Újra körbeért a sorozat, ismét rajtam a sor, hogy válaszokat és néhány hasznos tippet adjak az érdeklődő horgászoknak. Igyekeztem ezúttal is érdekes témákat kigyűjteni a postaládából, amelyek egyben aktuálisak is az előttünk álló időszakra, illetve remélhetőleg minél többetek számára kapóra jönnek majd! Nézzük, melyek ezek!
Kozák Barnabás
„Kedves Tamás! Érdekelne, hogy te miképpen használod a Haldorádó Carp Micro Pelleteket, tudnál adni néhány tanácsot? Előre is köszönöm!”
Putz Tamás:
Kedves Barnabás!
A kisméretű etető pelletek csalogatóhatása igen látványos. Használatuk kifejezetten kívánatos apróhalakkal terhelt tavakon, ugyanis nem hagynak vízközt nyomot, nem húzzák le az aljzatra az apróságokat, ezzel is szelektálva a halméretet. A Carp Micro Pellet családunk olyan ízesített, 2 mm-es szemekből áll, amelyek vízbe érvén gyorsan elkezdik magukból ontani értékes összetevőiket, miközben megázva sem veszítik el formájukat. Etetőanyagba keverve tovább növelhetjük annak beltartalmát és fogósságát, ekkor az adagolási mennyiség 20-40% között mozoghat attól függően, hogy mennyire szeretnénk tartalmas kajával kedveskedni a halaknak. Önmagában is használható kosárba töltve, illetve alapozó etetéshez csúzlival, Spombbal, vagy akár etetőcsészével is bejuttathatjuk. Sok sikert hozzájuk!
![A teljes Carp Micro Pellet család megújult, de az igazi bomba újdonság a Champion Corn és a Spanyol Mogyoró változat A teljes Carp Micro Pellet család megújult, de az igazi bomba újdonság a Champion Corn és a Spanyol Mogyoró változat](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Etetőanyagba keverve tovább növelhetjük annak beltartalmát és fogósságát… Etetőanyagba keverve tovább növelhetjük annak beltartalmát és fogósságát…](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![… ekkor az adagolási mennyiség 20-40% között mozoghat… … ekkor az adagolási mennyiség 20-40% között mozoghat…](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![… attól függően, hogy mennyire szeretnénk tartalmas kajával kedveskedni a halaknak … attól függően, hogy mennyire szeretnénk tartalmas kajával kedveskedni a halaknak](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Némi nedvesítés után a pellet szemek szépen megszívják magukat és megduzzadnak… Némi nedvesítés után a pellet szemek szépen megszívják magukat és megduzzadnak…](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![… így önmagában is method kosárba tölthető … így önmagában is method kosárba tölthető](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Természetesen ugyanez igaz a Pellet Feeder kosárra is Természetesen ugyanez igaz a Pellet Feeder kosárra is](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Ponty legyen az úszóján, amely egy ilyen tartalmas, csábító kajaadagnak ellen tud állni! Ponty legyen az úszóján, amely egy ilyen tartalmas, csábító kajaadagnak ellen tud állni!](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Szintén praktikus felhasználási alternatíva a PVA bagezés Szintén praktikus felhasználási alternatíva a PVA bagezés](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Rendkívül koncentrált, precíz felkínálást tesz lehetővé Rendkívül koncentrált, precíz felkínálást tesz lehetővé](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Alapozó etetéshez is jól használhatók, például Spomb segítségével bejuttatva Alapozó etetéshez is jól használhatók, például Spomb segítségével bejuttatva](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Tóth Kornél
„Kedves Tamás! Szeretném megkérdezni, hogy milyen harcsás felszerelést használsz parti horgászathoz? Köszi!”
Putz Tamás:
Kedves Kornél!
Íme, felszereléseim pontos listája:
Bot: NEVIS Power Cat 3 m
Orsó: BANAX SI Salt Water 7000P CNC karral - by Koós Ferenc
Zsinór: WFT Cat Braid 300 m - 0,55 mm / 70 kg
![Kedvelem ezeket a harcsás eszközöket, sok helyzetben bizonyítottak az évek során… Kedvelem ezeket a harcsás eszközöket, sok helyzetben bizonyítottak az évek során…](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![… és jó néhány termetes harcsát köszönhetek nekik … és jó néhány termetes harcsát köszönhetek nekik](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Korsós Levente
„Kedves Tamás! Pergető témakörben kérném a segítségedet, s ezen belül is a fluorocarbon előkék kapcsán. Te milyet ajánlanál, milyen vastagot használjak, hogy biztosan ne harapja el a csuka? Köszi!”
Putz Tamás:
Kedves Levente!
Én személy szerint azokban az előkékben hiszek, illetve bízom leginkább, amelyeket saját magam készítek. Az alábbi elemekből szoktam összeállítani a legbeváltabb csukás/süllős előkéimet:
- Sufix Super 21 Fluorocarbon 0,60 mm vagy Savage Gear 100% Soft Fluorocarbon + Savage Gear Needle EggSnap S 24 kg + Guru Rig System Swivels 11
- Rögzítő elem: Korda Krimpelő fogó (L-es rész) + 0,70 mm átmérőjű, dupla csövű hüvely
Ha inkább egy készre szerelt előkét szeretnél választani, akkor is van jó minőségű, garantáltan megbízható alternatíva, én a Fox Rage Fluorocarbon Leadert javaslom 0,90 mm-es méretben. Ez a típus egy igazi nagyhalas előke, kiemelkedő a teherbírása és kopásállósága, legyen szó csukázásról vagy a mederben lévő kagylókról, kövekről.
![Én személy szerint azokban az előkékben hiszek, illetve bízom a leginkább, amelyeket saját magam készítek. Ezekből az elemekből szoktam összeállítani a legbeváltabb csukás/süllős előkéimet Én személy szerint azokban az előkékben hiszek, illetve bízom a leginkább, amelyeket saját magam készítek. Ezekből az elemekből szoktam összeállítani a legbeváltabb csukás/süllős előkéimet](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Ha inkább egy készre szerelt előkét szeretnél választani, akkor is van jó minőségű, garantáltan megbízható alternatíva, én a Fox Rage Fluorocarbon Leadert javaslom Ha inkább egy készre szerelt előkét szeretnél választani, akkor is van jó minőségű, garantáltan megbízható alternatíva, én a Fox Rage Fluorocarbon Leadert javaslom](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Ez a típus egy igazi nagyhalas előke, kiemelkedő a teherbírása és kopásállósága, legyen szó csukázásról vagy a mederben lévő kagylókról, kövekről Ez a típus egy igazi nagyhalas előke, kiemelkedő a teherbírása és kopásállósága, legyen szó csukázásról vagy a mederben lévő kagylókról, kövekről](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Használd őket bátran, sok sikert hozzájuk! Használd őket bátran, sok sikert hozzájuk!](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Lévai Zoltán
„Szia, Tomi! Érdekelne, hogy nagypontyos, illetve tokhalas horgászathoz milyen horgot használsz, neked mi vált be?”
Putz Tamás:
Kedves Zoltán!
Az évek során sokféle típus megfordult a kezemben, melyek között voltak nagyon jól bevált típusok és vacak, szemétre való horgok is… Egy olyan típust fogok ajánlani, amely az utóbbi időben nagyon jól teljesített, így szó szerint töretlen benne a bizalmam.
A Gamakatsu Pole Position nemcsak minőségi bojlis felszerelésekkel büszkélkedhet, hanem számos innovatív kiegészítőt is felvonultat. Legújabb fejlesztései közé tartozik a Snagster PTFE horogszéria, mely szinte minden szituációban jól használható és egyben a gyártó palettájának egyik csúcsmodellje. A nagyon hosszú, enyhén befelé forduló, egyenes hegy (mikro szakállal), illetve egy közepesen hosszú szár kombinációja rendkívül agresszívvá teszi ezt a horgot. Kiváló minőségű szénacél alapanyaga garantálja, hogy a horog nem hajlik ki még a legnehezebb körülmények között sem. Ebből adódóan a normál állóvízi ponty- és amurhorgászatok mellett nyugodt szívvel ajánljuk folyóvízi szerelékekhez, valamint akadós terepen történő horgászathoz is. Tipp: Egy aligner (horogbefordító) vagy enyhén döntött zsugorcső alkalmazásával még jobb akadási pozíció érhető el.
![Íme, a Gamakatsu Pole Position Snagster PTFE horogszéria, mely szinte minden szituációban jól használható és egyben a gyártó palettájának egyik csúcsmodellje Íme, a Gamakatsu Pole Position Snagster PTFE horogszéria, mely szinte minden szituációban jól használható és egyben a gyártó palettájának egyik csúcsmodellje](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Torma Endre
„Szia, Tamás! Tavasszal milyen aromával érdemes az etetőanyagot tuningolni? Ha egyet kellene választanod, melyiket ajánlanád?”
Putz Tamás:
Kedves Endre!
Sokszor leírtam már, hogy a fogós aroma nagyban függ attól, hogy hol, mikor, milyen körülmények között szeretnéd használni. (Persze vegyük alapul, hogy ponty a célhal…) Más-más vízterületeken, időszakokban más és más íz lehet igazán fogós. Jelenleg csak abból tudok kiindulni, hogy a tavaszi, hideg vízi időszakban mi működik igazán jól, az aroma jellegét pedig igyekszem úgy megválasztani, hogy egyaránt jó legyen kisebb halsűrűségű vizekre, illetve intenzíven telepített tavakra is. Nos, ez a következő:
![A Mézes Pálinka etetőanyag egy örök klasszikus, némi CSL Tuning aromával ritkán hagy kapás nélkül hideg vízi horgászatok során A Mézes Pálinka etetőanyag egy örök klasszikus, némi CSL Tuning aromával ritkán hagy kapás nélkül hideg vízi horgászatok során](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Egy kis édesítőszer hozzáadásával tovább növelheted a keverék fogósságát Egy kis édesítőszer hozzáadásával tovább növelheted a keverék fogósságát](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Csalinak tökéletes hozzá az ízazonos LEGEND PELLET Wafter - Mézes Pálinka Csalinak tökéletes hozzá az ízazonos LEGEND PELLET Wafter - Mézes Pálinka](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![12 és 16 mm-es méretekben található meg ez a pellet a dobozban, valamint fluo citrom + narancssárga színekben 12 és 16 mm-es méretekben található meg ez a pellet a dobozban, valamint fluo citrom + narancssárga színekben](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Írta: Putz Tamás
Fotók: Császár Bence, Nagy Gábor, Putz Tamás