Tetszett, nem tetszett, tudomásul kellett venni, a rablóhalazási kísérleteinket - pedig ez volt utunk fő célja - nem koronázta siker. Mint első írásomban jeleztem, készültünk mi békés halra is, ezért vásároltunk Tulceaban egy zsák kukoricát. Két napja már etettünk egy ígéretes helyet a Sontea nevű ágon.
Az esti órákat választottuk a szoktató etetésre, amikor is áztatott száraz kukoricával, és kemény gombócba gyúrt epres Vidra Speciállal két napig alapoztuk a meghorgászandó helyet. Már le sem merem írni, hogy a harmadik nap a kiszemelt és etetett hely nem volt üres. Román horgászok ültek rajta. Mit volt mit tenni, odébb álltunk és egy alkalmasnak látszó helyen vetettük be horgainkat.
Természetesen itt is kaptak a halak mindkét féle etetőanyagból. Csalinak száraz, átfúrt kukoricát kötöttünk a pontyozó horog öblébe, valamint az előző nap főzött puliszkát kínáltuk pici háromágú horogra gyúrva. Ezt a pontyok által kedvelt gyurmát a következő módon készítették barátaink: 30% búzaliszt és 70% nagyon finom kukoricadarát annyi vízzel kell összekeverni, hogy összeálljon.
Az ebből készült ellapított pici gombócokat, forrásba levő vízbe téve addig kell főzni, míg feljön a tetejére. Ezután következett a simára, illetve puhára gyúrás. A megfelelő állag eléréséhez jócskán vett fel még a főző vízből. A végére nagyon kellemes illatú, a horgon jól tartó, de mégis lassan oldódó gyurmát kaptunk.
Feszült figyelemmel vártuk a kapást, szemünk a botspiccekre tapasztva. Aztán lassú bólintás után húzós "kapás". Az első kettő után már tudtuk, jókora hínárcsomó akadt a szerelékre. A víz tetején alig, de a felszín alatt jelentős mennyiségű hínárt sodort a Sontea, meglehetősen nehézzé téve a horgászatot. Ennek ellenére alig hittem a szememnek, mikor Feri horgászbotjának spiccén előbb egy hirtelen koppintás, majd erőteljes folyamatos húzás után, karikába hajlott a 40-80 g-os bot. Valódi nyurgaponty küzdött a zsinór végén. Igaz nem volt túl nagy, de hal volt. Felfokozott izgalommal vártuk a további halakat. De további halak nem jöttek. Mi viszont másik helyet kerestünk, mert az úszó vízinövényzettől már horgászni sem lehetett.
A Babarada és a Sontea találkozása mellett nem sokkal, Hargita megyei katolikus papok sátoroztak, és horgásztak immár egy hete. Reménnyel töltött el bennünket azoknak a pontyoknak a látványa, amiket sikerült szákba terelniük.
Zsolt, talán a legkitartóbb horgásza kis csapatunknak. Ő bebizonyította nekünk, hogy érdemes kivárni a pontyokat. Hihetetlen gyönyörűek az itt fogható nyurgapontyok, és nem csak gyönyörűek, de rettenetes őserővel küzdenek a szabadságukért. Igaz viszonylag finom felszereléssel horgásztunk rájuk, így nemigen lehetett erőltetni a fárasztást. Amúgy is azok a percek, amikor hal rúg a horgon, a legélvezetesebb része a horgászatnak, minek túlságosan lerövidíteni.
Nem csak a halak fizikai ereje volt lenyűgöző, de a vizuális élmény is, a tiszta vízben a fárasztás utolsó pillanatait is szemmel lehetett követni, amint ez a szépséges hal micsoda furfanggal, kirohanásokkal próbál szabadulni a zsinórról. Volt, amelyik sikerrel tette.
Végül is ezek a halak mentették meg a deltába vetett hitünket. Sok tapasztalatot szűrtünk le az egy heti horgászat során. Egypár dolgot az elkövetkezendőkben mindenképp másképp csinálnánk. Sokszor bebizonyosodott már, és most is igaz lett, egy fenékkel csak egy lovat lehet megülni. Rajtunk kívül álló okok miatt kényszerültünk ugyan belekapni ebbe is, abba is, annak ellenére, hogy vendéglátóink és mi is megtettünk mindent a sikeres halfogás érdekében.
Sokkal több tapasztalattal, kidolgozottabb halfogási startégiával, vágnánk bele most már a horgászatba. Remélem, még alkalmunk lesz az elkövetkezőkben bebizonyítani, más képet is tud mutatni a Duna Delta. Mindenképpen köszönettel tartozunk vendéglátóinknak, házigazdánknak azért a fáradtságért amivel megkönnyíteni és élményekben gazdaggá szerették volna tenni ezt a horgászatot. Nem rajtuk múlott, hogy a kedvezőtlen vízállás, a folyamatosan áradó, zavaros víz átformálta a terveket.
Így végül, hogy stílusos legyen a hazautazásunk. Mint az első részben említettem, ha itt esik az eső, napokig elvág minket a külvilágtól, legalábbis szárazföldi úton. Az indulás hajnalán elkezdett szakadni az eső. Versenyfutás kezdődött az idővel. Sikerül-e azelőtt kiérni a töltésről, mielőtt reménytelenül felázik újból és legrosszabb esetben akár félúton bent ragadva várni, míg annyira felszikkad, hogy közlekedni lehessen rajta? Végül is csúszkálva, farolva, sikerült kijutni a nyálkássá váló úton. Legutolsó adalékként, 30 méterre a komptól lerobbant előttünk egy fát szállító teherautó, kikerülni nem volt mód. Így csak integetni tudtunk a távozó kompnak, és addig vártunk, míg a roncsot ki nem javították. Ezek után magunk is meglepődtünk, de teljesen simán és gond nélkül értünk haza.
Reméljük, hogy lesz még lehetőségünk bizonyítani a Deltának: tudunk mi ott halat fogni, és a Delta is bizonyíthat nekünk a szebbik arcával.
