Floridai horgászatok - Összegzés, tanulságok levonása az amur horgászatáról

Floridai horgászatok - Összegzés, tanulságok levonása az amur horgászatáról

Sajnos véget ért az amurozásunk Floridában, letelt az erre szánt idő. Szívesen tovább horgásznánk a nyugodt kis csatorna partján, de haladnunk kell tovább. Kb. a floridai horgásztúra felénél járunk és még rengeteg kaland vár ránk. Rengeteg tapasztalattal gazdagodtunk, olyan újdonságokat fedeztünk fel, melyek a későbbiek folyamán Magyarországon nagy segítségünkre lehetnek majd. Pár gondolat erejéig szeretném Önökkel is megosztani a leglényegesebbeket, remélem hasznosítani tudják majd horgászat közben.

1. Ami Magyarországon a törpeharcsa, az Floridában szinte egyenlő a teknősbékával! Ugyan annyi kellemetlenséget okoz, mint a törpe! Hihetetlenül mohók, mindent felzabálnak ami ehető! Tömegével lepték el az etetésünket, állandóan felvették a horgon elhelyezett csalit! Végül is kettő megoldást találtunk, melyek többé-kevésbé beváltak arra, hogy távol tartsuk őket a csalinktól.

a. Ha az etetéstől kissé távolabb dobtunk be majdnem mindig amurt fogtunk.

b. Legalább fél méteres előkén kellett lebegtetni a csalit, így a nehézkes teknős nem tudta legyűrni a szája elől folyamatosan elmozduló bojlit vagy kukoricát.

2. Bárki bármit mond a halak nem hülyék, igenis megvan a magukhoz való eszük! Ez alól a floridai amurok sem jelentenek kivételt ez fokozottan érvényes rájuk. A horgászat során észrevettük (sajnos), hogy napról napra okosodnak, egyre rafináltabbak lesznek. A saját kárukon, tökéletesen "elsajátították" az összes horgászmódszerünket! Az igaz, hogy sok amurt fogtunk, de a végén ezért már szinte "vért" kellett izzadni.

3. Ismételten bebizonyosodott, hogy az amurok szeretik, szinte megőrülnek az édes ízekért! Élhetnek Floridában vagy akár Magyarországon a táplálkozási szokások nem változnak. Nekünk Floridában a következő csali bizonyultak igazán fogósnak az amurhorgászat során, - TOP SECRET mézes lebegő bojli, fahéjas lebegő bojli, arany mazsola mézes kukorica, édes péksütemény.

4. A csali minél természetesebb módon történő felkínálása nagyban befolyásolta a horgászatunk sikerét. Víz tetején úsztatott kenyér, hajszálelőkén elhelyezett lebegő bojli és lebegtetett kukorica vízközt felkínált mézes kukorica mind ezt a célt szolgálta.

5. Nagyon meglepődtünk a csatorna széles körű hal kínálatában. Olyan példányokat sikerült fognunk, melyekhez néha bizony félve nyúltunk. Beazonosítani csak párat sikerült, de a horgászatuk fantasztikus volt!

Valószínű, hogy az utolsó nap visszajövünk és teszünk egy búcsú próbát az amuroknál!

Most befejezem írásom, mert lassan nekiállunk készülődni a holnapi mélytengeri horgászatra! Már most igen izgatott vagyok, érdeklődve várom a ránk váró kalandokat kint az Atlanti Óceánon!

Rengeteg amur él a csatornákban.

Ekkor még nem tudtam kivel állok szemben.

Nagyon nehezen tudtam csak elmozdítani a fenék közeléből.

Teknősbéka!! Olyan átok, mint otthon a törpeharcsa!

A part előtt is küzdenek.

Fárasztás közben állandóan a kövekbe kapaszkodnak.

Feri rendesen aprította az amurokat.

A szákolás pillanatai.

A bojlis szákba még a nagyobb amurok is bőven beleférnek.

A Haldorádo Team nagy feltűnést keltett Floridában!

Szép emlékeket kaptunk a Floridai amuroktól.

Minden amur visszaengedve!

A különleges dobócső, mellyel a kukoricát akár 25-30 m-re is be lehet juttatni.

Jelentős mennyiség fér a csőbe.

A Shimano nyeletőfékes orsók a fenekező horgászat fő kellékei voltak.

Az éjszakai horgászat során is tökéletesen látni a Fox swingert.

Ez az édes amerikai sütemény volt az amurok egyik kedvenc tápláléka.

A feltekert kenyérhéj igen fogós volt.

Fahéjas és csokis bojli is bevetésre került.

A matchbottal történő úsztatás során arany mazsola mézes kukoricával csaliztunk.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.