Akár egy népmese címe is lehetne. A vasorrú bába után, itt egy újabb mesehős? Nem erről van szó, bár halunk igen kalandos életet él. Néha veszi a „vándortarisznyát”, és világgá megy, hogy azután sok-sok kaland után újra hazatérjen. Egy kedves, külsőre bohókás halról fogok most írni, aki sok meglepetéssel szolgálhat. Mondhatni, kuriózum a hazai halak között. Hogy miért? Már mondom is…
A szilvaorrú keszeg (Vimba vimba Linné)
A nép nyelvén: évahal, évakeszeg, szárazhal, szellőpirka, szemes keszeg, kékorrú keszeg
Szilvaorrú keszeget először két évvel ezelőtt fogtam a Tisza tímári szakaszán. Mikor megláttam, kinevettem szegényt. A kék dudli orra mögött, mint egy bánatos kutya nézett rám. A szilvakék nózi komikussá tette egész fizimiskáját. Annyira édes volt, hogy egy csókot nyomva csöppet sem pisze orrára, útjára engedtem. Azóta nem találkoztunk, talán megsértődött, de az is lehet, hogy már valahol az Al-Dunán kóborol.
Elterjedési területe Közép-, és Kelet-Európa. Megtalálható a Wesertől keletre - azaz Brémától Hamburg irányába -, az Északi-, Balti-, Fekete-, Azovi-, és Kaszpi -tengerek vízgyűjtő területe, illetve maguk a tengerek is. Előfordulásának északi határa Svédország és Finnország déli részére esik. Az egyes élőhelyeken, a különböző környezeti viszonyokhoz alkalmazkodva a szilvaorrú keszeg nagy változatosságot mutat, így számos alfaját ismeri a tudomány.
Igazán érdekessé azért vált számomra, mert valódi vándorló életmódot folytat. Legnagyobb állománya a tengerek félsós öbleiben él, ahonnan íváskor a folyókba vándorolnak. A kikelő ivadékok is hamarosan követik szüleiket, hogy a végtelen tengerekben mind több, és több fürödjön népükből.
Akkor hogyan találkozhatunk vele egész évben? A kikelő ivadékok egy része úgy gondolta, világot lát, és az ősi otthon helyett új világot fedez fel. Annyira megtetszett nekik a finom édesvíz, hogy úgy „döntöttek”, maradnak. Ezzel a folyókban önálló, édesvízi populáció jött létre. A duzzasztógátak ezt csak segítették, hiszen mesterséges akadályként útját állják a folyók és a tenger között ingázó népes szilvaorrú bandáknak. Ha azonban valaki azt hiszi, hogy halunk felhagyott a vándorélettel, téved. A vándorlás a vérében van, és a telet követően - amit a folyók medrének mélyén tölt - elindul, hogy beteljesedjen szerelme. A vándorlás iránya a szigorú ösztönök miatt azonban csakis felfelé, a folyással szembe mutathat. A tenger szerepét átvehetik a duzzasztók feletti víztározók, ahonnan a szilvaorrúak a folyó felső szakaszára úsznak fel. Erre a hosszú útra 3-4 éves korukban szánják el magukat először, hiszen ekkor mondhatják magukról, „Ivarkodjunk, hisz ivarérettek vagyunk!” A szerelemre vágyó szilvaorrú keszegek ekkor nem hosszabbak 16 centinél, hiszen nagyon lassan nőnek. A daliás termet hiányát a hímek csodás nászruhával ellensúlyozzák. A tejesek ilyenkor úszóik tövét narancssárgára festik, testük felső részét pedig sötétszürke, majdnem fekete pikkelyszmokingba bújtatják. A hasvonalat követve élénksárga csík teszi még díszesebbé a leánykérőbe induló szilva-legényt, aki biztos, ami biztos, nászkiütésekkel teszi fel az i-re a pontot.
Ívóhelyül sekély, egy méternél nem mélyebb vizű szakaszt választanak. Erre a területre a szépen kiöltözött kérők és leányok már jóval a nász kezdete előtt megérkeznek. Együtt várják a víz számukra megfelelő felmelegedését, ami többnyire május-júniusban következik be. Ha elérkezett a megfelelő pillanat, a gáláns lovagok elfoglalják az ívóhelyet, amit az izgatott hercegnők megérkeztéig gyönyörűen kitakarítanak. A farokúszóval legyezgetve, tisztára seprik az aljzatot. Eltüntetik az iszapot, a növényi törmeléket, hogy az ikrásonként elhullajtott akár 30000 ikrából minél több adjon új életet a folyónak. Ezt a szokatlan gondoskodást és igyekezetet a természet hosszú násszal jutalmazza. Az ívás több részletben, csoportosan történik, így hosszan elhúzódhat.
Egy nászcsoport egy ikrásból, és 2-5 tejesből áll. Halaink talán szemérmesek, mert a szerelem különösen napnyugtakor és este szenvedélyes, bár egy-két különösen erős felmelegedést követően akár egész nap is tarthat.
Halaink az ívási időtől eltekintve többnyire a folyók mélyebb részein keresik táplálékukat. Kedvencük az árvaszúnyog, de nem vetik meg a növényi törmeléket és a magvakat sem. A táplálkozást télen sem szüneteltetik, bár ilyenkor sem egyszerű horogra csalni őket.
Azokban az országokban, ahol a tengerekben nagy tömegben él, a halászok fontos zsákmánya. Ott a halászok évi 100-200 tonnát is foghatnak, amit elsősorban felfüstölve, vagy konzerv formájában értékesítenek. Mivel húsa közepesen zsíros, füstölt változatban elkészítve különösen ízletes.
Nálunk ilyen szintű halászat nem fenyegeti, hiszen horgunkon is ritka vendég, ráadásul nem is egy óriás. Legnagyobb hosszát 30-35 centire taksálja a szakirodalom, maximális méretét pedig 45 centivel, 1 kg-os tömegben jelöli meg. Ezzel szemben a hazai abszolút rekordot egy 2003-ban fogott, 1,6 kilogrammos szilvaorrú óriás tartja.
Leírása, ismertető jegyei
Teste megnyúlt, áramvonalas, oldalról enyhén lapított. A testhosszúság kb. 3,5-szöröse a legnagyobb testmagasságnak. Feje sajátos orrban végződik, amiről könnyen felismerhető, szája alsó állású. (A paduccal esetleg összekeverhető, de őt elárulja vésett ajka)
A hátúszó és a farokúszó között jellegzetes fűrészes él húzódik, a hasúszók és a farok alatti úszó között jól kivehető hasél található. Pikkelyei közepes nagyságúak, a háton sötétszürke, a testoldalakon ezüstös csillogásúak. A hát és farokúszó szürkés, a többi úszó fakósárga, tövük esetleg vörhenyes. A hímeknél ezt a színezetet nász idejére a már leírt, díszes, feltűnő öltözet váltja fel.
Horgászata
A szilvaorrú keszeg is csak alkalmi zsákmányunk lehet. Rendkívül óvatos, maszatolós kapása van. Finom spiccbottal, fenekező szerszámmal leginkább az ívóhelyre vonulás közben tudjuk elcsípni. Kis mérete ellenére szívósan küzd, egy ritkán horogra kerülő szebb példány kifárasztása igazi horgászélmény. Én leginkább azért szeretnék vele még egyszer találkozni, hogy bocsánatot kérhessek, amiért külseje miatt akkor kinevettem.
Írta: Polyák Csaba (csabio)
