Szeptemberbe léptünk, a meteorológiai nyárnak hivatalosan vége… Ugyanakkor nagyon meg lennék lepve, ha ez a valóságban is így lenne, hiszen az elmúlt évek során állandó tapasztalat volt, hogy az indián nyár még jócskán visszatekint a meleg hónapokra, visszaidézi azok horgászatát. Bízzunk benne, hogy ez nem lesz másként idén sem, és sok vízparti élmény vár még ránk az elkövetkező időszakban! A most következő kérdés-válasz összeállítás Neked is segíthet néhány ötlettel, hogy ezek a pecák eredményesebben teljenek!
Kolonics Miklós
„Kedves Gábor! Amurra fogok horgászni, méghozzá vadvízen! Tervben van a Fűzvölgyi-csatorna és a Tisza is. Milyen alapozó etetést és csalit ajánlanál nekem ehhez?”
Döme Gábor:
Kedves Miklós!
Mindenképpen nagyobb mennyiségű, illetve méretű magvas etetésben érdemes gondolkodnod. A nagyobb mennyiség azért szükséges, hogy a meghorgászni kívánt területre tudd csalni az amurokat, illetve ott is tudd tartani őket. Egy pár fős amurcsapat pillanatok alatt képes elpusztítani egy magvas etetést, ha megérkezik! Szintén fontos az, hogy nagyobb szemcseméretű és keményebb, strapabíróbb magokat használj, amik a méretükből, valamint állagukból adódóan ellenállnak a szintén éhes, konkurenciát jelentő egyéb halak támadásainak. (Hozzáteszem, a kapitális dévérkeszegek ebbe a tervbe így is bele tudnak piszkálni, ha nagy számban vannak jelen a vízben…) Ami a konkrétumokat illeti: használj főtt, valamint erjesztett kukoricát, illetve tigrismogyorót!
Az alábbi magkeverékeink ideálisak erre a célra:
-HALDORÁDÓ Főtt Tigrismogyoró Mix
-HALDORÁDÓ Főtt tigrismogyoró – Natúr és ízesített változatokban egyaránt
-HALDORÁDÓ Tejsavas Kukorica és kukorica-búza
Szarka Zoltán
„Kedves Gábor! Az érdekelne, hogy ebben az időszakban mely szempontok alapján választod ki, hogy milyen csalit viszel egy horgászatra. Pl. ha csak TORNADO Wafter csalit vihetnél, melyiket vinnéd? Köszi a választ!”
Döme Gábor:
Kedves Zoltán!
Ez egy nagyon jó és összetett kérdés! Az egyszerűség kedvéért beszéljünk kizárólag pontyhorgászatról. Hogy egy adott időszakban milyen csalik működnek igazán jól, elsősorban függ a vízterület jellegétől, a víz hőfokától, de még az adott pH-értéktől is. Ez utóbbival kapcsolatban Putz Tamás kollégám végzett némi kutatást az idei évben, ha érdekel, keresd őt is bátran! ;-) Visszakanyarodva a mostani kérdéshez, a TORNADO Wafter csalik között több olyan típus is található, amiről az idő és az eredmények bebizonyították, hogy univerzálisan működik, értem ezalatt, hogy egyaránt sikeres a kisebb, intenzíven kezelt mesterséges tavakon, valamint a nagyobb természetes vizeken. Ezek az alábbiak:
-HALDORÁDÓ TORNADO Wafter – Mangó
-HALDORÁDÓ TORNADO Wafter - N-Butyric & Ananász
-HALDORÁDÓ TORNADO Wafter - Rokfort Sajt
Szabó István
„Szia, Gábor! 9 éves kis(nagy)fiamnak, Daninak szeretném megvásárolni élete első feeder felszerelését. Eddig csak úszós módszerrel, zsebpecával, spiccbottal horgászgatott, viszont most már szeretne pontyozni is. Hozzáteszem, azóta jött meg ennyire a lelkesedése, hogy a Facebook-oldaladon látta az idei gyermek horgásztáboros bejelentkezéseidet. Jövőre tuti, hogy elvisszük őt Kiskunhalasra. :-) Addig is gyakorolni fogjuk a feeder módszert, viszont kérlek, ajánlj ehhez megfelelő kezdő felszerelést nekünk!”
Döme Gábor:
Kedves István!
Mindig nagy örömmel olvasom az ilyen visszajelzéseket, leveleket! Kimondva vagy kimondatlanul, de biztos, hogy a legtöbb szülő szeretné, ha gyermeke az általa fontosnak tartott munkában (vállalkozásban) vagy éppen kedvenc hobbijában követné őt, ezért szerencsésnek tudhatod magad, hogy a fiaddal horgászhatsz! Fontos az, hogy a gyermek miként ismerkedik meg a horgászattal, a halakkal és a természettel, ezért mindenképpen jól tetted, hogy az alapokkal (ehhez tökéletes a spiccbotozás) ismertetted meg először. Így értékelni fogja a kisebb halak fogásának és az egyszerűbb módszerek elsajátításának örömét is, viszont ahogy nőnek a gyermekek, úgy nő a kíváncsiságuk is, és azt szeretnék csinálni, mint amit a felnőttektől is látnak, így nem is csoda, hogy most már a feederezés érdekli Danit. Amit egy kezdő, gyermek feeder felszerelésnél figyelembe kell venni: az összeállítás ne legyen túlságosan nehéz és hosszú, mert nem tudnának rendesen mozogni, horgászni vele! Lényeges az is, hogy kellően strapabíró, erős legyen a cucc, ami képes tolerálni a gyerekek kezdeti hibáit. Ezeket szem előtt tartva az alábbi párost ajánlom:
- By Döme TEAM FEEDER Power Fighter Boat Feeder 270H
- By Döme TEAM FEEDER Power Fighter 4000
Ratkai László
„Szia, Gábor! Szeptember 20-án lesz egy céges horgászversenyem egy egyesületi tavon. Kérlek, ajánlj nekem ehhez valami fogós csalit és etetőanyagot.”
Döme Gábor:
Az egyesületi tavakon gyakran a kukoricás alapú etetőanyagok a leghatékonyabbak. A jelenség miértje egyszerű, hiszen, ha belegondolunk, ezekben a tavakban telepített, kb. 3 nyaras pontyokat találunk, és az állomány mindig frissül (tehát az általánosan fogható halak mérete, jellege ugyanolyan marad). Nos, ezek a halak többnyire csak kukoricával találkoznak egész addigi életükben, ezzel táplálják őket az értékesítő neveldékben, így nekünk is olyan kaját érdemes kínálni nekik, amit ismernek és szívesen fogyasztanak. Kínálatunkban a legjobb ehhez a Gold Feeder Champion Corn etetőanyag. Két csalit javasolok hozzá, ami nekem kiemelkedően bevált az egyesületi tavi versenyek során:
- HALDORÁDÓ Fluo Method Wafter - Édes Ananász
- HALDORÁDÓ BlendeX Hydro Method - Eper + Méz
Sok sikert kívánok, szívesen olvasom majd a tapasztalatokat, eredményeket! ;-)
Némethy Jenő
„Szia, Gábor! Szeretném kipróbálni az új Deep Fix etetőkosarat a Pilismaróti-öbölben. Az lenne a kérdésem, hogy mekkora méretet válasszak és milyen végszereléket használjak hozzá.”
Döme Gábor:
Örülök, hogy kedvet kaptál kipróbálni, köszönjük a bizalmat! Az említett vízterületre szerintem elegendő a 40 g-os vagy a 65 g-os méret. A végszerelék többféle is lehet, akár egy egyszerű „nagyhurkos” összeállítás is. Számomra egy nehezített leader zsinóros, komplett ólomklipszes szerelék vált be leginkább, amit még egy sima karabinerrel is kiegészítettem. Az előke monofil és fonott is lehet, a hossza pedig szerintem 20-30 cm között ideális. (Monofil esetében hosszabb is lehet.) Jó kísérletezést és sok sikert kívánok hozzá!
Írta: Döme Gábor
Fotók: Haldorádó Archívum