A horgászok többsége előbb-utóbb eljut arra a felismerésre, hogy csónak nélkül nem élet az élet. A csónak egyenlő a szabadsággal, a kalanddal, a felfedezéssel. Kell egy csónak! De hová tegyem? Kikötő nincs, vagy ha van, akkor drága. Ha csak úgy kikötöm valahová, akkor ellopják, vagy tönkreteszik. Ám ha mégis otthagyom egy vízen, az már röghöz köt. Inkább olyasmi kellene, amit bárhová magammal vihetek. Kell egy mobil csónak!
Gumicsónak? Nagyon stabil, de nem szereti a hegyes dolgokkal való találkozást, amellett macerás felfújni meg elpakolni. Viszont ha már összecsomagolta az ember, legalább kis helyen elfér.
Vagy legyen műanyag? Jól bírja a strapát, nem is vészesen drága, de általában túl nehéz és terjedelmes ahhoz, hogy kényelmesen szállítható legyen. Kevés az igazán mobil használatra való típus, ebben a tekintetben leginkább a kajakok, kenuk jöhetnek számításba.
És mi lenne, ha építenék egyet? Éppen akkorát, és olyat, ami nekem megfelel! De hogy kezdjek hozzá?
Nehéz döntések ezek, jól dönteni viszont csak megfelelő információk birtokában lehet. Én végül a harmadik megoldást választottam, de előtte egy évig csak nézelődtem a Neten (és azon kívül is), mielőtt rászántam volna magam a csónaképítésre. Más fejével gondolkodni, dönteni persze nem tudok, de az információk átadásával talán megkönnyítem a döntést, és remélem, hogy a tapasztalataimmal segítségére leszek azoknak, akik maguk készítenék el csónakjukat.
Az első részben az alapokról, általános elvekről, anyagokról, szerszámokról, módszerekről írok, a második rész pedig képes beszámoló lesz a két, eddig elkészült csónakom építéséről, és a közben szerzett tapasztalataimról.
Internet
Az Internet csodálatos tulajdonsága, hogy összehozza a hasonszőrű embereket a világ minden sarkából. A világhálón számtalan hajó-, vitorlás-, kenu-, kajak- és csónaképítő oldal található, nem is beszélve a körülöttük csoportosuló fórumok, blogok, személyes honlapok garmadájáról. Kiindulási pontnak ezeket ajánlom: http://www.duckworksmagazine.com/ http://www.bateau2.com/
A képgalériákat nézegetve az ember lassacskán ráérez a dolog ízére, és rájön, hogy miről is szól ez az amatőr mozgalom. A hajóépítés ugyebár komoly mesterség volt valaha (tulajdonképpen még ma is az), de a rétegelt lemez, az üvegszövet és a műgyanták elterjedése lényegében bárki számára lehetővé teszi, hogy átlagos kézügyességgel és egyszerű szerszámokkal jól használható, megbízható csónakot készítsen magának.
Az amatőr világban elterjedt „stitch and glue” (férceld és ragaszd) építési mód lényege, hogy a rétegelt lemezből kiszabott elemeket drótdarabokkal, vagy kábelkötegelő bilincsekkel összekötözve egymáshoz erősítik, és a találkozó élek mentén műgyantával átitatott üvegszövet csíkokkal összeragasztják.
Tervrajzok
Ezen a téren is a bőség zavarával kerülünk szembe a világhálón, de színvonal és kidolgozottság szempontjából nagy eltérések vannak. Akadnak ingyenes tervek is (pl. itt egy linkgyűjtemény), de nem ez a jellemző. A mérnöki munkát, az információt, a kidolgozás minőségét és nem utolsósorban a közzététel költségeit is meg kell fizetni. Ez érthető, hiszen aki dolgozott vele, dokumentálta és hozzáférhetővé teszi mások számára, az joggal vár ezért némi hasznot, vagy legalább a költségei megtérülését. Az egyszerűbb tervek ára 20-50 dollár körül mozog, ami a méretezett rajzok mellett rendszerint részletes építési leírást is magában foglal. Az első próbálkozásokhoz nem feltétlenül kell még zsebbe nyúlni, válasszuk inkább az ingyenes tervek valamelyikét.
Ez például egy jól dokumentált kenuterv, méretekkel, részletes építési leírással. Ez egy másik, hasonló kaliberű csónak, ami alkalmas akár arra is, hogy gyerekek technikaórán elkészítsék. A terven túl érdemes megnézni az építésről szóló jópofa beszámolókat is. Persze nem nálunk, hanem Alaszkában történt mindez, pedig szerintem Magyarországon is rettenetesen élveznék a kiskölykök az ilyen technikaórákat.
Morten Olesen dán hajótervező most promóciós céllal, regisztráció ellenében ingyenesen hozzáférhetővé tette néhány csónaktervét, pl. ezt. Tőle már vásároltam tervet, ezért tudom, hogy az ehhez hasonló, részletes tervrajz mellé egy elektronikus „kézikönyvet” is kapnak a fizető ügyfelek, amiből megismerhetik a rajzok felnagyítása, az összeállítás, valamint az epoxigyantával és üvegszövettel való bánásmód mesterfogásait. Természetesen ehhez nem árt angolul tudni, sőt a standard angol mellett kénytelen megismerkedni az ember az eleinte kínaiul hangzó hajós szakkifejezésekkel is.
Az egyik legjobban eltalált, amatőr lehetőségekre szabott tervcsalád ezen az oldalon található. Az oldal számunkra legfontosabb sajátossága, hogy nem csak „beetető” képek és rajzocskák vannak a csónakokról, hanem a komplett tervek és leírások is letölthetők, csupán a méretek megadása hiányzik (az csak a fizető ügyfeleknek jár). A csónakok konstrukciója azonban olyan egyszerű, hogy a táblaméretekből és a rajzokból szinte mindent ki lehet következtetni, másrészt a méretezés eleve rugalmasan alakítható. Az építő döntésén múlik, hogy kétszemélyes vagy négyszemélyes ladikot szeretne, ehhez alternatív szabási sémákat ad „Uncle John”.
Három alapvető csónaktípus terveit találjuk itt meg.
A terveken kívül itt is van egy sor építési beszámoló és galéria, amelyek láttán még a legmegátalkodottabb kétbalkezes szárazföldi patkánynak is fűrész és evező után kezd viszketni a tenyere.
Célkitűzés
Amikor az ember már eleget látott, akkor lassacskán arról is támad némi fogalma, hogy mit szeretne. Ez már nagy előrelépés, ha a fórumokon lépten-nyomon felbukkanó „Csónakot akarok, küldjetek tervet!” típusú egymondatos kérdésekre gondolunk. A magam részéről egy kocsi tetején szállítható, kétemberes pakolású, afféle „se kenu - se ladik” csónak mellett döntöttem, amit az Uncle John-féle „pirogue” alapján, de kissé nagyobb méretben készítettem el.
Méret, súly, stabilitás
Ha hordozható csónakot készítünk, akkor tudomásul kell venni egy alapvető adottságot. Egy kicsi, könnyű csónak soha nem lesz olyan stabil, mint egy nagy és nehéz. Egy átlagos, két mázsás faladiknak meg se kottyan, ha egy 70 kilós ember ide-oda mászkál benne, vagy kiül a szélére. Egy 30 kilós csónak esetében megfordul az arány. A csónak súlyelosztását nem annak önsúlya határozza meg, hanem elsősorban a rakomány és az utas elhelyezkedése van rá hatással.
Viszonyítási alapként elmondom, hogy a „Luca” csónakom 5 m hosszú, 80 cm széles, és 56 kg-ot nyom. Felállva is merek benne horgászni a 90 kilómmal, bár olyankor nem nagyon lehet ugrabugrálni. Ha utastársam is van, és nyugton ül vagy fekszik a csónak alján, akkor az sokat javít a stabilitáson, de ha fészkelődik a „tőkesúly” :-), vagy gyakran tesz kiszámíthatatlan mozdulatokat, akkor inkább én is leülök.
Modellkészítés
Minden leendő csónaképítőnek ajánlom a következő kísérletet. Vágjunk két egyforma csíkot kartonpapírból. A csíkok két végét fogjuk egymáshoz ragasztószalaggal, és középen támasszuk ki.
Ez a „pörge” alak jó manőverezési készséget, fordulékonyságot biztosít a csónaknak, ezzel szemben az egyenes, lapos fenekű csónak jobb iránytartással és stabilitással rendelkezik.
Ha egyenes (vagy kevésbé pörge) feneket akarunk elérni, akkor az oldalpalánk alsó, fenékkel találkozó élét egyenes helyett homorúra kell szabnunk (B).
A kísérleti modellünkbe bordákat is tehetünk. Először a középső bordát ragasszuk be (én hőpisztolyos ragasztóval csináltam). Az oldalak ívelése már megadja a további bordák méretét is. A milliméterek helyett inkább arra figyeljünk, hogy sehol ne törjön meg, folytonos legyen az oldalak íve. Ha feneket is ragasztunk a hevenyészett modellre, abban a drámai felismerésben lesz részünk, hogy a gyámoltalan, nyeke-nyóka fércmű egy csapásra kimerevedik a fenék és oldalélek összeragasztása után. Ez ugyanígy lesz majd a nagy csónak építése során is, ezért nem kell megijedni az oldalpanelek összeerősítése után előttünk álló rozoga, imbolygó tákolmány láttán. Miután a fenék és a szegélylécek is a helyükre kerülnek, ki fog alakulni a merev, teherbíró struktúra, ami már megérdemli a csónak elnevezést.
Anyagok
Legfontosabb kiindulási anyagunk a rétegelt lemez. Lehetséges tájékozódási és beszerzési források: www.finnforest.hu, www.erdert.hu
Csónaképítéshez legjobbnak tartják az okoumé nevű trópusi fából készült lemezeket. Szintén alkalmasak, bár valamivel nehezebbek a fenyőfélék. Még nehezebb, de erős, jó minőségű anyagot ad a nyírfa. A fatelepeken ebből van a legnagyobb választék, én is nyírfa lemezből készítettem a csónakjaimat, ami gyakran eszembe is jut emelgetés közben :-)
A rétegek közötti ragasztóanyag minősége szerint megkülönböztetnek beltéri vagy kültéri felhasználásra szánt rétegelt lemezeket. A kültérit szokták még víz- és főzésálló ragasztású lemeznek is nevezni (jelzése WG). A csónaképítéshez természetesen ilyenre lesz szükségünk.
A táblaméret általában 250 x 125 cm, vagy 244 x 122 cm (az utóbbi angolszász egységben szép kerek számra jön ki, 8 x 4 láb). Az elöl álló szám azt jelenti, hogy a külső rétegek száliránya a táblának azzal az oldalával esik egybe. Csónaképítéshez hossz-szálasat érdemes választani.
A lemezvastagság terén a 6,5 mm az arany középút a mobil csónakunkhoz (egyébként a 6,5 mm is az angolszász mértékegységből jön, 1/4 inch). Ennél vékonyabbat legfeljebb könnyű kajakhoz vagy kenuhoz használnak. A vastagság növelésével nyilván erősebb lesz a csónak, ugyanakkor nő a súly és csökken a hordozhatóság. Vásárláskor arra kell figyelni - különösen a vékonyabb, háromrétegű lemezeknél - hogy a külső és belső rétegek azonos vastagságúak legyenek. Semmiképp ne vegyünk meg olyan lemezt, amelyben a belső rétegek nem folytonosak, más szóval üregek, hiányok láthatók a lemez belsejében (ez a vágott élek megszemlélésével könnyen ellenőrizhető). Ha valahol, akkor itt igazán érvényes elv, hogy az vásárol takarékosan, aki a drágábbat veszi meg. Az olcsó rétegelt lemezen nyert árkülönbözetet utólag többszörösen megfizetnénk műgyantában, és üvegszövetben, amit végül a biztonság kedvéért kénytelenek lennénk több rétegben felvinni a csónakra.
A rétegelt lemez mellett szükségünk lesz némi hagyományos fűrészárura is a bordákhoz, az orr- és fartőkéhez valamint a szegélylécekhez.
Műgyantaként a legtöbb építési leírás az epoxigyantát ajánlja. Magam is epoxival dolgoztam, ezért a csónaképítésben egyébként széleskörűen elterjedt poliészter gyantákkal nincs saját tapasztalatom. Az epoxi előnye, hogy jobban tapad a fához, kötés során egyáltalán nem zsugorodik, és nem utolsósorban nincs kellemetlen szaga.
A csónaképítéshez használt műgyantát (Eporezit FM 21i + T16 térhálósító) innen vásároltam, ahol egyébként kiemelkedően készséges tanácsadással is segítik a cég által forgalmazott termékek szakszerű felhasználását.
A szóban forgó gyanta sűrű sziruphoz vagy folyós mézhez hasonló állagú, ami az üvegszövet átitatásához ideális, de ragasztáshoz sűríteni kell. Ehhez legalkalmasabb az Aerosil nevű finom, pelyhes adalékanyag, amelynek adagolásával ki tudjuk keverni a megfelelő, mogyorókrémhez hasonló állagú ragasztó masszát. A gyanta sűrítéséhez Aerosil helyett finom falisztet is használhatunk (csiszológép porzsákjából), sőt egyes szerzők közönséges búzaliszttel is jó eredményekről számoltak be.
,"s","75%","k"]Néhány tanács az epoxigyanták felhasználásához
Az előírt keverési arányt pontosan be kell tartani!
A komponensek kiméréséhez legjobb az egygrammos pontosságú konyhai mérleg, de kalibrált edények is használhatók.
A komponenseket nagyon alaposan össze kell keverni felhasználás előtt!
Kisebb részleteket célszerű bekeverni, egyszerre csak annyit, amennyi a gyanta „fazékideje” (kb. fél óra) alatt bedolgozható.
Ragasztáskor ne préseljük össze túl szorosan a darabokat, maradjon ragasztó a felületek között.
A kitüremkedő felesleget még képlékeny állapotban távolítsuk el, megszilárdulás után sokkal nehezebb lesz!
Hidegben nagyon lassan szilárdul meg az epoxigyanta. Szobahőmérsékleten, vagy afeletti hőfokon optimális dolgozni vele.[-doboz]
Az FM 21i gyantát azért választottam, mert epoxiban ez volt a legolcsóbb. Tartozom annyival az igazságnak, hogy amatőr célokra talán nem ez a legalkalmasabb anyag. Én mindenesetre két csónakot végigcsináltam vele, és közben egész jól kitanultam a trükkjeit. Valójában ipari nyersanyagról van szó, ami magas hőmérsékleten megkötve ad igazán kemény felületet (ideálisan 60 Celsius-fok körül). Magas környezeti páratartalom mellett megkötés után is ragacsos maradhat a gyanta felülete. Ez a probléma csak a „mázolás” jellegű felhasználásnál jelentkezik, amikor vékony rétegben, nagy felületen érintkezik a levegővel. Üvegszövet átitatásánál, ragasztásnál vagy kittelésnél nem lép fel ragacsosodás. Zárt körülmények között és vastagabb rétegben a gyanta csontkeményre köt, különösen akkor, ha Aerosil sűrítőanyag is van hozzákeverve.
A ragacsosság úgy kerülhető el, ha száraz körülmények között dolgozunk. Epoxis munkára legalkalmasabbak a száraz, nyári napok dél körüli órái, ilyenkor a melegedéssel párhuzamosan csökken a levegő relatív páratartalma.
A harmadik nélkülözhetetlen alapanyag az üvegszövet, ami egy laza zsákszövethez hasonló textília (nem tévesztendő össze az üvegpaplannal, ami rendezetlen szálakból áll, ezt poliészter gyantához használják).
Céljainknak a 200 g/m2 körüli vastagságú üvegszövet felel meg leginkább. A csónaktest éleinek összeerősítéséhez érdemes 10 cm széles szalagot venni. Széles szövetből is lehet ugyan csíkokat vágni - így valamivel olcsóbban kijövünk - viszont a szalaggal sokkal kényelmesebb dolgozni, mert nem bomlik a széle. Én itt szereztem be az üvegszövetet (220 g/m2).
A tervdokumentációkban általában megadják, hogy teherbírás szempontjából szükséges-e a csónak teljes felületének borítása, vagy elegendő az élek ragasztásánál alkalmazott szalag. Ettől függetlenül sokkal ellenállóbb lesz a csónakunk felülete, ha legalább kívülről teljesen beborítjuk. Ugyanakkor nem szabad megfeledkezni az üvegszálas burkolat által hozzáadott súlyról sem, ami kb. 0,6-0,7 kg/m2-t tesz ki rétegenként. Tehát ha a kis súly a prioritás, akkor inkább hagyjuk el a borítást, de egy állandóan vízen tartott, vagy durvább pályán használt csónaknak mindenképp jót tesz a kopásálló, masszív bevonat.
Műhely
Ez lehet a legszűkebb keresztmetszet a projektben. Nagy kívánalmak nincsenek, de kell valami fedett hely, ahol az időjárás viszontagságaitól védetten dolgozhatunk. Jó, ha rendelkezésünkre áll egy akkora helyiség, ahová befér a csónak, és marad mellette akkora hely, hogy körbe lehet járni, bár ebben engedményekre kényszerülhetünk. Nekem a garázsban kicsit szűkebb terem volt, csak az egyik oldalon fértem a csónak mellé, ezért mindig ide-oda kellett rakosgatnom a készülő bárkát. Ráadásul nem szoríthattam ki a kocsit se a helyéről, ezért két fali konzolt készítettem 20 x 40-es zártszelvényből, amire fel lehetett pakolni a félkész, később az elkészült csónakot. A rakodást is megkönnyíti a fali tartó, amelyről akár egyedül is át tudom emelni a csónakot a tetőcsomagtartóra, illetve onnan vissza.
Szerszámok
A különféle elektromos gépek kényelmesebbé teszik ugyan a munkát, de nem nélkülözhetetlenek. Szinte hihetetlen, hogy milyen egyszerű kéziszerszámokkal is boldogulni lehet. Gyakorlatilag egy mérőszalag, ceruza, vonalzó, derékszög, kézifűrész, gyalu, csavarhúzó, olló (az üvegszövethez), pár keverőedény, spatulák, ecsetek (a műgyantához), fúrógép, és különféle szemcsézetű csiszolópapírok birtokában nyugodtan vállalkozhatunk a feladatra. Néhány asztalos szorító is jól jön, minél több van belőle, annál kevesebbet kell csavarozni. Szükségünk lesz még két bakra is, hogy ne kelljen négykézláb görnyedni a készülő csónak mellett.
A csónaképítés ürügyén jó pár elektromos kéziszerszámot is begyűjtöttem magamnak, de csak néhánynak vettem igazán hasznát. Közöttük első helyen áll a tépőzáras tárcsával felszerelt sarokcsiszoló, amivel az üvegszálas borítás és a fa felület közötti átmenetek lemunkálása során takarítottam meg sok, verejtékes kézi munkát. A durvább csiszoláshoz 60-as, a simításhoz 100-as fokozatú korongok alkalmasak.
A kézi körfűrész beszerzését sokáig halogattam, mert betegesen félek az ilyen gyilkos szerszámoktól. Aztán egyszer belefutottam egy 66 %-os leárazásba, így nem volt mentség, körfűrész-tulajdonos lettem. A második csónakom építése közben sikerült összebarátkoznunk, bár továbbra is nagy tisztelettel és körültekintéssel bánok vele. A beszerzett gép lézeres vezetésű, ami nagyon hasznos tulajdonság, ha szabad kézből vágunk hosszú, ívelt vonalak mentén.
Az akkus fúrógép is kényelmes segédeszköz, ha nem akarunk Laokónosat játszani a hosszabbító kábellel. Egyetlen hátránya, hogy - Murphy idevágó megfigyeléseivel összhangban - mindig olyankor merül le, amikor a legnagyobb szükség lenne rá :-)
A munkavédelemről is ejtsünk néhány szót.
Mindig tartsuk szem előtt, hogy az a szerszám, ami a fával elbír, az ember ujját sokkal könnyebben elvágja!
A poros munkákhoz feltétlenül használjunk eldobható porálarcot, különösen olyankor, ha üvegszálas anyagot csiszolunk!
Az epoxigyanta térhálósító komponense allergiát okozhat, kerüljük a bőrrel való érintkezését, használjunk gumikesztyűt! A bőrre került gyantát meleg vízzel, szappannal mossuk le. Ne használjunk oldószert, mert az csak fokozza a felszívódást, és az allergizáló hatást!
Az első rész befejezéseként álljon itt a csónaképítők egyik mottója, ami rávilágít, hogy a körültekintően, odaadással elvégzett saját munka gyakran túltesz az ipari termékeken:
„A Titanic-ot profik építették, de Noé amatőr volt!”
