Az idén is, mint ahogyan az elmúlt évek során, már nagyon vártam, hogy a jégpáncél eltűnjön a vizek hátáról, és az év első halait megfoghassam. A január csak a horgászfelszerelések hadrendbe állítása, a vízpartra látogatás és sóvárgás jegyében telt el. A februári hónapban már volt valami halvány reménysugár, hogy bevethetem a szereléket. Az első adandó alkalommal mikronimfázni mentem, de inkább csak fázás lett a mikronimfázásból. Négy bodorka érdeklődött csak a műlegyeim iránt. Így a következő hétvégére spiccbotos horgászatot terveztem be.
Barátommal egyeztettem a horgászat előestéjén, felvázolva a másnapi elképzeléseimet, amely szerint a múlt heti lanyha érdeklődés miatt még „jegelem” egy kis időre a nimfázást, helyette spiccbotozni fogok. Lesújtó híreket mondott a barátom, aki a kiszemelt víz partján járt. Az esti erős mínuszok következtében befagyott a vízfelület jelentős része. Pedig már itt a tavasz, hiszen édesanyám virágoskertjében már ott pompáztak múlt héten is a hóvirágok. Természetesen nem adtam fel.
Az eredetileg tervbe vett víz helyett egy másikat kerestünk fel, ahol szinte minden horgászatunk során fújt a szél, ebből arra következtettünk, hogy valószínűleg nehezebben is fagy be. Biztonság kedvéért beraktam az autó csomagtartójába egy téglát és vagy 20 méter erős kötelet, ha mégsem lenne kiolvadt vízfelület.
Részben igazunk lett. A tó egy jelentős része ki volt olvadva, így nem került sor a jégtörő mutatványra. Egyetlen teremtett lélek sem akart a mínusz 5 fokos hőmérsékletben a parton fagyoskodni (kivéve bennünket), így volt elég hely a szerelék kipakolására és az előkészületekre is.
Mielőtt elkezdtünk volna szerelni, bekevertem az etetőanyagot. Hideg vízi keveréket használtam, amelyhez dúsításként VDE Roach pirított kenderes aromát adtam. Hagytam az egészet addig összeérni, amíg elkészítem a spiccbotos szereléket.
A körülményekhez illeszkedő szerelék nem volt előkészítve, csak „durva” 12/10-es szerelékek lapultak a létrákon. A lehető legfinomabb szereléket próbáltam meg összeállítani, mert már igencsak vágytam rá, hogy halnyálkás legyen a kezem. A Fox kéttekercses csomagjából a 0,09 mm-es főzsinórt és a két századdal véknyabb előkét választottam. Erre került a szuperfinom anyagú 22-es horog.
Úszóként egy Exner Lion típusú, szuperfinom üvegszálas antennával szerelt modellt választottam. Ez az úszó a legóvatosabb kapásokat is jól láthatóan közvetíti, és kifejezetten a kisméretű csalikhoz használható eredményesen. A súlyozást sörétólmokból alakítottam ki, egyetlen parányi (No. 10) jelzőólmot hagytam a 25 cm-es előke fölött. A főólmozást 7 db sörét adta, ezeket a néha feltámadó szél miatt a jelző felett 20 cm-rel összehúztam.
A szerelés közben már bedobtam néhány tojásnyi etetőgombócot, hogy mire elkészülök a készséggel, akkora már a helyemre csalogassanak néhány bodorkát. A szerelék elkészítése után nem maradt más, mint a pinkis csalizás és a bevetés. Először egyetlen pinkivel próbálkoztam, majd kettővel. Az egyetlen pinkire azonnal kapásom volt, egy bodorka merítette el az úszómat.
Fogtam néhány bodorkát, közöttük egy-két 12 centi fölöttit is, amely ezen a vízen szépnek mondható. Látva a halak pozitív reagálását a csalira és az etetőanyagra, két szem pinkit tűztem a horogra. Nem igazán volt átütő siker, legalábbis ami a méretbeli szelektálást illeti. Kisebb-nagyobb bodorkák vegyesen vették fel a csalit. Volt, amelyiknek alig fért el a szájában a pinkivel csalizott horog.
Az apró horgot több esetben szabadítani kellett, így rövidítettem az előkén, hogy a jelzőólmot még közelebb helyezhessem el a csalihoz. Ennek egy közel félórás kapásszünet volt az eredménye. Nem értettem a dolgot, hogy az addig olyan hevesen érdeklődő halakkal mi történhetett. Visszakötöttem az előbbi előkét, s máris újra voltak érdeklődők a horog körül. Szinte hihetetlen, hogy a siker néha azon a néhány centivel hosszabb vagy rövidebb előkén múlik!?
Nagyon boldogan engedtem szabadon a sok gyönyörű bodorkát a horgászat végén. Remélem, méltó folytatása lesz ennek a horgászkirándulásnak a következő hétvégi látogatás is.
A napot összegezve azt mondhatom, nemcsak a nagy halak tehetik boldoggá az embert! Persze van, aki csak a nagyobb példányokra horgászik. Nem lehetünk egyformák, mint ahogyan a halak sem… és talán éppen ez a szép a horgászatban. Ahány horgásznap, annyi élmény!
