Néha szükségünk lehet olyan úszókra, aminek elvárt tulajdonságait nem (vagy csak hiányosan) képesek kielégíteni a kereskedelemben kapható változatok. Ilyenkor érdemes egy kicsit barkácsolni, annál is inkább, mert a felhasznált nyersanyagok rendszerint amúgy is rendelkezésünkre állnak: a korábban megsérült különféle úszóink alkatrészei kiválóan megfelelnek ehhez.
A cím tiszteletben tartásával az alábbiakban az érzékeny feltolós úszó házi készítésének egy lehetséges módját próbálom részletesen bemutatni, arra azonban már most felhívom a figyelmet, hogy az ennek kapcsán felvillantott apró „technikák” sok más esetben, pl. bármilyen más típusú úszó elkészítésekor, sőt egyszerű úszójavításkor is hasznosak lehetnek.
A finomszerelékes horgászat igényeit is kielégítő feltolós úszó ismérveit felelevenítve, az ilyen úszónak a lehető legvékonyabb, de még jó tartást adó, 12-15 cm hosszú antennája van, ennek jelzőrésze könnyű és a lehető legkisebb, de tartalmaz egy kissé kiszélesedő részt, ami könnyen kisúlyozhatóvá teszi vízközti horgászatra is. Ez a rész és maga az úszótest is hidrodinamikus formájú, a teljes úszó pedig a kellő hosszúságú szára miatt dőlésmentes, stabil. Mivel éjszakai horgászat során sok esetben csak a világító úszó jelent megoldást, fontos, hogy világítópatront magába fogadó jelzőrésszel rendelkező változatot is készítsünk.
Lássuk, mire lesz mindehhez szükségünk:
Az antennához tapasztalataim szerint messze a legjobb anyag a vékony karbonszál, amihez könnyen hozzájuthatunk sérült kétpontos rögzítésű (spiccen vagy rakóson használt) úszóink szárának kiműtésével. A „műtét” rendszerint egyszerű: elég éles pengével, szikével kell körbevágni az úszót közvetlenül a karbonszár csatlakozása alatt, majd egy óvatos csavaró-húzó mozdulattal máris kivehető a szár. Ilyen óvatos módszerre persze csak akkor van szükség, ha az úszótest nem, vagy nem túlzottan sérült, és azt is felhasználnánk… de erről később! Karbonszár híján a vékony üvegszál is használható, de azonos tartást ez az anyag csak nagyobb átmérővel ad, ezért antennaként eleve nem tartom ideálisnak. Ráadásul „nyersen” víztiszta, az antennát pedig lehetőleg nem festem, hiszen minden réteg festék csak az átmérőt növeli, ami végeredményben nagyobb használandó jelzőólmot jelent. A leendő úszó alsó szárához azonban nyugodtan felhasználható az üvegszál is. Sok kétpontos úszó alsó szára vékony acéldrót vagy acélcső. Átmérő szempontjából ezek sem lennének rosszak feltolós antennának, ennek ellenére nem ajánlom őket, mert a gyakori intenzív igénybevétel miatt maradandó alakváltozást szenvednek, amit visszahajlítgatva tökéletesen eltüntetni lehetetlen.
Szükségünk lesz még a jelzőrészhez különböző színes antennácskákra (forrás: sérült úszók, onnan a fentihez hasonlóan „kiműtve”), a világítópatronhoz passzoló áttetsző csőre, valamint eltérő külső-belső átmérőjű (lehetőleg merev) műanyag csövecskékre. Utóbbiak jó részét különféle vezetékek szigetelése adhatja, de akár egy fültisztító pálcika szárából kimetszett darabka is hasznunkra lehet. A világítópatront befogadó csövecske a legtöbb patronos tasak szokásos tartozéka. Érzékenység szempontjából a feltolós úszót a lehető legkisebb jelzőrésszel kellene elkészítenünk, ezért a legkisebb, 3 mm átmérőjű patront ajánlom. Tekintettel arra, hogy a legtöbb kapás várhatóan feltolós lesz, ezzel is tökéletesen követhető az úszó mozgása. A korábban elhasznált patronokat ne dobjuk el: ezekből pontosan illeszkedő adaptert vághatunk a cserélhető antennákhoz.
Az úszó szárának anyaga nem lehet gond (legyen karbonszál ez is, esetleg üvegszál, lásd fent), a zsinórvezető szemet tetszés szerint vagy vékony drótból, vagy kis forgókapocsból alakíthatjuk ki, ehhez itt is szükségünk lesz merev műanyag csövecskékre (bár a drótos változatnál akár egy bandázs is megoldás lehet).
Már csak az úszótest maradt. Véleményem szerint ezt nem érdemes házilag készíteni, egy-egy példány kedvéért kár ehhez a megfelelő eszterga-utánzat célszerszámot kiépíteni. Sokkal egyszerűbb a korábbi, kissé sérült (pl. antennáját, szárát tört, vagy felső zsinórvezetőjét elvesztett) kétpontos úszók balsafa testét felhasználni. Érzékeny feltolós úszókhoz általában az eredetileg 2-5 gramm teherbírású kétpontos úszók testei felelnek meg (az alábbiakban egy 2,5 és egy 3,5 grammos test felhasználást mutatom be).
Ezzel a szükséges nyersanyagok felsorolásának végére is értünk. Ami még kell: vágószerszámok (penge, szike stb.), fogó, csipesz, pillanatragasztó, kétkomponensű epoxiragasztó, durvább és finomabb csiszolóvászon, festékek és lakkok (igény szerint), ezekhez megfelelő hígítók. Mindezek bármelyik átlagos barkácsáruházban beszerezhetők.
Nincs más hátra, mint maga a munka - vágjunk bele!
Elsőként célszerű az úszótestek végeit egyenletesre metszeni, ehhez egy sima borotvapenge is tökéletesen megfelel.
Magától értetődő módon az éjszakai - világítópatronos - horgászatra szánt úszó jelzővégét is a korábbi elv szerint kell felépítenünk.
Eddig csak pillanatragasztót használtunk, a munka ennek megfelelően gyorsan haladt.
A beragasztáskor lehetőség szerint használjuk ki az úszótestben az egykori szár és antenna miatt eleve meglévő (és várhatóan centrikus) furatot. Arra mindenképpen ügyeljünk, hogy a beragasztott karbonszárak a lehető legtökéletesebben centrikusak legyenek. Ezt az egyik szár ujjaink közötti óvatos megpörgetésével már ragasztás közben is könnyen leellenőrizhetjük. Amíg a ragasztó nem köt meg teljesen, állíthatunk a szárak helyzetén, de vigyázat! Ha előzőleg a szár nem szorult a furatban, magától is elmozdulhat, amíg a ragasztó képlékeny. Ugyanis minden igyekezetünk ellenére sem tudjuk majd úgy letenni, hogy a szár pontosan függőleges legyen, ezért van rá esély, hogy saját súlya miatt lassan elmozdul. Érdemes pár percenként ellenőrizni és korrigálni.
Amíg az epoxiragasztó köt (teljes szilárdulás kb. 24 óra!), lépjünk tovább: készítsünk cserélhető antennákat a világítópatronos úszóhoz! Hiszen valószínűleg már késő délután vagy az alkonyatban felszereljük, de eleinte bizonyosan nem világítópatronnal fogjuk használni.
A csereantennák elkészítéséhez néhány, már kimerült patronra lesz szükségünk.
Célszerű csak a két elkeskenyedő véget felhasználni, ezeket sokkal könnyebb lesz az áttetsző műanyagcsőbe nyomni. A patron eredeti beltartalmát kirázhatjuk, kiöblíthetjük a megtartandó darabokból, de a ragasztás előtt ezeket célszerű egy vékony, oldószerbe mártott rongydarabkával is kitörölni, amit egy fogpiszkálóval könnyen benyomhatunk a patrondarab belsejébe.
A centrikus és szoros rögzítést itt is segítheti, ha találunk olyan műanyagcsövecskéket, amik a kiválasztott antennadarabra szorosan ráhúzhatók, külső átmérőjük pedig a patrondarab belső átmérőjének felel meg. A patrondarab eleve kellően merev, ezért lágyabb anyagú csövek is megfelelnek. Csövecskék híján ragaszthatunk epoxiragasztóval is, ebben az esetben azonban a ragasztó megszilárdulásáig szükség lehet a folyamatos korrekciókra, hogy a patrondarab és a beragasztott jelzőantenna tengelye a ragasztó megkötésekor is valóban egybeessen.
Mikor az úszótestekben kellően megszilárdult ragasztó, folytathatjuk velük a munkát. Alakítsunk ki minden eltérő átmérőjű elem találkozásánál hidrodinamikus átmenetet! Ehhez ismét egy kevés epoxiragasztót kell keverni, de a felhordással várjunk addig, amíg a ragasztó már csaknem eléri az ún. „önhordó” állapotot. Ekkor már alig folyik, sőt hajlamos szálat húzni - ugyanakkor enyhe nyomással tetszőlegesen formázható.
Mivel a ragasztó ekkor még képlékeny, itt sem tehetjük meg, hogy a kialakított formával elégedetten magára hagyjuk az úszót. Hosszú percek alatt ugyanis az egyébként már teljesen önhordónak tűnő ragasztó is megfolyhat - hiába, a gravitáció nagy úr! Egy ideig tehát pár percenként még ellenőriznünk kell a befejezettnek hitt munkadarabokat, és ha kell, korrigáljunk!
Itt jegyzem meg, hogy használhatunk rövidebb kötésidejű epoxiragasztókat is. Azokkal rövidebb ez a „felügyeleti” periódus, de egyben kevesebb időnk marad minden más munkára is, ahol a még folyékony ragasztó lenne szükséges.
Célszerű ezzel a munkafázissal egy időben az úszótesten található kisebb sérüléseket kijavítani: a kisebb anyagfolytonossági hiányokat (pl. az egykori úszón a felső zsinórvezető drótfülecske helyét) epoxiragasztóval kitölthetjük anélkül, hogy ez az úszó mozgását később károsan befolyásolná. Az így lekezelt, kipótolt részeket a ragasztó megszilárdulása után csiszoljuk át, hogy észrevehető átmenet nélkül simuljon a javított rész az úszótest profiljába.
A munka java ezzel már mögöttünk van, már csak a festés, lakkozás maradt. Ennek kettős funkciója van: egyrészt a balsafa úszótestek megkívánják a tökéletesen vízhatlan borítást, másrészt a jelzőrész láthatóságát is növelhetjük. A vízhatlanság érdekében nem a festékszórós felhordást, hanem a vastagabb réteget adó ecsetes megoldást preferálom.
A felületkezeléshez sok különféle festék, lakk megfelel. Én legtöbbször modellfestékeket használok, valamint - újabban - a wobblerkészítésből megmaradt körömlakkokat. Utóbbiakkal igen kemény, ellenálló réteget lehet létrehozni, ami az úszótestet a kisebb mechanikai behatásokkal szemben is jól védi. A modellfestékekhez célszerű beszerezni az adott márkához ajánlott hígítót, a mi céljainkhoz egyébként túl sűrű körömlakkok rendszerint jól hígíthatók nitro hígítóval is.
A fáradságos munkával majd’ folytonossá tett átmenetek és a finom részletek miatt célszerű a lefesteni nem kívánt részeket maszkolni - ehhez tökéletesen megfelel egy-egy darabka szigetelőszalag is.
A testre felvitt festéket száradása után igen finom szemcséjű, bevizezett csiszolópapírral csiszoljuk át, erre jön a második festékréteg. Két réteg általában elég, az úszó viselkedésének amúgy sem tesz jót, ha nehéz páncélburokba zárjuk. A körömlakkos változatot rendszerint még egy híg nitrolakkos réteggel vonom be, a modellfesték második rétegéhez (ha szép lett) már nem nyúlok.
A jelzőrészeket érdemes lehet a kereskedelemben kapható fluoreszkáló festékek valamelyikével megfesteni. Természetesen itt is a karbonszár folyamatos pörgetése közben kell a megfelelő helyre fújni a festéket. Ebből maximum két réteg elég, itt az esetlegesen felvitt második rétegnél sokkal fontosabb a megfelelő egyenletességű alapozás, mivel e színek csak fehér alapon érvényesülnek. Érdemes észben tartani, hogy ezek a fluoreszkáló festékek általában kifejezetten érzékenyek az UV sugárzásra, ezért hogy gyors bomlásukat (amit mi kifakulásként tapasztalunk meg) elkerüljük, célszerű egy nitrolakk-réteggel bevonni az így festett részeket.
Csörgits Gábor (csg)
(fotók: csg)
