A márnahorgászat nem egyszerű dolog, pedig van, amikor annak tűnik. Amikor a márnabandák összeverődnek ősszel, akkor némi helyismerettel és rutinnal néhány hét alatt többet lehet fogni belőlük, mint az év más szakaszaiban együttvéve. Na de mi történik akkor, amikor nem bandáznak? Erre a kérdésre én is szerettem volna választ kapni, ezért az esztendő eddig eltelt napjaiban is őket kerestem. Szeretném veletek megosztani az így szerzett élményeimet, tapasztalataimat!
A tavalyi szezont betlik tömkelegével zártam, és ahogyan végződött, sajnos úgy kezdődött. Ezért részben magamat is hibáztatom. Kitartottam amellett a taktika mellett, hogy továbbra sem etetek, nehéz, kemény fenekező felszerelést alkalmazok és csalinak kizárólag sajtot használok. A felszerelésemet és végszerelékemet egy korábbi írásomban már részleteztem. Addig, ameddig a kedvenc helyem előtt ott voltak a márnák ez működött is, de utána már nem. A januárt a nagy hideg miatt kihagytam. Februárban horgásztam néhányszor, de halat nem sikerült fognom. Márciusban feljött a víz, a helyem egy-két nap kivételével a hónap nagy részében partról nem volt megközelíthető. Volt néhány vérszegény próbálkozásom, de az eredmény nulla - pedig ekkor már etetőanyagot is használtam egy márna reményében. Kivittem magammal a fiamat is, hogy szokja, érezze a Dunát, hátha Ő is megszereti. Feszült figyelemmel nézte a botspiccet, de nagy bánatunkra nem mozdult azon a napon egyszer sem.
Közben beleszaladtunk az áprilisba. Ezt a hónapot már nagyon vártam, mert meggyőződésem, hogy ez az első jó márnás hónap az évben. Az élet azonban átírta a forgatókönyvet, de szerencsére nem rossz értelemben. Feleségem ugyanis e hónap végére volt kiírva második gyermekünkkel, Viktóriával. Minden jól alakult, csak a horgászatra nem jutott idő. Emiatt akkor természetesen nem bánkódtam, de viszketett a tenyerem, ha márnafogásról hallottam hírt. A készülődés az új családtag megérkezésére elég rendesen kitöltötte az időnket. Éppen festettem a gyerekszoba falát, amikor feleségem látva rajtam a kínt, a szenvedést így szólt: „Menj ki horgászni! Csak nem lesz azalatt az idő alatt semmi probléma itthon!”. Kétszer nem kellett mondani, irány a Duna! Azt nem mondom, hogy halbő peca volt, mert akkor hazudnék… viszont emlékezetes maradt számomra, mert horogra került az év első márnája. Nem volt nagy, de nagyon örültem neki. Hosszú volt a böjt tavaly november 1. óta, akkor fogtam ugyanis az utolsót.
Két napra rá megszületett a lányom. Azt hiszem, akinek van gyermeke, az tudja, hogy mekkora örömöt jelent ez az embernek.
A május első hete csupa boldogságban telt a családdal, aztán megtaláltam a kiskapukat, hogy hogyan tudnék elmenni horgászni. Kivettem a szülési szabadságomat - ez öt munkanapot jelent -, a kispapák is megérdemlik ilyenkor a pihenést. Elintéztem a munkahelyen a dolgokat és már a Dunán is találtam magam.
A tilalom miatt a sajt szóba sem jöhetett. Arra gondoltam, hátha jön majd a halőr, és hogy fogom kimagyarázni a dolgot… Egyébként már öt éve várom a fővárosi Dunán az ellenőrt, de csak nem jön… Azért öt, mert 2007 óta horgászom a nagy folyón. Az első kecsegémre is vártam négy évet, talán lassan majd halőrrel is találkozom. A sajtról harmatgilisztára váltottam. Kézenfekvő volt, mert esett az eső bőséggel, és a közeli romtemplom kertjében játszi könnyedséggel összekapkodtam vagy 150-200 darabot. Már etetőanyagot is használtam. Mivel a kedvenc helyem víz alatt volt, útra keltem és váltogattam a horgászhelyeket.
Az egyik helyen csak gébekbe akadtam. Mindig lecsipkedték a horogról a gilisztát. Nagyon jól felismerhető ez a nem kívánatos jelenség a botspicc jelzésein, nem lehet eltéveszteni.
Ezután egy másik helyre költöztem. Itt is volt gilisztalopás, de máshogy jelzett a botvég. Kisebb horgot tettem fel - ami nálam az átlagos hatost, esetleg nyolcast jelenti - és félbeszakítottam a gilisztát. Most már tudtam, hogy nem gébek, hanem apró karikák a tettesek. Fogtam belőlük néhányat, de annyira nem örültem a zsákmánynak. Most biztosan azt gondoljátok, hogy nem vagyok normális. Végre ráleltem a halakra, de nem örülök. Pedig így volt, az ok egyszerű: én mindig márnát szeretnék látni a horgomon!
Érdekességként megjegyzem, hogy a kis karikák zömén a képen látható sérülések voltak. Feltehetően kormorán okozta sérülésekről van szó.
Visszaváltottam a nagyobb horogra, hogy a kistestű keszegek békén hagyjanak. Erre márna helyett megint keszeg került a horgomra… Mondjuk, ennek örültem, mert a saját kategóriájában jó halnak számít. Sajnos ezen a halon is sok seb volt.
A következő alkalommal is megpróbáltam kizárni az apró halakat, ami néha nem sikerült. A kis karikák mellett ezen a pecán is volt egy nagyobb jelentkező. Nagy hal volt, de a fárasztása különösebben mély nyomot nem hagyott bennem, amin nem is lehet csodálkozni, mert a nehéz cuccal inkább kikurbliztam, mint kifárasztottam.
Ez a nagy dévér sem volt valami jó formában. Ez a hal volt a legsebesebb. Nagyon rossz bőrben volt. Lehet, hogy az ívás miatt, nem tudom, de a hátán lévő sebeket inkább madár okozhatta.
Sokan ilyen helyzetben elővették volna feederbotjukat és rendet vágtak volna a keszegek között. Az biztos, hogy borzalmas sok hal volt előttem. Én ennek ellenére a költözés mellett döntöttem. Lehet, hogy kb. a huszadik keszeg után horogra kerülhetne egy ilyen helyzetben egy márna, de úgy gondoltam, ha 3-4 horgászat alatt nem jött, akkor jobb keresni egy másik helyet. Az ezt megelőző években is voltam hasonló helyzetben más horgászhelyeken, azokon az alkalmakon is minden jött, csak márna nem.
Felmerül a kérdés, hogy hol lehetnek ebben az időszakban? Feltételezésem szerint bent vannak a meder közepén, dobástávolságon kívül. Azt megértem, hogy szaporodnak, ez rendben is van. De miért nem merészkednek partközelbe? Mert azt nem hiszem el, hogy nem esznek az ívás közben, illetve előtte és közvetlenül utána! Persze ezeket a dolgokat csak példaképpen jegyeztem meg. Etikátlan szaporodás közben zavarni a halakat. Ehelyett írhatnám a tél végi vagy a tavasz eleji időszakot is. Meggyőződésem, hogy a márnát egész évben lehet/lehetne fogni. A kulcskérdés a helyválasztás. A parti horgászok lehetőségei korlátozottak, nagyon sok a zavaró tényező: vízállás, parti adottságok stb. Az általam alkalmazott cuccok is azért durvák, mert a helyzet megkívánja és velük a mederhez közelebb - ott, ahol véleményem szerint a márnák a legtöbbet tartózkodnak - tudom felkínálni a csalimat. Ugye, hogy mindenkinek volt már olyan tapasztalata horgászat közben, hogy élete halát vesztette el a túlzottan vékony zsinór vagy a kis horog miatt, más szóval megtépte a hal? Nos, én ezt is el akarom elkerülni! Ha kapásom van, az legyen meg és foghassam a kezembe azt a halat! Mint mindennek, ennek is van hátránya. A durvább cuccok alkalmazása miatt kevesebb a kapásunk, ezt be kell kalkulálni. Mindennek ára van. Ezek a megállapításaim csak a kövekkel jól megszórt, nehezen meghorgászható helyekre vonatkoznak, mert a sóderos part az más kategória. Ha sóderos részen pecázhatnék, akkor nem kéne annyira kemény cucc, lehetne finom szereléket használni. Akkor is más lenne a helyzet, ha csónakom lenne, de mivel nincs, így nincs értelme írni róla. Pedig egy csónak micsoda lehetőségeket adhatna!
A keszegekben gazdag szakaszt otthagytam és kerestem egy olyan helyet, ahol jó húzós a víz. Az ilyen helyeken - csak legyen jól meghorgászható! - kell lennie márnának. „A tilalomból még hátravan néhány nap… sajttal kéne csaliznom”, jutott eszembe rögtön a horgászat elején. „A halat úgy sem viszem haza, egy próbát megérhet a dolog”, gondoltam. Tényleg csak arra voltam kíváncsi, felveszi-e a márna a sajtkockát ebben az időszakban, és láss csodát! Feltettem a sajtot és kapás! Azt azért meg kell jegyeznem, hogy a vízállás pont kedvező volt, kezdett közelíteni az ott optimális 250 cm-hez.
Ennek a halnak is megvoltak a saját problémái. Sebes volt, piócák is voltak rajta. A szája környéke fel volt dagadva. Jól küzdött, de közelebbről szemügyre véve beteg volt.
Végre kezdtem örülni, hogy majd milyen jó lesz tilalom után. De a természet másképpen gondolta, áradás jött a következő napokra, ami aztán hosszú ideig magas szinten tartotta a Dunát. Kicsit csalódott lettem. Bosszúból hűtlen lettem a Dunához, kimentem a közeli tóra szerencsét próbálni. Arra gondoltam, hogy ha már a folyó nem ad halat, akkor elszórakozom a pontyokkal. Kedvenc tavamon sajnos a telepítést nem viszik túlzásba, így az aznapi öt kapásommal én voltam a király azon az oldalon, ahol horgásztam. Néhány halam lemaradt, de a nap végére csak sikerült kiimádkoznom két pontyot.
A betlik és a könnyen felejthető tavi horgászat után elhatároztam, hogy a fiammal, Ferikével bejárjuk a budapesti Duna-szakasz szebb helyeit. Felpattantunk egy hajóra, aztán csodálva figyeltük a partot. A program célt ért, mert azt tapasztaltam, hogy a gyerek jól érezte magát.
Aztán következett egy-két betli. Lelkesedésem alábbhagyott. Na de hát dunai horgász nem tud a Vén Folyó nélkül élni! Ezért kitaláltuk, hogy ha már megnéztük közelről a dolgokat, megnézhetnénk messziről is.
Azt hiszem, a képekhez nem kell kommentár, magukért beszélnek. Teljesen mindegy, honnan nézzük a Dunát, kijelenthető, hogy fantasztikus!
Teltek-múltak a napok, végre véget ért a tilalom. „Természetesen” egy betlivel kezdtem, de kitartottam, mert a nullázást követő nap is szerencsét próbáltam - és szerencsém is lett! Ismét márna volt a horgomon! Ezt is sajttal csaptam be, etetés nélkül.
Az egyik halban szegény pecán bőven volt időm nézelődni: kishal-rajokra lettem figyelmes. Megfigyeltem őket és elmondhatom, hogy a halak már ilyen kis korukban is hihetetlen módon küzdenek az életükért, azért, hogy túléljék a mindennapokat. Mi mindenen mehetnek keresztül, mire megnőnek! Ezért szép a vadvízi horgászat. Bevallom férfiasan, e sorok megírásáig idén már kereken húsz alkalommal horgásztam márnára, a fentebb látható képeken az idei legszebb halaim szerepelnek, közülük ugye három márna van. De kijelenthetem, hogy a szerény fogás ellenére is megérte kínlódni, az a három hal is megérte a fáradságot!
Bízom benne, hogy a vízállás kedvezni fog a parti horgászatnak, és végre megközelíthetővé válnak a jó helyek. Ha ez meglesz, akkor megnőnek az esélyek. Ígérem, beszámolok az eredményről!
Ez a márna azt súgta, hogy igen jó lesz az év hátralévő része…!!!
Írta: Dajnics Ferenc(deferi08)
Fotók: Ördögh Máté, Dajnics Ferenc és turisták, járókelők
