Mikor lassan a fagy fon páncélt a vizek hátára, szívesen gondolunk vissza azokra az időre, mikor a tél már engedett szorításából és langyos szél fodrozta az addig megfeszült víztükröt. Jaj de soká lesz ez még..., de mégis minden eltelt nappal, közelebb jutunk az oly nagyon várt tavaszhoz!
Talán a melegedő idő jótékony hatásának volt köszönhető, hogy kedvesem is elkísért egy kora tavaszi kirándulásra. A hőmérő higanyszála napról-napra közelített a 20°C fokhoz. A hosszú tél után - mely most újra itt van - nagyon szívet melengető érzés volt. Előző kirándulásaim már meggyőztek arról, hogy van mit keresgélni a vizek partján. A lassan zöldbe öltöző természet ilyenkor különösen nagy hatással van rám, és minden élőlényre. Az éltető napfény, mely sugározza a meleget, s vele együtt a természet örök körforgását, egyre jobban melengeti a vizek fázós lakóit. Feléled a vízpart, szerelmi daloktól hangos az erdő. Ilyenkor vétek otthon maradni, és sikerült feleségemet is meggyőzni arról, hogy egy kis friss levegő kellemesen ellazíthatja a fáradt szellemet.
Mivel ő még csak ismerkedik a horgászattal, egy spiccbotos keszegezést terveztem. Ezt a módszert nagyon könnyen elsajátíthatjuk, hisz eszközigénye kevés, és nem igényel különös trükköket. Legalább is az elején. Minden kezdő horgásznak ezt javaslom ismerkedésként. Viszonylag olcsón felszerelkezhetünk, és az alapok elsajátítására nincs ennél jobb. A gyakori kapás pedig könnyen megfertőzhet bárkit egy életre.
Mivel első próbálkozásakor eltörte az én kedvenc botom tüspiccét, jó férjként beruháztam egy erősebb csőspicces botra. Ügyeltem azonban arra, hogy a bot ne legyen túl nehéz, hisz nem izomlázat, hanem élményt kell vele szerezni. Ezért egy 6 méteres pálcát szereztem be. (Maradjon köztünk, hogy ez a méret speciel nekem is hiányzott a készletből, így összekötöttem a kellemeset a hasznossal. Hiába a horgászférj, az horgász marad...) Ládámba még a télen bekészítettem a szóba jöhető szerelékeket, így esetleg csak méretre kell majd szabni a megfelelő létrát.
Míg feleségem a mi eledelünket keverte, én a halaknak szánt csemegékkel foglalatoskodtam. Egy intenzív aromájú keveréket készítettem, kellemes édes ízzel, és az ilyenkor elmaradhatatlan csonti fűszerezéssel. A korai, felmelegedő vízben hatékonyabbnak találom a kissé túlaromásított kajákat, mivel ezek csalogató hatása nagyobb területről is összeránthatja az éhes keszegnépet. Ilyenkor a már eleve illatanyagban gazdag keverékeket még tovább turbózom egy picit. A kínálat ma már óriási, csak szerencsésen bele kell nyúlni az éppen működő keverékbe. Ez elsőre nem mindig sikerül, de idővel kialakulnak a "tuti receptek".
Az izgalmas az, hogy nincs örökérvényű igazság. De ettől is jó az egész. Ez hoz egy kis fűszert a dologba. A keverés-kutyulás-kísérletezgetés közben átélhetjük a felfedezők örömét, vagy az alkimisták útkeresésének izgalmát. Lehetőségünk van saját ötleteink kipróbálására. A saját recept pedig, értő közegben hamar megmérettetik. Hát igen, van úgy, hogy gyengének találtatik, de sebaj. Edison is azt mondta a sokadik sikertelen villanykörte kísérlet után, hogy "Legalább megtudtam, hogy így sem lehet villanyégőt csinálni". Nem is gondolnánk, hogy a horgászat is mennyi kreativitást igényel. Jó tesztpálya az életre készülőknek.
Gyors kávézás után már a tározó gátján voltunk.
A tó is más arcát mutatja ilyenkor. A jégtörő tavaszi szelek már elmúltak, tükörsima a víz mindenütt. Igazi matchbotra való idő. A halak ilyenkor még nem a parti sávban, hanem a parttól 30-40 méterre található törés szélén keresgélnek. A fáradt, éppen ébredő izmoknak sok táplálékra van szüksége, hogy abból erőt merítve visszanyerjék azt, ami a hosszú tél előtt meg volt bennük. Később persze kimerészkednek a szélvízbe is, de most még korai lenne a kirándulás. A téli vízszint olyan alacsony, hogy a nyáron víz alatt álló szakasz télen fagyos sártömeg, ami nem kedvez a táplálékállatkáknak. Ha újra élettel telik meg az iszap, ez az élet másik életet vonz, és beindul a körforgás. Az új élet is itt fogantatik, és az hogy kiteljesedik-e az ember gondoskodásán is múlik.
Na de mi most spiccbotra készülünk! Gyorsan elhessegetem a buksimba fészkelődő kisördögöt, mely kedvenc módszerem mellett törne pálcát, hisz ez még nagy falat lenne páromnak. Tovább suhanunk a Nagykunsági csatorna felé. A szántók felett ölyvek keringenek, s kihasználva a pocoknépség napimádatából fakadó figyelmetlenséget lecsapnak. Milyen furcsa, hogy a kis rágcsálóknak a nap most életet és elmúlást is adhat. Akár halainknak. Ahogy nézem a méltóságteljes madarakat, elönt a büszkeség. Most a halaknak én leszek a csúcsragadozó. Fentről kifigyelem titkukat, helyüket és az alkalmas pillanatban lecsapok. Az ősi vadászösztön teret nyer magának, s lehántja rólam a civilizáció vékony fedőrétegét. Mielőtt azonban teljesen kivetkőznék magamból és visszavedlenék vadászó-gyűjtögető ősemberré, megérkezünk. A csúcsragadozóból újra rendes férj lesz, aki mindent előkészít. Botokat szerel, kialakítja a helyet, feltérképezi az előtte lassan folydogáló víz láthatatlan medrét, s kialakítja azt a sávot, ahol reményei szerint a halaknak csoportosulniuk kell. Mivel segítő is leszek, egyetlen helyre koncentrálom az etetést, amit ketten fogunk meghorgászni.
Az alapozást kísérő hangos csobogás nem túl szerencsés, de a víz 2,5 méteres, s talán a mélyben a zaj süket fülekre talál. Ha el is ugranak a keszegek, bízom benne, hogy az éhség nagy úr, s a kezdődő nászra egy kis erőgyűjtésre visszatérnek.
Miután elsimultak az etetőgombócok által keltett hullámok, van idő napfürdőzni. Hanyatt dőlünk a fübe, s bár a föld még hideg, elábrándozunk. A nagy csendben minden moccanást meghallani. A tiszta levegő felerősíti a legapróbb neszt is. Én is meghallom a száraz fűcsomó zörgését. Lassan felülök és a barna gazcsomót figyelem. A meleg nem csak bennünket csalt ki a partra, hanem felébresztette a vizek egyik elmaradhatatlan lakóját, a kecses vízisiklót. Az utóbbi években nagyon elszaporodtak. Szinte minden egyes horgászatomon találkozom egyik-másik virgonc képviselőjükkel. A gyönyörű példány észre sem vett. Nyelvét öltögetve gyűjtötte környezete információit, s biztos összefutott szájában a képzeletbeli nyál, amint nyelvét megcsapta az etetőanyag finom illata. Párom is felkönyökölt s mivel nem irtózik a csúszó-mászóktól érdeklődve figyelte, amint a hüllő feltérképezi vadászterületét. Nyáron haldarabbal meg is lehetne etetni, de most egy fotót követően a zajtól megriadva eltűnt a nádasban.
Visszazökkentem a valóságba. Horgászni jöttünk! Elő a botokkal, s az apró horogra csontit, pinkit tűzve finoman beejtjük a szerelékeket. A könnyű úszó, mint egy törékeny fűszál billeg. Nem akarja találni a helyét. Sejtem tanácstalanságának okát, így finoman beemelek. Az érzékeny spicc rögtön jelzi, hogy valakit igen megzavartam a táplálkozásban. Meneküléséből érzem, hogy nem dévérkeszeg akadt horgomra. Kitartóan küzd, nem fekszik fel a vízre. Erejét azonban lassan felőrli az emberi lelemény alkotta finom szerelés. Még egy-két rövid nekifutás, majd szákba kerül a gyönyörű bodorka. Kihasználva az alkalmat, rövid oktatást tartok feleségemnek a bodorka ismertető jegyeit illetően, hogy még csak véletlen se tévessze össze a vörösszárnyú keszeggel.
A tipikus kora tavaszi vendéget karika és dévérkeszegek követik. Kedvesem is egyre ügyesebben forgatja a botot, az ingyen kosztra érkezett halak nem túl nagy örömére. Nincs mitől tartaniuk, hisz nem élelemszerzés végett jöttünk, hanem kikapcsolódni. A játék után meg mégsem ehetjük meg játszó pajtásainkat!?
Az idő észrevétlenül szaladt, s halaknak szánt kajának is utolsó morzsáit dobtam be, mikor úszóm hirtelen úgy gondolta, szétnéz odalenn. Ezt természetesen nem hagyhattam, s most éreztem, valaki nem ért velem egyet. A spicc a nap legnagyobb bebólintásával úgy döntött, így is marad. Ismeretlen stílusú ellenfél vitte a szereléket. Hirtelen úgy éreztem, megváltoztak az erőviszonyok. Kiszolgáltatott lettem a leheletnyi zsinórral, és a szűk hét méteres pányvával. Amennyire lehetett, megfeszítettem a szerelést, hogy átvegyem az irányítást. Óvatoskodásomat siker koronázta, s újra az történt, amit én akartam. Az ismeretlen torpedó is belátta, ereje kevés lesz a tudománnyal szemben, így egyre erőtlenebbül próbálkozott. A víztükröt hirtelen szétnyitva ismerős, ám rég látott kedvencem nézett rám jellegzetes szemével.
- Üdvözlöm doktor úr! - mondtam, hisz compó volt őkelme.
A halak doktoraként ismert pikkelyes, mit sem törődve a neki titulált címmel, most megadóan tűrte a horogszabadítás kényes műveletét. Csoda, hogy mit tud produkálni föld anyácskánk. A hal csodaszép. Még feleségem is megcsodálta szépségét, és egy nő nem tévedhet. Érdekessége az a dolognak, hogy előtte még nem akadtam össze egyetlen társával sem, de a jelek szerint érdemes lehet célzottan is meghorgászni.
A horgászat nekem véget ért, hisz szebb befejezést el sem képzelhettem volna. Feleségemet figyeltem. Eszembe jutott, hogy sokszor már kiakad őrületemen, és sokszor nagyon nagy türelemmel van irántam, ha horgászatról van szó. Ennek most nyoma sincs. Látszik, hogy teljes szívéből élvezi a halfogást. Segítek neki. Az ereszték állításának és a csalivezetés technikájának fontosságáról beszélek, de rájövök, itt most nem ez a lényeg. A halfogás felett érzett örömébe nem kell belekeverni a misztikumot. Itt most az egyszerűség is eredményes. Akkor pedig így kell horgászni. Arra azért ráveszem, hogy az etetés szélére, fenékre tett csalival is próbálkozzon. Meg is van az eredménye a cselnek. Termetes dévér igyekszik szabadulni, ám ellenfele már ráérzett a szerelék lehetőségeire, így amolyan dévéresen felfekszik a vízre, s megadóan tűri, hogy a szákból társaihoz kerüljön.
Lassan a meleg tavaszi nap is közelít a messzi horizonthoz, s vele együtt csökken a kellemes hőmérséklet. Páromat nézem újra, s látom, nem lesz akadálya, ha a jövendőbeli legkisebb pecás is velem akar tartani. Kipihenten, vidáman szaladnak a percek. Az összepakolással mindig hamarabb végzek, s a halak is elnyerték szabadságukat. Remélem némelyikük eldicsekszik vele: "Engem egy aranyos, mosolygós lány fogott ki, s nem is volt olyan borzasztó a horog hegyesebbik végén lenni."
Ha így lesz, legközelebb könnyebb dolgunk lehet. Csak a parton látják meg, hogy most a mosolygós arc helyett adott esetben egy szakállas ábrázaton szalad szét az öröm. Barátaim! Ha csak tehetitek, csaljátok ki a lányokat horgászni. Higgyétek el, a halak sem bánják.
Polyák Csaba (Csabio)
