Utam az erdők, tavak, folyók és a tenger országába, Svédországba vezetett. Västervikben, ahol a városka központjából kivezető korzó paskoltatja széleit a Balti tenger hullámaival, már nem tudtam ellenállni, horgászbot után néztem.
Évtizedekig jártam a muzslyai országút porát a kontyos nádkunyhók, a kiszáradt zsombékos erek, a vadvirágos rétek között, hogy eljussak a Tisza-parti lombkoszorúk ráncos fakérgei, összetekeredett gyökerei közé az agyagos vízpartra. A folyó lágy hullámai mellett a befogadó természet második otthonként várt.
Most meg ezerféle zöldben sziporkázó, tűlevelű és lombhullató fák között, végtelen fakerítésekkel megvédett, kiváló minőségű, fluoreszcens szegélyzetű, kanyargós aszfalton kocsikáztam egyik várostól a másikig. Erdőkön keresztül, tenger parton, tavak fölött, tavak között, folyókon át.
Hát bizony e viking birodalmat, a Teremtő bőkezűen megajándékozta a természet kincseivel, amit kellőképpen meg is becsülnek a svédek. Itt a természet megőrzése mélyen belevésődött az emberek öntudatába és minden emberi cselekedet alárendelt a környezetvédelemnek. Mintha egy tökéletesen megtervezett park lenne az egész ország.
Svédország az erdők, tavak, folyók és a tenger országa.
Már az első pillantásra felfigyeltem, hogy eltérően a megszokott világomtól, napfényes délutánon rideg kék, felhős délelőttön komor sötétzöld köntöséből figyelmeztet a táj: itt én vagyok az úr, itt engem tisztelni kell. Szelíd zsengeség, por, sár sehol. Büszke, élénk, erős színek, kontrasztok, hűvös borotváló tisztaság mindenütt.
Västervikig, a több száz szigetecskével védett Stefan Edberg neves teniszező szülővárosáig, még gyönyörködtem a számomra új ország szépségeiben. De itt a Skandináv félsziget keleti oldalán, hol a városka központjából kivezető korzó paskoltatja széleit a Balti tenger hullámaival, már nem tudtam tovább ellenállni, és horgászbot után néztem.
Vendégfogadó barátomtól megtudtam, hogy a tengeri horgászatra nem kell engedélyt váltani. Sőt az sem volt mindennapos hír, hogy a Balti tenger csukákban bővelkedik.
Gyors konzultáció következett, és a helyzetfölmérést a közeli horgászüzletből megvásárolt lebegő piros-fehér ABU Hi-Lo (FLYTANDE RÖDVIT) és egy 20 g-os ABU ATOM SILVER kanalas csali koronázta.
Kezemben egy 2,40-es kétrészes B akciós Cormorán bottal, ABU Max 0.35-ös Abulon zsinórral ellátott orsóval, már lenn is voltam a sistergő tengerbe nyúló, időfogától tükörsimára gyalult röghegy tetején.
Arcomba fújt a tengerről érkező szél, s míg a fekete fejű sirályok incselkedtek velem, hasogattam a zöldeskék víztömeget. Először a felszín közelében próbálkoztam, majd mélyebben és mélyebben. A széllökések miatt nehezebben kezeltem a mélység szabályozós Hi-Lo-t és a kanalasra tértem át. Az ismerős horgász ösztön erőt vett rajtam.
Lebegett, le-lebukott, ficánkolt az ABU ATOM. A szinte vízfelszínt érintő botvég végen siklott az enyhén sós, világoskék zsinór. Meghúztam, visszaengedtem, hogy szabadon ingadozva a fenék felé cikázzon, lengedezzen, majd egyenletesen, érzéssel, lassan magam irányába húztam a csalit. Beleéltem magam.
Nem kellett sokáig kísérleteznem. Öt-hat dobás után a nyél megrándult. Éreztem a kapást, a lomha ütést. Utánaengedtem.
Az ismeretlen halnak szinte odanyújtottam: nesze neked adom a csalit, harapj még egyet. És akasztottam. Éreztem a súlyt, s a zsinór elindult.
A beállított fékem kerepelni kezdett, a horgászbot kétrét görnyedt, az Abulon lassan, türelmesen szelte a vízfelszínt. Tizenöt-húsz méter oldalra úszás után, kényelmesen, méltóságteljesen megfordult, a part felé közeledett, feszesre tartottam a zsinórt és a görbülő nyél erejével tartottam a halat.
Majd a másik oldalirányba tőlem távolodva újra leszedett húsz-harminc métert a spulniról. A Tisza volt a tanítóm, tudtam, a vízfenék akadálymentes és csak az idő kérdése mikor fárad ki és jelenik meg a felszínen. Élveztem a Balti tengert és az arcomba ütköző nedvesen sós szél simogatását.
Tízpercnyi vezetgetés után sötét árnyként bukkant fel a partközelben.
Piros uszonyával még egyszer megkavarta a tenger hullámait. Majd oldalára feküdt.
A késő délutánban szállingózva megjelentek a kíváncsiskodó, nagy szemű hópelyhek, nézték, ahogyan a lapos szikláról gyöngéden, lassú, megfontolt mozdulattal kopoltyújába nyúlva a csukát gond nélkül kiemelem.
Aznap dolgozott a SILVER ABU ATOM. Kétórányi pergetés alatt 7 csukát, vagy ahogy a svédek mondják gädda-t fogtam. Súlyuk becslésem szerint 3-6 kg-ig ment. Az itt érvényes szabályok szerint a kifogott halat, agyon kell ütni, ne szenvedjen. Az elsőnél igaz, kellemetlen közérzettel, de tartottam magam a szabályhoz. Mivel nekem bőven elegendő volt az első csuka, a többit kiemelés után visszaengedtem.
Ismerősömnél utólagosan lemértük, a csuka 11,75 kg-ot nyomott.
Szép volt a tengerparti kaland, és nagyon szép Svédország.
Míg a meleg szobából, kávézgatás közben az őszi alkonyatba néztem, éreztem a Balti tengerbe mártózó napkorongról érkező, ezüst porral behintett agyagos vízpart illatát. Eszembe jutott a Tisza.
