Az idei évben immár 8. alkalommal kerül megrendezésre a TOP MIX - MAHOR Kupa Nyílt Egyéni Horgászverseny. A verseny helyszíne ebben az évben is a Nyugati-övcsatorna (Balatonmáriai-árok) Balatonújlak melletti szakasza lesz. A szép környezetben lévő, halban gazdag csatorna egyenletes feltételeket, meglehetősen sok halat és jó, kényelmes körülményeket biztosít a versenyzők részére.
Visszatekintve a korábbi évekre, a versenyeken 60-80 fő körül mozgott a létszám, amely a verseny és a helyszín kedveltségére utal. Az idén is nemzetközi mezőny lesz, több külföldi versenyző is jelezte részvételi szándékát.
A versenyzőknek minden évben komoly kihívást jelent a csatorna, hiszen más versenypályákhoz képest itt sokféle módszerrel lehet eredményt elérni.
Tavaly a fő hal a dévérkeszeg és karikakeszeg volt, de beugrott egy-egy nagytestű kárász is. A fogási mennyiségek nagyon változtak, az igazán hozzáértők 6-9 kilót is tudtak zsákmányolni. Az összesített fogás lényegesen több volt az előző évinél, ami igen kiélezetté tette a versenyt, hiszen az első három helyezett 2-2 pontot szerzett, és csak a fogott súly döntött köztük, de a 4-5. helyezettek is csak 1 ponttal maradtak le mögöttük.
2008-ban, az első fordulóban ilyen eredményekkel lehetett szektort nyerni:
Horváth Tibor 6290 g
Németh Dániel 9360 g
Heimann József 5350 g
Menyhárt István 10960 g
Schmidt Attila 7960 g
Mikics Balázs 7770 g
A második forduló szektorgyőztesei:
Horváth Tibor 9380 g
Németh Dániel 4050 g
Heimann József 4310 g
Papp József 8320 g
Kovács Hajnalka 3470 g
Konczos Norbert 4050 g
A zsákmány nagyrészt a 15-30 dkg-os dévérekből állt. A kisebbik részt a 2-10 dkg-os karikakeszegek, apró bodorkák és snecik adták. A bónusz halak a 60-80 dkg-os kárászok voltak.
Az egész versenyt jellemezte a pontos etetés fontossága, a precíz csalivezetés és a fogható halak sokaságából adódó változatos, gondolkodást és helyes döntést igénylő horgászat.
A verseny díjazása is kimagaslóan a legjobb volt, hiszen a hatalmas kupák mellett rakós és matchbotok voltak a díjak.
2008. évi eredmények:
- Horváth Tibor 2 pont 15670 g
- Németh Dániel 2 pont 13410 g
- Heimann József 2 pont 9660 g
- Papp József 3 pont 14000 g
- Menyhárt István 3 pont 13920 g
Az idei évben is hasonló halakra és hasonló fogási mennyiségekre kell számítani, hiszen úgy néz ki, hogy az ívási időszak egybeesik a verseny időpontjával. Ez a fogható halakat tekintve mindenképp a dévérek javára billenti a mérleget.
A TOP MIX - MAHOR Kupa 2009 versenykiírása
A verseny helye: a Balatonmáriai-árok (Nyugati-övcsatorna) balatonújlaki szakasza.
Ideje: 2009. május 9. szombat
Lebonyolítása:
- egyéni verseny, két fordulóban,
- max. 12 fős szektorokban,
- az aktuális magyar és nemzetközi versenyszabályok szerint.
Értékelés: a két fordulóban elért összesített eredmények alapján.
Díjazás: az 1-5. helyezettek, valamint fordulónként a szektor első helyezettek serleg, az 1-10. helyezettek tárgyjutalomban részesülnek. A legeredményesebb női és ifjúsági versenyző emlékserleget vehet át.
Nevezés: telefonon, e-mailben az alábbi elérhetőségeken:
TOP MIX
Tel.: 74/463 667, vagy 20/562 4212
e-mail: papp@topmix.hu
Papp Horgászbolt, Paks
Tel.: 75/311 060
e-mail: horgaszbolt@topmix.hu
Nevezési határidő: május 6. Helyszíni nevezést csak előzetes bejelentés után tudunk elfogadni
Nevezési díj: 10.000 Ft, melyet piros postai utalványon előre kérünk befizetni a következő címre: Papp József, 7200 Dombóvár, Bajcsy-Zs. u. 19.
Program:
I. forduló
06:00 - 06:30 jelentkezés a büfénél
06:30 megnyitó, sorsolás
07:00 rajthelyek elfoglalása
08:55 etetés kezdete
09:00 az első forduló kezdete
12:00 az első forduló vége, sorsolás a második fordulóra, mérlegelés
II. forduló:
12:30 rajthelyek elfoglalása a második fordulóra
14:25 etetés kezdete
14:30 a második forduló kezdete
17:30 a második forduló vége, mérlegelés
18:15 eredményhirdetés
A pálya megközelíthető: Balatonkeresztúron a 7-es útról Marcali felé lehajtva vagy Marcali felől a Balaton fele utazva Balatonújlak központjáig, ott a kék ABC-nél lekanyarodva, kelet felé haladva a csatorna fahídjáig, ahol jobbra fordulva található a versenypálya.
Versenypálya: kb. 35 m széles, teljesen egyenletes, 1,8-2 m vízmélységű, lassú áramlású, iszapos fenekű víz. Közvetlenül a pálya mögött műút van, melyet a pályától szalagkorlát választ el. Az út szélén lehet parkolni. A csatornában a teljes balatoni halfauna megtalálható. Az ebben az időszakban leggyakrabban fogható hal a dévérkeszeg 30-80 dkg súlyban.
Szálláslehetőség: Balatonmárián, Balatonkeresztúron és Balatonújlakon a fizetővendégházakban előszezoni árakon lehet szobát bérelni.
Tréninglehetőség: A pályán bármikor, érvényes területi engedély birtokában.
Mindenkit tisztelettel vár a TOP MIX és a rendezőség!