Úgy tartja a mondás, ha árad a folyó, a part közelében keresd a halat, viszont ha apad, beljebb húzódnak. Nos, arról nem szól a fáma, hogy mekkora áradásnál és milyen mértékű apadásnál kell figyelembe vennünk ezeket az igazságokat, nekem meg aztán tök mindegy, Apám megtanított horgászni, a többi már rajtam múlik. Egy biztos, próbálkozni mindig lehet, legfeljebb mindenki levonja a maga tanulságát.
Hosszabb ideje nem ragadtam pecabotot, így aztán mindegy volt, hogy folyó, pocsolya, vagy kanális, no de azért kockatóra nem megyek! Így megoldásként maradt a csatorna, annál is inkább, mert az Algyői-főcsatorna rövidke horgászható szakasza 2016-tól belekerült a Tiszai engedélybe. Rég horgásztam már ott, inkább kevesebb eredménnyel, így aztán február végén ki is mentem spiccbottal lógatni, melynek eredménye végül néhány sneci és bodorka lett. Ezen felbuzdulva március elején ismét kimentem, csak egy frekventáltabb helyre. Tele lett a vízpart horgásszal, én még éppen időben érkeztem. Már pár órája ment a csata a nagy szélben a kapásokért, és az oké, hogy nekem a csillivilli etetőanyaggal meg a frankón lefinomított szerkóval kapásom se volt - lehet, én vagyok a balfácán -, de hogy a másik 40-50 horgásznak se (mert kb. ennyi hely van a csatornán), az már furcsa. Meglehet, hideg még a víz.
Gyorsan össze is pakoltam és hagytam, hogy a többieket hadd szellőztesse a szél, a szemközti óbégatókat különösképp, úgyhogy bevágtam mindent a kocsiba és irány a Tisza. Néhány helyet megnéztem vagy talán kinéztem a következő pecámhoz, ám túl sok jóval nem kecsegtetett a dolog.
A víz igencsak fent volt. Tudtam, egyes helyeken máskor 3 m-rel a víz alatt lett volna a fejem búbja, szóval elmélkedve figyeltem, ahogy a dühös sodrás a víz alá meregeti a faágakat, midőn az apadó víz által hagyott egyik asztalnyi pocsolyában egy fél kiló körüli karikakeszeget pillantottam meg amint az oldalán fekve piheg. Szuper! Akkor van hal! Már fél siker, még be se kellett dobnom hozzá, és máris halszagú lett a kezem, miután az egyik víz visszafolyásba visszasegítettem emlegetett halunkat.
Na, jó. Ám legyen! Akkor volt a hosszú hétvége utolsó napja, maradt három nap a következő horgászatig. Meglátjuk, mennyit megy vissza a víz. Ha túl sokat, az nem szerencsés.
Eljött tehát a hajnal, gyorsan kiértem még napkelte előtt. A derengésről lemaradtam, leginkább akkor „fürdik” a hal, bár ilyenkor is kéne mozognia, de szinte semmit nem láttam.
Sok biztatóval ez nem kecsegtet, de próba-cseresznye! Gyorsan rá kellett jönnöm, hogy a parti peca felejtős, kivéve, ha mániákusan szeretem takarítani az autót, akkor ajánlott a dagonya, de most ettől eltekintek. Szóval, bevergődtem magam a csónakkikötő mólójára, hogy valami stabilabbnak mondható legyen a lábam alatt.
Hamar kipakoltam felszerelésem, először még a móló közepe táján - mivel a kis öblöt akartam meghorgászni -, majd rá kellett jönnöm, hogy onnan kissé kényelmetlenül tudom elérni, viszonylag messze is van és valahogy nem tetszett az egész hely, végül átcuccoltam a legvégére, ahonnan már kényelmesen oda dobhattam, ahová tetszik.
Végre kipakoltam, lenyugodtam, megnéztem, mik a lehetőségeim, majd kitaláltam, hogy legyen. Gyúrtam pörkölt etetőanyagot, ami nekem inkább echte fűszeres volt, tettem hozzá csontit rendesen, majd belendítettem érzékeny pickerem az öbölbe, valamint egy erős feedert - amit inkább pontyozásra, harcsázásra használok, mert arra tökéletes - zöldgilisztával a sodrásba.
És akkor most nézzük meg ugyanezt a helyet a fentebbi képek egyikén! Az említett képen az öböl és a többi részlet víz alatt voltak. A mostani képen már láthatóan jó fél métert lejjebb van a vízszint. Ez inkább lassabb apadásnak mondható, ami számomra még viszonylag kedvező a parti halfogás szempontjából.
Belendítettem hát szerelékem az öbölbe giliszta csalival. A szerelék egy tört gubancgátló csőbe fűzött erőgumi, melyre 12-es előkét kötöttem, horgom match és feeder horgászathoz ideális, öblösebb, 14-es méretű volt. A feeder orsóján 30-as zsinór volt - mert ugye, ha már lúd, legyen kövér! - a horog kb. 1-es méretű. A szerelék rém egyszerű: a főzsinórra 50 g-os trapézólom ráhúz, alá gyöngyütköző, karabiner ráköt, majd a főzsinórból kötött előkén a horog. Tök egyszerű, gyorsan megvan, hatékony. Nem kell túlcifrázni.
Nem kellett sokat várnom, megérkezett az első kapás, ami egy bagolykeszeget eredményezett. Rendkívül nagy volt az örömöm, legutóbbi csatornai pecámhoz képest máris előrébb voltam. Az öböl sekély vizében vette fel a csalit, tehát van hal a parti zónában.
A következő kapás is viszonylag hamar megérkezett, jó volt érezni az érzékeny felszerelésen a hal mozgását, végre nem csak az üres szereléket tekerhettem ki!
Furák voltak a viszonyok, ugyanis a kezdeti jó jelek ellenére valahogy összevissza voltak a halak, sok időm elment a keresésükre. Néha nem volt olyan egyszerű, hogy bedobok az öbölbe, és már jönnek is a halak, előfordult, hogy 15-20 percig kapásom se volt, ekkor mindig máshová dobtam, hogy kitapasztaljam, honnan érkezik a legtöbb kapás. Végül sikerült megállapítani, hogy a sodrásban, a bokrok elé dobva, a parti sáv kb. 1,5 m-es vizéből jön a legtöbb hal.
Ekkor már jobban felgyorsultak az események halfogás szempontjából, itt több lett a kapásom, ráadásul néha igen erőteljesen megcibálták a spiccet, ekkor úgy kellett a botom után kapni! Máskor meg hiába vártam, nem volt kapás, ilyenkor az öbölbe dobtam. Akkor meg onnan jött a hal. Elég kiszámíthatatlanul jöttek, ami talán az apadó víznek tudható be. Volt néhány kapás, amit elrontottam, néhány halam leakadt, de azért jót szórakoztam.
Mikor kicsit csendesebbre vették a figurát, a tengernyi madár hangversenyét hallgatva, a friss fuvallatokat lélegezve, nyugodtan ücsörögtem, de aztán egy feederre érkező hatalmas kapás miatt majdnem leestem a székről. Mikor a bot után nyúlva bevágtam, és keményen akadt is valamibe! Erős ránehezedést éreztem, ugyanakkor nem különösebben rúgott a hal, az ellenállás kimondottan harcsás volt. Az is lett! Ahogy a görbülő bottal lassan a közelembe húztam, kellemesen csalódva vettem tudomásul, hogy sajnos nem a méretes kategória. Eddig valahogy még nem volt szerencsém nagyobbakat fogni. Ki tudja, lehet, idén átlépem a bűvös 60 centit! Természetesen azonnal vissza is engedtem.
Na, ettől annyira fellelkesültem, hogy most már két szál zöldet tettem fel nekik, majd vissza a bokor elé. Igaz, utána akárhová dobtam, nem díjazták a csalit. Vagy megfogtam az egy szem árva harit a környékről. Meglátjuk. Most, hogy hivatalosan nem lehet halászni, kiderül, mi lesz. Persze gondolom, éjszaka megy a biznisz, meg a halőrök válasza a kérdésemre, találtak-e már idén varsát: igen. Legalábbis nem konkrétan varsát, marázsa hálót, egyéb szerszámokat az ártérben. Apropó, igen, volt ellenőrzés! Ha ez így is marad, emelem kalapom. Azt mondták, mivel most már bűncselekménynek minősül a hallopás, így akár le is ülhet a hűvösbe, aki ezt teszi. Próbálják megfogni az elkövetőket, azt mondják, igyekeznek a rabsicok tudtára adni, hogy ne ez legyen a módi. Úgy legyen!
A vége felé jött még néhány keszeg, egyszer csak nagyon beindultak, majd valahogy, szinte ahogy a déli harangszót meghallottam, nem sokkal utána elhúztak sziesztázni. Nekem is lett volna még dolgom, így nem erőltettem.
Jó horgászat volt a mai, talán úszóssal és gombócos etetéssel jobb eredményeket értem volna el, de ki tudja? Nekem tetszett ez is. Legközelebb, ha elcsípek egy áradást, majd a sekély zónában rendezek egy úszós pecát. Majd tervbe veszem, hogy ilyen írás is legyen.
Ne feledjük, ha árad vagy lassan apad, a part mentén megtaláljuk a halakat, legalábbis én ezt a tanulságot vontam le magamnak a végére. Végezetül néhány kép a lecsengő áradásról:
Írás, fotók: Szili Dániel (Danius)
