Amikor beköszöntenek az első hűvös, őszi reggelek, az addig átfesthetetlennek tűnő ártéri erdő zöld lombja lassan fakulni kezd, és a változás szele színes leveleket rendez rendszertelenül a Bodrog folyó felszínére, és a folyó uralkodó ragadozói az erőtlen októberi napsugárral együtt ébredve kezdenek mohó táplálkozásba. A halovány napfény makacsul ragaszkodván próbál utat törni a hajnali párán, de még nem tud riasztóan áthatolni a sekély vízen sem. Ragadozó halaink épp most a legaktívabbak. Minden egyes elvesztegetett perccel, hezitálással, nagy valószínűséggel élmények sokaságától fosztjuk meg magunkat. Hát ezért kell korán kelnünk, hogy randevúzhassunk a folyón az ébredő ragadozókkal!
Azt mondhatom, hogy talán ez – a szeptember és az október – az egyik legkedvesebb időszak a számomra, és a Bodrog folyó is nagyon-nagyon közel áll a szívemhez. Így tulajdonképpen az, ha csónakommal a folyón lehetek ebben az igazi, őszi időben, az számomra már öröm. De persze azért halat is szeretek fogni, és mindenképpen számítok alkalmanként egy-egy bodrogi krokodil közreműködésére ebben. Tudom jól, hogy ehhez bizony korán kell kelnem.
Az ősz derekán még melegfrontok jönnek-mennek, és ezek nagyban befolyásolják a csukák kapókedvét, aktivitását. Ha a nappali felmelegedés túl erős, az rossz hatással van a nappali halfogási esélyeinkre. Ilyenkor muszáj hajnalban kelnünk – ha módunk és lehetőségünk van rá – és még a felkelő nap sugarait megelőzve vízre szállni, a fényváltás időszakában megpróbálni becsapni az egyébként egyre rafináltabb, kitanultabb és tapasztaltabb folyóvízi csukákat.
Az idei október első hétvégéjén egy napot tudtam szabaddá tenni a csukák számára, és sajnos pont ezen a napon feleségem valamilyen egyéb elfoglaltsága miatt nem tudott elkísérni. Így egyedül kellett magamra vállalni azt a nagyon kemény munkát, hogy egy igazán szép, felmelegedő, napos őszi időben kergessem a lehűlő folyó ébredező krokodilpofájú ragadozóit. Nehéz melónak ígérkezett, „de valakinek ezt is meg kell csinálni”, gondoltam magamban.
Na de félre a tréfával! Valójában nem is tudtam jobb helyet elképzelni, ahol szívesebben lettem volna, mint a Bodrogon – mondjuk, ezzel sokszor vagyok így. Túl korán sajnos nem sikerült elindulnom, így a hajnali kapásidőről lemaradtam, ezzel jelentősen csökkentve esélyeimet.
A reggeli órákban feloszlott a pára, kisütött a nap és fénye, mint kés a vajon, úgy szelte át a kristálytiszta folyó vizét. Sejtettem, hogy ez a nagyon erős fény az aljzathoz szegezheti a csukákat, ezért fenék közeli gumihalas pergetésre készültem.
Sejtésem eleinte nem akart beigazolódni. Több mint egy órát dobáltam hiába a legjobbnak vélt szakaszon a folyókanyarulatok belső ívén keletkező sekély, vízinövényekkel tarkított helyeket, de nem sikerült halat találnom. Persze megpróbáltam egészen partszélben, a vízitök levelei között is keresgélni – hátha tévedek, és mégis kifutottak partszélbe a halak – de ott sem találtam érdeklődőre.
Felváltva próbálgattam a helyeket, a növényzetben, a növények előtt, a medertöréseken – próbáltam keresni a csukákat, és már épp kezdtem volna elszontyolodni, amikor…
Gumihalam épp a töklevelek előtt ért vizet. Hagytam, hogy leérjen az aljára, ahol körülbelül másfél-két méter mély csak a víz. Botom spicce szépen közvetítette, ahogy a kis, 5 grammos fej leért. Elemeltem. Vártam. Megint leért. Újra elemeltem. Vártam. Bumm!
Bevágtam és rögtön éreztem, hogy nagyobb csukával van dolgom. Az általam horgászott szakasz elég közkedvelt a horgászok körében, elég nagy terhelést kap a folyó, különösen ősszel. Éppen emiatt a csukák átlagmérete 70-80 dkg és 1 kg körül váltakozik, a másfeles-kettes példányok már igazán szépek, 3-4 kg fölöttiek pedig kifejezetten ritkán akadnak horogra. Tudtam, hogy nekem ezúttal egy olyan hal van horgomon, ami a harmadik kategóriába tartozik.
Keményen beleállt a botba, mélyen, egy helyben forgolódott egy párat, majd feldobta magát a felszínre. A csónakhoz tudtam húzni, ahol eleinte hagyta terelgetni magát, aztán viszont még két erőteljes kirohanással próbált szabadulni a horogtól. Láttam, hogy szájszegletben fogja az offset horog, így egy nagyobb szaltó vagy fejrázás közben kirepülhet a szájából, ezért minél hamarabb meg akartam meríteni. Az első adandó alkalommal alátoltam a nagyméretű merítőt.
Megcsodáltam a színpompás őszi ragadozót, a Bodrog folyó királyát, a krokodilfejű, erős, egészséges szörnyet, majd gyorsan visszaadtam a folyónak, hátha megéljük még azt az időd, amikor nem a 4-5 kilogrammos példányok lesznek majd az igazán nagynak mondható csukák a Bodrogban, hanem a 8-10 kilogrammosak.
Ezután az élmény után nehéz volt visszarázódnom a horgászatba, de bíztam a jó folytatásban, így újra megragadtam Fullback Spin botomat és útjára indítottam a gumihalat ismét. Talán 2-3 dobás telt el csak kapás nélkül, amikor a töréseken leléptetett gumihalamat szinte már a csónak előtt komoly erővel lefejelte a következő bodrogi harcos. Sajnos ő már lényegesen kisebb volt, mint az első csukám, de örültem, hogy ilyen gyorsan érkezett a következő akció.
Egyértelművé vált számomra, hogy miután felszállt a reggeli pára, és kisütött a nap, az erős fény a mederfenékhez szegezte a csukákat. Biztos voltam benne, hogy ezúttal nem járőröznek vízközt, hanem a fenékhez simulva várnak, inaktív periódusukat töltik, és csak a közvetlen közelükben elúszó táplálék keltheti fel a figyelmüket. Éppen ezért a nap további részében is a plasztikokat erőltettem.
A gyors duplázás miatt azt hittem, hogy talán felpörögnek az események, intenzív táplálkozásba kezdenek a csukák, de sajnos nem így lett. Megint hosszú kapástalan periódus következett. Végig is csurogtam a legjobbnak vélt szakaszon. A lapos part végén még megdobtam egy-két sással szegélyezett részt, ahol két kapást ismét sikerült kicsikarnom – egyet közvetlenül a növényzet előtt, egyet pedig mélyebben a mederesésen – ám sajnos egyik hal sem fogta meg jól a csalit, csak odamart neki, így nem sikerült megakasztanom őket.
Kissé fáradtan és csalódottan horgásztam tovább, még több ígéretes helyet felkeresve próbáltam megtalálni a megoldást arra a napra, ám a csukák valamiért nagyon passzívvá váltak. Délután erősen be is felhősödött, látható jelei voltak, hogy elér minket egy hidegfront és annak záporai. Talán emiatt nem voltak étvágyuknál a halak. Még mielőtt elkezdett volna esni az eső, szinte a semmiből, minden előjel nélkül újabb hatalmas kapással jelentkezett egy szebb csuka.
Már amikor rutinszerűen léptetgettem lefelé a medereséseken a Swinger gumit, és nem is számítottam ilyen kemény rávágásra, akkor lepett meg a harmadik ragadozó. Gyorsan felszínre tudtam kényszeríteni, mert ő is a bevontatási szakasz végén, a csónakhoz közel ragadta el a csalit.
Nagyon örültem ennek a halnak, mert keményen dolgoztam érte, hogy meglegyen a mesterhármas ezen a nagyon nehéz napon. Közben elkezdett cseperegni az eső, és el is fáradtam a „dobálózásban”, ezért elindultam a kikötő felé.
Így zártam ezt a frontokkal tarkított, nehéz őszi napot, de az első nagy bodrogi csuka megfogásának élménye kitörölhetetlen emlékké alakult a tudatomban, amiért minden fáradtság megérte. Egy héttel később már feleségemmel együtt szálltunk csónakba, hogy üldözőbe vegyük a Bodrog ébredő ragadozóit, de erről majd a következő részben…
