Sokszor gondolkodtam azon, hogy nekem is írnom kellene valami olyan "horgászosat". Nem is olyan egyszerű ez, mint azt az ember gondolná. Mert mit is írhatna egy magamfajta közhorgász, aki megszállott finomszerelékes, de csak egyesületi versenyeken indul. Nincs birtokában minden trükknek, a cuccát sem irigyli meg Bob Nudd. Ellenben nagyon szeret víz közelében lenni. Szándékosan nem azt írtam, hogy horgászni. A horgászat nekem nem csak halfogás.
Végig gondolva eddig lepergett éveimet (ami azért nem oly sok, mint törpeharcsa a vizeinkben) sokszor akkor is kinn ültem egész nap, ha a végén csak 3 kg keszeget tudtam visszaengedni. A vízpart nekem megnyugvás, izgalom, adrenalin slukk, rejtvény. Mindig más, szeszélyes szerető. Állandó biztos menedék. Hol magához ölel, hol eltaszít. Ezért szeretek a közelében lenni. A mindennapi élet taposómalma után kell nekem, nekünk. Nekünk horgászoknak. Van, akinek egy napijegyes tó ad pihenést, van aki elbújik a vadvízre. Én itt is, ott is megfordulok, bár vadvízország a szerelmem.
Valaki, valahol azt írta, a horgászat játék. Igaza lehet. Néha gyerekkoromban átélt izgalmat érzek. Már egész apró életemben megfogott a természet, a víz. Szerencsésnek tartom magam, hogy a Tisza mellett nőhettem fel, és olyan ember avatott be a horgászatba, mint édesapám. Talán ezért is húz vissza a szívem Abádszalókra. Ha csak tehetem, fogom a motyómat és hazautazok. Látni szüleimet, s persze a vizet, ami az évek során folyton változik.
Ahogy írom ezeket a sorokat, felsejlik bennem egy kellemes nyári emlék, ami igazán kifejezi mindazt, amiről eddig beszéltem.
A helyszín természetesen a Tisza-tó abádszalóki öble. A horgászat kinek egyéni, kinek társas játék. Én szeretek néha elbújni, egyedül lenni, de nagyon bírom a baráti pecát is. Bármilyen furcsának is tűnik, a horgászat összehozza az embereket. Itt a Fórumon ismertem meg hasonszőrű elvakult barátomat T Petit, akivel szinte mindig együtt lépünk le a feleségeink háziasítási törekvései elől.
Így volt ez júliusban is. Elosztva a felelősséget és a cuccot, már korán kiértünk a vízhez. A korai érkezést, a hajnali kapásokon túl, a helyfoglalás is indokolttá tette. Nyáron Szalók őrültek háza. Minden talpalatnyi rész foglalt. Sátortábor, okos és buta emberek egyvelege. Szerencsére a horgászládáink olyan helyre is felállíthatóak, ahová komfortosabb pecás nem merészkedik be.
A munkamegosztás szerint, a kajakeverés az első. Erről is lehetne most szuperlatívuszokban beszélni, hogy milyen kaját hogyan keverjünk, de nem ez a lényeg. Mindenkinek van kedvence, ami egyszer működik, egyszer nem. Mi egy teljesen új kaját kevertünk, ami édes ízhatású volt, sok csontival. Őszintén megvallom, nem emlékszem a márkájára, de finom volt az illata. A kaja éréséig összeraktuk a botokat. Matchbotozni készültünk, kiegészítve egy feederrel. Mivel tudtuk mire számíthatunk, nem kellett kísérletezgetni az úszóval, súlyozással. Röpke egy óra alatt kiépítettük a harcálláspontot. Minden kéznél, jöhet az etetés. Mivel átlaghorgászok vagyunk, nem gyakoroljuk a célba csúzlizást minden nap. Sebaj, legalább jót röhögtünk egymáson. Miután megetettük a környék szárcsáit, ráállt a kezünk a dologra. A hatodik gombóc után halálpontosak lettünk. Ahogy elült a tápegységek okazta zaj, egy kicsit elméláztam. Olyan jó elbambulni, nem gondolni semmire. A nap is csak most kezd ébredni, olyan varázslatos az egész. Csend van, semmi nesz, a sátortábor is alszik még. Vajon hány ember érezheti most ezt? A víztükör rezzenéstelen, alatta a titok, amit megszeretnénk fejteni. Jutalmunk a megállított idő. Sajna ebből jut a legkevesebb, így nekiveselkedünk. A kosarak megtöltve csobbannak, a nyelek kézbe simulnak. A fürge pinki-csonti szendvics megfűszerezve, kezdődhet a móka. Nem szeretem túlmisztifikálni a szerléket. Vékony zsinór, a lehető legkönnyebb úszó, apró horog, pénztárcához mért bot, orsó. Nem mondom a horgászat végén, hogy az (X) ismét bizonyított. Én akarok bizonyítani önmagamnak. A felszerelés ehhez csak egy eszköz. Kevesen engedhetik meg maguknak a drága cuccost, de ők is élvezik ezt az időtöltést. Sokszor bizonyítva: a tudás, helyismeret előbbre való.
A szerelés vízben és kezd beindulni a dolog. Peti barátommal felváltva szedegetjük a szép dévéreket. Néha bemozdulnak a spiccek is, aminek rendre bandanagy dévér a kárvallottja.
Kipirultan, lassan vörösre égve nyomjuk a pecát. Közben megelevenedik a víz. Vitorlások, motorosok fodrozzák a feszített tükröt. Őket is meg tudom érteni. Az egy másfajta vízi világ. Biztos szép, csak hal nincs benne. Legfeljebb sellő.
A meleg kiűz bennünket a partra, jóleső árnyékba bújva etetjük meg magunkat is. Még jó, hogy a szendvicset nem csúzlival kell egymás kitátott szájába lőni. Egy kis beszélgetés, majd folytatás. A halak nem szívlelik a vízisportok okozta ricsajt, így kevesebb a dolgunk, mint délelőtt. Van idő újra gondolkodni.
Nézem a vizet. Már akkor is itt volt, mikor még világra sem jöttem, s akkor is itt lesz, mikor mi már más vizeken hajózunk. Ezért tisztelem, s haragszom azokra, akik meggyalázzák. Mennyi örömöt és mennyi bánatot vitt a hátán. Hány dal, költemény szól róla. Összenőtt velünk, s mégsem vigyázunk rá. Kijelentjük, hogy nélküle nincs élet. Hát nem is lesz! Hiába, emberek vagyunk… Emberek vagyunk?
Lassan újjáéled a víz. Újra adni kezdi kincseit, s mi szépen el is vesszük a nekünk szánt áldozatot. Gyűlnek a halak a szákban, a fejek kitisztulnak, elröppennek a gondok. Újra üres, és nyugodt vagyok.. A gondokat elvitte a locsogó hullám. Egyedül a nap nem akar osztozni örömünkben. Lassan a vízhez közelít. Összepakolunk. Ez valahogy mindig gyorsabban megy, vagy csak úgy érezzük? Gyönyörködünk a napban. Mindannyian megtesszük ezt, csak elfelejtkezünk róla annyira szép.
A halak már újra otthonukban vannak, szabadon. Várják az új alkalmat, mikor eljön a két cimbora, s ők segíthetnek a gondűzésben.
Hát ennyi nekem a horgászat, a víz.
Polyák Csaba (csabio)
