Amikor elkezdtem pergetéssel foglalkozni, még elsősorban a csukázó támolygó kanalak, körforgók és az újdonságként ható, „méregdrága” Rapala wobblerek dominálták a módszert. A kisebb vidéki horgászboltokban ezeket lehetett könnyen beszerezni, így ezek jutottak el hozzánk, pergetéssel ismerkedő, a hagyományos módszerek ellen lázadó fiatalokhoz. Talán nem túlzás azt mondani, hogy ma már a plasztik csalik uralják a kínálatot, és bizony nem ok nélkül. A lágy gumicsodákkal egész évben eredményesek lehetünk. Ebben a cikksorozatomban a plasztik csalis horgászat szerteágazó területeit szeretném bemutatni, az egész pergető szezont áttekintve, halfajokra, módszerekre lebontva, a teljesség igénye nélkül.
Nagy fába vágom a fejszémet, és biztosan tudom, hogy sokan sok mindent tudnának hozzátenni még a témához. Így összefoglalómat elsősorban a kezdő pergetőknek szánom, valamint azok számára, akik kifejezetten a plasztik csalis vonalon szeretnének fejlődni. Azt is ki kell emelni, hogy időm nagy részében a Tiszán, a Bodrogon és Tokaj-hegyalja településeinek közelében lévő holtágakon, csatornákon pergetek, így természetesen e vizekre érvényes szinte minden, amit megosztok. Az időszakokra jellemző módszerek, fogható halak vizenként eltérőek lehetnek.
Szerény kezdeményezésem oka pusztán az, hogy észrevettem saját magamon, milyen sűrűn használok plasztikokat. Ma már szinte el sem indulok sehová lágy műcsalik nélkül - akármilyen halfaj a célhalam. A gumi csalik olcsók, pótolhatók és nem utolsósorban kimagaslóan eredményesek is az év minden szakában.
Áttekintésemet rendhagyó módon nem az év elején kezdeném, hanem éppen év végén; az első részben a novemberi és decemberi időszakban kínálkozó plasztik csalis pergetés lehetőségeit, technikáit és célhalait szeretném bemutatni.
Ez az az időszak, amit legtöbben az igazi gumihalas szezonnak tartanak - nem is ok nélkül. Az év utolsó két hónapjában már elég hideg a víz ahhoz, hogy a fehérhalak összebandázzanak, és a süllők, kősüllők is csapatokba verődnek, aktívan táplálkoznak, így egy helyen akár kimagaslóan sokat is foghatunk belőlük. Éppen ezért nyugodtan mondhatjuk, hogy ennek az időszaknak az elsődleges célpontjai a süllők és a kősüllők.
A november süllőzés szempontjából vízválasztó is lehet. Habár nem kifejezett téli hónap, de sok esetben a téli „időszámítás” kezdetét hozza el a pergető horgászoknak. A hőmérséklettől és a víz hőfokától függően a süllők felkeresik a téli pihenőhelyeiket. A kisebbek nagy számban vannak jelen a mély gödrökben, gyakran a folyó legmélyebb medrében. Azonban a nagyobbak nem tartózkodnak egy helyen az átlagos, kilós sücikkel, hanem magányosan vagy kisebb csapatokban a sekélyebb, gyorsabb folyószakaszokon állnak meg. Itt kisebb mederegyenetlenségek, redők, gödrök, homokpadok is elegendőek ahhoz, hogy a „jó” süllő jól érezze magát, és egy számunkra gyakran teljesen jellegtelennek tűnő helyen találja meg a helyét.
Ha tehát süllőzni indulunk, két lehetőségünk van: vagy a kisebb átlagméretű halakból álló nagy létszámú süllőrajt horgásszuk meg, vagy a kisebb darabszámú, de nagyobb egyedekből álló igazi „sárkány” bandát. Előbbiek horgászata során biztos a fogás; sokat tudunk fogni, de jellemzően kisebb halakat. Utóbbi esetén a nullázás is benne van a pakliban, sok keresgéléssel, felderítéssel, kevés kapással járó horgászat, de ha fogunk, akkor nagyobb példány is fennakadhat a horgunkon.
Általában akkor horgászunk a már bevált, biztos helyeken, ha kevés időnk van a pecára, és nem akarjuk keresgéléssel, kutatással tölteni a kevéske horgászatra fordítható szabadidőnket. Ilyenkor azokat a mély gödröket, medereséseket, kövezéseket keressük fel, ahol tudjuk, hogy mindig van süllő vagy kősüllő.
Felszerelésünket a fogható halak méretéhez, a vízmélységhez és a sodráshoz igazítsuk. Általában 190-210 cm körüli feszes, gyors botokat használok 2-10, 3-12, 5-20 gramm dobósúly-tartományban. Ha direkt nagyobb süllőre vagy harcsára horgászom, akkor egy 10-30 vagy 15-40 grammos bot is szóba jöhet. Amíg plusz fokok vagy csak nulla fok közeli hőmérsékletek vannak, addig horgászhatunk fonott zsinórokkal, viszont nulla fok alatti hőmérséklet esetén a nanofil sokkal jobb választás, mert kevesebb vizet szed fel és kevésbé fagy, mint a fonott.
A kinézett területet akár több irányból is átvizsgálhatjuk. Célszerű először fölé horgonyozni és a sodrással egy irányba dobni, majd azzal ellentétesen vezetni a gumit. Majd a hely alá állva, felfelé dobva és a sodrással megegyező irányba is vezethetjük csalinkat. Ezeken kívül pedig valószínűleg a legjobb megoldás az, ha sodrásra merőlegesen dobunk, és keresztbe húzzuk a mederfenéken a csalit. Ezt tartom én is, és sok nálam sokkal tapasztaltabb pergető horgász is, a legjobb technikának, hiszen a sodrást kihasználva így tudjuk szépen „lebegtetni” a csalit, valamint ha part felől vezetjük a mélybe, akkor minden mederesésen, törésen végig tudjuk léptetni azt, alaposan átfésülve a jó haltartó helyeket.
A sodrásra merőleges bevontatásnak van még egy nagy előnye, mégpedig az, hogy a halak a sodrással szemben állnak a mélyben, és így az előttük merőlegesen elhaladó csalit sokkal több idejük és esélyük van megtámadni. A hátuk mögül eléjük hulló, illetve a szemből eléjük ejtett táplálék gyorsan kikerül a támadási zónájukból, emiatt sokszor a kapás is elmarad.
Ha új helyre érkezünk, akkor ajánlott kisebb plasztikokkal több dobással, gyorsan, „legyezőszerű” technikával végigpásztázni a medret. Ahol aktív halakat találunk, ott az első egy-két dobással rögtön kapást tudunk elérni, és később, más csalikkal, lassabban, alaposabban is meghorgászhatjuk a helyet. Ha azonban nem találunk érdeklődőt a tapogatózó dobásokkal, akkor lehet, hogy nem jó helyen keresgélünk.
Nagyon jó haltartó helyek még a leszakadt partoldalakról vízbe csúszott fák, tuskók. A nagy akadók, úgynevezett „süllőfák” az év minden szakában tartják a halakat, és ez télen sincs másképp. Horgászatuk vagy drop shot módszerrel, vagy offset horgokkal tűzött gumikkal lehetséges, de sok helyen még ezekkel a trükkökkel sem zárhatjuk ki teljesen az elakadás veszélyét. Azonban az ágak közül, egy kis ügyességgel és gyakorlattal, jó eséllyel nagyon szép halakat tudunk kipiszkálni.
Amikor süllőre, vagy kősüllőre horgászunk, nagyon sokszor egyéb halak is fennakadnak csalijainkon, például sügérek, márnák, durbincsok, keszegfélék és harcsák. A paducok, karikakeszegek, dévérkeszegek és márnák olyan halak, amikre célzottan is tudunk horgászni, ha egy helyen nagy egyedszámban megtaláljuk őket. Nemegyszer történt már velem, hogy a köveseknek szánt kis plasztikokat a keszegek ütötték szét a mélyben, és miután finomítottam kicsit a szerelésen, valamint a bevontatási technikán, célzottan többet is tudtam fogni belőlük. A keszegpergetés jó alternatíva lehet a fagyos, hideg napokon, ha valamiért nem megy a süllő vagy a köves, amik fenntarthatnánk bennünk a lelkesedést a pergetés iránt.
A harcsa novemberben és decemberben legtöbbször csak kősüllő pergetés közbeni mellékhalként jelentkezik. Sokszor fordult már elő velünk, hogy végighorgásztunk egy napot, és nagyon sok kősüllőt fogtunk, majd egyszer csak véletlenül akasztottunk egy harcsát is a csíkos ragadozók között. Meggyőződésem, hogy ahol sok a köves, ott harcsa is ólálkodik, ugyanis a bajszos ragadozók előszeretettel fogyasztják a kősüllőket és a kisebb nemes süllőket is. Ezt bizonyítja az is, hogy számos ősszel vagy télen fogott nagyobb harcsa félig megemésztett süllőket, kősüllőket hány fel a fárasztás után, mikor behúzzuk a csónakba. E halak tartózkodási helye is gyakran azonos, így nem is csoda, hogy a harik a süllőkből is megszedik a vámot.
Azonban a melegebb őszi napokon célzottan is horgászhatunk a harcsákra. Ha melegfront érkezik, emelkedik a hőmérséklet, és kellemes tavaszias időjárást élvezhetünk késő ősszel vagy a tél elején, akkor teljesen nyugodtan próbálkozhatunk direkt harcsát fogni a mederben. Erre a célra a legjobb választás a nagyméretű plasztik csali: nagy, korongfarkú gumihalak vagy twisterek. Különösen jók erre a célra (is) a Nevis Spiratail korongfarkú twisterei, amiket nagyon szeretnek a harcsák. A nagy gumik pedig nemcsak a bajszos ragadozókat vonzzák mágnesként, de a nagyobb méretű süllőket és csukákat is.
A téli plasztik csalis pergetéssel kapcsolatban fontos kitérni a „gereblyézés” témakörére is. Mivel ilyenkor nagy halrajokban tudunk horgászni, sokszor találkozunk össze busacsapatokkal vagy vermelő harcsákkal. Mindig legyünk belátóak, soha ne próbáljunk szándékosan kívülről megakasztani halakat, hiszen azon túl, hogy ez etikátlan és törvénytelen, még a pergető horgászokról kialakult negatív képet is erősítjük a köztudatban az ilyen cselekedettel! A jó érzésű pergetők szándékosan biztos nem akarnak kívülről harcsát akasztani, hanem inkább megtesznek mindent azért, hogy szabályosan kapásra bírják a nagy bajszost, hiszen ez sokkal nagyobb dicsőség és sokkal nagyobb élvezet. Arról nem is beszélve, hogy így a szabályokat sem sértjük meg.
A süllőkön kívül még novemberben és decemberben a csukákat is eredményesen üldözhetjük, ha nem fagynak be élővizeink. Kedvenc folyóvizeim tigrisei ekkor már nem olyan aktívak, de a környező holtágakban, morotvákon, tavakon még ekkor is jól lehet őket fogni. Ilyenkor tehát inkább a kis vizek felé fordulok, ha csukás kalandokra vágyom. A kisebb állóvizeken és csatornákon novemberre szinte teljesen leszáll a növényzet, így horgászhatóvá vállnak azok a helyek is, amiket nyáron még lehetetlen elérni műcsalival. Ugyanakkor a táplálékhalak száma is drasztikusan kisebb, mint nyáron, így a csukáknak keresgélniük kell.
Kedvenc kis vizeim azok az ártéri holtágak, amiket megközelíteni is nehéz. Sok horgász nem veszi a fáradtságot, hogy átvágjon az ártéri erdőn és sárban-esőben sokat gyalogoljon egy-két halért. Ám ezek a horgászatok kirándulásnak is felfoghatók; jó levegőn, jó társasággal, szép helyeken járunk ilyenkor. Az ártéri erdő őszi arca legalább annyira szép, mint a tavaszi, ébredező természet csodája.
Persze nemcsak a színes levelekkel borított erdő látványa és az őszi friss levegőn tett séta élménye csal minket ki évről évre e holtágakra, hanem a vad csukák kapásai is. Sok eldugott helyen ilyenkor nagyon jól működnek az offset horgos plasztikok, amiket szabadon tudunk vezetni nádtorzsákon, ágakon, mindenen keresztül, amíg le nem üti egy éhes ragadozó.
A csukákon kívül a csapósügérek is aktívak és jól foghatók még ilyenkor. A mohó csíkos vitézek sokszor meg is lepnek minket csukázás közben, hiszen számukra elképesztően nagy csaliknak is bátran nekiszaladnak. A sügérek és a csukák is csodás, sötét színekben pompáznak ilyenkor a letisztult holtágak sötét vizeiben, nagyon szép képek készülhetnek róluk ebben az időszakban.
Plasztikok terén ilyenkor a nagyobbakat részesítem előnyben. A lassan vezetett, jól látható, feltűnő csali a nagy és könnyű táplálék benyomását kelti a csukákban. Ugyanakkor ezek az ártéri kis vizek nagyon sekélyek is, így mindenféleképpen előnyösebb egy lassan süllyedő csalival vallatni őket. Minél nagyobb egy gumihal korongfarka, annál jobb a mozgása és annál jobban belassítja a csalit a visszahulló fázisban. A Nevis Swinger például egy remek megoldás ilyen horgászatra.
Két lehetőségünk van a csali felkínálására: vagy kisméretű (1-3 gramm) cheburashka ólom és offset horog kombinációval kínáljuk fel, vagy nem is teszünk egyáltalán ólmot elé. Sok olyan plasztik csali van, ami már önmagában is elég nehéz, így súlyozni sem kell, csak feltűzni egy offset horogra, azt beleakasztani a karabinerre, és már dobhatjuk is a csukáknak. Az ilyen könnyű csalit akár 10 cm-es partszéli vízbe is kidobhatjuk, és ott is el tudjuk húzni vízközt anélkül, hogy belefúródna az iszapba vagy kirántanák a víz alól. Ezt a csalit süllyedés közben a lehető legtermészetesebb mozgást jellemzi.
Vannak olyan offset horgok is, amiket eleve besúlyoznak, azaz a horog öblére egy kis ólomsúly kerül. Így már a fejekkel sem kell foglalkoznunk, a csalink pedig balanszírozott lesz, mindig a hasa lesz alul, a háta pedig felül, tehát nem fog forogni bevontatás közben.
A süllőkön, kősüllőkön és csukákon kívül egyéb halakra is pergethetünk az év utolsó két hónapjában. Érdekes és üde színfolt ilyenkor is a domolykók jelenléte, amik még ilyenkor is foghatók, csak tudni kell, hol keressük őket. A nagy folyókon novemberben, ha napsütéses az idő, jó eséllyel indulhatunk a domik ellen is.
A Tiszán ilyenkor a nagy akadók között keresem a domolykókat, olyan helyen, ahol a sodrást megdobja egy fa, az akadó előtt elvágó víz, a part mentén pedig visszaforgók alakulnak ki. A kövezések szintén jó haltartó helyek lehetnek. Ilyenkor már a domik is kicsit mélyebbre húzódnak, de napsütéses napokon újra felemelkednek és táplálék után keresgélnek. Ilyenkor (is) célszerű apró gumihalakkal dobálni rájuk.
Csalikból a 2-5 cm körüli gumihalakat használom ilyenkor. A hosszú, vékony profilú plasztikokat jobban szeretem domira, mint a „dagikat”. Jók lehetnek még a rák és féreg imitációk is, de a tapasztalatom az, hogy a halak az évnek ebben az időszakában jobban kapnak a kishalszerű táplálékra, mint bármi másra. A csalik szerelését nem kell túlbonyolítani, egy pici micro jig tökéletesen teszi a dolgát.
A csali vezetésénél figyelembe kell vennünk, hol tartózkodnak a halak. Ha enyhe, napos idő van, akkor vízközt kell húznunk a gumit. Pici fejeket válasszunk, ami alig vagy csak lassan süllyed, és amit biztonsággal vízközt tudunk tartani. A csalivezetés sem igényel különösebb trükköket; csak dobjuk be a csalit az akadó mögé, a visszaforgókba, hagyjuk picit süllyedni, majd lassú pöccintésekkel, finom húzásokkal vezessük, ügyelve a szünetekre, hiszen ekkor is legtöbbször a hulló csalira érkezik a kapás.
Ha vízközt nem tudunk kapást kiváltani a halakból, akkor mélyebben kell próbálkoznunk. Ekkor tegyünk fel nagyobb ólomfejet, engedjük le fenékre a csalit és ott ugráltassuk végig a kövek, akadók között.
Összefoglalóm folytatásaként a következő részben az igazi nagysüllős időszak, az év első két hónapjának plasztik csalis lehetőségeit mutatatom majd be.
Írta: Szalai Gábor László
Fotók: Rónavölgyi Edina és Szalai Gábor László
