Számomra a folyóvízi horgászat egyet jelent a márnahorgászattal. Egyszerűen imádom ezt a halat! Fantasztikus érzés fárasztani még a kisebb méretűeket is. A kapása is olyan, mintha villám csapna a botba, ha nem figyelünk eléggé, a botunk könnyen vízben landol. De ha minden rendben működik és sikerül elcsípni a halat, bevágás után olyan élményekben lehet részünk, amely örökre emlékezetes marad. Az az érzés leírhatatlan, amikor a márna elindul folyásnak felfelé, szól közben a fék, érzi az ember a kezében a hal erejét! Aki még nem horgászott soha életében márnára, annak ajánlom figyelmébe, hogy mindenképpen próbálja ki a horgászat e műfaját, mert garantálom, hogy nem fog csalódni.
Tőlem szokatlan módon a szezon elején könnyű felszereléssel kergettem a halakat (az esetek többségében jobban bízom az erős, nehéz cuccokban, főképpen márnahorgászatnál). Közepes erősségű feederbotokat, vékony zsinórt, könnyű etetőkosarat, apró horgokat, csalinak pedig csontit használtam. Az volt az elképzelésem, hogy közvetlen partközelben kell keresni a márnacsapatokat. Nem gondoltam rosszul a dolgot, mert több horgásztársam is hasonlóan horgászik, és ők jó eredményekről számoltak be. Ezzel szemben nekem csak a géb került a horgomra.
Nagyon bosszantott a dolog, mert a pecáim úgy néztek ki, hogy kb. húsz darab gébre jutott egy normális hal, de az sem márna volt, hanem bagolykeszeg, paduc vagy jászkeszeg. Ezeknek a halaknak nagyon örültem, de én mindenképpen márnát szerettem volna fogni, ezért gyökeresen meg kellett változtatni a taktikámat! Megnéztem, hogy min is tudnék változtatni…
Először rögtön a helyválasztás jutott eszembe. Az első horgászhely, amit erőltettem, egy néhai szennyvízkifolyó alatt volt, ami már pár éve nem működik. Régen, amíg volt ingyen kaja a halaknak, elképesztő fogások születtek itt. No de az idők változnak, a terített asztal megszűnésével a halak is odébb álltak. Ezért ettől a helytől korán elköszöntem. A második helyszín a kedvenc helyem, a korábbi években is sikerült fognom itt márnát. Itt nincsen szennyvíz, viszonylag tiszta hely. Rengeteg kagyló van a mederben, ez tartja itt a halat. Innen viszont már nem akartam elköltözni, mert vonzódom a helyhez, szeretek ott lenni, horgászpályafutásom első márnáját is itt fogtam. A halak is szeretnek ott lenni, mert hajnalban, napfelkeltekor mindig kikacsintanak a partra, ott ugrabugrálnak, csobognak a felszínen. Hiába láttam a halakat, hiába tudtam, hogy ott vannak, csak gébet sikerült fognom. Volt olyan alkalom, hogy az első géb után már csomagoltam is, és irány haza. Egy ilyen peca másnapján, frissen, kipihenten átgondoltam a dolgokat. Mit csinálhatnak másképpen azok a horgásztársak, akik hasonló taktikával eredményesen kergették a halakat, míg én betliztem? Törtem a fejem, aztán jött a megvilágosodás! Rájöttem, hogy semmit. Egyszerűen csak más tulajdonságokkal rendelkező folyószakaszon horgásznak. A sóderos, viszonylag sekélyebb, kevesebb akadóval tarkított helyeken, ahol a parthoz közelebb van a meder és a sodrás sem olyan gyors, jó és eredményes a finom cucc. De ott, ahol én horgászom, ez csak a gébfogáshoz volt jó. A parti kövezés a kedvenc helyemen jól benyúlik a mederbe. A kövezés alján lévő sóderos rész átlagos vízállásnál kb. tizenöt méterre van. Ehhez párosul áradáskor mindenféle uszadék fa, meg amit éppen sodor a víz. A sodrás viszonylag gyorsnak mondható. A horgászhelyem előtt irgalmatlan sok hajó szokott elmenni közel a parthoz, óriási hullámokat kavarva. Ezért nem is szoktam alapozó etetést csinálni, mert az ilyen szakaszokon dobálhatnám a gombócokat minden hajó után - ezt sajnos a pénztárcám nem bírná, és lehet, nem is lenne értelme. Ezeket a dolgokat végiggondolva már nem is csodálkoztam a gébfogásokon.
Mint fentebb írtam, elköltözni nem akartam, ezért nem maradt más lehetőségem, a felszerelésemen kellett változtatnom! Olyan cuccal kell horgásznom, amellyel a végszereléket oda tudom bejuttatni és ott tudom tartani, ahol a márnák tartózkodnak. Elővettem a sokak által csak dióverőnek csúfolt teleszkópos fenekező botjaimat. Ezek átlagos 360-as, 80-150 g dobósúllyal rendelkező botok. Merevek, erősek, terhelhetőek és meglepő módon érzékeny spiccel rendelkeznek, még a géb kapását is jól láthatóan jelzik. Feltettem az egyik botomra egy ötvenes, a másikra pedig egy hetvenes orsót, majd harmincas monofil zsinórt csévéltem fel rájuk. Mint később kiderült, sokszor ez is kevés volt, de nem akartam azt sem, hogy a sodrás kinyomja a kövek közzé a végszerelékemet. A dunai pecáimon általában a véghurkos módszert alkalmazom. Ezt mindenki ismeri. Most viszont változtattam a dolgon. Véleményem szerint az utolsó egy méter a kritikus a kövek miatt. Ezért a főzsinór végére kötöttem 40-es monofilból kb. egy métert, amelyre kb. hetven-nyolcvan centinél kötöttem egy páternoszter fület - ebbe akasztottam a horogelőkét -, a végére pedig kötöttem egy végfület - ebbe hurkoltam be az ólmot, ami 30-as monofilra volt kötve. Erre azért volt szükség, hogy ha a hal a kövek közzé vinné az ólmot, akkor könnyen szakadjon és folytatódhasson a fárasztás. Az ólmot így elveszítjük, de a hal kijön. Az általam használt ólmok súlya 70-től 200 g-ig terjedt - attól függött, melyiket tettem fel, hogy milyen volt a vízállás, mekkora volt a sodrás. Az 50-60 cm hosszú horogelőkét is 30-as monofilból kötöttem. Horognak átlagos 2-es 4-es, 6-os pontyozó horgokat tettem fel, ez attól függött, hogy mekkora sajtkockával akartam horgászni. Nagyon fontosnak tartom itt megjegyezni, hogy a főzsinór színe véleményem szerint mindegy, hogy milyen - ez ízlés kérdése -, viszont az utolsó egy métert és a horogelőkét én mindig színtelen (átlátszó) vagy szürke színű zsinórból kötöm. A fluorokarbon is jó lehet, még nem próbáltam, de biztos, hogy ki fogom a következő szezonban. Az színtelen zsinórokra a halak kevésbé gyanakvóak, több lesz a kapásunk. Egyébként köthettem volna az egész cuccot egy dobóelőkére, de erre nem volt szükség, mert a meghorgászandó távolságot a harmincas zsinór is bírta (ha nagyon bent kell horgászni, akkor kötelező a dobóelőke, ez nem kérdés). Felszerelésem minden részlete látható az alábbi képeken.
Az általam legtöbbet alkalmazott eszközök a horgászataim során a következők:
1. felszerelés:
- Bot: Spro Classix Tele Traveller 80-150 g 360
- Orsó: Spro Hardliner LCS Pro 1050
- Zsinór: Spro Carp Maxx 0,30 mm
2. felszerelés:
- Bot: Spro Classix Tele Traveller 80-150 g 360
- Orsó: Spro Saltix 370
- Zsinór: Nevis Sensor Fluo 0,30 mm
Az utolsó egy métert Energoteam Specialist Catfish 0,40 mm-es monofilból kötöttem, a horogelőkét pedig sokféle zsinórból, ebből még nem találtam meg az igazit (de sejtésem szerint a fluorokarbon zsinór jelenti majd a megoldást). Bottartónak JAF alu tripodot használtam. Horogból is sokfélét próbálgattam, a képeken látható horogformához hasonlóak jók lehetnek, a lényeg, hogy ne törjenek.
A fentiekből kiderül, hogy se etetőkosarat, se etetőanyagot nem vittem magammal a továbbiakban. A csalogatóanyag pusztán a horgon lévő sajtkocka volt. Azért nem használtam élő csalit, mert a gébeket száz százalékig el akartam kerülni. Ez persze nem jött össze, mert a kis falánkok elképesztő méretű sajtkockákat képesek bepuszilni.
Érdemes a sajtra is kitérni néhány mondat erejéig. Mindenképpen olyan sajtot kell választani, ami jó sokáig a horgon marad és intenzív illatú. Itt most márkákat nem fogok írni, azt mindenki tapasztalja ki magának, hogy mi a jó. Annyit azért elárulok, hogy a márnák sajtimádók és ínyencek. Szóval érdemes odafigyelni a minőségre - mint mindennél -, mert megtérül! Próbálkoztam régebben bojlival és pellettel is, de az a véleményem, hogy ezekhez a csalikhoz szoktató etetésre van szükség. Nekem meg erre sajnos nincs időm a család és a munka mellett. Általában három-négy órákat szoktam a vízparton eltölteni, a többnapos horgászotokról csak álmodni szoktam…
Változtattam a dolgokon, elindultam hát horgászni. Megérkezem, magamba szívom a Duna illatát (ezt amúgy nagyon szeretem!)… és látom, hogy ugrik a márna. Bevetem a végszerelékemet és várok… Türelmes vagyok… kb. néhány percig. Az a tapasztalatom, hogy ha jó helyen horgászunk márnára, akkor az első bedobás után néhány perccel már jelentkezik is az első vendég. Már eltelt öt perc és nincs kapás… már majdnem elszomorodtam, erre bám-bám-bám, bólogat a bot!!! Végre márna a horgon! De boldog voltam, elképesztő volt! Nagyon jó érzés volt, megérte a sok fáradság. El tudja feledtetni velem akár egy jó hal is a sok betlit, a reménytelen próbálkozásokat.
Sajnos ezután már csak egy jó pecám volt, aztán lebetegedtem. Arcüreg- és homloküreg-gyulladással küszködtem egészen őszig. Közben ugye tilalom is volt. A nyár munkával telt és hamar elrepült. Ha volt is lehetőségem horgászni, időhiány miatt a közeli halastavat választottam. Szépen lassan elérkezett az ősz, a márnaszezon beköszöntött! Igyekeztem bepótolni az elvesztegetett napokat. Az alábbi képeken láthatjátok az eredményt - a teljesség igénye nélkül!
Összesen e sorok írásáig ebben a szezonban 38 db márnát sikerült fognom, mindet sajtkockával. Ez persze nem sok, mert tudok olyan horgászt, aki majdnem száz darabot fogott. Sőt a menők egy szezon alatt akár százötven-kétszáz darabot is elejtenek, vagy még többet is. De ha azt nézem, hogy mennyi minden hátráltatott év közben, azért elégedett vagyok… mert mertem változtatni a megszokott dolgokon, és ez eredményt hozott! Az utolsót november elsején fogtam. Azóta a víz annyira leapadt és lehűlt, hogy gyakorlatilag a novembert végigbetliztem.
Sajnos igazán nagy márnát nem sikerült fognom. Remélem, azért hamarosan összejön majd egy. Érdemes még szót ejteni arról is, hogy nemcsak a márna szereti a sajtot. Jó néhány halfajnak tetszik az íze. A gébek és az apró keszegek is szeretik csipegetni. Hallottam, hogy az öreg sporik még harcsát is fognak vele. A saját szememmel láttam, hogy az egyik kolléga sajttal jászkeszeget fogott, méghozzá nem is akármilyet. De arra nem gondoltam, hogy a márnán kívül engem is megajándékoz az öreg folyó egy másfajta halfajjal is, méghozzá sajt csalival!
Jól látjátok, ez egy kecsege. Négy évet vártam rá. Örömöm, amikor először felbukkant a vízfelszínen, leírhatatlan volt! Csodálatos hal! Ez a fogás megkoronázta az őszi márnaszezonomat! A Duna kiszámíthatatlan, mindig változik. De aki kitartó és tisztelettel van a folyó és a természet iránt, azt megajándékozza, csak ki kell érdemelni! Minden horgásztársamnak ilyen élményeket kívánok!
Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy megköszönjem Ördögh Máté barátomnak az önzetlen segítséget, amit évek óta nyújt nekem a fővárosi Duna horgászatával kapcsolatban és azt is, hogy bevezetett a folyóvízi horgászat rejtelmeibe! Rengeteget tanultam tőled! Köszi, Máté!
Írta: Dajnics Ferenc(deferi08)
Fotók: Ördögh Máté, Dajnics Ferenc
