Itt a nyár, iskolaszünet, bölcsődeszünet, csak a meló nem szünetel, amit nem is bánok. Egy dolgot viszont nagyon nehéz így nyáron összeegyeztetni: a szabadságolást úgy, hogy az mindenkinek, még a „főnöknek” is jó legyen. Természetesen a háromhetes bölcsőde szünet ideje alatt ez nekünk nem sikerült, így aztán gondoltam egy merészet, és a 13 éves fiammal, valamint a közel három éves lányommal nekivágtam egy egyhetes horgásztúrának.
A varázslat úgy szólt, hogy a bölcsődei szünet utolsó hetében én felügyelem a gyermekeimet, pontosabban a közel három éves Hanna lányomat, ugyanis Szabolcs fiam már nem igényel különösebb felügyeletet.
Márpedig itthon nem maradunk! Elkezdtem kerülgetni a „főnököt”, puhatolóztam, mennyire adná áldását arra, hogy egy teljes hetet töltsünk a gyerekekkel a vízparton a jelenléte nélkül. Különösebb akadályát nem látta a dolognak, kimondta az „áment”, feltételeket sem szabott… egyetlen mondat azért megragadt bennem: ”Szeretném, ha a gyerekek minden este fürödnének, fogat mosnának, viszont nem szeretném, ha egyetlen dekát is fogynának”. :-) Felgyorsultak az események, nem késlekedtem: régóta szemezgettem már a pölöskei tőzegtóval. Telefonálgatás, helyfoglalás, most már minden egyenes :-)
Kis csapatunkhoz csatlakozott Zsolti komám is és kilencéves fia, Ádám, így most már három gyerekkel indultunk útnak. Az utazással töltött idő kicsit elnyúlt, a valamivel több mint 300 kilométert öt óra alatt tettük meg, mondjuk túlzottan nem is rohantunk.
Megérkezésünkkor a tó látványa kárpótolt a hosszú útért, kigyönyörködtük magunkat, majd a tó gondnoka, Gyula bácsi eligazításainak megfelelően elfoglaltuk szálláshelyünket.
A csapat egyetlen női tagja hamar kézbe vette az irányítást és véget nem érő feladatsort osztott ránk, aminek Zsolti barátommal és a két nagyfiúval igyekeztünk mihamarabb a végére érni, hiszen horgászni is jó lenne. Miután a felfújható medencét is meghordtuk vízzel, előkerültek a botzsákok, és elkezdtük felszerelésünk összeállítását. Mindketten a pontyállományt vettük célba, a halakat bojlival próbáltunk horogra csalni.
Közben a ház melletti kis tisztáson is beindult az élet, többnyire horgászok által látogatott csendes, nyugodt szegletet most gyerekzsivaj töltötte meg. A medencében hatalmas csata folyt, mely természetesen senkit sem zavart, mivel a tó e részén a bojlis pályák jó messze vannak egymástól, a helyiek pedig hét közben nem, vagy csak kis létszámban látogatják a horgászvizet.
Lassan esteledett, a gyerekeket kimerítette az utazás és a jó levegő, így korán lefeküdtek, mi pedig birtokba vettük a móló nyugalmát és átszellemülten hódoltunk kedvenc hobbinknak. Nagy szerencsénkre a halak sem hagytak cserben minket, kapás után kapás, szinte az egész éjszakát a vízen töltöttük. (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az akadó-rengetegnek köszönhetően csupán a halak negyven százalékát sikerült szákba terelni! De nem keseredtünk el cseppet sem, mondhatnám azt is, erre fel voltunk készülve.) Azért lopva sikerült közel két, és fél órát aludni. :-)
A nap már rendesen világított, mikor ki-ki előbújt rejtekéből. A reggeli készítése simán és zökkenőmentesen ment. Szerencsém volt, minden gyerek gabonapelyhet kért reggelire, az elkészítéséhez még csak a telefonos segítséget sem pazaroltam el. :-) Hanna lányommal megbeszéltük, hogy készítünk valami nagyon ütős ebédet. Itt szóba került a sajtos tészta és a sült krumpli is, de a többség a pörkölt mellett szavazott. No, akkor pörköltet főzünk, de hogy mindenkinek teljesüljön a vágya, a pöri mellé tésztát készítettünk, így arra akár már sajtot is lehet tenni. :-)
A nagy melegben az ebéd utáni alvásra esélyünk nem volt, maradt a vízi csata a medencében, békakergetés, kavicsdobálás és a vízpartot ölelő fák árnya alatti fogócskázás.
Repültek a napok, hihetetlen jó volt a hangulatunk, pedig itt félnomád körülmények között a gyerekeknek is ki kellett venniük a részüket a munkából. A házikóban nem volt se áram, se víz, így minden nap meg kellett hordani az emelvényen lévő hordót vízzel, amit nagy örömmel tettek, hisz ez a mutatvány általában pancsolásba torkollott.
A hét második felében csatlakoztak hozzánk barátaink, Lajos, Lala, Janika és Gyula. Miután tanyát vertek és a felszerelésük a helyére került, beszámoltunk addigi élményeinkről, tapasztalatainkról. Közben Zsolti olyan vacsit rittyentett hirtelen felindulásból, hogy még tejfölös gombamártás is került az asztalra. A vacsora elfogyasztása után pici lányom elaludt, így lementem én is a mólóra egy kis pontyvadászatra. Ismét egy mozgalmas éjszaka következett, senki sem maradt hal nélkül.
Kezdett úrrá lenni rajtam a fáradtság, de a reggeli kávé, majd lányom bentről hallatszódó kiabálása - ezzel tudatta velem, hogy ébren van - észhez térített. Mozgalmas volt a nap, a halak is csipegettek és a kisasszony is szeretett volna mindent kipróbálni. Először csak kézzel dobálta a bojlit, majd később szemet vetett a dobócsőre, amit csak komoly alku árán kaptam vissza :-)
Később szóvá tette azt is, hogy Őt miért nem fotózzuk le egy halacskával, persze ezt is gyorsan orvosoltuk.
Szombatra megérkezett a vihar, aminek egyrészt örültem, mert lehűlt az idő, viszont a gyerekeket fedél alá szorította. Vihar ide vagy oda, az esti kolbászsütést megtartottuk, az étket jó étvággyal elfogyasztottuk, majd jöhetett a peca.
Reggel ébredés után megkezdődött az, amitől mindig irtózok: az összepakolás… de sajnos lejárt az idő, újabb csapat érkezik, nekünk pedig akármennyire nehezünkre is esik, távoznunk kell.
Csak mosogatni ne kellett volna! :-)
Misó
Fotók: Zsolti, Lala, Misó
