Nagyon sok pályázat érkezett be a Gyerekek horgásszunk együtt pályázat 2. körére. Ezeket az írásokat szépen sorban leközöljük oldalunkon! Azok, akik még így sem kerültek díjazásra, ne csüggedjenek, lesz még újabb pályázati lehetőség számukra. Addig is, horgásszanak sokat, készítsenek sok szép képet, örökítsék meg a gyerekkori horgászélményeket! Következzen Varga Bertalan igen bőbeszédű írása!
Horgásszá válásom
Először egy bemutatkozással szeretném kezdeni. Varga Bertalan vagyok, Mórról. Jövő év márciusában töltöm be a 15. életévemet. Kedvenc tavam a Petőfi HE által kezelt móri Látóhegyi-tavak.
Kb. 5 éves lehettem, amikor először mentem el horgászni. A nagypapám vitt ki az előbb is említett vízre. Többnyire csak néztem, ahogy horgászik, de azért én is megpróbáltam halat fogni. Megengedte, hogy az egyik úszós botján én ránthassak be. Az úszó eltűnt, várt egy kicsit, majd szólt, hogy rántsak be. Sikeresen meg is akasztottam a halat, és elkezdtem kitekerni. Egy szép kis vörösszárnyú keszeg verdesett a horgon. Ekkor nagyon megtetszett a horgászat, és a következő horgászatára is elkísértem. Ez ment több éven keresztül, minden egyes nyári szünetben. Ezalatt megtanultam csalizni, bedobni és halat leakasztani.
Az első horgászengedélyemet olyan 8-9 éves koromban kaptam, januárban. Ez itt az egyesületben azt jelentette, hogy horgászhatok 1 db úszós szerelékkel. Nagyon örültem neki, és az első adandó alkalommal nyáron el is mentünk horgászni. Általában gilisztával horgásztam, jöttek rá kisebb és nagyobb keszegek egyaránt. A papám ezalatt általában fenekezett, és sokszor fogott is pontyot. Egyik nap a keresztapukám is eljött velünk, neki is van ide engedélye. Szép idő volt, ugráltak a halak. Én most már kukoricát is tűztem a giliszta mellé, amivel volt is eredményem. Szép, húzós kapással jöttek a halak, nagyobb dévérek és egyéb keszegfélék. Majd egyszer egy erőteljesebb kapás volt, berántottam, megakadt. Addig még nem érzett húzást tapasztaltam, majdnem beleborultam a vízbe. Először át akartam adni a botot másnak, de ahogy ráéreztem kicsit a lényegére, nagyon megszerettem. Kb. 5 perc fárasztás után keresztapukám megszákolta a szép halat. Egy tőponty volt, olyan másfél kilós forma. Egyből szákba helyeztük, majd horgásztunk tovább. Ekkor szerettem meg igazán a horgászatot.
Ezen a tavon azt a halat, amit fogsz, elviheted. A gyerekjeggyel évi 3 halat, hetente egyet. Én nagyon szeretem a halat. Ezek után már gyakrabban horgásztam nagyobb halakra. 11 évesen kezdtem el az Interneten is utánanézni a dolgoknak, de ekkor még a halfajokon kívül mást nem tudtam meg. Ebben az évben az egyesület által rendezett horgászversenyre is elmentem. Ezt minden évben megrendezik, rendszerint nyár elején, júniusban. Mondanom sem kell, semmit nem fogtam. Mondjuk, a tóra nem mondható, hogy nagyon nagy lenne a halbőség, de telepítés után azért jobb szokott lenni a fogás. A gyerek kategóriában nem voltunk sokan, összesen öten-hatan. A papám mellém húzott balra, és az egyik halőr fia is mellém, jobbra. Horgásztam gilisztával, kukoricával és még cserebogárlárvával is. De semmivel nem fogtam halat. Mellettem a halőr fia spiccbottal horgászott, sokat etetett, 4 óra alatt fogott 49 db snecit. Ő lett az első. Gondoltam rá, hogy legközelebb sikerül elérni helyezést. Elérkezett ez az időpont, több tapasztalattal vágtam neki. Készültem egy kispecával, amivel meg is próbáltam sneciket fogdosni, de egy vörösszárnyún kívül semmit nem fogtam. Tavaly ősszel találtam rá a Haldorádó weboldalra. Nagyon megtetszett, egyből regisztráltam. Olvasgattam az írásokat, megismerkedtem a különböző technikákkal, és nagyon megtetszettek a Haldorádós termékek, a modernebb csalik, bojlik és pelletek. Szerettem volna használni őket, de mi egy horgászatra maximum csontit vagy etetőanyagot veszünk. Etetőanyagot többnyire csak kosárban használunk, etetni áztatott kukoricával szoktunk. Rengeteg érdekes írást találtam, közöttük voltak a „Vadvízi kalandok” és még egy jó pár feederes írás. Nagyon érdekelt ez a téma, egész télen ezeket olvasgattam. Februárban már tervezgettem a kora tavaszi horgászatokat. Az már csak jobban biztatott, hogy a Székesfehérváron élő nagymamám testvérétől, aki Fehérvárcsurgón lakik, érdekes dolgokat tudtam meg. Elmesélte, hogy ott, Csurgón lehet kiváltani megyei gyerekjegyet. Ebbe beletartozott a Duna, a Gaja, a Sárvíz-Malomcsatorna, különböző egyesületi tavak, valamint a Pátkai- és a Csurgói-víztározó. Március közepe felé mentünk el Csurgóra, találkoztunk vele, kiváltottuk az engedélyt és elmentünk hozzájuk. Úgy terveztük, hogy lemegyünk horgászni pár órára, de ez nem lett több 1 óránál. Ennek oka, hogy kiderült, hogy ő is, és az élettársa is rengeteget horgászik a víztározón. A számos horgászélmény és az egyéb tudnivalók elmesélése után végre lementünk horgászni. Sajnos etetőanyagot nem hoztam, ezért egy szép dévéren, és egy kb. 15 dkg-os bodorkán kívül mást nem fogtam. A tervek útjába állt, hogy papám a reggeli fagyos lépcsőn leesett, és az egyik csigolyája összeroppant. Sajnos emiatt a tavaszi horgászatok kimaradtak. Apukámmal szintén nem tudtam kijárni, mert anyukám terhessége miatt kellett otthon a segítség. Terveim közül az egyik mégis megvalósult: április 1-jén, amikor vége volt az őszi telepítés óta tartó csukatilalomnak, kimentünk horgászni.
Sajnos csukát nem fogtunk, egyrészt a nagy hideg miatt hamar hazamentünk, másrészt csak úszóval foghatok halat, és ez nem volt eredményes. Ezek után még ebben az évszakban egyszer mentünk el horgászni, méghozzá a Csurgói-víztározóra. Az idő elég ködös volt és hideg. Az erős szél miatt 3 úszóm veszett el a horgászat alatt. Halat nem tudtam partra kényszeríteni. A verseny előtt egy héttel mentünk el először a papámmal horgászni, ide apukám is velünk tartott. Bedobás után úgy 20-30 perccel egy szép, lassan elhúzós kapással jelentkezett a hal. Fogalmam nem volt, milyen hal, de elég erős ellenállást éreztem. Egy olyan három kiló körüli pontyra gyanakodtam, de tévedtem. Mikor a partról mért távolság a felére csökkent, hirtelen megindult kicsit fölfelé, és ahogy visszahúztam, keresztben kivágódott a vízből - ekkor már tisztán látni lehetett: amur.
A tóba pár éve már nem telepítenek sem amurt, sem kárászt, ázsiai származásukra hivatkozva, ezért nagyon ritkák a tóban. Ez a példány olyan három-négy kilós lehetett. Még soha nem fogtam amurt. A part közelébe tudtam hozni, de a gyenge damilt nem akartam elszakítani, úgyhogy nem erőltettem. Már a papám úszós szerelékét is összeszedtem, az amur meg csak járkált föl-alá. Egyszer eléggé elment balra és belement a fenekező szerelékbe is. Ezután, három szereléket maga után húzva jött szép lassan a part felé. Már majdnem ott volt, azon voltunk, hogy a következő felhúzásnál meg tudjuk szákolni, amikor egyszer csak megakadt. Nem bírtam fölhúzni, és a hal sem ment előre. A lehető legrosszabbkor jött a horgászok rémálma: az akadó. Apukám a szákkal megpróbált alámeríteni, és ekkor jött fel az egy-két ágat hordozó, kb. 20-30 centi vastagságú tuskó. Mintha direkt rakták volna oda, a legrosszabbkor jött. A hal szürkés úszója kibukkant egy pillanatra, majd egy erőteljes csapással elment. Mondanom sem kell, legalább félóra volt, mire el tudtuk különíteni a három szereléket. Megtaláltuk a szakadás helyét: az előke fölött pár centivel. Rájöttünk, hogy a zsinór sérülése és nyúlása egyaránt hozzájárult a szakadáshoz. A botom egyébként egy Daiwa 376-ME, melyről a hosszán kívül semmit nem tudok. Az orsóm egy kisebb fajta, hátsó fékes Eurohold, rajta a zsinór Spro merülős feeder damil (hogy a zsinór ne húzza el az úszót erős szélben).
Egy hétre rá jött a verseny. A borús, ködös időből nagyon szép napsütés lett. Elsőként regisztráltunk, én a gyerek kategóriában, a papám pedig a felnőttben. Ezúttal a kettes tó helyett átmentünk az egyesre.
Ennek oka, hogy nem valami nagy a tó és sok volt (az eddigiekhez képest) a gyerekhorgász, olyan 10-11. A kettesbe kb. fél héttel azelőtt telepítettek olyan 3-4 mázsát. Az egyesbe tavasszal telepítettek több mint egy tonnát, de azért, hogy kiegyék a hínármagot. Azóta nem lehetett horgászni ott. Később egész nyáron nem fogtunk azokból, pedig telepítettek pár 6-8 kiló közöttit is. Az egyik horgász - aki fogott egy 3 kilósat - elmesélte, hogy a hal gyomra tiszta zöld volt a hínártól. Valószínűleg ez lehetet az oka a kapástalanságnak. Lent, a másik tavon én kerültem a legszélére, elég távol a többiektől. Horgásztam először nagy halra - etetőanyagnak előző nap daráltunk pár kiló kukoricát és búzát. Ehhez raktunk aromának keserű kakaóport. Ezzel eddig a nagyobb keszegek körében sok kapást tudtunk kicsikarni. A csalim csonti és csemegekukorica volt. Egész nap alig volt kapásom, egy darab szép bodorkát fogtam. Ez szerintem azért lehetett, mert a víz kezdett meleg lenni, az idő pedig fülledt volt. Az úszóm környékén, közvetlenül a vízfelszín alatt láttam pár szép kispontyot. Szemben volt az egyik kisebb gyerek, nálam úgy 3 évvel fiatalabb. Ő nagyon nagy vágyakkal jött, de sikertelenségének majdnem sírás lett a vége. Etetését háromféle etetőanyagból állította össze, rakott bele mézes kukoricát, ötféle aromát: véres-májast, pörköltest, epres,t mézest és gyümölcsöst. A szaga elég furcsa volt… nagyjából, mint egy nyers, cukros pörkölt. Egy nagy kapása volt, de annyira eljátszott a szomszéd fiúval, hogy a hal lemaradt. A verseny egyébként 8-tól délig tartott. Közben, a verseny vége előtt lenézett hozzám a keresztanyukám. Az ő férje is indult a versenyen, de ők sem fogtak semmit. Igazából az én szempontomból nem volt valami érdekes a verseny. Fent, a kettes tavon viszont érdekesebbek voltak a dolgok. Azok lettek az elsők 9 db ponttyal, akik keresztapukám mellett horgásztak. Egy jó helyre tudtak dobni, ami nyerő volt. A szemben lévő horgász lett a második, de ő csak nyolcat fogott. Sajnos nekünk ez a verseny sem sikerült jól.
Az események mentek tovább, nagyjából minden héten elmentünk horgászni. Nem büszkélkedhetünk kiemelkedő eredményekkel, de azért egyszer-kétszer jól elszórakoztunk. Eljött július eleje és a táborok ideje. Sem a húgom, sem a nővérem, sem én nem voltam otthon egy teljes hétig, mert táborba mentünk, mindenki más helyre. Egy-két nap különbséggel értünk haza. Anyukám nagyon örült nekünk, mert apukám sokszor dolgozott, és egyedül nem tudott az öcsém mellett mást csinálni. Az öcsém június 15-én született meg, ezért még rengeteg odafigyelést igényelt. Egy pár hétig nem volt időm horgászni, de utána megpróbáltam bepótolni. Telepítettek a tóba afrikai harcsát, és a rövid tilalom után már mentünk is. Nagyon izgalmas volt ez a nap, korán reggel, kb. fél öt körül keltem. Ötre kint voltunk a tónál, majd megkezdtük a horgászatot.
A sok tapasztalat alapján virslivel horgásztunk. Az első fél óra kapás nélkül telt, majd a virsli mellé egy pörkölthúst is tűztünk. Mindketten egy szűkebb nádnyiladékban horgásztunk, a papám tőlem jobbra volt. Először az ő csaliját vette fel egy hal a jobb oldali botján. Kérte, hogy tekerjem ki a balt, hogy ne akadjanak össze. Felvettem a botot, elkezdtem tekerni, majd azt tapasztaltam, hogy van egy kis ellenállás. Nem kellett sok, hogy rájöjjek, hogy ez is egy harcsa. A papámé ért ki előbb, megmerítette: egy olyan másfél kilós forma, kis nyúlánk afrikai volt. Az enyémre kicsit még várni kellett. Nem sokkal később azt is megszákoltuk: gyönyörű, 2,5-3 kilós hal volt. Nagyon szép volt, az első afrikaim. Ahogy mentem vissza saját botomhoz, látom ám, hogy az úszó elég furcsán mozog: félig kifekszik, majd kiegyenesedik. Egyszer csak eltűnt, és berántás után egy szép harcsa küzdött a horgomon. Volt még egy a nap folyamán, amit elszalasztottam, de utána még fogtam egy kis kígyószerűt. Ez mind az egyes tavon történt, ide szoktak afrikai harcsát telepíteni. Ezután is inkább az egyesre mentünk, harcsában reménykedve, de nem sikerült fogni. Azonban az egyik horgászat alkalmával észrevettem, hogy a part alatt rabolt egy csuka. Valószínűleg a nyárfa belógó levelei alatt hűsölő kishalakból lakmározott. Természetesen mindjárt odadobtam egy úszós szereléket, amin kishallal csaliztam. Először csak annyit vettem észre, hogy a kishaltól eltérő mozgás jelentkezett, kicsit megimbolygott az úszó, majd megindult határozottan oldalra és eltűnt. Figyeltem a laza zsinórt, és amikor megfeszült, berántottam. Egész gyorsan kivonszoltam a partra. Egy szép, de nem túl nagy csukát fogtam. 51 cm-es volt, ezért már elvihető. Erről a csukáról kivételesen készült kép, de már csak otthon:
Eddig nem nagyon fényképezgettem, augusztus közepe óta kezdtem el kivinni a fényképezőgépet, de mindig közbejött valami (lemerül…). Augusztus eleje felé vettem egy 4 méteres Nevis Winner spiccbotot, és beszereztem egy édes ananász ízesítésű Haldorádó puha pontypelletet. Ennek komolyabb használatára csak szeptemberben adódott alkalom. Egyből ezzel csaliztam és feltűztem mellé két-három darab csontit is.
Egy óra múlva jelentkezett is az első hal, de sajnos lemaradt, mert rosszul tűztem fel a pelletet, és már sokat ázott. (A hal lemaradásának okát inkább a horog hegyében, a bevágás pillanatában érdemes keresni, mert attól, hogy puha a pellet, még könnyebben hatol át rajta és akad(na) meg a hal szájában a horog - a szerkesztők)
A következő kapásra nem kellett túl sokat várni, félóra múlva jött is. Berántottam, és egy gyönyörű ponttyal ajándékozott meg a tó. Egyébként az etetés erjesztett kukoricával történt. Vitathatatlan volt, hogy ezt a kapásintenzitást ennek a csalinak köszönhetjük. A papám is feltűzött egyet, és nem sokkal később ő is fogott egy szép potykát. Nekem is volt még egy kapásom, de a bevágás után a hal szinte egyből lefordult.
Még egy őszi élményt szeretnék megosztani, ez pedig a szünetben történt. Az egyik osztálytársammal beszélgettünk, amikor felmerült az ötlet, hogy menjünk el együtt horgászni. Ajánlott egy helyet, ahová ő már többször ment nyáron. Ez a hely a Csurgó mellett lévő kis tó, ami közvetlenül a Gaja mellett van.
Ez egy erdészeti tó, a helyiek Pisztrángos-tónak is hívják. Sajnos elég hideg, ködös idő volt, de azért számítottunk halra. Etetőanyagnak epres Timár mixet vittünk, amihez darált egyveleget kevertük. Raktunk még bele csontit és gyümölcsös aromát. Mindkettőnk két botra váltott jegyet. A fenekezéssel igazán itt ismerkedtem meg. A saját botomra csatoltam egy kis kosarat, egy másik botot pedig az osztálytársam adott. Az első hal az övé volt, egy szép kárász.
Én az elején én spiccbotoztam, mert készültem csukára. Közel a parthoz nem fogtam semmit, de kicsit beljebb belógatva még etetés nélkül is megtalálta a csalit egy vörösszárnyú raj. Ahogy belógattam, már vitték is. Sajnos csukát nem adott a víz, de nem sokkal később én is fogtam egy kárászt.
Közben elkezdtünk tüzet gyújtani, de mivel csak nedves fa volt, ezért nehezen ment, de csak begyulladt. A végén ott tartottunk, hogy a négyből egy szerelék volt bent a vízben, mert az etetőanyag elfogyott. Kevertem gyorsan etetőt, aztán mehetett tovább a peca. A hideg miatt ugyan nemsokára hazamentünk, de addig sikerült még fognom egy kárászt.
Nagyjából már elérkeztem az elbeszéléssel a mostani napig, amikor éppen ezt a pályázatot írom. Egyébként az ötlet, hogy megírom, onnan származik, hogy láttam a gyerekek, horgásszunk együtt című sorozat első részét. Már ekkor elgondolkodtam azon, hogy jelentkezem, de képek hiányában inkább nem vállaltam. Amikor a második részt is láttam, már komolyabban elgondolkodtam rajta, és ettől kezdve mindig vittem magammal fényképezőt. Ezekhez hozzájárult az, hogy júliusban végre vettünk egy HDTV monitort, eredetileg számítógéphez, de aztán bekötöttük az antennát. Szerencsére PV TV is volt rajta, és Fishing and Hunting is. Most is, és már több héttel ezelőtt is szinte minden este nézem a Haldorádó honlapját. Kedvenc írásaim és videóim általában Döme Gábor írásai. Nagyon reménykedem, hogy én leszek az egyik választottja. Szeretném ezzel befejezni a pályázatomat, és reménykedem egészen az eredményhirdetésig.
Tisztelettel,
Varga Bertalan
