Talán van már vagy öt éve is annak, hogy hűtlen vagyok a régi kedves módszeremhez, a rövid spiccbotos horgászathoz. Évekkel ezelőtt szinte minden második-harmadik hétvégén a rövid spicceknek jutott a főszerep. Mivel a horgászatban számomra a halfogás öröme a lényeg, nem pedig a fogott halak mérete és kulináris élvezete, a rövidbotos keszegezés a horgászörömök kifogyhatatlan tárháza volt számomra.
Egyszer egy cikket olvastam Timár Gábortól, akiről mindenki tudja, hogy profi küszöző (is), amiben arról panaszkodott, hogy tíz évvel ezelőtt sokkal rövidebb botra ki lehetett csalni az apró halakat, és szinte a lábunk alatt foghattuk meg őket. Mára már a környezeti hatások megváltoztatták a halak viselkedését és szokásait, emiatt csak hosszabb botokkal lehetünk sikeresek, különösen az agyonhorgászott vizek esetén.
A horgászszekrényem rendezgetése közben ismét a kezembe kerültek kedves régi pálcáim, jó néhány rövid spiccbot. Azonnal elhatároztam, hogy a hétvégén megsétáltatom őket, és hajlékony gerincüket ismét egy kis tornával frissítem fel.
Furcsa ember a horgász. Mindig a lehető legtöbb és legjobb horgászfelszerelést szeretné birtokolni és használni. Én is évekig olvasgattam az angol sajtó rakós botos módszereiről, míg én is megvásároltam az első botom. Azóta már számos alkalommal vásároltam újabb darabokat - használom is őket rendszeresen -, és a hozzájuk tartozó, szinte már átláthatatlan mennyiségű aprócikket is beszereztem. Aztán az ember néha a minimális szerelék- és felszerelés igényű horgászatra vágyik, visszatérne a gyökerekhez, ahogyan harminc éve kezdte, persze akkor még sokkal primitívebb szereléssel. Most is egy ilyen gyorsan kivitelezhető horgászatra indultam Bandi barátommal.
Egy 2,50-es parafanyeles bottal akartam ma horgászni, amely az első igazán profi rövidbotom volt. E bothoz kapcsolódnak legszebb rövidspicces versenyeredményeim, és persze örömhorgászataim is. Valódi megszállottja voltam ezeknek a botoknak, nem is értem, hogyan tudtam így letenni őket… De most újra kézben a bot, kezdődhet az örömpeca!
Egy nyugodt, kevés horgász által látogatott, háborítatlan holtágra mentem. Az etetőanyag előkészítésével nem sokat bajlódtam, ezen a vízen ha etetőanyag kerül a vízbe (különösen, ha kicsit lágyabb állagú), akkor az aprónép azonnal birtokba veszi a horgász előtti területet, és minden vízbe hulló dologra azonnal rámozdul. Szerelékem egy pálcaúszóból, összehúzott azonos méretű sörétekből és az előkefül fölött egy No. 11-es jelzőből állt. Az előke átmérőjét nem a halak mérete indokolta: a gyors halfogás és gyakori horogszabadítás miatt választottam 0,12 mm-es zsinórt.
Az első bedobás azonnal egy vörösszárnyút csalt horogra, majd szinte minden egyes dobáson ott volt a kapás és a hal. Bandi barátom is önfeledtem szedegette a folyamatosan kapó, bár méretüket tekintve aprócska halakat.
A szinte folyamatos halfogásra a környék gyerekei is mögénk sorakoztak és nézték, ahogyan szünet nélkül szedegetjük a kis vörösszárnyúkat és a bodrikat. A kíváncsiskodók közé hamarosan egy cica is odavetődött, talán nem sértő elmondani róla, hogy némi haszonlesési célzattal, hátha egy-két apróhal neki is jut majd.
Nagyon érdekes volt, hogy bármennyire is ott tartózkodtak a halak előttünk, a folyamatosan pötyögtetett apró, lágy gombócokra azért szükség volt, hogy ütemre szedhessük a halakat.
A vízre érkezés után azonnal szétloccsanó és felhőt képző gombócokra, gombócokba hevesen vetették magukat az apróságok. Olyan vehemenciával, hogy gyakran csak a víz felszínére felfeküdt úszómat láthattam, ennyi volt a kapás.
Ha a felszín közelében táplálkoznak a halak, akkor a minél gyorsabb horgászat érdekében csökkenteni szoktuk az ereszték hosszát. Ám ez nem minden esetben produkál látványos, halakban is mérhető eredményt. Annyi bizonyos, hogy sokkal gyorsabban lesz kapásunk, de nem biztos, hogy meg is tudjuk őket akasztani. A rengeteg hal ellenére a 30 cm-es ereszték nekem sem bizonyult ideálisnak, a szerelékbe úszó halak nagyon sok látszatkapást okoztak. Ezért nagyobbra állítottam az eresztéket, és a biztosan beülő úszó már valósághűen jelezte a halak érdeklődését.
Csaliként csontit használtunk. A keszegek méretük ellenére hihetetlen módon megtépázták a csalit, a csontikabát inkább esőkabátnak tűnt, mert szinte teljesen átlátszó volt.
Egyetlen nagyobb méretű halat sem sikerült fogni, de így is maradéktalanul boldogok voltunk, hiszen a végén rengeteg apró hal volt a haltartóban.
Elégedetten engedtem vissza a halakat: nagyon boldog voltam, hogy barátom is bőségesen fogott és jól szórakozott. A rövid spiccbot újra megmelengette a szívem. Mindenkinek merem ajánlani, különösen a nyaralni induló családoknak! Egy teleszkópos könnyű kis spiccbotot akárhol el lehet rejteni az autóban, nem foglal sok helyet. Az öröm, amelyet szerez majd, az viszont óriási! Felnőttként is úgy örülök minden egyes halamnak, mint a kezdet kezdetén.
Balogh Róbert
Fotók: Pirint András, Balogh Róbert