Gyakori kérdés, hogy mely időszakokban lehet legeredményesebben busázni? Nos, talán nem meglepő, hogy elsősorban a nyári időszakokban lehet ezt a halat megfogni, sőt, ha jókor vagyunk jó helyen, akkor akár egy tucat planktonevőt is terítékre lehet hozni. No de mi van ősszel és télen, amikor hűl a víz? Ennek próbálok utánajárni és kideríteni, hová tűnnek a meleg vízben aktív busák? És ha ez még nem lenne elég, bemutatok egy olyan eszközt, amely segítségünkre lehet e halak becserkészésében.
Előre leszögezem, hogy nem vagyok halbiológus, és sokan vannak, akik nálam 1000X többet tudnak a busák élettanáról, valamint a vizek biológiájáról. Úgy állok itt előttetek, mint egy átlagos horgász, aki – ha van rá mód – szeretne hidegben is 1-1 busát fogni. Viszont kicsit utánanéztem, mi történik a hűlő vízben.
Először is annak érdekében, hogy megtudjuk, hová tűnnek a busák, azt kell tudnunk, hogy mi történik e halak táplálékával, a planktonnal. Ugye, mi is az a plankton? A plankton vízben lebegő parányi élőlények életközössége. Növényi és állati, egy- és többsejtű szervezetek egyaránt találhatók benne. Közös jellemzőjük, hogy nem, vagy csak korlátozott mértékben képesek önálló helyváltoztatásra, mozgásuk döntően az áramlatok függvénye.
Az algák, vagy más néven moszatok életmódja fotoautotróf, tehát fényenergiát hasznosítanak a szerves monomereik (glükóz, aminosavak stb.) szervetlen anyagokból és szén-dioxidból történő előállításához. Az aljzat menti zónában a fény hiánya miatt szerepük jelentéktelen, így a bentosz (a fenék élőlény-együttesének) alkotóiként nem tartjuk őket számon. A növényi, azaz fitoplankton és a felszíni vízhártyát benépesítő neuszton elsődleges fogyasztója a zooplankton, benne az állati egysejtűek, kerekesférgek, alsóbbrendű rákok és egyes rovarlárvák csoportjaival.
A plankton fő életterülete tehát a nyílt vízterületek vízoszlopának az a felső része, ahol elegendő a fény a fotoszintézishez. Ahogy haladunk egyre mélyebbre a víz felszíne alá, úgy csökken az oda behatolni képes fény mennyisége, mígnem elérjük azt a réteget, ahol a fotoszintézis mértéke már nem haladja meg a biológiai oxidációét.
A nyári és őszi időszakban a nyílt vizek legfelső rétege a napsugárzástól melegebb, mint az alatta lévő rétegek és így kisebb a sűrűsége is, emiatt nem keveredik jelentősen az alatta lévő vízrétegekkel. Ez a felső réteg a levegő közelsége miatt oldott oxigénnel állandóan telített állapotban van, míg a következő vízréteget elsősorban az ott élő fotoszintetizáló termelők látják el oxigénnel – természetesen a nappali, megvilágított órákban.
Tavasszal és késő ősszel a csökkenő a vízhőmérséklet miatt lassul a fitoplanktont alkotó algák szaporodása. Mivel ilyenkor a felszín és a mély részek vízhőmérséklete hasonlóvá válik, a vízrétegek keveredésének nincs akadálya. Ezek összességében jelentős változást okoznak: nő a víz áttetszősége, javul a vízoszlopon belüli fényklíma, hiszen a kevesebb algasejt fényelnyelésének csökkenésével a napfény mélyebbre képes lehatolni, ezzel pedig megnyílik a lehetőség a mélyebb részeken is a fotoszintézisre. Mindezek eredményeként az addig fenti rétegekben mozgó busák is mélyebbre húzódnak.
A busák – illetve a busák által szintén fogyasztott zooplankton szervezetek – fő táplálékai, a zöldalgák kora tavasszal, nyár elején gyakoriak, a kékalgák késő nyáron, kora ősszel, a kovamoszatok pedig ősz végén, télen dominálnak. Az azonban egyértelmű, hogy a hideg vízben erősen fogy a busák tápláléka. Ennek, és a változó testhőmérsékletük okán mozgásuk is lassul, jóval kisebb területeket járnak be, mint nyáron. Előfordulásuk pedig azokra a helyekre összpontosul, ahol még találnak valamiféle táplálékot, ami nem más, mint az élőbevonat, más néven biotekton.
Az élőbevonat a meder lágy, finomszemcsés aljzatától eltérő anyagú, mindenféle víz alatti szilárd felületen megtelepedett életközösség. Kialakulhat kövek, betonépítmények, cölöpök, vízi járművek, esetünkben álló uszályok, hajóroncsok felületén. A megvilágított helyeken lévő élőbevonatban elsődleges szervesanyag-termelés folyik, tagjai a víz növényi tápanyagait építik testükbe (mint pl. kovamoszat, vagy fonalasalga-gyepek). A bevonat állat lakói az algagyepet legelik vagy az odasodródó törmelékkel táplálkoznak. Ez lehet az oka annak, hogy a busák az öbölben álló hajók környékét keresik az őszi, téli időszakban, valamint annak is, hogy nem feltétlen a víz felszínén vagy éppen a fenéken kutatnak táplálék után.
Természetesen nem magamtól jutottam el eddig, hiszen túl kevés időt töltök a vízparton ahhoz, hogy tapasztalhassam a busák időszakos megjelenéseit. Nagy segítségemre volt ebben a Pilismaróti-öböl halőre, Zsiga bácsi, aki felhívta a figyelmemet arra, hogy téli időszakban a legtöbb busát a radaron a hajók környékén látja. Immár magyarázata is van a dolognak, hogy miért van ez így.
A busa horgászata megannyi újdonságot és izgalmas kihívást tartogat annak ellenére, hogy fenéken és a víz felszínén is jó eséllyel tudjuk már őket megfogni. Előbbihez a már jól ismert etetőkosaras módszert mutattuk be, utóbbihoz pedig a Haldorádó vízfelszíni busázó úszó lehet az alkalmas eszköz. No de mi a helyzet, ha nem megy le a planktonevő a fenékre, és a hidegebb felszíni réteget sem szívesen látogatja már? Akkor lehet hasznos a most bemutatásra kerülő innovációnk.
Haldorádó vízközti busázó úszó
Aki már látta a vízfelszíni úszó technikai bemutatójáról készült filmet, annak könnyebb megérteni az új vízközti busázó úszó működési elvét. A szóban forgó úszó ugyanis pontosan azokból az alkotóelemekből áll, mint elődje, ám működését tekintve sokkal nagyobb mozgásteret biztosít, már ami a vízoszlopban történő csali-felkínálást illeti.
Az első és legfeltűnőbb különbség, hogy a Haldorádó vízközti busázó úszó esetében az úszó teste és a kosár része különválasztható, ennek köszönhetően lehet állítani a gombóc felkínálási mélységét.
Úszótest
Az úszó teste ugyanolyan erős, nagy teherbírású és rendkívül könnyű poliuretánból készült, mint a felszíni úszóé, de ebben az esetben a kivitelezése belső zsinórvezetésű. Ez azért fontos, hogy tudjon csúszni a főzsinóron, és bírj a nem hétköznapi megterhelést is.
Kosár és horgok
A szerelék lelkét jelentő spirálkosár és a rozsdamentes acélból készült távtartó ennél a szerkezetnél is megtalálható. Ezeket egy erős, központi rész tartja egyben, mégpedig olyan kialakítással, hogy a menekülni próbáló busa terhelését a lehető legegyenletesebben szétoszlassa. A távtartó mindkét végén 1-1 horogelőke található, melyek természetesen az úszó tartozékai. A kosár alatti forgószembe is lehet plusz egy horogelőkét akasztani, de annak fő funkciója, hogy megtartsa azt a „koloncot”, amely az úszót stabilizálja áramló víz esetén.
Szerelék összeállítása
E végszerelék összeállítása kicsit nehezebb, mint a felszíni úszóé. Azt ugyanis csak fel kellett kötni a főzsinórra, majd bedobni. Ennél azért többre van szükség ahhoz, hogy vízközt is tudjunk halat fogni,
Első lépés, hogy a fonott, erős főzsinórra fel kell húzni két gumiütközőt, amelyekkel az eresztéket lehet majd állítani. Azért kettőt, mert úgy már tuti nem fognak elmozdulni. A következő, hogy egy nagyobb méretű gyöngyöt kell a zsinórra fűzni. Ennek az a szerepe, hogy az úszó testén lévő lyukon ne csúszhassanak át a gumiütközők. Ha ez megvan, akkor jöhet az úszó poliuretán teste, amelyen át kell fűzni a zsinórt. A belső zsinórvezetést szolgáló cső kellően tág a könnyű csúszás eléréséhez. Végül fel kell kötni a „kosár” részt úgy, hogy a távtartók lefelé nézzenek.
Ereszték beállítása, használatba vétel
Annak érdekében, hogy tudjuk, milyen mély a meghorgászni kívánt helyünkön a víz, először egy 60-80 grammos tányérólmot kell a kosár alatti forgóba akasztani, majd a dupla gumiütközőt addig húzgálni, míg már nem merül le az úszónk a plusz teher hatására. Ez azt jelenti, hogy a kosár és persze az ólom a fenékre került. A könnyebb megértés érdekében, ha a víz mélysége 3,5 méter, akkor az úszótestet akkor látjuk, ha a kosártól az ütközőt minimum 3,5 méterre felhúzzuk. Ezzel addig érdemes „játszani”, míg az úszó szép stabilan áll, nem bukdácsol, mert ha túlhúzzuk az eresztéket, akkor nem fogjuk tudni pontosan, hogy később mely vízrétegben is van épp a kosarunk.
Szóval, ha megvan a vízmélység, akkor értelemszerűen le kell akasztani a plusz ólmot, majd meghatározni, mely vízrétegben is akarunk pecázni. Jómagam 1,2-1,5 méterrel a fenék fölött szeretek vízközt busázni (legalábbis őszi, téli időszakban). Nincs más teendő, mint a gumiütközők segítségével 1,5 méterrel kisebb eresztéket állítani. Ez ugye annyit tesz, hogy az ütközőt a kosár irányába húzzuk 1,5 méterrel. Így, ha bedobjuk a megtöltött kosarat, akkor az biztos, hogy az előre kimért helyen a fenék fölött 1,5 méterrel fog elhelyezkedni.
Tulajdonképpen el is készült a végszerelék, és nincs más teendő, mint beállítani a csali-felkínálás kívánt mélységét, és bedobni. Azonban a legtöbb esetben még a csekély légmozgás is képes olyan áramlatokat kelteni, hogy az úszó elsodródjon, ezért célszerű stabilizálni a végszerelékünket.
Stabilizálás
A kosár alatt található forgó szembe olyan hosszú – vagy egy kicsit hosszabb – fonott zsinórt kell kötni, amekkora a fenék és a kosarunk közötti távolság. Mivel a vízmélységet megmértük, nem lehet gond ennek a kiszámolása. E zsinór másik végére a vízmélység méréséhez használt 60 grammos ólmot kell felkötni. Ez a fenéken elfeküdve pont elegendő terhet jelent majd ahhoz, hogy az úszó mozgását megfékezze.
Ránézésre kicsit ijesztően néz majd ki a „szerelvény”, de kis gyakorlással könnyedén megtanulható a bedobása. Nyilván, ennek vannak határai. Azt gondolom, hogy a 30 méter ennek a teteje, de az a legtöbbször már elegendő.
Kapás, fárasztás
A végszerelék működési elve nagyon egyszerű. A gombóc ott lebeg vízközt, a busa arra úszik, odaszív neki, és beakad a szájába a horog. Ekkor a hal felfelé tör, az úszó megemelkedik, szinte kiugrik a vízből. A bevágás, fárasztás semmiben nem tér el az átlagostól, talán csak a „kolonc” lehet kicsit útban, de akadómentes területen nem okoz az sem problémát.
Etetőanyag, csali
A vízközti busázáshoz is kiváló a Big River - Busa etetőanyag. Annyit érdemes rajta változtatni, hogy kicsit lehet tapadósabbra keverni, és ha érzünk késztetést rá, akkor víz helyett tejjel bekeverni. Ez ugyanis még jobban felhősít, ami vízközti pecánál (is) előnyt jelent.
Csali tekintetében a Feeder Pufi szettben található lebegő hungarocell golyócskák a legjobbak. Ahogy a felszíni úszónál, úgy itt is arra kell csupán figyelni, hogy a technopufi ne emelje meg a horgot, mindössze könnyítse ki, hogy az a gombóc mellett, súlytalanul lebegjen.
Írta: Sipos Gábor
Fotó: Putz Tamás
Videó: Putz Tamás, Takács Péter
