Már jócskán túl vagyok néhány jászon, balinon, ami a Dunát és a pergetést illeti. Amilyen biztató volt a kezdet, olyan siralmassá vált a folytatás, zavaros árhullámok vonulnak le, mire ismét jónak ígérkezik a víz. Pontosabban csak ígérkezne, hiszen a folyó még mindig zavaros. A víz egyre csak apad, de tisztulni nem akar. Figyelemmel követem a víz mozgását az Interneten, a grafikonokból pontosan következtetni lehet, hogy mi is történik a folyóval, azonban nem túl biztatóak az előrejelzések, ezért elkezdek kacsingatni kissé más jellegű vízterületek felé is…
Megszállott dunai pergetőként - képletesen szólva - roppant távol állnak tőlem az állóvizek. „Ami nem folyik, az már büdös”… ilyen gondolatok kavarognak a fejemben, mert az évek során annyira magával ragadt a vad folyóvízi környezet. Meglehetősen sok víz található a környéken: csatornák, tavak, kavicsbánya, na meg persze a nagy kedvenc Duna, ami most nem túl adakozó arcát mutatja felém. Igencsak szeretnék már végre egy jót horgászni, valami igazi pörgős élményre vágyom. Eszembe jutnak azok a kellemes délutáni pecák gyerekkoromból, amikor még matchbottal kergettem a dévéreket a helyi egyesület taván, nemegyszer tíz kiló feletti keszegzsákmánnyal zártam a napot. Gyakran még egy bónuszponty is beugrott, amit természetesen külön élmény volt szákba terelni a hosszúra nyúlt, percekig tartó fárasztás után, mivel eléggé finom cuccal és vékony zsinórokkal készültem az ilyen keszeghorgászatokra.
Nem is töröm sokat a fejem, rövidesen beszerzek pár kelléket és egy könnyű, négyes spiccbotot. Hamar elszánom magam egy kis túrára és célba veszek egy határ menti kis csatornát. A terep durván vadregényes, mondhatni mocsaras, a víz pedig ránézésre döglött. Nád és mindenféle vízi növény töményen, sokat gyalogolok - a kocsit hátrahagyom a nem túl kedvező útviszonyok miatt -, mire találok olyan helyet, ahol látok esélyt a szerelékek vízbe juttatására és persze a halfogásra. Eldöntöm, hogy másnap itt fogok horgászni. A matchbotom már eladtam, a feeder túl durva és macerás, ezért maradok a spiccbotnál - gyors, egyszerű és nagyszerű. Az etetőanyaggal kapcsolatban nincsenek kétségeim, törpés vízen fogok horgászni, ezért nem is kísértem az ördögö(ke)t, maradok a hagyományos főtt takarmánynál. Javarész búza, kevés kender és még kevesebb kukorica alkotja a keveréket, amivel horgászni fogok. Nem bonyolítom túl, egy fazékban megfőzöm az egészet, és kész.
Párosan szép
Első horgászat alkalmával nem várok túl sokat a víztől, hisz alig ismerem a környezetet, hát még az itteni halakat. Invitálom egy cimborámat, ha mást nem, legalább beszélgetünk egy jót kint, a vízparton. Péntek délután érkezünk a helyszínre, alig négy óra áll rendelkezésünkre sötétedésig. Estére meg buli van kilátásban, ahonnan nem akarunk elkésni. :-)
Barátom is egy négyes spiccbot mellett voksolt, felszerelem neki gyorsan és már kezdődhet is a peca. Kétmaréknyi magot szórok be alapozásnak, perceken belül megjelennek az első dévérek. Egy órán belül túl vagyunk vagy két kiló halon, ezért nem spórolok a búzával, ahogy fogunk valamit, már repül is egy marékkal a vízbe. Kis csend következik, majd kicsavarunk néhány kárászt is. Már kezdek túlságosan örülni, de hamar továbbállnak, maradnak a dévérek és bodorkák, néhány karikakeszeg is színesíti fogásainkat. Variálni kezdek az eresztékkel, mert a vízoszlopnak mindig más részén jönnek a kapások. Végül már egészen fent, a felszíntől mintegy fél méterre kapnak a halak, valószínűleg a gyakori szórásnak köszönhetően. Így megy ez este nyolcig, aztán ügyesen összerámoljuk a cuccot és elcsomagoljuk felszereléseinket. A halakat lemérjük és elkészítjük egy közös terítékfotóhoz. Biztatom cimborámat, hogy álljon be néhány kép erejéig, de magyarázkodik, hogy ő nem fotogén. A mérleg majdnem hét kilót mutat. Maximálisan elégedettek vagyunk az eredménnyel, mindkettőnknek kellemes csalódást okozott ez a kis csatorna.
Önfeledt szórakozás
A kezdés annyira jól sikerült, hogy pár nappal később ismét rápróbáltam a helyre, azonban ezúttal egyedül vágtam neki. A kezdés hasonlóan zajlott, a helyszínre délután érkeztem négy óra tájékán. Gyorsan kipakolok, elkészítek mindent, hogy kéznél legyen, és már lendülhet is a cájg a vízbe. Az úszó köré pár marék magot szórok kezdésnek, ahogy azt legutóbb is tettem. Nagy meglepetésemre formás kárászok az első érdeklődők, ám ahogy szórom a kaját, egyre inkább eltűnnek, és helyettük megjelennek a dévérek bodorkával vegyesen. Ami az előző horgászaton működött, az most totális kudarcnak bizonyul, egyáltalán nem kell a halaknak a vízközt felkínált csali. Sok variálás után döntöttem úgy, hogy lefektetem teljesen fenékre a csalit, de még a jelzőólmot is. Rögtön jött is a kapás! Egymás után kapnak a dévérek, erre vártam igazán. Most veszi kezdetét csak igazán a horgászat. Bónuszhalam is akad, mégpedig egy gyönyörű compó. Életemben nem fogtam még, így hát nagyon örülök neki, gyorsan megörökítem, visszaengedem a vízbe és már folytatom is a pecát. Sötétedésre nagyon beindulnak a halak, alig bírom abbahagyni, annyira jól szórakozom, de menni kell, hiszen reggel vár a munka, és aludni is kéne valamennyit. Még egy utolsó pillantást vetek a zsákmányra, megcsodálom a szebb halakat egyenként, majd visszaöntöm őket a vízbe. Indulás hazafelé!
Az elemekkel dacolva
A harmadik és egyben utolsó keszeghorgászatra orkánerejű szélben került sor. A szél ijesztő erővel fújta a fákat, de „ha már kint vagyok” alapon csak leülök horgászni. A csatorna nem a megszokott módon festett, az erős szél és a felszínt fedő uszadék csak ront a helyzeten, tehát nem túl mesések a körülmények. A botot szabályosan majd kitépi kezemből a szél, amikor pedig kiemelem a vízből a szereléket, akkor elfújja, de úgy, hogy időbe telik magamhoz „édesgetni” a horgot, hogy újracsalizhassak. Az első egy órában csak vörösszárnyú keszeget és bodorkát tudok fogni, aztán némileg csillapodni látszik a szél, és hamarosan az uszadék is eltűnik a közelből. Biztató a helyzet, ezért szórok pár marékkal a jól bevált magmixből. Rövidesen megérkeznek a dévérek, kezdetét veszi a szórakozás. Egymást követik a horgon, időnként betoppan egy-egy szebb példány is. Az ezüstkárászokat kissé hiányolom, ma nem mutatnak érdeklődést egyáltalán. Már kezdem azt hinni, hogy ma karika sem lesz, de még időben megérkeznek az etetésre. Elakadok valamiben. Nem tudom kiszabadítani a szereléket, szerencsére csak a horgom bánja. Gyorsan kötök egy másikat és folytatom is. Este nyolcra befejezem a horgászatot, de nem azért, mert meguntam, hanem azért, mert muszáj mennem. Ma is jót szórakoztam ezzel az egy spiccbottal meg a félvödörnyi főtt takarmánnyal. A halak összsúlyát lemérem, nem egész öt kilót mutat a mérleg. Megérte kitartani ebben az ítéletidőben, jó peca volt a mai.
Összegzés
Be kell vallanom, nagyon élveztem ezeket a horgászatokat és rájöttem, hogy nem csak pergetésből meg rablóhalakból áll a világ. Az ilyen ülős, nyugis, spiccbotos peca is nagyon szórakoztató tud lenni, ha az ember tudja, hogy hol keresse a halakat. Apró örömök ezek: egy-egy kitolós vagy fektetős dévérkapás, vagy amikor „elalszik” horgunkon és csak a szerelék kiemelésének pillanatában érezzük, hogy halunk van. A többi keszegfélével és kárászokkal együtt igazán változatos terítékre tehetünk szert egy mindössze néhány órás horgászat alatt. Érdemes kipróbálni, hiszen sok kicsi sokra megy.
Írta: Bottyán Marián
Fotók: Bottyán Marián
