Javában zajlik a ragadozóhalas szezon, sok pergető horgász ilyenkor a legaktívabb, mi pedig vásárlóink visszajelzéseiből igyekszünk leszűrni azokat a tapasztalatokat, melyek segítenek a folyamatosan változó igényeihez igazodni! Boltunk statisztikája egyértelműen rávilágít többek között a mai írásunk témájára, miszerint a nevesebb pergető márkák termékei mellett egyre többen szavaznak bizalmat a Nevis horgászbotoknak is, sőt kifejezetten keresik is e gyártó újdonságait. Minek köszönhető, hogy ezek a pergető pálcák képesek felvenni a versenyt híressé vált társaikkal, és milyen fejlesztésekkel készült a cég a 2017/18-as évre? Az írásból kiderül!
Nagy „titokról” nem igazán beszélhetünk a Nevis botok esetében, hiszen sikerük titka azon az egyszerű összefüggésen alapszik, hogy a Nevis képes minőségi termékeket gyártani s azok mellé kedvező árat társítani! Szintén nagyon fontos, hogy mindazok az eszközök, melyek tőlük kikerülnek, tudatos tervezés eredményei, amik a magyar horgászok szokásaihoz idomulnak. Ehhez elengedhetetlen a gyártói, fejlesztői tapasztalat, amit a cégnek évtizedes múltja során bőven volt alkalma magába szívni. Legújabb vívmányaik kapcsán három modern pergető bot újdonságot szeretnénk bemutatni, amikről úgy sejtjük, hamarosan sok rablóhalas horgász kedvelt darabjaivá válnak.
Nevis Reflexx Spin széria
A könnyű pergetés egyre népszerűbb műfajjá válik hazánkban, egyre több horgász ismeri fel az ebben rejlő kiváló lehetőségeket. Noha ez a technika rendkívüli eredményes lehet, gyönyörű halakhoz segítheti hozzá horgászokat, a hatékonyságához speciális botok is szükségesek, mivel a csalik súlya jóval kisebb a megszokottnál. Ezeket a műcsalikat kell a lehetőségekhez képest messzire eldobni, majd finoman prezentálni a ragadozók számára. Ehhez tökéletes alternatívákat kínál a Nevis Reflexx névre keresztelt szériája, mely a cég kínálatának jelenlegi csúcskategóriáját képviseli! Egy olyan bottest megalkotása volt a cél, amely hajszálpontos dobási tulajdonságai mellett bevágáskor és fárasztáskor a maximumot hozza ki magából. Ezt az akciót az IM12 NANO Carbon technológiának köszönhetően tudták elérni. A bevágáskor az ultragyors spiccrész azonnal reagál, viszont a megakasztott hal súlya alatt a bottest fantasztikusan viselkedik, szinte önmaga fárasztja ki a halat. Ezekkel a botokkal nem kell tartanunk a halelvesztéstől a fárasztás során. A botok súlya, valamint a nyélrész kialakítása is gondos figyelmet kapott, így akár egész napos horgászat során is kényelmes fogást biztosít bármelyik méret.
![A Nevis Reflexx névre keresztelt szériája a cég kínálatának jelenlegi csúcskategóriáját képviseli. Erről árulkodik, hogy minden bot egy exkluzív, műbőr borítású, cipzáras merev tokban kerül forgalomba! A Nevis Reflexx névre keresztelt szériája a cég kínálatának jelenlegi csúcskategóriáját képviseli. Erről árulkodik, hogy minden bot egy exkluzív, műbőr borítású, cipzáras merev tokban kerül forgalomba!](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Ez a botcsalád 6 tagot számlál Ez a botcsalád 6 tagot számlál](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Egytől egyig hihetetlenül jól eltalált, ultra érzékeny akciójú pálcák Egytől egyig hihetetlenül jól eltalált, ultra érzékeny akciójú pálcák](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A Reflexx botok ultra gyors spicce bevágáskor azonnal reagál, műcsalink apróbb mozdulatát is közvetíti A Reflexx botok ultra gyors spicce bevágáskor azonnal reagál, műcsalink apróbb mozdulatát is közvetíti](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Könnyű, kecses, távdobú gyűrűsor került a bottestre, ami nemcsak esztétikus, de abban is segít, hogy az aprócska csalik is messzire repüljenek! Könnyű, kecses, távdobú gyűrűsor került a bottestre, ami nemcsak esztétikus, de abban is segít, hogy az aprócska csalik is messzire repüljenek!](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Modern orsótartó a jól bevált stabil, csavaros megoldással Modern orsótartó a jól bevált stabil, csavaros megoldással](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Gyönyörű, letisztult, igényes dizájn Gyönyörű, letisztult, igényes dizájn](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A nyél végén kényelmes neoprén fogantyú található A nyél végén kényelmes neoprén fogantyú található](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Az IM12 NANO Carbon technológiának köszönhetően nemcsak a botok akciója lett tökéletes, de megjelenésük is karcsú, elegáns lett… Az IM12 NANO Carbon technológiának köszönhetően nemcsak a botok akciója lett tökéletes, de megjelenésük is karcsú, elegáns lett…](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![… ez a súlyukban is megmutatkozik… … ez a súlyukban is megmutatkozik…](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A Reflexx Spin botokat nyugodt szívvel ajánljuk akár a tapasztaltabb pergető horgászoknak is, illetve bárkinek, aki igazán kivételes minőségű, tökéletesre hangolt botot szeretne! A Reflexx Spin botokat nyugodt szívvel ajánljuk akár a tapasztaltabb pergető horgászoknak is, illetve bárkinek, aki igazán kivételes minőségű, tökéletesre hangolt botot szeretne!](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
A Nevis Reflexx Spin botok az alábbi méretekben érhetők el:
Nevis Progressor Spin széria
A modern műcsalis horgászathoz, azon belül is a finom Light és Medium pergetéshez tökéletesen kidolgozott botokra van szükség! Elsődlegesen fontos, hogy a bottest olyan karakterrel rendelkezzen, ami képes a csekély súlyú csalikat is pontosan és távolra repíteni, illetve fárasztáskor is a magfelelő a maximumot hozza ki magából. Nem jó az sem, ha túl rugalmas, lagymatag a pálca, de az is kerülendő, ha túlságosan merev. Nos, a Nevis Progressor Spin széria kiváló példa arra, hogy kedvező áron is lehet olyan botot alkotni, ami megfelelő mértékben ötvözi mindezt! Ezekkel a botokkal nem kell tartanunk a halelvesztéstől, mert a fárasztás során a menekülő hal minden mozdulatát érezni fogjuk!
![Íme, az 5 méretből álló Progressor Spin széria Íme, az 5 méretből álló Progressor Spin széria](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Ezeket a finom botokat elsősorban a Light és Medium pergetéshez készítik Ezeket a finom botokat elsősorban a Light és Medium pergetéshez készítik](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Anyaguk magas minőségű IM-10 karbon… Anyaguk magas minőségű IM-10 karbon…](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![… ami szemrevalóan karcsú, megjelenést… … ami szemrevalóan karcsú, megjelenést…](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![… valamint kellemesen kis súlyt kölcsönöz a botoknak, így hosszas használat mellett sem fárad el tőlük az ember keze! … valamint kellemesen kis súlyt kölcsönöz a botoknak, így hosszas használat mellett sem fárad el tőlük az ember keze!](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Erősített SiC gyűrűk kaptak helyet a botokon Erősített SiC gyűrűk kaptak helyet a botokon](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Precíz, igényes gyűrűsor, ami mégsem társul magas árkategóriával! Precíz, igényes gyűrűsor, ami mégsem társul magas árkategóriával!](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Nyélbe simuló, praktikus orsótartó, amiben garantáltan nem fog lötyögni az orsó Nyélbe simuló, praktikus orsótartó, amiben garantáltan nem fog lötyögni az orsó](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Finom kis fogórészt szereltek a botok nyelére, ami bevontatás közben alig észrevehetően bújik meg az ember alkarja alatt, de egy lendületes dobáshoz is megfelelő fogást biztosít Finom kis fogórészt szereltek a botok nyelére, ami bevontatás közben alig észrevehetően bújik meg az ember alkarja alatt, de egy lendületes dobáshoz is megfelelő fogást biztosít](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Bármely finomabb stílust kedvelő pergető horgász kezes és hű társra találhat a Progressor botok között Bármely finomabb stílust kedvelő pergető horgász kezes és hű társra találhat a Progressor botok között](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
A Nevis Progressor Spin botok az alábbi méretekben érhetők el:
Nevis Fullback Spin széria
Szintén a Nevis legigényesebb és legjobb minőségű pálcái közül vonultat fel megnyerő darabokat a Fullback Spin széria. Ezek a botok első látásra is kitűnnek a hétköznapi normák közül, mivel nagyon szép, osztott nyeles kialakításúak. Minden nyél esetében a csupasz bottest, a minőségi parafa és a neoprén kombinációja találkozik. A botok átmérője hihetetlen kicsi, ennek ellenére karakterük nem túl puha, sőt komoly erőtartalékok jellemzik a különböző méreteket. Legyen szó bármelyik típusról, egyszerre található meg benne az a kellemes összhang, amivel egy jó pergető bot visszaadja a műcsalink legapróbb mozgását is, emellett elég gerinces ahhoz, hogy tökéletesen tudjuk kontrollálni vele a menekülő halat fárasztáskor.
![A szemrevaló Fullback Spin széria 6 különböző tagot kínál a horgászoknak A szemrevaló Fullback Spin széria 6 különböző tagot kínál a horgászoknak](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Nagyon szép, elegáns orsótartó került a botokra, gyöngyházfényű műanyag és EVA harmóniájával Nagyon szép, elegáns orsótartó került a botokra, gyöngyházfényű műanyag és EVA harmóniájával](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Nem kevésbé igényes a parafa nyélvég sem, egy szolid Nevis logós végdugóval Nem kevésbé igényes a parafa nyélvég sem, egy szolid Nevis logós végdugóval](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Hasznos kiegészítő apróság a horogbeakasztó fül, mely nem hiányozhat a Fullback botokról Hasznos kiegészítő apróság a horogbeakasztó fül, mely nem hiányozhat a Fullback botokról](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Természetesen itt sem spóroltak a részleteken, ennek megfelelően erősített SiC gyűrűk kaptak helyet a bottesten Természetesen itt sem spóroltak a részleteken, ennek megfelelően erősített SiC gyűrűk kaptak helyet a bottesten](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Dupla fém talpas spicc gyűrű Dupla fém talpas spicc gyűrű](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A minőségi karbon alapanyag biztosítja a tökéletes akciót A minőségi karbon alapanyag biztosítja a tökéletes akciót](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Átmérőjük hihetetlen kicsi, ennek ellenére a karakterük nem túl puha, sőt komoly erőtartalékok jellemzik a különböző méreteket Átmérőjük hihetetlen kicsi, ennek ellenére a karakterük nem túl puha, sőt komoly erőtartalékok jellemzik a különböző méreteket](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Használatukat jelentősen élvezhetőbbé teszi, hogy csekély súlyúak Használatukat jelentősen élvezhetőbbé teszi, hogy csekély súlyúak](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A Fullback botok teljesítményében sem a módszerrel ismerkedő, sem a gyakorlottabb pergető horgászok sem fognak csalódni! A Fullback botok teljesítményében sem a módszerrel ismerkedő, sem a gyakorlottabb pergető horgászok sem fognak csalódni!](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
A Nevis Fullback Spin botok az alábbi méretekben érhetők el:
Különleges akció a készlet erejéig!
Az akció keretein belül minden áruházunk kínálatában szereplő Nevis pergető bothoz, így az írásban bemutatott újdonságokhoz is (mérettől és típustól függetlenül) egy csomag Nevis gumihalat adunk ajándékba!
Többre vagy kíváncsi? Tekintsd meg az alábbi videót, melyben a Nevis mindhárom új bottípusa, még látványosabb bemutatásra kerül: