Az elmúlt alkalommal kaptunk az etetőanyagokról képet, a küszöző felszerelés után most elkészítünk így virtuálisan 1-2 keszegező szerelést spiccbotra. Ezek után már semmi nem tarthat vissza bennünket attól, hogy kedvenc vizünk keszegeit szákba tereljük. Hacsak...
Nem olyan nehéz a sneciző felszerelésünk analógiájára elkészíteni első keszegező készségünk. A meghorgászandó víztől függően, válasszunk 4-5 m körüli -pénztárcánktól függően- lehetőleg könnyű spiccbotot. Az egyszerű szerelékcsere érdekében tegyünk, tetessünk a spicc végére a már említett zsinórkapcsot.
Állóvízen kívánunk horgászni, lehetőleg nyújtott testű úszót válasszunk.
Rövidebb botra, szélcsendben legetőleg könyebbet, hosszabb botra nagyobb terhelhetőségű úszót szereljünk. A könnyebb kezelhetőség miatt.
Nagyon sok múlik az úszó besúlyozásán. Azzal nincs is gond, hogy rendesen antennatőig merüljön legalább a vízbe, hanem felmerül a kérdés, hogyan osszuk el a súlyozást.
Ha azt szeretnénk elérni, hogy a felcsalizott horog viszonylag lassan üljön be, számítva a vízközt "tébláboló" keszegekre is, alkalmazzuk az úgynevezett klasszikus osztott súlyozást.
Van olyan eset amikor az ereszték alsó harmadába kell összehúznunk az ólmozást, -vagy akár egy cseppólomot is alkalmazhatunk- főleg olyan esetekben, ha azt szeretnénk elérni, hogy horgunk gyorsan érjen a fenék közelébe, mert pl. nagyon sok az apróhal a vízoszlop felső harmadában. Ezzel a módszerrel az esetek nagy többségében meg tudjuk akadályozni a kéretlen kapásokat, hogy idő előtt szétcincálja az "aprónép" a csalinkat.
Természetesen ez a két ólmozási lehetőségen kívül számtalan variáció létezik még, de talán ez a kettő szemlélteti legjobban a két végletet.
Az elkészített szerelékeinket biztonságosan tudjuk tárolni, szállítani az összes szükséges aprócikkel együtt egy horgászdobozban, nem beszélve arról, hogy kényelmes ülőkeként is szolgál.
Immáron a szerelékkel készen lennénk, a továbbiakban egy nagyon fontos, talán a sikeres halfogás egyik legfontosabb összetevőjéről szeretnék szólni ez pedig a mélységmérés.
A mélységmérés sokkal több mint a neve mond, nem egyszerűen az előttünk levő víz mélységét jelenti. Sokkal inkább jelent egy fajta medertérkép kialakítását a horgász fejében. A mérés során megtalálhatjuk a jó haltartó helyeket, egy-egy akadót, nagyobb követ, gödröt, padkát, medertörést. Ha a "béka" súlyát jól választjuk meg, még a fenék minőségéről, pl. iszaposságáról is szerezhetünk ismereteket bizonyos esetekben. Fontos, hogy vizsgáljuk át az előttünk meghorgászni kívánt egész területet.
A mélységmérés végeztével már pontos képünk lesz hol is keressük a halat, hova helyezzük el az etetőanyagunkat.
Nem marad más hátra, mint bevessük felcsalizott horgunkat, és jó esetben szorgalmasan fogjuk a szebbnél szebb keszegeket.
Gyermekeimmel mi is pontosan így gondoltuk az elmúlt nap: etetés, pontos mélységmérés, szinte a teljes vízoszlop végig horgászata. A csalik széles repertoárját felkínálva sorra jöttek a bodorkák, vörösszárnyú keszegek, de a téliesre fordult tavaszban csak az apró halnépséget sikerült horogra csábítani. Kapás kapást ért, nagyon jó szórakoztunk, de a végén fogvacogva mondtuk, hogy jóidőben még visszajövünk!
