Horgászfeleségek tipikus életét éltem, vagyis jó időben én is mentem „horgászni”, ami tulajdonképpen a jókora alvásokból, evésekből, olvasgatásból, esetleg napozgatásból állt. Rossz idő esetén otthon tartottam a frontot és egyáltalán nem értettem, mit lehet élvezni azon, hogy szélben, esőben, hóban, fagyban az ember ül a vízparton. Visszagondolva - és most nagyon őszinte leszek - azt hiszem, sokszor előfordult velem is, hogy meggyanúsítottam a párom, nem szívesen tölti velem a szabad hétvégéket, azért ázik, fázik a botja mellett. Egyébként ezzel a jellemző női reakcióval a mai napig sokszor találkozom, és pont ezért szeretném elmesélni, hogyan váltam a horgászat rabjává, hátha másoknál is megoldja a problémát.
Férjem, mivel elég jól ismer és tudta, hogy nem lehet eredmény nélkül órákig egy bot mellett ültetni, felszerelt nekem egy spiccbotot, rakott rá csalit, megmutatta hova kell bedobnom, és a lelkemre kötötte, ha eltűnik az úszóm, vágjak be. Eleinte csalizott helyettem, leszedte a halat a horogról, de délutánra mindez már nekem is ment. Ügyes taktikának bizonyult, mert szinte folyamatosan fogtam a halat, és annyira jól éreztem magam, hogy legközelebb már nem volt kérdés, vele tartok-e. Persze a sors is nekem kedvezett, a folyamatos sikerélmények miatt már az sem zavart, ha esett az eső, fújt a szél.
Sikerült annyira megkedveltetnie velem ezt a sportot, hogy most már versenyeken indulok. Palotai Kristóf barátunknak köszönhetően fogott meg a versenyek hangulata, a finomszerelékes technikák és felszerelések sokszínűsége. Kísértük mindenhová és szurkoltunk neki. Hihetetlen volt látni, 3 óra alatt mennyi halat képesek fogni, és hogy milyen apróságokon múlhat egy-egy eredmény. Éppen egy ilyen alkalommal ismertük meg Gyulai Ferencet, aki segített megvalósítani az akkor még nagyon őrültnek tűnt ötletem, hogy én versenyhorgász szeretnék lenni. A mai napig számíthatok a segítségére, sokat horgászunk együtt, és sok mindent tanulok tőle. Rövid idő alatt rá kellett jönnöm, milyen kicsin múlhat a siker. A csalin és etetőanyagon kívül fontos lehet a horog mérete, előke hossza, úszó formája, nagysága, az idő beosztása, és még folytathatnám a felsorolást.
Most már nekem sem számít, hogy kánikula van, esetleg mínuszok, hogy esik az eső vagy a hó, horgászni kell! Horgászni kell, mert szeretem, mert edzésben kell lenni, mert a vízpart az egyetlen hely, ahol az egész heti feszültséget le tudom vezetni. Itt tudok kikapcsolódni, és minden alkalommal tanulok valamit. A sikerekből, és kudarcokból egyaránt. Pár évvel ezelőtt én sem gondoltam volna, hogy létezik ilyen függőség, és most mindegy, milyen technikáról beszélünk. Mivel nem vagyunk egyformák, valakinek a gigantikus méretű pontyok, valakinek a csukák, harcsák, és van olyan, akinek a keszegek megfogása okozza ezt az érzést.
Én alapvetően a pörgős keszeghorgászatot kedvelem, de persze nem mondok nemet egy izgalmasnak ígérkező pontyhorgászatra sem. Így keveredtünk a Verba tanyán megrendezett horgászversenyre. Korábban még nem volt alkalmam nagy halakra horgászni, az első 6 kg körüli pontyom fárasztásánál már kezdtem komolyan aggódni, hogy én előbb elfáradok, mint ő. Sikerült megfognom, de a 6 órás verseny végére meg kellett állapítanom, hogy a pontyok szákba terelése komoly fizikai munkával jár.
A versenyzés mellett, illetve segítségével próbálom népszerűsíteni a horgászatot a nők, gyerekek körében. Sógornőmet már sikerült megfertőznöm, valamint már alig várom az idei maconkai gyermektábort. Az előző években is több napot töltöttünk a fiatalokkal. Közösen kevertünk etetőanyagot, beszéltünk a környezetvédelemről, a halak védelméről. Tavaly pedig a spiccbotos horgászat rejtelmeibe próbáltuk beavatni a srácokat. Szereléket készítettünk, majd délután együtt horgásztunk, és nagy örömömre mindenki fogott halat. Remélem, idén már lányok is részt vesznek a táborban.
Összefoglalva az eddig leírtakat: Kedves horgászfeleségek, lányok, esetleg fiúk, akik nem értik, hogyan lehet télen-nyáron a vízparton ülni! Tessék kipróbálni, próbáljunk olyan technikát találni, amiben sikerélményünk van! Ha még így sem értjük, fogadjuk el, hogy nincs rá magyarázat. Akit egyszer elkapott, annak menni kell… télen, nyáron, esőben, hóban… A jövőben a Haldorádó Horgászportálon megjelenő írásaimmal ebben (is) próbálok segíteni.
Írta: Szabó-Petró Henriett
Fotó: Szabó Róbert, Gyulai Ferenc, Dankó Zoltán, Bajkó Tamás
