagy részében ilyenkor történik a bottörés vagy repedés.) A rövidítés során ügyelek, hogy mindvégig feszes legyen a damilom. A top szettet folyamatosan felfele tartom, hogy a kagylók ne vágják el a damilomat, illetve a márnát minél hamarabb a felszínre kényszerítsem
Az első márnát követően minden az elképzeléseim szerint alakult. Sikerült a folyamatos etetés mellett ott tartanom a csapatot és 20 percenként egy halat szákolnom. A történet pikantériája, hogy egyetlen gébet sem fogtam! Erre vonatkozóan csak egy lényeges dolgot jelentenék ki: ha ott a jó hal az etetésen, az elzavarja a gébeket.
A nap folyamán sikerült 9 kapást elérnem, amiből 6-ot meg is fogtam. A másik három halból kettő kívülről akadt, egynél pedig elvágódott a főzsinór (azok a bizonyos kagylók). A legjobban mégis egy 4,10 kg-os márnának örültem, amely egyben az eddig kifogott legnagyobb márnám. Külön öröm, hogy mindezt rakós bottal vittem véghez.
Szöveg: Kenyeres László
Fotó: Mócsai András, Kenyeres László
