Nagypapám horgászik… Édesapám horgászik…És én? Bár nem születtem fiúnak, úgy látszik, a vér nem válik vízzé! Horgász lettem. Igazából 2011 nyarán kezdődött az egész, amikor megismerkedtem a nagy szerelmemmel, és az ő nagy szerelmével: a horgászattal. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer ez a sport nekem is az életem részévé válik, de a sors döntött helyettem és minden úgy történt, ahogy történnie kellett… Hogy hogyan? Elmesélem…
Két évvel ezelőtt jött el a nap, amikor elmentem horgászni a párommal és a legjobb barátunkkal. Számomra nem ígérkezett túl izgalmasnak a dolog, de úgy gondoltam, legalább napozok, meg elbeszélgetjük az időt. Így is volt, semmi érdekeset nem véltem felfedezni a dologban, kiszedték a szereléket, visszadobták, egy hal, még egy hal… Ennek ellenére jó volt velük lenni, hülyéskedtünk, beszélgettünk, jó volt együtt tölteni egy teljes napot, így elmentem máskor is. Jó biológus tanonc létemre kiharcoltam, hogy a halakat én engedhessem vissza, ez tetszett. A fiúk pedig megkértek, hogy segítsek nekik szákolni, így ezt is eltanultam. De nem is húzom tovább az időt, rátérek a lényegre.
Szóval, az ominózus eset akkor történt, amikor is meg kell hagyni, rendkívül jól kaptak a halak a nézsai Ezersziget Horgásztavon. Nekem valóban izgalmas nap volt ez, hiszen ekkor zárult be az a bizonyos szakadék a horgászat és közöttem. Tehát az történt, hogy a párom elment a dolgát intézni és mivel a mellékhelység elég messze volt, úgy döntöttem, leülök a helyére és figyelem a feederbotok már eleve görbült neonzöld végét. Körülbelül két perc elteltével láttam, hogy párom már félúton van visszafelé, és mivel a hasam már jelzett, hátat fordítva a botoknak egy szendvics után kezdtem el kutakodni a hűtőtáskában. Ekkor hatalmas csörgést hallottam a hátam mögött. Megfordulva láttam, hogy a feeder már félig lent volt a rod-podról. Gondolkodni nem volt időm, csak felrántottam a botot, azaz bevágtam. Párom gyorsan odaszaladt hozzám és azt mondta: „Csináld, én segítek!” Azonban nagy ijedtségemben visszanyomtam a kezébe a botot, féltem, hogy valami kárt teszek benne. Rövid idejű fárasztás után egy gyönyörű, ötkilós tükörponty került a partra. Számomra hatalmas élmény volt, hogy én akasztottam meg, és ezután teljesen másképp álltam hozzá a horgászathoz, mint hobbihoz.
Ezt követően a sok-sok alkalommal, amikor mentem velük lógatni, kitartó figyelemmel kísértem, mit hogyan csinálnak. Persze, hogy kíváncsiságomat csillapítsam, és hogy véletlenül se unatkozzunk, mindig volt 1-2 kérdésem a fiúkhoz. Mi mire való? Hogyan kell használni? Miért jó? És a többi, és a többi… Kiderült, a horgászat jóval összetettem dolog, mint azt én képzeltem, sokkal színesebb és érdekesebb, így még inkább izgalmasabbá vált számomra. Csodálkozva figyeltem, amit a fiúk művelnek, és bár jobban izgultam, mint ők, csöndes nyugtalansággal vártam, mi kerül a partra. Őszintén szólva a türelem enyhén szólva sem az erősségem, mégis szép lassan elérkezett az a pont az életemben, amikor élveztem a várakozást.
Közelebbről megismerkedve a horgászattal mindez egyre inkább tudatosult bennem, és ezt a párommal is közöltem: „Én is horgászni akarok.” A következő év tavaszig meg is tanultam sok mindent a páromtól és az internetes horgászportálokról, már csak a gyakorlat hiányzott. Amikor vásárolni mentem, mindig beszaladtam a horgászboltba és vettem egy-két apróságot, így folyamatosan összegyűlt minden, amire szükségem volt: csalik, horog, etetőanyag, aroma stb. A jó idő beköszöntével megkaptam párom régi horgászbotjait és kimentünk hátra, a kertbe, hogy megtanuljak dobni. Egész jól ment már elsőre is, de sok gyakorlással eljött a rég várt eredmény, amikor is oda dobtam, ahova szerettem volna. Summa summarum felkészültem életem első igazi horgászatára.
El is jött a nagy nap. Nézsára mentünk, nagyon a szívünkbe zártuk ezt a kis tavat. Gyönyörű környezet, rendben van tartva, és nem utolsósorban jó a kapási ráta. Egész egyszerűen az ember jól érzi itt magát. Odaérve a jól bevált helyünkre kipakoltunk, bekevertem életem első etetőanyagát, kinyitottam a botokat, csaliztam, bedobtam, majd elhelyeztem őket az ágasokra. Izgatottan vártam az eredményt, félóránként dobtam be új csalit. Pár óra elteltével kicsit elkeseredett voltam, hogy a fiúk már fogdossák a halakat, nálam pedig még semmi. Nem sokat kellett azonban várnom ezután, a kapásjelző hirtelen felugrott és én bevágtam. Először nagyon furcsa, kissé nehéz, mégis csodálatos érzés volt fárasztani. Már alig vártam, hogy lássam, mi akadt a horgomra, de inkább lassan próbáltam kivenni, biztosra akartam menni. Végül, majdnem 10 perc múlva meglett életem első hala, egy 1,5 kilós ponty. Fantasztikus élmény volt és ezzel még jobban bebizonyosodott számomra, hogy én is horgász akarok lenni. Aznap még sikerült pár halat fognom, de egyik sem volt két kilósnál nagyobb, azonban nem keseredtem el, már alig vártam a következő horgászatot. Tehát valahogy így történt, hogy nő létemre horgász lettem.
Azóta az idei nyár a második horgászidényem. Rengeteg élménnyel gazdagodtam, és persze folyamatos tanulás alatt állok. Nemrég tanultam meg horgot kötni és szereléket felrakni, eddig inkább a páromra bíztam, és hát lusta is voltam hozzá. Úgy gondolom, hogy egy horgász mindig tud újat tanulni, bármilyen régóta is műveli ezt a hobbit. Büszkén mondhatom, én szinte minden horgászat alkalmával tanulok valami újat és mindig egyre ügyesebb és ügyesebb leszek. Az eddigi legnagyobb halam egy 6 kg-os ponty volt, ami lehet, hogy másnak nem nagy dolog, de én ezt is nagyon tudom díjazni. Sajnos nagyobb testű halak közül még csak pontyot sikerült fognom, de ami késik, az nem múlik, nagyon várom már, hogy megfogjam életem első amurját. Ma már eljutottunk oda, hogy én sürgetem a fiúkat, hogy mielőbb menjünk horgászni.
Úgy várok minden alkalmat, mint egy kisgyermek. Azt vettem észre, a férfiak már egyre kevésbé tartják különösnek, ha egy nő horgászik, és egyre több hölgyhorgászt látni a parton. Rendkívül jó érzés, amikor irigykedve néznek egy-egy szép fogás láttán. Én is arra szeretném buzdítani hölgy társaimat az írásommal, hogy ne ítéljék el ezt a hobbit elsőre. Azt mondanám nekik, hogy próbálják ki, igenis menjenek ki a párjukkal, férjükkel és ismerjék meg a horgászat szépségeit! Biztos lesz olyan, akinek így sem fog tetszeni, hiszen kivételek mindig vannak, de úgy gondolom, rengeteg nő példáján látszik, hogy egy próbát megér. És ha egy próbát már megért, akkor lehet, hogy többet is meg fog. Igen, vannak olyan napok, amikor nem fogunk semmit, de a csodás élmények ezeket gyorsan elfeledtetik, és persze a rizikó mindenben benne van. Zárásul csak annyit mondanék: Hölgyeim, horgászatra fel! Mutassuk meg a fiúknak, hadd irigykedjenek!
Mandula Jenifer
