Tisztelt Fórumlakók! Újabb év, újabb képek, és már megint halak nélkül. Hiába, no… én már menthetetlen vagyok. Talán annyi azért szolgálhat mentségemül, hogy novemberben találkoztam néhány „haldós” cimborával (ha a mostaninál több időt is egymásra szánhatnánk, bizony nem lenne baj) egy kis tiszai halkergetés alkalmával, akik kifejezetten rákérdeztek egy újabb galéria megjelenésére, így aztán mit volt mit tenni, nekiveselkedtem…
… itt ülök a nappalinkban, és jól érzem magam. Most már jól érzem magam. Az imént még nem éreztem ilyen jól magam, mert akkor még nem ültem itt a nappalinkban, ahol most végre olyan kellemesen érzem magam. Akkor még nemcsak azért nem éreztem jól magam, mert nem itt a nappalinkban ültem, hanem azért sem éreztem jól magam, mert kint voltam a kocsilejárónknál. A kocsilejárónknál persze már nagyon sokszor éreztem nagyjából ugyanolyan jól magam, mint ahogyan most itt a nappalinkban ülök, de ez idő tájt a közérzetemet nagyban befolyásolta az a tény, hogy…
A 2008-as év remélem utolsó hólapátolásával (az év elejét már elfelejtettem) néhány perce végeztem. Az ujjaim még picit zsibongtak, mikor a számítógép bekapcsoló gombjára pöttyintettem, és mivel kell némi idő, míg felpörög a gépezet, egy jó meleg tea után néztem.
… és most itt ülök a monitor előtt, fényképeket nézegetek, az elmúlt esztendő történésein gondolkozom… és jól érzem magam. Peregnek a fotók, mind-mind egyben megannyi emlék és élmény is, hiszen emlékszem az összes helyszínre, mozdulatra, színre, hangra és minden apró mozzanatra, szösszenetre. Emlékszem a vízparttól csak néhány méterre a gyékény között délcegen virító pár napraforgóra, amik nyilvánvalóan csak a szélnek köszönhették megszületésüket. Naná, hogy rajongásával megtalálta őket egy nem tudom milyen picinyke állatka, ám ezúttal én győztem, nekem sikerült megcsípnem őt. Vagy azok a gyönyörű fények, ahogy átvilágítják a fák leveleit az év- és napszakoknak megfelelő színekben, Vagy emlékszem arra a nem túl szép fényre, ami emberekkel, csónakkal, gyékénnyel, fával és bokorral együtt küzdött a nehéz és átható köd fojtogató szorításával. De íme, egy újabb fotó! Barangolás, horgászat és még fotózás szempontjából is nehéz terep: a parton sok kidőlt fa, a vízben szintúgy, a víz felett teljesen összeérő lombkorona, ami fényt csak itt-ott, és felettébb szűkmarkúan enged át még derült égbolt esetén is. Mindig is szerettem errefelé botladozni pergető bottal és fényképezőgéppel a kezemben, sőt most jut eszembe, az év első hala is ebből a vízből penderült ki egy csukesz képében, természetesen az én hathatós közreműködésemmel. Aztán a búcsú egy januári naptól a folyón. A széltől fodrozódó hullámok ezer meg ezer darabra törik a pislákoló, de azért még parázsló lemenő nap fényét. Újabb és újabb kép a tóról, a folyóról, a kubikról, a morotváról és az ezeket körülvevő természetről, ez az én világom.
… itt ülök a nappalinkban, és jól érzem magam.
Ennyi volt 2008 és már itt is van 2009! Képaláírások és mélyenszántó gondolatok nélkül mutattam meg reményeim szerint azt a környezetet, ahol én a legközelebbi és legszemérmesebb kapcsolatot teremthettem a természettel horgászataim során.
Már csak annyit tanácsolhatok, horgásszatok Ti is minél többet ilyen és ehhez hasonló környezetben kedvetek és lehetőségeitek szerint! Ja, és tudjátok… otthon a …szobában, a …előtt ülve érezzétek jól magatokat e befejező sorok olvasása közben is!
Lázár Miklós (lujzim)
